Hírek
Cikkek
USA: kisebb lesz a mentőcsomag vesztesége
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 17:56
A vártnál kisebb lesz a tavalyi amerikai banki segélycsomag vesztesége; a washingtoni pénzügyminisztérium legfrissebb becslése szerint a bajba jutott cégeknek nyújtott 370 milliárd dollár hitelből csak 42 milliárd dollár nem fog visszafolyni - tudósított hétfőn az ABC televízió.
Az Obama-kormány a nyáron - annak fényében, hogy még további beavatkozások voltak várhatók - olyan előrejelzést adott, hogy 700 milliárd dolláros segélyakciót 341 milliárd dolláros veszteséggel kell majd lezárni. A pénzügyminisztérium nem hivatalos, előzetes közlése szerint a kormánynak összesen 100 milliárd dolláros vesztesége származhat majd abból, hogy a válságkezelés érdekében hitelezett bankoknak, segélyeket nyújtott lakástulajdonosoknak és kisvállalatoknak.
A legújabb becslés szerint az októberben kezdődött új pénzügyi évet a korábbi 1,5 billiós előrejelzéssel szemben 1,3 billió dolláros államháztartási hiánnyal lehet majd zárni.
Legutóbb a Bank of America közölte, hogy magántőke bevonásával hamarosan visszafizeti a neki nyújtott 45 milliárd dolláros szövetségi segélyt. A nagybankok közül ezután már csak a Citigroup marad adósa az államnak. A kormányzatnak a pénzügyminisztérium veszteségeinél persze sokkal nagyobb kiadásai voltak a válságkezelés terén, a központi bank, a Fed például ezer milliárd dollárra tehető, jelzáloghitel-alapú kötvényportfólió birtokába jutott, amelynek piaci értéke bizonytalan.
A kongresszus demokrata párti vezetői azt szorgalmazzák, hogy a kormány a bankmentő csomag megtakarításaiból újabb gazdaságösztönző és munkahelyteremtő intézkedéseket finanszírozzon.
Riasztóan nagyok a bankok - ebből még baj lesz
Obama: sokaknak szertefoszlott az amerikai álom
Hírözön Amerikából: nincs miért szomorkodniMTI
Cikkek
MTV: a rendőrség vizsgálja a székház-szerződéseket
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 17:54
Az új óbudai gyártóbázissal kapcsolatos kuratóriumi döntéseket is bekérte a BRFK a korábbi székház épületének eladása és visszabérlése ügyében folytatott vizsgálat során - közölte az MTI-vel hétfőn a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese.
Balogh László megjegyezte: valóban "furcsa tranzakció volt", ahogy a Medgyessy-kormány idején eladta a Szabadság téri egykori Tőzsdepalotát az ÁPV Rt., amely pár évvel korábban vette meg az ingatlant a közmédiumtól.
A KDNP által delegált elnökhelyettes emlékeztetett arra, hogy ő volt az előző kuratóriumi elnökség egyetlen tagja, aki nem szavazta meg az óbudai ingatlan bérleti és üzemeltetési szerződését. Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának - MSZP által delegált - elnöke hétfőn elhárította az MTI érdeklődését az ügyben.
Az MTI kérdésére hétfőn azt közölte a BRFK: a rendőrség februárban indított eljárást hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, egy - az MTI több intézményi forrásból származó információja szerint kecskeméti - magánszemély feljelentése alapján. A gazdaságvédelmi főosztály munkatársai az eljárás sikeres befejezése érdekében beszerezték a szükséges iratokat, és megkezdték a tanúkihallgatásokat az épület eladását és visszabérlését illetően - írták.
Fontos-e a magyaroknak a köztévé?
Semmi értelme a kiéheztetett köztévének?
Kiborultak a vidékiek az MTV-s bezárásokon
MTV: megvezették az MSZP-t a szavazásnál MTI
Cikkek
Közel 34 milliárd forint hiányzik a hiánycélhoz
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 17:48
A 3,8 százalékos, 992,4 milliárd forintos deficit eléréséhez decemberben 131,2 milliárdos államháztartási többlet szükséges. 34 milliárd hiányzik a PM prognózisa szerint
Cikkek
Amerika tényleg komolyan gondolja a klímavédelmet
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 17:36
Az emberi egészségre veszélyes szennyező anyagnak minősíti az üvegházhatást fokozó gázokat helyi idő szerint még hétfőn az Egyesült Államok környezetvédelmi hatósága (EPA), közölték hatósági források. Az EPA hétfőn sajtótájékoztatón hivatalos bejelentést tesz a döntésről - közölték a név nélkül nyilatkozó hatósági források.
A koppenhágai ENSZ klímakonferencia nyitó napjára időzített döntés elemzők szerint kulcsfontosságú az Obama-kormányzat számára, mert a szén-dioxidot és öt további gáznemű anyagot veszélyesnek minősítő határozat alapján akkor is be lehet vezetni a kibocsátás csökkentését előíró szabályokat, ha nem sikerül elfogadtatni a jelenleg a Kongresszus előtt fekvő klímavédelmi törvényjavaslatot.
Üzleti körök erősen ellenzik az EPA emisszió-csökkentési törekvéseit. A kibocsátás visszafogása nem sokat segít a globális éghajlatváltozás elleni harcban, viszont "hatalmas terhet ró a gazdaságra" - közölte a gyáriparosok szövetsége, az amerikai ipar egyik legerősebb érdekképviseleti szervezete.
Régiónk és a mi érdekünk a megújuló energia
Megmenteni a Földet: képesek lennénk megváltozni?
Aszály és árvíz egyszerre tizedeli Afrika lakóit MTI
Cikkek
Decemberben 131 milliárd plusz kell a hiánycél eléréséhez
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 17:21
Az államháztartás - önkormányzatok nélkül - 75,9 milliárd forint hiánnyal zárt novemberben, az első 11 havi összesített deficit 1.123.7 milliárd forint - közölte az előzetes pénzforgalmi adatokat a Pénzügyminisztérium hétfőn.
A 3,8 százalékos, 992,4 milliárd forintos deficit eléréséhez decemberben 131,2 milliárdos államháztartási többlet szükséges.
Az októberi 11,5 milliárd forint szufficit után novemberben 75,9 milliárd hiányt mutat az államháztartás pénzügyi mérlege. A három alrendszeren belül a központi költségvetés és az elkülönített állami pénzalapok hiánnyal, a társadalombiztosítási alapok jelentős többlettel zártak.
Az idei év első 11 hónapjában felhalmozott deficit 1.123,7 milliárd forint, szemben a múlt év hasonló időszakában mért 975,6 milliárddal.
A piac majd kikényszeríti a fegyelmet a Fidesztől?
Bokros: Bajnai az államcsődtől mentett meg minket
Százmilliárdos meglepetés érheti a PM-et
Egy nagy kérdőjellel fogadták el a költségvetést MTI
KKV
Magyar munkapiac: 141 ezer munkahelyet szüntetett meg a válság
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 17:09
A munkaerő-felmérés adatai szerint 2009 III. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 783 500 fő volt, 141 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, azaz a gazdasági válság kezdetekor. A foglalkoztatottak létszámcsökkenése és a munkanélküliek számának emelkedése 2008 őszétől folyamatos, csak a szezonális hatás törte meg némileg e tendenciát
Cikkek
Negatív trenddel kezdte a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 16:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,83 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 21.204,29 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,18 százalékkal 16.265 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,11 százalékkal 5.597 forintra esett.
A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy az európai tőzsdék, közöttük a BÉT-is gyengüléssel nyitott, a kereskedés első órájában elérte a napi minimumát, majd zárásig ledolgozta vesztesége nagy részét, de a részvények mínuszban zártak. A Németországból érkezett hírek rosszabbak voltak ugyan a vártnál, ám ez sem adott lendületet a kereskedésnek, a forgalom nagyon alacsony volt.
Adatok: BÉT
Varjú Péter úgy vélte, hogy a részvénypiacokon egyre kevesebb az "erő", nem valószínű, hogy felfele ki tudnak törni a jelenlegi sávból. A dollár erősödésével és a nyersanyagok árának csökkenésével párhuzamosan a részvénypiacok is lefelé vehetik az irányt - fűzte hozzá.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI, Privátbankár
KKV
Válság: két magyarországnyi ember vesztette el az állását
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 16:31
20 millió "áldozatot szedett" eddig a válság: világ szerte ennyien vesztették el eddig az állásukat, elemzők szerint 2013-ra állhat helyre a munkaerőpiac
Cikkek
A Fitch megerősítette adósbesorolásunkat
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 16:15
Megerősítette hétfőn Magyarország közepes befektetői, negatív kilátású adósbesorolását a Fitch Ratings, amely szerint enyhült ugyan a magyar gazdaságra nehezedő nyomás, de az ország továbbra is sérülékeny lehet bármely esetleges negatív sokkal szemben.
A nemzetközi hitelminősítő hétfői londoni bejelentése szerint a megerősítés a hosszú futamú szuverén deviza- és forintkötelezettségek "BBB/BBB plusz" osztályzatára, valamint az "F3" szintű rövid távú devizaadósság-besorolásra és az "A" országkockázati plafonra vonatkozik.
Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor´s nemrég negatívról stabilra javította Magyarországra érvényben tartott, szintén közepes befektetői, "BBB mínusz" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, a kitartó konszolidációs erőfeszítések eredményeivel indokolva a lépést. A cég ezzel levette a napirendről Magyarország leminősítését.
FT: Oszkó a harmadik legrosszabb pénzügyminiszter
A Fitch megerősítette a K&H-t
Miből gondolják, hogy minden jóra fordul?
Szokatlan: az S&P "felminősítette" Budapestet
MTI
Cikkek
Az elvonások már a bíróságok létét is fenyegetik
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 16:09
A bíróságok 2010-es büdzséjében 3-4 milliárd forintos hiány prognosztizálható, ez már a bíróságok működőképességét veszélyezteti. Pénzügyileg is garantálni kellene az alkotmányos elveket
Cikkek
EMFESZ: nem lesz gond a stratégiai készletekkel
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 15:56
Befejezi a stratégiai gáztároló feltöltését a hét végére, legfeljebb a jövő hét elejére az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi Kft., és az általa betöltött 900 millió köbméterrel együtt - a törvényi előírásnak megfelelően határidőre - 1,2 milliárd köbméter földgáz lesz a tárolóban - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke hétfőn újságíróknak Budapesten sajtóbeszélgetésen.
A hivatal folyamatosan monitorozza az EMFESZ-t, ellenőrzi a beszerzési forrásait és a működőképességét - tette hozzá. Az elnök hangsúlyozta, hogy a cégnek 2009. december 31-ig igazolt beszerzési forrása van, és utána is biztosítani tudja az ellátást. A Magyar Energia Hivatal vizsgálata szerint az EMFESZ működőképes, letette a szükséges pénzügyi biztosítékokat is.
Ennyivel drágul a gáz január 1-jétől
Az újságírók kérdéseire Szörényi Gábor, a hivatal főosztályvezetője elmondta: korábban előfordult, hogy egy kisebb gázkereskedő pénzügyileg ellehetetlenült. Azonban nem maradt egyetlen fogyasztó sem földgázellátás nélkül az alatt a három-négy nap alatt, amíg az ügy adminisztrációját elintézték.
Fidesz: a kormány mondjon nemet az áremelésekre
Már készül a kormány a gázkrízisre
Készülhetünk az újabb gázválságra
Csurig töltik a gáztárolókat
Gáz: még többet vehetünk ki tartalékainkból
MTI
Cikkek
BKV-BA-ügy: előzetesben a jogi igazgatók
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 15:46
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapest Airport (BA) Zrt. és a BKV Zrt. jogi igazgatóját hétfőn - közölte közös ügyvédjük, Zámbó Gyula a határozathozatal után újságírókkal. Elmondta, a jogi igazgatók mellett még két ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság, az ötödik gyanúsított estében pedig lakhelyelhagyási tilalmat határozott meg. A döntés ellen valamennyi gyanúsított és védő fellebbezett - tette hozzá Zámbó Gyula.
Az MSZP elárulta, ki akar lopni
Megnevezték és menesztik a BKV jogi igazgatóját
Még 4 hónapig nyálazzák a BKV-s szerződéseket
Pénzt vett át: lebukott a BKV jogi igazgatója
MTI
Cikkek
Érdekel minket egyáltalán a köztelevíziók sorsa?
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 15:28
Tízből három felnőtt magyar tartja "kifejezetten fontosnak" a közszolgálati televíziók működését, az ellentáborba tartozók aránya 16 százalék
Cikkek
Ünnepi meglepetés: a revizorok bárhol felbukkanhatnak
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 15:04
Az APEH az ünnepek közeledtével Észak-Magyarországon is fokozottan ellenőrzi az áruk és szolgáltatások értékesítéshez kapcsolódó szabályok betartását - tájékoztatta az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője hétfőn az MTI-t. Az év végéig tartó vizsgálatok célja a megnövekedett forgalmat lebonyolító területek fokozott ellenőrzése és a visszaélések visszaszorítása - közölte Imregh Istvánné.
Az ünnepek miatt megerősödő áruforgalomban az adóellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak a nyugta- és számlaadási kötelezettség betartására, valamint az értékesített áruk eredetére. Emellett a revizorok az árusokra is kíváncsiak: esetükben a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják - tette hozzá.
Elmondta: az adóhatóság munkatársai az akció során bárhol felbukkanhatnak. Biztosan lehet azonban számítani a megjelenésükre a karácsonyi vásárokban, a szezonális árucikkeket forgalmazó ideiglenes elárusítóhelyeken, illetve az ünnepekhez kötődő rendezvények helyszínein.
Előfordulhat, hogy a különböző hatóságok ellenőrei együtt érkeznek: az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az ÁNTSZ, a Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal és a rendőrség most is együttműködve, összehangoltan törekszik a jogkövető adózók számára versenyhátrányt okozó magatartások feltárására - mondta Imregh Istvánné.
Családi hétvége egészségpénztári forintokból
Csökkenő illetékek: ne várjunk a lakásvásárlással?
Vagyonadó: segít az APEH, de megőrzi az adatokat
Év végi adólefaragó: így spórolhat százezreket
MTI
Cikkek
A piac majd kikényszeríti a fegyelmet a Fidesztől?
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 14:46
A Goldman Sachs londoni elemzői szerint az IMF "kelletlenül ugyan, de elfogadná" a 2010-es költségvetés csúszását, ha ügyesen kenik rá az egészet a szocialistákra. Az elemzők többsége azonban nem erre számít
Cikkek
EU: a bajban mindenki az állam kegyeit kereste
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 14:35
Több mint négyszer annyi állami támogatást használtak fel az EU tagországaiban tavaly, mint egy évvel korábban. Brüsszel nem aggódik, szerintük a pénzek jó helyre kerültek
Cikkek
Alapkamat: 6% kerül a fa alá?
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 14:29
Meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamat megváltoztatását a monetáris tanács hétfői ülésén, - közölte honlapján az MNB. A testület áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat.
A monetáris tanács legutóbb november 23-án csökkentette 50 bázisponttal 6,5 százalékra a jegybanki alapkamatot, a piaci várakozásoknak megfelelően. Simor András jegybankelnök az ülést követően elmondta, hogy három javaslat volt a kamatcsökkentésre, 25 bázispontos, 50 és 75 bázispontos, meggyőző többség szavazott az 50 bázispontos mérséklésre. Az alapkamat 2006 júliusa óta nem volt ilyen alacsony.
Elemzők az idén még egy 50 bázispontos monetáris lazításra számítanak a monetáris tanács december 21-i kamatdöntő ülésén, és így év végén 6 százalékos lesz az alapkamat.
Elképesztő inflációs zuhanásra készülhetünk
Oszkó már látja a pénzügyi stabilitást
MNB: 4 százalék hiány, 4,2 százalék infláció
Hároméves mélyponton a jegybanki alapkamat MTI
Cikkek
Az NHH vizsgálja a T-Mobile leállását
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 14:17
A Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn délután várja a Magyar Telekom-T-Mobile jelentését a pénteki üzemzavarról, majd a leírtak és a vonatkozó jogszabályok, előírások és a társaság általános szerződési feltételi (ászf) alapján elemzi a helyzetet és döntést hoz a teendőkről.
Pataki Dániel, a hatóság elnöke elmondta: az ászf alapján 6-7 eset is vonatkozik a szolgáltatás ideiglenes szüneteltetésére és a hálózati hibákra, ezért egyelőre nem tud többet mondani az esetről.
Hozzátette: mivel egy ilyen leállás nagyon sok ember életét megkeseríti, az NHH egyeztetést kezdeményez a szolgáltatókkal arról, miképpen lehet a legjobban kezelni egy ilyen üzemzavart. Az NHH két hét múlva tájékoztat a részletekről.
T-Mobile: nem volt komoly probléma
10 ingyen perccel kompenzál a T-Mobile
Lerobbant a T-Mobile - de miért?
Leállás vagy szünet: fizet-e kötbért majd a T-Mobile? MTI
Cikkek
Közel 300 milliárdot fizettek be a büdzsébe a dohányosok
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 14:08
A dohánytermékekből származó jövedéki adóbevétel az idén várhatóan eléri a 298 milliárd forintot, ami 10,03 százalékkal haladja a 2008. évit - mondta Nagy János , a Vám- és Pénzügyőrség (VP) országos paracsnoka hétfői sajtótájékoztatóján.
Tavaly ebből 271 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, 7,03 százalékkal több, mint az előző évben. A cigaretta forgalma az év első kilenc hónapjában 18,86 százalékkal csökkent, a szivaré és a szivarkáé 1,82 százalékkal emelkedett, míg a finomra vágott fogyasztási dohányé 9,85, az egyéb dohányé pedig 42,65 százalékkal mérséklődött.
Zöld adórendszeren gondolkozik Európa
Meglepetés! 4,7 százalékos az októberi infláció!
Még több lesz a cigiben az adó
Ki mentesül a jövedéki adó alól?
MTI
Cikkek
Lesz olyan szolgáltató, ahol csökken az áramár
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 13:58
Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejétől, míg a Démász változatlanul tartja - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke hétfőn a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen,.
Hozzátette: az RWE-csoporthoz tartozó Elmű és Émász még nem adott be árváltoztatási kérelmet, és ha nem is kérnek, akkor náluk 2 százalékkal nő az áram ára a rendszerhasználati díj emelkedése miatt.
Ennyivel drágul a gáz január 1-jétől
Meglepetés! 4,7 százalékos az októberi infláció!
Vízválasztó lehet az ünnepi árindex
MTI
Cikkek
Az MSZP elárulta, ki akar lopni
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 13:43
Az MSZP szerint aki az átláthatóság ellen szavaz, az vélhetően lopni akar. Horváth Csaba, Budapest kormánybiztosa szerint az egyetlen politikai szál, amiről tudnak a BKV kapcsán, az a Vitézy családhoz kötődik.
A politikus hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezető nyilatkozatára reagálva közölte: aki az átláthatóság ellen szavaz, az vélhetően lopni akar. Ezért felszólítják Tarlós Istvánt és a Fideszt: ismerje be, hogy hibázott, vagy mondja meg milyen köze van azokhoz az eseményekhez, amelyekben a rendőrség vizsgálódik.
Emlékeztetett arra, hogy szeptember 7-e után a Fővárosi Közgyűlésben antikorrupciós intézkedésekre tett javaslatot, amelyek garantálták volna a főváros átláthatóságát, de a Fidesz nem támogatta és nem szavazta meg ezeket a javaslatokat, akárcsak a kormány antikorrupciós csomagjának módosító indítványai esetében a parlamentben.
Frekvencia-ügy: részben együtt szavaztak a pártok
BKV-ügy: Demszky gratulált a bravúros nyomozásért
Szerdától nincs elnöke az ÁSZ-nak
MTI
Cikkek
Munkanélküliségi biztosítás: növekvő szigor
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 13:33
Az ACE piaci kivonulása ellenére a piacon továbbra is elérhető marad a munkanélküliségi biztosítás Magyarországon, de szigorúbb elbírálás alá esnek az ügyfelek
Cikkek
Nem mozdul a benzinár 300 alól!
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 13:19
Nem változik a héten az üzemanyagok ára - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Utoljára két hete szerdán csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a benzin ára akkor sem változott. A gázolaj átlagára így 282 forint, a benziné 298 forint maradt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Marad a 300 forint alatti benzinár!
Nem igaz, hogy drága a BKV! MTI
Cikkek
Ennyivel drágul a gáz január 1-jétől
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 13:12
Az egyetemes szolgáltatás keretében értékesített földgáz teljes végfelhasználói átlagárának mintegy 3,9 %‐os emelése szükséges 2010. január 1‐től
Cikkek
A magyarok negyede nem vásárol karácsonyi ajándékot
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 13:05
Idén kevesebben terveznek ajándékot vásárolni az ünnepekre; többen vannak, akik max. 30 000 forintot költenének
Cikkek
Frekvencia-ügy: részben együtt szavaztak a pártok
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 12:59
A kezdeményező Kóka János által javasolt 180 helyett 90 nap lehet a két országos kereskedelmi rádiófrekvencia pályáztatását vizsgáló eseti bizottság mandátuma, miután az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfőn támogatta az ezzel kapcsolatos felvetést.
Cser-Palkovics András (Fidesz) módosító indítványa egyöntetű támogatást kapott, akárcsak a képviselő azon felvetése, hogy hagyják el a testület létrehozataláról szóló országgyűlési határozat preambulumát.
Nem kapott ugyanakkor többséget Répássy Róbert (Fidesz) azon indítványa, hogy változzanak a tíztagú testület belső arányai: az MSZP eggyel kevesebb, a Fidesz pedig eggyel több - egyaránt négy - képviselőt delegálhasson, akárcsak a vizsgálandó kérdések körének módosítására tett kezdeményezése.
Múlt kedden kezdődött meg a testületet létrehozó országgyűlési határozat javaslatának általános vitája a törvényhozásban; a testület - a kezdeményező Kóka János (SZDSZ) szerint - egyebek között arra keresné a választ, hogy kötöttek-e háttéralkut a pályázat elbírálása során az MSZP, a Fidesz, illetve az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) delegáltjai, és ha igen, az milyen tartalmú volt.
Október végén meghozott döntésében - az addigi birtokosokkal szemben - két új pályázónak ítélte oda a következő hét esztendőre az országos kereskedelmi rádiós jogosultságokat médiahatóság. A döntés módját kifogásolva másnap lemondott tisztségéről Majtényi László ORTT-elnök.
Elhagyta a Slágert a vezérigazgató is
1,5 milliárddal gazdálkodhat az ORTT
A parlament kivizsgálja a frekvenciákat
Mégis itt marad a Sláger tulajdonosa
MTI
Cikkek
Elítélték az SZDSZ-es "álszavazókat"
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 12:47
A 2007-es szabad demokrata elnökválasztáson leadott hamis szavazatok miatt hét vádlottat ítélt el első fokon hétfőn a Budai Központi Kerületi Bíróság. A nem jogerős ítéletben magánokirat-hamisítás miatt egy, illetve két év próbára bocsátotta a bíróság T. Asztalos Ildikót, az SZDSZ korábbi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökét és hat társát, egy vádlottat pedig bizonyítottság hiányában felmentett.
A szóbeli indoklás szerint a vádlottak egy része távollévő küldöttek helyett írt alá és szavazott - köztük nem párttagok is -, más vádlottak - köztük a megyei elnök - pedig ebben bűnsegédként közreműködött.
Az SZDSZ 2007. márciusi tisztújító küldöttgyűlésének megismételt szavazásán Kóka Jánost választották a párt elnökévé. Kókára 380-an, Fodor Gáborra 367-en voksoltak, míg a félnappal korábbi voksoláson a mind a két jelölt egyaránt 377 szavazatot kapott.
Kóka maradt a frakcióvezető
A következő kormányra vár a kisebb parlament
Büdzsé: megdicsérték magukat az igennel szavazók
Nincs többé SZDSZ-frakció
MTI
Cikkek
Megnevezték és menesztik a BKV jogi igazgatóját
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 12:44
A BKV előkészítette Sziebert György jogi igazgató menesztését a BKV-tól - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese hétfőn újságíróknak, hivatalosan először megnevezve az egyebek között vesztegetéssel gyanúsított érintettet.
Az intézkedésre azért van szükség, hogy a cég működőképességét fenn tudják tartani, amennyiben a jogi igazgatónak a rendőrségi nyomozás miatt távozni kellene a cégtől - mondta Bolla Tibor, hozzátéve: amíg nem bizonyosodik be, hogy a jogi igazgató miben, és egyáltalán bűnös-e, a BKV-nak megmarad benne a bizalma.
BKV-ügy: Demszky gratulált a bravúros nyomozásért
Hangsúlyozta: az eseményekről a sajtóból értesültek, nem tudják, hogy a jogi igazgató kivel találkozott és milyen pénzt vett át. Azt feltételezik, hogy a Budapest Airportnál elkezdett nyomozás csak kis részben érinti majd a BKV-t.
BKV-BA-botrány: fogalmuk sincs, mi történik
Még 4 hónapig nyálazzák a BKV-s szerződéseket
Pénzt vett át: lebukott a BKV jogi igazgatója
Nem kizárt egy BKV-sztrájk
További feljelentések várhatók a BKV-nál
MTI
Pénzügyi szektor
Nem most kell korlátozni a devizahitelezést?
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 12:23
Nem kell kötelező erejű szabályozás a devizaalapú hitelek kelet-európai folyósításának korlátozására - mondta az EBRD
Cikkek
Kóka maradt a frakcióvezető
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 11:48
Nem történt változás az SZDSZ-frakció élén, a szabad demokraták parlamenti képviselőcsoportját továbbra is Kóka János vezeti, helyettese Gusztos Péter maradt - értesült az MTI hétfőn szabad demokrata forrásokból.
Az MTI információi szerint Kóka Jánost 11 igen szavazattal és öt nem ellenében erősítették meg tisztségében hétfőn. Gusztos Péternél 12-4 volt az arány. A frakcióülésen nem vett részt Sándor Klára, valamint Ikvai-Szabó Imre.
A következő kormányra vár a kisebb parlament
Büdzsé: megdicsérték magukat az igennel szavazók
Nincs többé SZDSZ-frakció
MTI
Cikkek
BKV-ügy: Demszky gratulált a bravúros nyomozásért
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 11:44
Demszky Gábor főpolgármester utasította a BKV-t, hogy minden segítséget adjon meg a nyomozó hatóságnak a közlekedési cég vesztegetéssel gyanúsított jogi igazgatója ügyének feltárásához - közölte a Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája.
Demszky Gábor arra kéri a Budapest Airportot (BA), hogy a belső vizsgálatok gyorsítása érdekében a korábban náluk tevékenykedő gyanúsítottra vonatkozó információikat osszák meg a BKV-val is.
A sajtóban R.-V. Krisztina és Sz. György néven említett igazgatók ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI). A rendőrség rajtuk kívül az ügyben további három ember ellen indított büntető eljárást vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt.
"A főváros vezetése köszönetét fejezi ki a rendőrségnek a bravúros nyomozásért, amely a Budapest Airport és a BKV szervezetébe beépült bűnözői csoport tetten éréséhez vezetett" - írta Demszky Gábor.
A keddre összehívott fővárosi vizsgálóbizottsági ülés résztvevőitől azt várja a főpolgármester, hogy ne a rendőrséggel párhuzamos nyomozást, hanem az eddigi hatósági és belső vizsgálatok eredményének értékelését tekintsék feladatuknak - olvasható a közleményben. Demszky Gábor szerint "a bizottság érdemben hozzájárulhat a BKV-nál feltárt korrupciós ügyek megismeréséhez, ha az MSZP és a Fidesz nem egymás lejáratására használják fel ezt az alkalmat, mint az a hétvégén tapasztalható volt".
A főpolgármester a bizottság munkájának segítése érdekében felkérte Budapest rendőrfőkapitányát, hogy a hónapok óta folyó nyomozás nyilvánosságra hozható tapasztalatairól tájékoztassa a képviselőket. A BA-nál indult nyomozás miatt a főpolgármester ugyanezt kéri az RRI vezetőitől is.
Tarlós István szerint a szocialistáknak végre be kellene fejezniük a "kommunikációs trükközést", a hazudozást, a hatóság és a közvélemény félrevezetését. "Én a helyükben inkább csendben maradnék" - fogalmazott a Fidesz fővárosi frakcióvezetője sajtótájékoztatóján.
A fideszes frakcióvezető fővárosi közgyűlési jegyzőkönyvekre és iratokra hivatkozva közölte: 2007 óta a budapesti szocialisták 24 alkalommal szavaztak ellene az ellenzék BKV-s és egyéb vizsgálati kezdeményezéseinek, javaslatainak.
Előzetesben a BKV és a BA jogi igazgatója
BKV-BA-botrány: fogalmuk sincs, mi történik
További feljelentések várhatók a BKV-nál
Még 4 hónapig nyálazzák a BKV-s szerződéseket
Pénzt vett át: lebukott a BKV jogi igazgatója
MTI
Cikkek
Autópálya-építés: elfogyott a horvátok pénze
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 11:15
Megtört az autópálya-építési lendület Horvátországban, az eddigi túlköltekezés miatt a következő három évben összesen már csak 20 kilométernyi sztráda készül az adriai országban - közölte hétfőn a horvát business.hr üzleti lap internetes kiadása.
Horvátországban a 2005 és 2008 közötti időszakban eredetileg 15,4 milliárd kunát (közel 570 milliárd forintot) terveztek autópálya-építésekre, a végösszeg azonban 20,3 milliárd kunára (mintegy 750 milliárd forintra) rúgott. A csaknem negyedével nagyobb összegű kiadásokban az állami autópálya-építő és -üzemeltető HAC, a Fiume (Rijeka) és Zágráb közötti sztrádaüzemeltető ARZ, az isztriai szakasz és a Zágrábtól a szlovén határon fekvő Maceljig húzódó sztráda koncessziós fejlesztőjének a kiadásai is szerepelnek.
A lap beszámolója szerint a horvát kormány a múlt héten arról döntött, hogy a következő három évben összesen már csak 4 milliárd kunát (mintegy 148 milliárd forintot) költenek autópályák építésére. A nagymértékű eladósodottság az állami HAC számára már nem teszi lehetővé újabb hitelek felvételét, ezért 2012 végéig 2,4 milliárd kunát (közel 89 milliárd forintot) tud fejlesztésekre költeni. A 4 milliárdból fennmaradó összeg nagyobbik részét az isztriai gyorsforgalmi utak autópályává szélesítésére fordítja az üzemeltető Bina Istra társaság.
A következő három évben állami forrásból mindössze 20 kilométer sztráda épülhet, ebből 10-10 kilométert jelent a Zágrábtól délre, Jakusevac és Velika Gorica között évek óta épülő szakasz befejezése, valamint a Dubrovnik felé vezető A1-es autópálya Ravca és Ploce között már szintén zajló építkezésének lezárása.
A lap szerint az eredeti tervekben szereplő sztrádaépítésekre a következő években legalább 20 milliárd kunára (közel 750 milliárd forintra) lenne még szükség. A pénzhiány azonban azt jelenti, hogy a horvát főváros és Sisak közötti autópálya építését, a Dubrovnikig tartó szakasz folytatását, valamint a Fiumétől délre az Adria partjára tervezett beruházásokat 2012 után remélt "jobb időkre" vagy örökre elhalasztják Horvátországban.
Bozidar Kalmeta közlekedési miniszter augusztusban közölte az MTI-vel, hogy 2003 óta összesen 515 kilométernyi sztrádát helyeztek forgalomba, így mára 1.245 kilométeresre bővült a horvát autópálya-hálózat.
Csak koszt találunk az autópálya-pihenőknél
A horvátoknak megérte autópályát építeniMTI
Cikkek
Újabb kismama halt bele a H1N1-be
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 10:05
Elhunyt az a kismama, aki több mint négy hete került be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályára - tájékoztatta Molnár Zsolt intézetvezető professzor az MTI-t.
A 40 éves terhes nő a H1N1 vírusfertőzés szövődményeként kialakult tüdőgyulladás és más betegségek miatt került az intenzív osztályra - mondta az egyetemi tanár.
A szakember közlése szerint az SZTE négy intenzív osztálya közül kettőben kezelnek még az új influenza vírus tüdőgyulladásos szövődményei miatt három beteget. Az ő állapotuk nagyon szépen javul - mondta Molnár Zsolt.
Az intézmény tájékoztatása szerint a szegedi klinikákon ápolt betegről először szeptember 30-án bizonyosodott be a H1N1-fertőzés. Péntek délutánig összesen 75 embert vettek fel influenzaszerű tünetekkel, közülük 35-en - hét férfi, kilenc nő és tizenkilenc 18 év alatti fiatal - bizonyult H1N1-pozitívnak. Pénteken délután Szegeden 17 H1N1-pozitív influenzás beteget ápoltak, közülük három nő és egy gyerek igényelt intenzív ellátást és gépi lélegeztetést.
A Szegeden elhunyt kismamával együtt húszra emelkedett az új influenzavírus szövődményeiben elhunytak száma Magyarországon.
H1N1: meghalt egy 40 éves nő
H1N1: meghalt az egyik kismama
H1N1: két csecsemőt is kezelnek Szegeden
MTI
Cikkek
Kötelező kampány: győzött az Uniqa, vesztett a Groupama
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 09:38
A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portál összesítése szerint 530 ezren váltottak kötelező biztosítást novemberben a neten keresztül
Cikkek
Szálláshelyek: még mindig a wellness vezet
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 09:24
2009. január és október között a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek, illetve vendégéjszakák száma egyaránt 8%-kal maradt el az előző év azonos időszakának értékétől
Cikkek
Millió számra veszik az autókat Kínában
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:46
Több mint tizenkét millió autót gyártottak Kínában és ugyanennyit tettek ki az eladások az év első 11 hónapjában - adta hírül a kínai autógyártók szövetségének (CAAM) adatai alapján a Hszinhua hírügynökség.
A szövetség előrejelzése szerint az év végére az eladások meg fogják haladni a 13 milliót, s az előzetes statisztikai adatok szerint csak november hónapban több mint 1,35 millió új autó talált gazdára.
Kína legnagyobb autógyártója a Shanghai Automotive Industry Corporation mintegy 2,44 millió gépkocsit értékesített január és november között, 54 százalékkal többet, mint a korábbi év azonos időszakában. A kínai-amerikai vegyesvállalati formában működő Shanghai GM 627.495 darabot adott el, vagyis - éves viszonylatban - már több mint 50 százalékkal növelte forgalmát.
Korábbi sajtójelentések szerint a kínai vezetés jövőre is kitart az egész gazdaságot "húzó" gépjárműipar támogatása mellett, s kiterjeszti az ágazatot érintő kedvezményes adópolitikáját.
Kínával közösen nyomul a GM
Kínában dupláz a BMW
Kínában erősít a Toyota
MTI
Cikkek
Chipes hitelkártyát ad a Citibank
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:26
A kártyatársasági és SEPA előírásoknak megfelelően - miszerint 2011. január 1-jétől kizárólag chippel ellátott kártya lehet forgalomban - a Citibank 2009 szeptemberétől megkezdte a chippel ellátott hitelkártyák kibocsátását. Ezenkívül, 2009 novemberétől megkezdte a lejárt hitelkártyák lecserélését chipkártyára. A chipkártyák bevezetése és lecserélése fokozatosan, kártyatípusonként eltérő időzítés szerint történik, és 2010 végéig tart.
Chipkártya esetén a kártyára és a kártyabirtokosra vonatkozó adatokat a mágnescsík mellett a kártya előlapjába beépített chip is tartalmazza.
A chip sokkal biztonságosabban tárolja az adatokat, mint a mágnescsík, így a kártyahasználat is biztonságosabbá válik, valamint a kártyával történő visszaélések jelentősen csökkenthetők. A Citibank által alkalmazott chip a legfrissebb kártyatársasági előírásoknak megfelelő, DDA technológián alapszik, melynek köszönhetően a kártyát nem lehetséges másolni, ezzel tovább növeli a biztonságos kártyahasználatot. Ezen túl a Citibank kártyákon lévő chip nagyobb memóriával rendelkezik, lehetővé téve, hogy a kártya a későbbiek során a fizetésen kívül egyéb funkciókra is használható legyen.
Az egyik legfontosabb kártyahasználati különbség a mágnescsíkos és a chippel ellátott kártyák között, hogy a chipes kártyák esetében a PIN-kódot nemcsak készpénzfelvételkor, hanem vásárláskor is meg kell adni, aláírás helyett.
Megvágják a bankok a kártyás limiteket?
Készpénzfelvétel: alaposan nézze meg az automatát! Privátbankár
Befektetés
Új elektronikus bróker szolgáltatás az OTP-től: OTPdirekt Bróker
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:23
Az OTP Bank 2009. november 2-án elindította új, OTPdirekt Bróker szolgáltatását, mely kapcsán az OTP Bank Befektetési Szolgáltatási Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját, Takács Andrást kérdeztük (x)
Vásárló
24-én kettőkor bezárnak az üzletek
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:19
December 24-én az üzletek legkésőbb 14 óráig lehetnek nyitva, december 31-én pedig a szokásosnál korábban, általában 18 órakor zárnak. Részletes ünnepi nyitva tartás
Cikkek
Lehetetlen rájönni, ki a kalóz
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:14
Megduplázódtak két év alatt a kalózszoftvereket jelző riasztások - közölte a Microsoft számítástechnikai cég, amely egyúttal figyelmeztetett: a kalózprogramok jelentős része vírussal fertőzött.
„Túl gyakran fordul elő, hogy kalózok valódi informatikai kódokat manipulálnak” - fejtette ki David Finn, a redmondi óriáscég kalózkodás elleni részlegének vezetője a Microsoft honlapján közzétett interjúban. Megjegyezte, hogy a kalózok gyakran a programok csomagolását is utánozzák, aminek eredményeként sok fogyasztó nehezen tudja megkülönböztetni az eredetit a hamisított, jogtalan másolattól. Nem ritkán megesik az is, hogy a vásárlók nem az általuk kért és kifizetett alkalmazáshoz jutnak.
A szoftverkalózkodás sokkal bonyolultabbá vált az utóbbi években, egyre több nehéz bűnöző jelent meg az „üzletágban” - tette hozzá David Finn.
Windows 7: kémprogram okozza a fekete halált
Közösségi portálok: így lopják el a jelszavunkat MTI
Pénzügyi szektor
Elképesztő inflációs zuhanásra készülhetünk
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:03
A magyarországi infláció gyorsulhatott valamelyest a múlt hónapban, de jövőre mindenképpen folytatódik a meredek ütemű dezinfláció és a jegybanki kamatcsökkentés
Vásárló
A londoni boltoknak mesés lesz a karácsony
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:54
A mély recesszió ellenére két éve nem látott költekezési láz jellemezte a karácsony előtti első nagy londoni bevásárlóhétvégét, a buszokat is kitiltották az Oxford Streetről
Cikkek
Nincs magyar a Google szótárprogramjában
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:43
Minden hírverés nélkül, csendben szótárprogramot indított a Google informatikai óriáscég. A program szómeghatározásokat és mintegy harminc nyelvre történő fordítást kínál.
A www.google.com/dictionary szerény kivitelű oldalra ellátogatva baloldalt egy gördülő menü látható a felkínált nyelvekkel, a mellette lévő ablakba beírhatók azok a szavak, amelyek definíciójára a felhasználó kíváncsi.
A Google szótára 28 nyelven jelenít meg definíciókat, illetve "vállal" angolra vagy angolból történő fordítást.
Az internet nagy pillanatai
Svájc bepereli a Google-t
MTI
Cikkek
Fogalmuk sincs, hol van Oszama bin Laden
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:40
Az amerikai hatóságok nem tudják, hol bujkál Oszama bin Laden; az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének hollétéről évek óta nincsenek megbízható információk - közölte Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
James Jones nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanakkor azt mondta, Oszama bin Laden az év egy részét valószínűleg Afganisztánban tölti.
Gates az ABC-nek adott vasárnapi interjúban arról beszélt: nem tudja megerősíteni azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint egy fogoly az év elején Kelet-Afganisztánban látta a terroristavezért. "Valójában nem tudjuk, hol van Oszama bin Laden. Ha tudnánk, odamennénk és elfognánk" - mondta a védelmi miniszter, akit arról kérdeztek, mikor voltak utoljára kézzelfogható információk Oszama bin Laden hollétéről. "Azt hiszem, évekkel ezelőtt" - válaszolta.
A BBC minap közölte, hogy Pakisztánban egy fogva tartott azt állította: olyan információi vannak, hogy Oszama bin Laden januárban vagy februárban a kelet-afganisztáni Gazni tartományban járt.
James Jones nyugalmazott tábornok, nemzetbiztonsági tanácsadó viszont úgy fogalmazott a CNN hírtelevízióban: Oszama bin Laden az afgán-pakisztáni határnak hol az egyik, hol a másik oldalán tartózkodik. Leszögezte, a szövetséges csapatok nem adták fel a terroristavezér felkutatását.
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága november végén kiadott jelentésében úgy foglalt állást: Oszama bin Laden azért tudott kereket oldani az afganisztáni Tora Bora hegységből 2001 végén, mert a Bush-kormány és az amerikai katonai parancsnokok nem tudták összehangolni az elfogását célzó erőfeszítéseiket.
Eláruljuk, ki a világ legbefolyásosabb embere
Bin Laden újra üzent a világnak
Bin Laden még él - és nincs biztonságban
MTI
Cikkek
Kivonják a forgalomból, ha nem megy át a műszakin
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:34
Amennyiben a műszaki vizsgán egy gépjármű nem felel meg, akkor automatikusan kivonja a forgalomból a vizsgabiztos
Cikkek
Kiskarácsony: a hazai bankok a válságban is adakoznak
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:29
A magyarországi kereskedelmi bankok - a válság ellenére is - inkább adományoznak a karácsonyi időszakban, mint ajándékot osztanak
Cikkek
Szerdától nincs elnöke az ÁSZ-nak
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:19
Elnök nélkül marad az Állami Számvevőszék december 9-től, miután mandátuma lejár, és a parlamenti pártok idáig nem tudtak megegyezni a szervezet vezetőit érintő személyi kérdésekről
Cikkek
Ötmilliárdért lecserélik az agrárhivatal autóit
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 07:15
Nettó ötmilliárd forintért összesen 838 új járműre cseréli használt autóit a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) - írta hétfői számában a Napi Gazdaság. Az új autókat - melyek átvételét már megkezdték a megyei szakigazgatóságok - bérli a hivatal.
Hat évre kötöttek szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes cégekkel, amelyeknek vállalniuk kellett a hivatal 1144 használt autójának felvásárlását is.
A hivatal korábban 945 jármű bérletére írt ki pályázatot, de a válság miatt módosították a beszerzési igényt és a vezetők autóit nem cserélik le. A beszerzés szükségességét Harka Zoltán, az MGSZH sajtófőnöke azzal indokolta, hogy a meglévő, több mint tízéves átlagéletkorú járműpark fenntartása nagyon költséges volt, és a megfelelő színvonalú szakmai munka ellátásához sem jelentett teljes körű, illetve elfogadható hátteret.
Súlyos dolgok derültek ki az Erzsébet téri buszpályaudvarról
Négy forint miatt nem újítják fel a 86-os utat?
Egy százalék jár, ha feldobunk egy kartellezőtNapi Gazdaság
Friss
Nemzetközi
Kim Dzsongun egy szénbányában szavazhatott le saját magára
Ki sem találja: érvényesnek nyilvánították a választást.
körülbelül 1 órája
Személyes pénzügyek
Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Az adóhivatal figyelmeztette a régivágásúakat.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Egyedül a fiatalok értek el valamit.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15 -
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Új versenytársat kap Európában az Amazon és a Temu
10:03
-
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
09:45
-
Trump felszólította szövetségeseit, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros körüli hadműveletekben
09:28
-
Rákaptak a magyarok a Teslákra
09:10
-
Jó hír a magyar iparnak, a német fegyverexport megelőzte a kínait
05:29
Turizmus Online cikkei
-
Színpadra lépett a magyar csapat a Bocuse d’Or európai válogatóján
09:44
-
Amikor márciusban érkezik a június: Zsidai Roy régi-új helye a MOM Parknál
08:39
-
Magyarország Tortája: íme a top 10 középdöntős
08:31
-
Alvásbarát díjat nyert a CPI Hotels új tagszállodája
08:23
-
Magángépekkel menekülnek a szupergazdagok a Közel-Keletről
07:50
A vidék hírei
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
-
Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség Heves megyében
07:14
-
Sior: rajzok haza 73.
06:54
-
Hidegfront hoz elszórt záporokat
06:45
-
Magyar Péter: „Szabad, polgári Magyarországot akarunk” – nagygyűlést tartott a Hősök terén
18:52
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
2026. március 15. 12:37
-
Magyarországnak és az uniónak is odaszólt Zelenszkij
2026. március 15. 14:06
-
Kína beváltotta fenyegetését, így bünteti Panamát
2026. március 15. 18:23
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
2026. március 15. 18:11

