Hírek
Cikkek Az OTP Az Év Bankja Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 12:10
Az OTP Bank kapta "Az Év Bankja Magyarországon" címet a The Banker brit pénzügyi lap idei versenyén. Tavaly a K&H, az azt megelőző évben az MKB kapta, az előző hat évben sorozatban az OTP Bank nyerte el ezt a díjat. Az "Év Bankja" címet a világ 144 országában ítélik oda, országonként annak a kereskedelmi banknak, amely a megelőző időszakban a legjobb összesített teljesítményt nyújtotta mind a teljesítménykritériumok, kvalitatív szempontok, mind pedig a stratégiai kezdeményezések terén. A szakmai döntőbizottság nem csupán a legújabb eredményeket, növekedési rátákat és az előző periódusok teljesítményadatait veszi figyelembe, hanem a technológiai, stratégiai fejlesztéseket, akvizíciókat is. A lap regionális díjakat is odaítél. Idén az év legjobb globális bankjának a spanyol Santandert választották. Tavaly ezt a címet a BNP Paribas kapta meg. A legjobb nyugat-európai bank címet a Banco Santandernek ítélték oda, Közép- és Kelet-Európában pedig a UniCredit kapta meg. Hét díjat kapott az UniCredit Az OTP az év bankja, Gyuris Dániel az év bankára Az OTP vezeti a top 10-etMTI
Makro / Külgazdaság Kisebb parlament? Majd jövőre?! 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 12:05
A ciklusban várhatóan már nem születik döntés a kisebb parlament ügyéről: a pártok a létszámcsökkentésben ugyan egyetértenek, de technikai vitát folytatnak
Cikkek Százmilliárdos meglepetés érheti a PM-et 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 11:44
Tartható a 2009. és a 2010. évi GDP arányosan 3,9 illetve 3,8 százalékos államháztartási hiány, de vannak kockázatok; decemberben még érheti meglepetés a Pénzügyminisztériumot.
Cikkek Indul a maximalista vállalkozások versenye 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 11:28
Invitel InnoMax Díj címmel írt ki pályázatot az Invitel kis- és középvállalkozásoknak, amelyek innovatív és kreatív fejlesztéseikkel 2009. december 31-ig nevezhetnek a versenyre. A legjobb pályamunkák kiválasztásában neves szakmai zsűri működik közre Kürti Sándor, Krisán László, Stipsicz Károly és Zsembery György részvételével. Az Invitel InnoMax Díj nem csupán az üzleti maximalizmus iránt elkötelezett vállalkozások megmérettetése, hanem a kkv-szektor fóruma is. Olyan csatorna, ahol a vállalkozások széles szakmai közönség előtt mutathatják be azokat az élenjáró újításaikat, amelyekre valóban büszkék. Az Invitel InnoMax Díjat a szakmai zsűri azoknak a cégeknek ítéli oda, amelyek 2009-ben az Invitel üzleti infokommunikációs megoldásaira támaszkodva, azokat innovatív módon felhasználva értek el üzleti sikereket. A zsűri és az Invitel célja, hogy a hazai kkv szektor szakértő telekommunikációs partnereként a figyelmet a körülöttünk működő, a nehéz piaci szituációban is helytálló, valóban kreatív, innovatív cégekre irányítsa. A nevezők három kategóriában pályázhatnak: I. kategória: 5-19 fős vállalatok II. kategória: 20-69 fős vállalatok III. kategória: 70-250 fős vállalatok Az Invitel InnoMax Díj és a díjjal járó szereplések mellett az I. kategória (5-19 fő) legjobbja 500 ezer forint értékű, a II. kategória (20-69 fő) első helyezettje 700 ezer forint értékű, a III. kategória győztese pedig 1 millió forint értékű új telekommunikációs szolgáltatást nyer az Inviteltől. A pályázat feltételei részletesen a www.invitel.hu/innomax oldalon olvashatók és a pályázó vállalkozások egyúttal itt is jelentkezhetnek. Ha egy vállalkozásnak az elmúlt 1-1,5 évben több „díjgyanús” ötlete, fejlesztése is volt, akkor akár többel is nevezhet. A nevezés díjmentes. A verseny honlapján több tipp is olvasható a sikeres pályázatok ismérveiről, de érdemes megnézni a zsűri ehhez kapcsolódó filmjét is. A papírmunka elveszi kedvünket a pályázatoktól Csak szörfölnek a magyar KKV-k?Privátbankár
Vásárló A legjobb nyári bulik a fa alatt 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 11:21
A 2010-es év legjobb bulijai kerülhetnek az idei karácsonyfák alá, s a szerencsések egyedi fesztiválos relikviákkal is gazdagabbak lesznek
Cikkek Süketek a telefonok: országos hiba a T-Mobile-nál 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 11:19
A felhasználók tapasztalatai szerint országos hiba van a T-Mobile hálózatában, péntek reggel óta bizonytalan a szolgáltatás. A cég eddig nem adott tájékoztatást a hiba mértékéről, illetve arról, hogy várhatóan mikor áll helyre a szolgáltatás. A mobiltelefonos híreket publikáló mobilport.hu azt közli, hogy a T-Mobile ügyfeleit semmilyen telefonról nem lehet elérni, mintha ki lennének kapcsolva a készülékek. Más hálózatba a T-Mobile-osok tudnak hívást indítani, egymást azonban ők sem tudják elérni. A mobilinternet működik. Egy másik internetes, mobilkommunikációval foglalkozó oldal, a technet.hu szerint "a vonal többféle hibajelenséget produkál, vagy süket, vagy statikus zaj szűrődik be, de olyan is előfordul, hogy azt halljuk: a hívott szám átmenetileg nem elérhető. A T-Mobile sem tud túl sok felvilágosítással szolgálni. Egyelőre annyit tudni, hogy a hiba országos és nagyon véletlenszerű". Mobiltelefon időseknek - jön az Emporia Telecom Mobilnet: folytatódó trendek, kiugró adatforgalom MTI
Cikkek Hét díjat kapott az UniCredit 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 11:01
Hét rangos díjat ítélt az UniCredit Csoportnak a meghatározó pénzügyi magazin, az FT Grouphoz tartozó The Banker. A csoport által elnyert díjakat a tegnap esti hivatalos díjkiosztó ünnepségen jelentették be Londonban: Olaszország legjobb bankja Közép- és Kelet-Európa legjobb bankja Bulgária legjobb bankja Horvátország legjobb bankja Lengyelország legjobb bankja Törökország legjobb bankja Ukrajna legjobb bankja Ezt megelőzően az UniCredit Csoport októberben már elnyerte a „Közép- és Kelet-Európa legjobb befektetési bankja” címet is. Ezzel együtt a The Banker ebben az évben a rekordnak számító nyolc díjjal ismerte el az UniCredit Csoport teljesítményét. Nem hagyják veszni a magyar bankokat A bankoknak kockázatot kell vállalniuk Közép-Európa nem kivételezett a bankokkalPrivátbankár
Cikkek Másfél havi bér jár Draskovicsnak 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 10:20
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) tájékoztatása szerint másfél havi juttatás jár a hivatalából távozó Draskovics Tibor miniszternek. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a jogszabályok szerint "az igazságügyi és rendészeti miniszter számára lemondása esetén - amint azt a miniszter egy televíziós műsorban maga is említette - másfél havi juttatás jár, valamint hasonlóan a többi munkavállalóhoz, megilleti a szabadságmegváltás" - írta közleményében a szaktárca. A Magyar Hírlap pénteki számában azt írta: információja szerint több mint 3,3 millió forintot, három havi bért kap a hivatalából távozó Draskovics Tibor, s jelentős összegre számíthat szabadságmegváltás címén is. A tárcavezető kedden jelentette be távozási szándékát Bajnai Gordon miniszterelnöknek, aki elfogadta a lemondást. Draskovics Tibor újságíróknak azt mondta: saját döntése volt a távozás. Azzal indokolta elhatározását, hogy "az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd". Lemond Draskovics Draskovics nem az Omninvest miatt távozott? Volt szocialista miniszter munkát vállalna... MTI, Magyar Hírlap
KKV Kínával közösen nyomul a GM 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 09:52
Az európai létszámleépítésekről szóló korábbi hírek után, a szentgotthárdi Opel-gyárat is üzemeltető General Motors ismét terjeszkedésre készül
Cikkek Tiltakozás: kiborultak a vidékiek az MTV-s bezárásokon 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 09:42
Közös nyilatkozatban tiltakoznak a dél-alföldi megyék vezetői a Magyar Televízió regionális stúdióinak megszüntetése ellen - a nyilatkozathoz bárki csatlakozhat
Cikkek Kína dézsmálja az aranyat 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 08:43
Kína válhat a világ legnagyobb aranyfogyasztójává, letaszítva Indiát a vezető helyről - véli a londoni GFMS fémpiaci tanácsadó cég. Kína összességében mintegy 432 tonna aranyat vásárol az idén a GFMS várakozása szerint, amely India keresletét 422 tonnára teszi. A londoni cég azzal számol továbbá, hogy befektetési céllal Kína 83 tonna, India 53 tonna aranyat vesz. Ezek az adatok azonban nem tartalmazzák a jegybanki aranyvásárlásokat. Az indiai központi bank 200 tonna aranyat vett a Nemzetközi Valutaalaptól(IMF) a közelmúltban. Csütörtökön rekord szinten, unciánként 1225 dollár fölött is állt az arany ára, pénteken reggel 1204,40 dolláron jegyezték Ázsiában. Letöri a profitkivét az aranyárat Áttörte az aranyár az 1200 dollárt Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Bajnai Amerikában: barátságosak voltunk és azok is maradunk 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 08:24
Magyarország miként jelenleg, a jövőben is vonzó célállomása lesz a tengerentúli tőkének - nyilatkozta az Egyesült Államokban tartózkodó Bajnai Gordon miniszterelnök a Dow Jones Newswires gazdasági hírügynökségnek a magyarországi befektetési környezettel kapcsolatban az utóbbi időszakban felerősödött külföldi aggodalmakra reagálva. Magyarország barátságos és az is lesz - szögezte le Bajnai Gordon. A magyar miniszterelnök hozzátette: a kormány támogatja a közvetlen külföldi befektetéseket, elkötelezett irántuk. Hangsúlyozta, a kormány azon van, hogy igazságos, átlátható és törvényileg tiszta döntések szülessenek. A közvetlen külföldi befektetések döntő fontosságúak a magyar gazdaság számára, amely még jövőre is várhatóan recesszióban lesz - jegyezte meg a hírügynökség. Bajnai Gordon azt mondta, hogy az egy főre jutó közvetlen külföldi befektetés Magyarországon a legnagyobb Közép- és Kelet-Európában. Több mint félmillió magyarnak adnak munkát a többségi külföldi tulajdonú cégek. A múlt hónapban kilenc külföldi, Magyarországra akkreditált  nagykövet, köztük az Egyesült Államoké panaszt emelt, hogy a nem transzparens eljárások elriaszthatják a lehetséges befektetőket. Eközben amerikai törvényhozók egy csoportja Indiana államból olyan törvénytervezetet nyújtottak be, ami felszólítja Magyarországot, bánjon igazságosan a befektetőkkel. Bajnai Gordon elmondta még: a jövő év elején döntenek annak a lehetőségéről, hogy Magyarország visszatér az eurókötvény piacra. A miniszterelnök rámutatott: a forint számára kulcsfontosságú, hogy olyan sávban maradjon, ami nem sérti a kiskereskedelmi hitelvevőket és az ország exportálóit. Most ebben a sávban vagyunk - jegyezte meg. Bajnai Amerikával oldaná meg a cigányügyet Orbán: igaz barátságot kötünk Kínával  Strauss-Kahn: akármit is mond a Fidesz, egy út vanMTI
Cikkek Nem volt értelme megnyirbálni a lakástámogatást? 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:55
Egyelőre nem érezteti hatását a központi költségvetés kiadási oldalán, hogy a kormány nyáron alaposan megnyirbálta a lakástámogatási rendszert - írja a Világgazdaság pénteki számában. A lap szerint az idén az első tíz hónapban a büdzséből 156 milliárd forintot költöttek el lakástámogatás címén, ami időarányosan nagyjából megegyezik a tavalyi egész évi 185 milliárd forinttal. A még mindig viszonylag magas kiadási szintet főként a 2001 és 2003 között felvett támogatott lakáshitelekre fordítandó kamattámogatás, valamint az magyarázza, hogy a július 1-jével megszűnt szocpolnál még mindig történnek a korábbi szerződések szerinti utalások. Ezzel együtt a várakozások szerint a következő években csökkenhetnek a költségvetés erre fordított kiadásai, hiszen az újonnan bevezetett támogatott hitelkonstrukció kereteit igen szűkre szabták, miközben a régiek az idő előrehaladtával kifutnak. Költségvetés: mire jut kevesebb pénz jövőre? Új lakás: felejtse el a hitelt, lízingelhet is Lakáspiac: nyomja le az áfaemelést az eladó torkán Szocpol helyett jön a kamattámogatásVilággazdaság
Cikkek Fizetés nélkül az államé lehet a Malév 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:50
Többségi tulajdonrészt szerezhet a Malévben a magyar állam úgy, hogy egy fillért sem fizet a többségi tulajdonrészért
Cikkek Még a tartozásra sem elég a kórházi többletpénz 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:32
Csak a jövő évi költségvetés kihirdetése után kaphatják meg a kórházak a decemberre ígért 6 milliárd forint többletpénzt, ami a tartozásokra sem elég
Biztosítás Nem lesz más választásunk, csak a szakszerviz 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:21
A parlament előtt fekvő pénzügyi salátatörvény áfás számla bemutatásához kötné a kötelező felelősségbiztosításból járó kárrendezési díj teljes összegének kifizetését
Cikkek Gaskó újra elnök lett 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:18
Újra Gaskó Istvánt választották elnökké a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának (Liga) csütörtökön kezdődött kongresszusán - írja a Népszava pénteki számában. A tanácskozáson döntöttek arról is, hogy Cser Ágnes, Gál Rezső és Pongó Géza a jövőben társelnök lesz a Ligában. A lap szerint a kongresszuson bírálták a kormány több intézkedését, egyebek között a nyugdíjrendszer megváltoztatását, és bejelentették: országos népszavazást kezdeményeznek arról, hogy ismét 62 év legyen a nyugdíjkorhatár. Gaskó: lesz vasutassztrájk Megbénult a vasút a sztrájkbanNépszava
Cikkek Több százezer autót visszahív a Nissan 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:16
A Nissan Motor Co. bejelentette, hogy a fék és a benzinszintmutató meghibásodása miatt több mint 345 ezer autót visszahív Japánban és külföldön. Jonekava Micuru, a cég szóvivője pénteken elmondta: a visszahívás 345.306 autóra vonatkozik, amelyek 92 százalékát Japánban adták el, a többit pedig Ázsiában. A közlekedési minisztérium közölte: eddig nem érkeztek jelentések a fék vagy a benzinszintmutató meghibásodása okozta balesetekről. A tárca szerint korrózió miatt meghibásodhat a kézifék. A visszahívott típusok az Elgrand és a Serena kisteherautó, valamint a Cefiro szedán. Ez utóbbi típust külföldön Maxima néven árulják. Négymillió Toyotát visszahív a gyártó Veszélyben a toyotások: beragad a gázpedál MTI
Cikkek Bevonják az EMFESZ engedélyét? 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:11
Akár rövid időn belül megvonhatják az EMFESZ gázkereskedői engedélyét, amennyiben elfogadják a Magyar Energia Hivatal (MEH) már előkészített javaslatát - írja a Magyar Nemzet pénteki számában. A lap értesülése szerint a javaslat alapján a gázszolgáltatónak egy évre lekötött forrással kell majd rendelkeznie, ám ezt az EMFESZ nagy valószínűséggel nem tudja majd teljesíteni. Jelenleg csak az egyetemes szolgáltatóknak kell ilyen forrással rendelkezniük, s az EMFESZ, bár több mint 170 ezer háztartást szolgál ki, nem az. A lapnak a MEH által nem megerősített értesülése szerint létezik egy javaslat, amely a piaci szolgáltatók számára is előírná ezt a kötelezettséget. A Magyar Nemzet úgy tudja, a MEH arra kérte az egyetemes szolgáltatókat, készítsenek ellátási tervet arra az esetre, ha az EMFESZ nem lenne képes fűtőanyagot biztosítani ügyfeleinek. Az EMFESZ cáfolja a sajtóértesülést. Mint írják, a cég nagyra értékeli, és szakmailag példamutatónak tartja a MEH gázpiaci irányító szerepét. Az EMFESZ Kft. tapasztalja és tudja, hogy a MEH tevékenysége mindenkor a gázfogyasztók gázellátásának biztonságát és a hazai gázpiac stabilitását tartja szem előtt. Az EMFESZ Kft. által ellátott gázfogyasztóknak is az ad biztonságot, hogy a MEH a gázpiaci szolgáltatók működését folyamatosan ellenőrzi, és ha a fogyasztók ellátásával kapcsolatosan a legkisebb aggálya felmerül, a szolgáltató engedélyét azonnal visszavonja. Az EMFESZ Kft működésének megkezdése óta minden jogszabályi és egyéb - a működésére vonatkozó - feltételnek folyamatosan megfelelt, és természetesen a jövőben is meg fog felelni. Amennyiben a jövőben a gázpiaci szolgáltatók működésére vonatkozó szabályok módosulnak, annyiban az EMFESZ Kft. a jövőbeni elvárásokat is teljesíteni fogja. Valami nagyon bűzlik az Emfesz körül Az oroszok kibulizták a magyar gázszállítót? Őrizetbe vették az Emfesz vezérigazgatóját Magyar Nemzet
Cikkek Hazajöhetett Overdose tulajdonosa 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:06
Szabadlábra helyezték csütörtökön Mikóczy Zoltán szlovák állampolgárt, az Overdose versenyló tulajdonosát és magyar üzlettársát, akiket Romániában tartottak fogva. Az információt megerősítette az MTI-nek Alexandru Butuc, Mikóczyék ügyvédje, s csak annyit mondott, hogy a két férfi "már úton van hazafelé". Mikóczyt és Györke Sándort októberben vették őrizetbe a román rendőrök Nagyvárad határában. Azzal vádolták őket, hogy a csődbiztos engedélye nélkül akarták elvinni felszámolás alatt álló élesdi húsfeldolgozójuk 43 millió forintra becsült és elárverezés előtt álló gépsorait. A nagyváradi bíróság november elején első fokon Mikóczyt másfél év börtönbüntetésre ítélte csődbűntett vádjával. Györkére két év és két hónap börtönbüntetést szabtak ki a bírák csődbűntett és magánokirat-hamisítás miatt. A vádlottak megfellebbezték a döntést. Börtönt kapott Overdose gazdája Őrizetbe vették Overdose tulajdonosát Overdose lett a remény jelképeMTI
KKV Fenyegetőznek a bankárok: lemondanak, ha nincs jutalom 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 07:03
Éleződik a vita a brit bankrendszer és a kormány között a bankári prémiumok ügyében: az egyik citybeli nagybank vezetése testületi lemondással fenyegetőzik
Cikkek Bajnai Amerikával oldaná meg a cigányügyet 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 06:44
Bajnai Gordon miniszterelnök amerikai segítséget kért a roma integrációs programhoz Washingtonban, amikor találkozott Benjamin Cardin szenátorral
Cikkek Kamatadón innen, adókedvezményen túl: merre tovább, életbiztosítás? 
Privátbankár.hu | 2009. december 4. 06:15
Jövőre megszűnik a legalább 10 éves élet- és nyugdíjbiztosítások után igénybe vehető adókedvezmény. Mit várnak a biztosítók a változtatásoktól? Mi lesz a sláger jövőre?
Cikkek Heje-huja vigalom: ünnepeljük, amit lehet 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 19:22
A magyar emberek szeretnek ünnepelni, a születésnapokat 90, a névnapokat 84 százalék tartja meg - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából
Cikkek Már a vidék is megtelt plázákkal 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 19:05
2009-ben - a kínálatot tekintve - még erősen növekedett a kiskereskedelmi ingatlanok piaca, habár inkább a kisebb városokban, mint Budapesten vagy a nagyvárosokban
Cikkek Letöri a profitkivét az aranyárat 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 18:27
Idén év végén valószínűleg 1200 dollár alatt áll majd az arany unciánkénti ára profitkivétel miatt, legalábbis szakértők szerint. Az arany ára az elmúlt 12 hónapban közel 60 százalékkal nőtt. A Reuters által megkérdezett elemzők egyharmada azonban továbbra is azzal számol, hogy a nemesfém ára 1200-1250 dollár közötti lesz 2009 végén. A 33 szakértő közül 18 számít arra, hogy a lélektaninak számító 1200 dolláros ár alá kerül az arany ára az év végén. Annak ellenére, hogy a várakozások szerint tovább gyengül a dollár - ami árnövelő tényező az arany esetében -, és a feltörekvő piacok központi bankjai vásárolják a nemesfémet, az elemzők attól tartanak, hogy az arany túl gyorsan, és túlságosan magasra emelkedett. A megkérdezettek közül a legborúlátóbb az Investec Australia szakértője volt, aki szerint az arany ára 1050-1100 dollárig eshet. Csütörtökön késő délután 1215,50 dolláron állt az arany ára a szerda késő esti New York-i 1215,90 dollár után. Áttörte az aranyár az 1200 dollárt Zuhant az arany ára Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Ereszt a tőzsdelufi 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,13 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.982,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a csütörtökön emelkedéssel nyitó magyar és európai piacok lendülete a délután négy órakor érkező, vártnál kedvezőtlenebb amerikai szolgáltatóipari adat hatására esett vissza. Az eladói nyomás növekedését jól jellemzi, hogy a kereskedés utolsó fél órájában már a negatív tartományba is átlépett az index - fejtette ki. Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője hangsúlyozta: a nemzetközi hangulat romlása elsősorban a Mol és Magyar Telekom papírjainak gyengülésében mutatkozott meg a magyar tőzsdén. A Raiffeisen üzletkötője szerint az amerikai szolgáltatási szektor teljesítményének csökkenéséről szóló hírek már egy következő nagy visszaesést vetítenek elő. A piacok és a média hosszú idő óta egy "újabb lufit fúj", miközben a tengerentúlon "már fodrászra sincs pénz" - fogalmazott Káplár Norbert. A Mol 250 forinttal, 1,53 százalékkal 16.100 forintra csökkent, 804,2 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 120 forinttal, 2,21 százalékkal 5.550 forintra erősödött, forgalmuk 13,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,41 százalékkal 725 forintra esett, forgalma 514,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,47 százalékkal 42.700 forintra nőtt, a részvények forgalma 896,6 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 36,5 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,31 százalékkal 19.200 forintra gyengült. A BUMIX 1.981,02 ponton zárt csütörtökön, ez 14,59 pontos, 0,74 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
KKV A 4-es metró csak a tizedik legdrágább 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 17:47
A kivitelező cég szerint nem a budapesti épül a legdrágábban Európában. Nemzetközi viszonylatban az átlagár szempontjából a 4-es metró metró a középmezőnyhöz tartozik
KKV Kifogytak a tartalékok, ránk tört a rossz kedv 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 17:22
A lakosság és a vállalkozások is borúlátóbbak voltak novemberben az előző hónaphoz képest, az Ecostat összevont konjunktúra-indexe 5 százalékponttal 72,6 százalékra csökkent.
Cikkek Stagnált a forint 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 17:10
Nem változott a forint árfolyama, az eurót csütörtökön délután 270,20 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, szerdán délután 270,25 forint volt. A dollár is stagnált: 179,30 forintot ért 1,5077 dolláros euró árfolyam mellett, szinte teljesen megegyezően a szerda délutánival. Az MTI által megkérdezett kereskedők szerint a nemzetközi piacokat az euró dollárral szembeni napközbeni gyengülése határozta meg, elsősorban a délután napvilágra került, vártnál kedvezőtlenebb amerikai makroadatok miatt. A közös európai fizetőeszköz értékét - a reggeli erősödés után - gyengítette még az Európai Központi Bank (EKB) elnökének nyilatkozata is. Jean-Claude Trichet szerint ugyanis az európai pénzpiacokon olyannyira javult a helyzet az utóbbi időben, hogy tovább már nincs szükség annyi likviditásbővítő intézkedésre, mint korábban. Az euró kereskedése reggel 270 forinton indult, majd 269-ig csökkent a jegyzés, itt azonban megállt a forint erősödése, ami délután enyhe gyengülésre váltott. A svájci frank délután 179,40 forintot ért a szerda délutáni 179,30 forint után. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek EKB: lassan visszavonulhatunk 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 17:04
Az európai pénzpiacokon olyannyira javult a helyzet az utóbbi időben, hogy nincs már szükség annyi likviditásbővítő intézkedésre, mint korábban - fejtette ki az EKB elnöke csütörtökön délután a bank kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón. Előzőleg az Európai Központi Bank (EKB) változatlan szinten, 1 százalékon hagyta az irányadó kamatot az elemzők várakozásának megfelelően. Jean-Claude Trichet elmondta, az euróövezet gazdasága a korábban vártnál nagyobb ütemben fog növekedni az idén és jövőre, így a bank megkezdheti azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a fokozatos visszavonását, amellyel a bankok likviditásának növelését akarták elősegíteni. A bank előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,1-1,5 százalék közötti mértékben fog növekedni az euróövezetben jövőre a szeptemberben várt mínusz 0,5-plusz 0,9 százalék előrejelzés helyett. Az idén a korábban előre jelzett 4,4-3,8 százalék közötti zsugorodás helyett csak 3,9-4,1 százalék lehet a GDP visszaesése. A bank a gazdasági növekedéssel összhangban felfelé módosította inflációs várakozását is: jövőre 1,3 százalékot várnak a bank elemzői a korábban jelzett 1,2 százalékkal szemben, ez azonban még bőven alatta van az EKB által az árstabilitást jelentő 2 százalék körüli szintnek. A bank egyelőre továbbra sem lát olyan komolyabb kockázatot, ami miatt veszélybe kerülhetne az árstabilitás. A likviditást bővítő intézkedések fokozatos megszüntetéséről Trichet elmondta: a bankok refinanszírozását szolgáló 12 hónapos tender az idén december 16-án, a 6 hónapos jövő év március végén megszűnik. Semmi kétség: tovább kell lazítani Már magyar deflációról suttognak Londonban Nem változott a brit és az európai alapkamatMTI
Cikkek Csúsztatjuk a borítékot: semmi változás hálapénz-ügyben 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 16:43
Minden negyedik felnőtt ad hálapénzt háziorvosának, míg a kórházi orvosoknak tízből nyolcan-kilencen
Cikkek Putyin visszaülne az elnöki székbe 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 15:49
Vlagyimir Putyin megfontolja, hogy induljon-e a 2012-es elnökválasztáson. Arra a kérdésre, hogy nem távozik-e a politikából, azt válaszolta: "Azt aztán várhatják!"
Cikkek Mennyiért kapunk üdülési csekket jövőre? 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 15:40
Jövőre személyenként és évente 73.500 forint összegű kedvezményes adózású üdülési csekkhez juthatnak a munkavállalók és közeli hozzátartozóik, miután az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás alapján 2010. január 1-jétől ennyire emelkedik a minimálbér - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA). A jövő évtől hatályos adó- és járulékfizetésre vonatkozó jogszabályok alapján az üdülési csekk az egyetlen olyan, munkáltató által biztosítható természetbeni juttatás, amely kedvezményesen adható a munkavállalón túl azok közeli hozzátartozóinak is - emlékeztet a közlemény. Az MNÜA adatai szerint az idén október végéig 40 milliárd forint értékű üdülési csekket vásároltak a munkaadók, ez az összeg 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az elfogadóhelyek száma jelenleg 13 ezer. A parlament nemrég döntött az üdülési csekk felhasználhatóságának kiterjesztéséről, e szerint jövőre a művelődéshez kötődő szolgáltatók is üdülési csekk elfogadóhellyé válhatnak. Jövőre is a cafeteria lehet a nyerő Céges juttatás: van, ami jövőre is adómentes marad Last minute cafeteria: miből lehet választani? MTI
Befektetés Egy hét múlva ítélet a Soros-ügyben 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 15:34
A jövő pénteken hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság a Soros Fund Management LLC kontra PSZÁF közigazgatási perben - mondták a peres felek jogi képviselői a tárgyalást követően
Cikkek Elmarasztalhatják a Deutsche Bankot a forintspekuláció miatt 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 15:32
A Deutsche Bank elmarasztalásával zárulhat az a nemzetközi felügyeleti összefogáson alapuló ellenőrzés, amely a pénzintézet londoni irodájának forintpiaci tevékenységét vizsgálta - értesült a Figyelő. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője a hírt sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta csütörtökön. A brit felügyeletnél, amely valószínűleg részese a nemzetközi felügyeleti együttműködésben zajló vizsgálatnak hasonló módon semmilyen felvilágosítást nem adtak az ügyben az MTI londoni tudósítójának. A lap eheti számában azt írta, hogy a Deutsche Bank londoni irodája tavaly októberben öt magyar pénzintézetnek adott el speciális 5 éves árfolyam-index devizacsere (swap) termékeket, ezek a tranzakciók a forint intenzív gyengülése után komoly veszteségeket és elszámolási vitát okoztak. A felügyeleti vizsgálat ezt a tranzakciót elemezte. A hetilap információi szerint a tavaly októberi sokféle spekuláció közül ez az utolsó, amelyben felügyeleti eljárás zajlott. Zárt ajtók mögött tárgyalják a Soros-ügyet Csak kósza ábránd, hogy minden rendben van Idén is dúskálni fognak a bankárokMTI
Karrier Költse családi hétvégére az egészségpénztári forintokat! 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 15:17
Egyre több hazai szállodalánc kínál az egészségpénztári keret terhére elszámolható szolgáltatásokat. Amennyiben családunkkal együtt utazunk, akár 240 ezer forintot is költhetünk egészségpénztári számlánkról üdülésre
Cikkek Orbán: igaz barátságot kötünk Kínával 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 14:47
A magyar nemzetgazdaságnak és a magyarországi embereknek az az érdekük, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával mély, kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatokat ápoljunk - mondta Orbán Viktor
Cikkek Lemondott Benedek Fülöp 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 14:07
Lemondott Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgató-helyettese, Oszkó Péter pénzügyminiszter elfogadta lemondását. A pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a vezérigazgató-helyettesnek nem jár végkielégítés, pozíciójára pedig még nincs utód, pályázatot írnak ki a posztra. Oszkó Péter közölte: Benedek Fülöp nem indokolta meg lemondását, azonban erre ő sem kérte. Benedek Fülöp lemondására azt követően került sor, hogy a Heves Megyei Bíróság kedden 1,5 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 3 millió forintos pénzbírságra ítélte hivatali visszaélésért egy pákozdi földügylet miatt. A bíróság határozata szerint Benedek Fülöp 2006 elején hivatali és eljárási jogait túllépve a felügyelete alatt működő hivatalok alkalmazottainak közvetlen utasításával és törvénytelen eszközökkel segítette, hogy egy pákozdi állami földterület külföldi kézbe kerüljön. Két hét múlva esküt tehet az új igazságügyi miniszter Lemond Draskovics  MTI
Cikkek Az MSZP az utcán nyomul karácsonyig 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 14:07
Intenzív, kéthetes utcai "kitelepülő kampányt" indított az MSZP Budapesten, hogy visszaszerezze a fővárosiak bizalmát
Cikkek 12 napjuk maradt a gazdáknak pályázni 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 14:02
December 15-ig adhatók be a támogatási kérelmek az állattartó telepek korszerűsítésére, a pályázattal elnyerhető európai uniós vissza nem térítendő támogatás istállók, gépek, technológiai berendezések felújítására, korszerűsítésére ad lehetőséget - közölte a Magyar Agrárkamara. A telephelyenként megvalósított fejlesztésre elszámolható kiadások alsó határa 2 millió forint. Támogatási kérelmenként ugyanakkor legfeljebb 1,5 milliárd forintos beruházás jelölhető meg. A támogatás igénybevételével a gazdálkodó legalább hat évre vállal működtetési kötelezettségeket - például azt, hogy a támogatás alapját képező állatlétszámot éves átlagban a támogatási döntés kézhezvételétől számított hat évig tartja - és az előírások be nem tartása komoly szankciókkal járhat - hívja fel a figyelmet az agrárkamara. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellenőrei a támogatási kérelem befogadása után előzetesen is tarthatnak helyszíni szemlét: felmérik az állatlétszámot, megnézik a beruházás tervezett helyét és külön hangsúlyt helyeznek a hivatalos foglalkoztatás ellenőrzésére. Sokat kapnak a fiatalok Jelentős anyagi támogatást kaptak és kapnak a fiatal magyar gazdálkodók tevékenységük folytatásához - közölte Forgács Barnabás, a Fejlesztési Minisztérium (FVM) a közösségi ügyekért felelős szakállamtitkára. Az agrártárca szakpolitikusa annak kapcsán beszélt minderről, hogy  Magyarországon tartózkodik a Fiatal Gazdák Európai Tanácsának (CEJA) delegációja, Joris Baecke vezetésével a magyarországi fiatal gazdák szervezete, az Agrya meghívására. Forgács Barnabás az MTI kérdésére elmondta: a fiatal magyar gazdák tavaly az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében több mint 25 milliárd forint támogatást igényeltek, amelyből végül mintegy 14, 6 milliárd forintot kapott meg több mint 1400 kérelmező. Az idén 6000 kérelem érkezett a fiatal gazdálkodók támogatására, mintegy 64 milliárd forint értékben. A szakállamtitkár azt még pontosan nem tudta megmondani az idén mennyien is jutnak uniós pénzhez. Annyit közölt: "a lehető legtöbben". Szökik a bor? Uniós milliárdok a szőlőkivágásra Sokkoló volt a tejtermelők tüntetése 1200 projekthez kérjük az Unió támogatásátMTI
Cikkek Késéskor is jár a kártérítés: 250 euró a minimum 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 13:54
A repülőgépek három órás vagy ennél nagyobb késése esetén is kártérítésre jogosultak az utasok, csakúgy, mint a járatok törlésekor - közölte az EFK
Cikkek Megalakult a sztrájkbizottság az MTV-ben 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 13:05
Sztrájkbizottság alakult csütörtökön a Magyar Televízióban - közölte a testület szóvivője az MTI-vel. Kapuvári Gábor tájékoztatása szerint hétfőn adják át a menedzsmentnek követeléseiket, amelyek középpontjában a munkahelyek és a Magyar Televízió, mint a társadalmi párbeszéd egyik intézménye, védelme áll. A fórumot létrehozó három reprezentatív érdekképviselet két társelnököt állított a bizottság élére, Lázár Andrást, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökét, valamint a munkavállalókat az üzemi tanácsban képviselő Farkas Lászlót - mondta el. Múlt csütörtökön döntött sztrájkbizottság létrehozásáról az MTV dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete; a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége az 1650 dolgozó mintegy harmadát tömöríti. Az előkészületek egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének akkori tájékoztatása szerint céljuk a bérek legalább reálértéken tartása, valamint a munkahelyek biztonságának garantálása. Mint mondta, öt éve nem volt fizetésemelés a cégnél, a költségvetési megszorítások (a 9,4 milliárdos céltámogatás megvonása) miatt pedig veszélyeztetve érzik sokuk állását. Az MTI a sztrájkbizottság előkészületeinek egyik szervezőjétől úgy értesült múlt csütörtökön: írásban kérik Medveczky Balázs ügyvezetőt, hogy tegyen lépéseket a vezetők és a beosztottak javadalmazása közötti aránytalanságok tompítására. Kapuvári Gábor csütörtökön elhárította az MTI részletekkel kapcsolatos érdeklődését, annyit azonban elmondott: ismeretei szerint a belsősök négy százalékára jut a bértömeg 13 százaléka, és miközben a menedzsment tagjainak milliós fizetéseiről jelennek meg sajtóhírek, 637 olyan MTV-alkalmazottról tudnak, akinek havi bruttó bére nem éri el a 250 ezer forintot. Az azóta az 1650 munkatárs közül 160 elbocsátását bejelentő köztelevízió szerdán azt is tudatta: felszámolják vidéki stúdióikat, valamint elvonják a magasabb jövedelmű munkatársak béren kívüli juttatását. MTV: megvezették az MSZP-t a szavazásnál Források nélkül: durva leépítés az MTV-nél Lepipálja vetélytársait a Ma reggel MTI
Cikkek Egybekelhet a Mitsubishi és a PSA? 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 12:21
A francia PSA Peugeot Citroen tárgyalásokat kezdett a japán Mitsubishi Motors autógyárral együttműködésük elmélyítéséről. Ez a francia cég közleménye szerint egy "stratégiai partnerséget" jelenthet. A japán Nikkei üzleti napilap viszont már azt is tudni véli, hogy a Peugeot Citroen 30-50 százalékos részesedést vásárolna a japán autógyárban 300 milliárd jenért, hozzávetőleg 3,4 milliárd dollárért. Az akciók tartják életben az autópiacot  Az autópiacon még áll a vasfüggöny Hamarabb kapcsol hármasba az autópiac  MTI
Cikkek Az Unió kilábalt a válságból 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 12:02
Az Európai Unió a GDP-adatok alapján kilábalt a gazdasági válságból, az előző két negyedévben bővült a gazdaság, amire 2008 eleje óta nem volt példa
Cikkek Szerkezeti hibák a magyar bankoknál is? 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 11:48
A legnagyobb európai hitelminősítő szerint a kelet-európai bankok továbbra is szerkezeti problémákkal küzdenek, túl nagyok a különbségek is
Cikkek Debreczeni újra az MDF kötelékében 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 11:39
Debreczeni József közíró a 2010-es választásokon az MDF színeiben indul országgyűlési képviselőjelöltként - jelentette be Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: Debreczeni József személyében egy olyan jelöltet találtak, akinek "demokratikus elkötelezettségéhez és politikai alkalmasságához nem fér kétség". Az MDF elnöke kiemelte: több, első ciklusbeli képviselő is jelezte csatlakozási szándékát az MDF-hez. Debreczeni József közölte: vállalja a képviselő-jelöltséget. Arra az újságírói kérdésre, hogy a közíró hányadik helyen szerepel az MDF listáján, Dávid Ibolya annyit mondott, rövid időn belül nyilvánosságra hozzák, kik azok a jelöltek, akik az MDF színeiben indulnak majd a választásokon. Parkoltatás házon belül: rájöttek, hogy többet fial? Mesterházy tartózkodott, az MSZP mögé állt Kovács László nem akar kormányfő lenni Kuncze és Horn az MDF választási listáján? MTI
Cikkek MTV: megvezették az MSZP-t a szavazásnál 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 11:18
Téves és félrevezető adatok alapján szavazta meg 190 képviselő a közszolgálati Magyar Televíziót érintő drasztikus költségvetési elvonást - állatja az alelnök
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG