Hírek
Cikkek Kampány: Orbánéknak március 15. "szent" 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 15:52
Cáfolta a Fidesz elnöke azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint a párt január 4-én kezdené hivatalos választási kampányát. Orbán Viktor szerint március 15. előtt nem indokolt a kampány megkezdése. "Semmilyen kampányt nem szeretnék január 4-én kezdeni" - jelentette ki az MTI-nek az Európai Néppárt (EPP) tisztújító kongresszusán Bonnban tartózkodó pártelnök, emlékeztetve: az európai parlamenti választások azt bizonyították, hogy a rövid és intenzív kampány a megfelelő. "Így értünk el óriási sikert az európai parlamenti választásokon" - emlékeztetett a pártelnök, utalva a több mint 56 százalékos támogatottságra. Új kormány kell a hazai korrupció felszámolásához? Bajnai: sok ügy fog kiderülni Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot MTI
Makro / Külgazdaság Hála és alázat: a háborús elnök átvette a Nobel-díjat 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 15:46
Barack Obama amerikai elnök - az első vezetőként, akinek országa háborúban áll - csütörtökön Oslóban átvette a idei Nobel-békedíjat, a bizottság kiáll mellette
Cikkek Nullszaldót vár a MÁV Trakció 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 15:31
A MÁV Trakció az első tizenegy hónap adatai alapján várhatóan nullszaldós eredményt ér el - mondta Márkus Imre, a társaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Jelezte: az idei évben a gazdasági válság miatt az éves árbevétel az eredetileg tervezett 95 milliárd forinttal szemben várhatóan 92 milliárd forint lesz. Megjegyezte: a társaság a csökkenő árbevételhez igazította a költségeit. Február 1-jétől drágul a MÁV és a Volán Volán, MÁV: tarifaemelés az inflációt meghaladó mértékben GYSEV: kap-e vétójogot az osztrák állam?  Irodai munkásoktól válna meg a MÁV  MTI
Vásárló Ellehetetlenítik a józsefvárosi piacot 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 15:27
Minden nap ellenőrizni fogja a vám- és pénzügyőrség, valamint az adóhatóság Budapesten a józsefvárosi piacot; a cél az árusítók ellehetetlenítése
Cikkek Klímacsúcs: a svédek 800 millióval mutatnak példát 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 15:01
Svédország 2010 és 2012 között évi 800 millió euróval járul hozzá a fejlődő országok támogatására létrehozandó klímaalaphoz - közölte Roberta Alenius svéd kormányszóvivő. Eddig a konferencia alatt Dánia tett hasonló felajánlást 160 millió euró értékben, november végén pedig Nagy-Britannia kormánya ígért 900 millió eurót a fejlődő országoknak, hogy azok a következő három évben megkezdhessék a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás legsürgetőbb feladatainak elvégzését. Az Európai Unió által biztosított teljes támogatás mértékéről - az unió soros elnöki tisztét betöltő Svédország kezdeményezésére - a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcson egyeztetnek majd a tagországok Brüsszelben. Név nélkül nyilatkozó uniós diplomatákra hivatkozva a Reuters hírügynökség szerdán azt jelentette, hogy a brüsszeli csúcstalálkozón évi 6 milliárd eurós - közel 9 milliárd dolláros - uniós támogatásról születhet döntés. Amennyiben valóban elfogadják, a 9 milliárd dolláros hozzájárulás ambiciózus vállalás lenne az uniótól, hiszen az ENSZ álláspontja szerint az összes fejlett ország részéről évi 10-12 milliárd dollár felajánlására lenne szükség 2010 és 2012 között a fejlődő országok klímaváltozáshoz való alkalmazkodásának támogatására. Kudarccal végződik a klímacsúcs? Klíma: 6 milliárdot ajánl az EU, a duplája kellene Újra nőnek a globális élelmiszerárak Nem a klímaváltozástól félünk - pedig kéne 1 milliárd ember az utcán a klímaváltozás miatt MTI
Cikkek Újabb rossz hírek az amerikai munkapiacról 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 14:53
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten. A december 5-én záródott héten 474 ezren folyamodtak először munkanélküli segélyért, ami 17 ezer fős bővülés az előző héthez képest.  A szakértők kisebb, 8 ezer fős növekedésre számítottak. Bernanke: ne igyunk előre a medve bőrére USA: kisebb lesz a mentőcsomag vesztesége Obama: sokaknak szertefoszlott az amerikai álom Hírözön Amerikából: nincs miért szomorkodni MTI
Cikkek Draskovics nem hagyja veszni a településőröket 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 14:49
A településőrök foglalkoztatásához szükséges feltételek biztosítását, illetve a program állami finanszírozásának jövő évi fenntartását ígérte Örkényben a város és a környék polgármestereinek Draskovics Tibor leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter - közölte a csütörtöki eszmecserét követően Kovács István (MSZP), Örkény polgármestere az MTI-vel. A romák sérelmére elkövetett gyilkosságokról nem esett szó. Draskovics Tibor a nemrég felújított örkényi rendőrőrs megtekintése után a térség további két települése - Tatárszentgyörgy és Hernád - közbiztonságáról tájékozódott az érintett polgármesterek, a már alkalmazásban lévő településőrök, illetve a térség körzeti megbízottjainak, polgárőreinek jelenlétében tartott megbeszélésen. Forgács Imre lesz Draskovics utódja Első! Rendőröstül akart szolgálati autót lopni Rendőrautó gázolt Budapesten Simon lehet Draskovics utódja Másfél havi bér jár Draskovicsnak MTI
Cikkek A PM most már bízik a hiánycél teljesítésében 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 14:28
Egyre optimistább a Pénzügyminisztérium, a legutóbb közölt 97,6 milliárdos decemberi többlet helyett most már 135 milliárd a prognózis: ezzel teljesíthető a hiánycél
Cikkek Egy kávé áráért sem vagyunk hajlandóak megvédeni a Földet? 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 14:09
Egy diplomata szerint a gazdag országoknak fejenként két dollárt kellene áldozniuk a Föld megmentésére. Ennél még egy csésze kávé is drágább a konferencián
Cikkek Új kormány kell a hazai korrupció felszámolásához? 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 13:56
A Fidesz szerint éppen az MSZP korrupciós ügyei teszik tönkre az országot, így nem kérdés, hogy azt csak egy új kormány számolhatja fel
Cikkek Ismét Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 13:50
Orbán Viktort a negyedik legtöbb szavazattal újra megválasztották az Európai Néppárt alelnökének - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Az alelnökök megválasztásával folytatódott csütörtökön Bonnban az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) kongresszusa. A küldöttek immár hagyományosan 10 alelnököt választanak. A jelöltek között volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, aki 2002 óta tölti be az egyik alelnöki tisztséget. A  szervezet elnökévé még előző nap ismét a volt belga kormányfőt, Wilfried Martenst választották. A kongresszus zárónapján újabb pártvezetők, illetve kormányfők szólalnak fel, köztük Angela Merkel német kancellár és Silvio Berlusconi olasz kormányfő is. Matolcsy: velünk sem lesz Kánaán  Kihullanak a nagynevű MSZP-sek Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot MTI
Cikkek Ötöst kaptunk Londontól: felgyorsul az infláció 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 13:27
Valószínűleg gyorsult a magyarországi inflációs ütem a múlt hónapban az éves bázishatások és az üzemanyagárak emelkedése miatt. A "politikai zajongás" korlátozhatja az MNB mozgásterét
Cikkek Történelmi mélyponton maradt a brit alapkamat 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 13:08
A jelenlegi történelmi mélyponton, fél százalékon hagyta irányadó kamatát csütörtöki ülésén a brit jegybank. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. A Bank of England (BoE) - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - március óta tartja fél százalékon a kamatszintet. Az akkor végrehajtott fél százalékpontos csökkentés tavaly október óta a hatodik volt. A pénzügypolitikai enyhítési kurzus 5 százalékról indult, vagyis az alapkamat eddig 4,5 százalékponttal csökkent a tavaly őszi legutóbbi csúcsszintről. Már a januári csökkentéssel kialakult akkori, 1,50 százalékos kamatszint is történelmi mélypont volt: az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá. EKB: lassan visszavonulhatunk Mélyebbre zuhanunk, de aztán irány felfelé A britek sem fognak egyhamar ugrándozni  MTI
Adó Sárga csekk: korlátlan ideig elfogadja a Posta 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 12:52
A Posta cáfolta az APEH honlapján és a sajtóban megjelent téves információkat: a régi típusú sárga csekkeket korlátlan ideig elfogadják
Cikkek MTV: senkit sem rúgnak ki 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 12:47
Visszalépett a nemrégiben bejelentett csoportos létszámleépítéstől a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje - mondta el a társaság vezetésével folytatott egyeztetés utáni csütörtöki sajtótájékoztatón a sztrájkbizottság elnöke. Lázár András közlése szerint megállapodás született arról is, hogy visszavonják a sztrájkbizottság létrejötte óta kiosztott mintegy húsz felmondást is; az egyeztetések jövő hétfőn folytatódnak. Cégvezető az MTV élén MTV: sötét képernyő egy-egy percre MTV: a rendőrség vizsgálja a székház-szerződéseket  Fontos-e a magyaroknak a köztévé? Semmi értelme a kiéheztetett köztévének? Kiborultak a vidékiek az MTV-s bezárásokon  MTI
Cikkek Kétszer annyi építési ellenőr fog járkálni 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 12:17
Közel duplájára, 48-ról 95-re emelkedik január első napjától az építésügyi ellenőrök száma -  a kormány szerdai döntését Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Az államtitkár kitért arra is, hogy az uniós források felhasználására elkülönített 2.440 milliárd forint értékű, 1.200 projektből 500, mintegy 800 milliárd forint értékben már elindult, illetve a közeljövőben elindul. Az államtitkár vázolta az építési gyorsító csomag eddigi elemeit, mivel a mostani intézkedés ennek az utolsó része. A kormány lerövidítette az építési engedélyezés idejét. Például egy családi házhoz a korábbi 45 nap helyett 22 nap alatt lehet engedélyt szerezni. Más esetben - például  az emberi tartózkodásra nem alkalmas épületeknél - engedély helyett elég a bejelentés. E körbe tartozik például a kerti tároló. Sok esetben pedig bejelentés sem kell, elegendő az építési szabályok betartásával építkezni. Ilyen például a kerítés építése. A gyorsító csomag második része a lánctartozás visszaszorítását éri el - mondta az államtitkár, és a fedezetkezelő intézményének a megteremtésére utalt. A gyorsító csomag utolsó eleme az, hogy az építésügyi ellenőrök száma január első napjától emelkedik. Az új ellenőrök felvétele már zajlik, a rendelet januári 1-ei hatályba lépésekor már munkába is állnak - válaszolta az MTI kérdésére Burány Sándor. Az építési vállalkozóknak jövőre is rossz lesz Már a vidék is megtelt plázákkal Építőipar: mások futhatnak a pénzük utánMTI
Cikkek Tőzsdére megy a Nordtelekom 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 12:11
Beadta a bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére a magyar Nordtelekom Távközlési Szolgáltató Nyrt.  - közölte a BÉT. Az internet, kábeltelevízió és telefon szolgáltatást végző  Nordtelekom 202.680 darab egyenként 1.000 forint névértékű részvényét vezetik be  a tőzsdére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozata alapján. Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke az MTI kérdésére elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Tárgyalások folynak magyarországi akvizícióról - mondta az elnök -, hozzátéve: így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom. A távközlési cég magyar és külföldi társaságok tulajdona. Az igazgatóság elnöke közölte: a Nordtelekom pénteken teszi közzé a tőzsdei  kibocsátási tájékoztatót. Mégsem megy tőzsdére a Facebook Fél éven belül a BÉT-re megy a K&H?MTI
Cikkek Százból ketten nem néznek tévét 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 12:01
Százból két felnőtt nem néz tévét, míg 23-an 4-6 órát töltenek a képernyő előtt - derült ki az Ipsos által a médiahatóság megrendelésére végzett kutatásból. Százból harmincketten két óránál kevesebbet szánnak naponta erre az időtöltésre, s ennél tíz százalékkal nagyobb a 2-3 órát a tévé előtt ülők aránya. Az 1500 fős mintán végzett kutatás során mindennap nézett csatornák közé 56 százalék sorolta az RTL Klubot, 46 a TV2-t, 22 az M1-et, 8-8 a Duna TV-t és a Viasat3-at, 7 a HírTV-t, 5-5 az M2-t és az ATV-t. A sosem nézett csatornák között az RTL Klub százból négy, a TV2 hét, az M1 16, a Duna TV 33, a Viasat3 38, az M2 39, a HírTV 46, míg az ATV 49 említést kapott. Megúszta a gigabüntetést a TV2 és az RTL Klub Fontos-e a magyaroknak a köztévé? MTI
Cikkek Álombevétel az amerikai mozikban 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 11:48
Az észak-amerikai mozijegyeladások meghaladták a 2007-es rekordot és átlépték a tízmilliárd dolláros bevételi álomhatárt. Míg két évvel ezelőtt 9,68 milliárdos kasszával zártak az amerikai és kanadai mozipénztárak, az elemzők szerint idén a recesszió is hozzájárult a bevétel növekedéséhez: sereglettek a nézők a megfizethető áron szórakoztató mozikba. Jól indult az év a filmstúdiók számára: januárban rögtön átlépték az egymilliárdos bevételi küszöböt, amelyre eddig még nem volt példa. Az azóta eltelt időben, keddig bezárólag az észak-amerikai moziba járók 9,67 milliárd dollárt hagytak ott a pénztáraknál és a box-office szakértők szerint szerdán lendült az összbevétel tízmilliárd fölé. A kivételes eredmény az olyan sikerfilmeknek is köszönhető, mint a Transformers: A bukottak bosszúja, amelyre csak a hazai piacon 402 millió dollárért váltottak jegyet. A Harry Potter és a félvér herceg további 301 millióval járult hozzá a rekordhoz, az Újhold című vámpírrománc pedig már a 250 milliós bevétel körül jár. Néhány alacsony költségvetésű meglepetésfilm is jócskán hozott a konyhára: a Paranormal Activity 107 milliós, a Másnaposok 277 milliós, a The Blind Side című - a múlt hétvégén a box-office csúcsára érkezett - sportdráma pedig eddig 131 milliós jegyeladást könyvelhetett el. A rekordbevételt a jegyárak 28 százalékos emelkedése is segítette, az átlagos jegyár elérte a 7,46 dollárt. Az összes eladott jegy mennyisége idén így is el fogja érni az 1,4 milliárd darabot. Ez az adat megerősíti a nézők mozi felé fordulását, hiszen az emelt árak ellenére is több jegy fogyott a 2008-as 1,34 milliárd darabnál. A Hollywood.com elemzése azonban emlékeztetett, hogy a nézőrekordot továbbra is 2002 tartja, amikor 1,6 milliárd jegyet váltottak az észak-amerikai mozikba. A globális jegyeladások tekintetében 35 százalékos részesedésével az észak-amerikai a legnagyobb filmpiac - állapította meg a portál. Hullanak a fejek a hollywoodi stúdiókban A fecsegés a mozi halála  MTI
Cikkek 25 millió felett: mikor bukjuk el az evát? 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 11:25
Az adóalap és a bevétel nem feltétlenül egyezik meg egymással, adót előbbi után kell fizetni, de az igénybevételi határt utóbbihoz kell viszonyítani
Cikkek Mágnesként vonzzák a pénzt a befalapok 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 11:03
Friss tőkebeáramlás szempontjából a befektetésialap-piacon a november volt a második legerősebb hónap eddig az idei évben
Cikkek Visszaszólt a Neo FM 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 10:47
Nyílt levélben válaszoltak az október végén országos rádiófrekvenciát nyert Neo FM képviselői csütörtökön annak a kilenc nagykövetnek, akik egy hónappal ezelőtt közös nyilatkozatban kifogásolták a magyarországi "nem transzparens viselkedést" . Balázs Csaba, a tulajdonos econet.hu Nyrt. elnök vezérigazgatója és Kádár Tamás, az adót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója közölte: a tulajdonosok elkötelezett hívei az egyetemes demokratikus értékeknek, ezen belül kiemelten fontos számukra a piacgazdaság, a vállalkozás szabadsága, a tiszta verseny és az átláthatóság az üzleti folyamatokban. "Szakmai befektetőként magunk is abban vagyunk érdekeltek, hogy a befektetési klíma olyan maradjon, amely vonzó célállomássá teszi Magyarországot a befektetések számára" - írták, s azt hangsúlyozzák: "az FM1 Zrt. soha semmilyen formában nem pályázott politikai, vagy beszélgetős rádió megvalósítására, pártkötődése nincs", a rádióban pedig zenés szórakoztató műsor hallható, míg hírműsoraikban gondosan ügyelnek az objektivitás, kiegyensúlyozottság és pártatlanság alapelvének legteljesebb betartására. Felhívják a figyelmet arra is, hogy mindkét koncesszió hét évére a későbbi győztes ígérte százalékosan és összegszerűen is a legmagasabb műsorszolgáltatási díjat, márpedig "a pályázati felhívás egyetlen tényleges versenyelemet tartalmazott, amelynél sehol a világon nem ismernek objektívebbet, ez pedig a díjverseny". A pályázat kapcsán gyakorta visszatérő állítás, hogy az FM1 Zrt. által ajánlott műsorszolgáltatási díj irreálisan magas. A tények azonban mást mutatnak: a második helyezett Danubius és az FM1 által ajánlott műsorszolgáltatási díj közötti mintegy 2 milliárd forintos különbségből hozzávetőlegesen 1,7 milliárd forint az utolsó két évben merül fel, ami az elvileg 2014-re tervezett digitális átállást követő időszakra tehető - írták. Megemlítik, hogy "a digitális átállást követően az FM1 Zrt. analóg műsorszolgáltatási joga megszűnik, illetve radikálisan átalakul a műsorszolgáltatási piac. A konzorcium azzal számolt, hogy ezek a változások kedvezőek lesznek a magyar államkassza és az adófizetők számára, ami nem irreális, hanem inkább ésszerű feltételezés egy, a piacra belépni kívánó üzleti vállalkozás részéről". Balázs Csaba és Kádár Tamás visszautasítja az egykori Sláger Rádiót működtető cég és amerikai tulajdonosa "hetek óta tartó kampányát", amelynek szerintük akaratukon kívül a közös levelet aláíró nagykövetek is részeseivé váltak; "felháborítónak tartjuk, hogy a vonatkozó jogszabályok megsértése miatt egyébként többször megbüntetett Sláger Rádió magát a magyar sajtószabadság védelmezőjeként tünteti fel" - írták. Szerintük "a Sláger Rádió aggodalmának valódi tárgya inkább az elszalasztott jövőbeli profit lehet, valódi célja pedig ebből eredően tisztán és kizárólag üzleti". Tévedésből ítélt el minket Amerika Az amerikai képviselőház a sajtószabadságra emlékezteti az ORTT-t Bajnai: meg kell értenünk a jövőt Bajnai: teljesítjük Obama kérésétMTI
KKV 100 lakosra 118 mobil és 31 vezetékes telefon jut 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 09:47
2009 III. negyedévének végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió volt. A telefonbeszélgetések időtartamának 76 százaléka mobiltelefonokról indított hívásokból származott
Cikkek Döbbenetes áresés: 2008-at ismétlik az áruházak 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 09:36
Az idei december is jelentős árcsökkenést hozott, a 2009-es számla végösszege pedig nagyjából megegyezik a 2008-assal
Cikkek Csúcsot dönt az árverezések száma Amerikában 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 08:45
Az Egyesült Államokban novemberben negyedik hónapja csökkent a magánlakások elárverezésére kezdeményezett banki eljárások száma, de a minden idők csúcsát jelentő júliusi számhoz képest kevesebb eljárás nem jelenti azt, hogy tartós megoldás ígérkeznék a bajba kerülő jelzálogadósok számára, ez derült ki csütörtökön az amerikai ingatlanpiac adatait számon tartó RealyTrac cég összesítéséből. Az eljárások száma 8 százalékkal kevesebb volt novemberben, mint októberben, és 15 százalékkal kevesebb mint júliusban, de 18 százalékkal több mint tavaly novemberben. A RealyTrac által nyilvántartott szám - kilencedik hónapja havi 300 ezer fölött - az adósoknak küldött első figyelmeztetéstől a befejezett banki visszafoglalásokig és árverezésekig tartalmaz minden eljárást. Eszerint minden 417. amerikai háztartás ellen volt banki eljárás novemberben törlesztési elmaradás miatt. A RealyTrac szerint az idén összesen 3,2 millió ingatlan tulajdonosai ellen indul banki eljárás az Egyesült Államokban, ez újabb rekord lesz az előző csúcs, a tavalyi 2,3 millió eset után. A RealyTrac szakértői szerint a kétszámjegyű munkanélküliség, az alulfoglalkoztatás, a régi, nyakló nélkül osztogatott, törleszthetetlen hitelek nagy mennyisége és új hitel szerzésének akadályai lerontják a jelenleg alacsony kamatok, az évi átlagban 30 százalékkal csökkent lakásárak és a törlesztési nehézségek enyhítésére irányuló kormányzati intézkedések hatását. Szerintük az amerikai lakáspiac javulása akkor várható, amikor a munkanélküliség a sokévi átlag szintjére csökken, és a hitelhez jutás lehetősége normalizálódik az utóbbi évek szélsőségei után. A neten árulják, amit nem tudtunk kifizetni Egymillióért keltek el Madoff cuccai  A bankok mindent megtesznek az adós megmentéséért  MTI
Cikkek Dollármenüvel védekeznek a gyorséttermek 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:45
A gyorséttermi hálózatokat is elérte a recesszió az Egyesült Államokban; már a válságból korábban profitáló piacvezető McDonald´s forgalma is csökken
Cikkek Klímacsúcs: hatmilliárdot ajánl az EU, a duplája kellene 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:33
Az Európai Unió évi 6 milliárd euróval kívánja támogatni a fejlődő országokat a klímaváltozás megfékezésében brüsszeli források szerint
Cikkek Bajnai: sok ügy fog kiderülni 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:31
Magyarország egyik legfontosabb stratégiai kérdésének nevezte a korrupció visszaszorítását Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán, a Transparency International Magyarország korrupcióellenes világnapi rendezvényén Budapesten. "A korrupció megrontja és elcsúfítja a demokrácia arcát" - jelentette ki a kormányfő, aki szerint addig nemigen léphetünk előbbre a fejlettségi rangsorokban, amíg nem sikerül jelentősen visszaszorítani ezt a jelenséget. Mint mondta, a korrupció nemzetgazdasági méretű károkat okoz, ha pedig hozzászokik ehhez a típusú visszaéléshez a társadalom, akkor az a társadalom alapműködésében okoz problémákat. Valahányszor lehetősége volt neki és az általa vezetett kormánynak, felléptek a korrupció ellen - hangoztatta Bajnai Gordon; "talán nem tettünk eleget, de tettünk valamit" - fogalmazott. A parlament előtt e témában fekvő törvényjavaslatokról szólva megemlítette: elfogadásuk esetén ezek a jogszabályok is csak keretet jelentenek, amelyet akkor lehet ténylegesen tartalommal feltölteni, ha lesznek felderített korrupciós ügyek és azokat követő szankciók, "ha Magyarországon egyre nagyobb kockázata lesz a korrupciónak". Ez eleinte ronthatja a közérzetet, de "abból lehet tudni, hogy Magyarországon elindult valami, hogy sok ügy fog kiderülni, sok ügy jut bírósági szakaszba és sok büntetés fog születni", és akkor "talán néhány év múlva" mondhatjuk azt, hogy javulni kezdett a helyzet - fogalmazott a kormányfő. Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot "Addig ne könyörögjenek pénzért, amíg pazarolnak"  Csúsztatjuk a borítékot: ugyanúgy adunk hálapénzt Korrupció: mást is ezt teszi, miért pont én ne?MTI
Cikkek Az építési vállalkozóknak jövőre is rossz lesz 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:28
A jövő évet is az idei folyamatok determinálják az építési piacon, a válság elhúzódására kell számítani - nyilatkozta a Világgazdaságnak az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke. A lap csütörtöki számában Koji László kitért arra is, hogy a tapasztalatok azt mutatják: az országgyűlési és önkormányzati választások évében mindig lelassulnak a beruházások előkészítési folyamatai. A szövetségi vezető nem számít a hitelezési lehetőségek javulására sem, sőt, úgy véli, az építőipari fedezetkezelő intézmény, a "biztos kéz" rendszerének akadozó működése csak tovább rontja a finanszírozási helyzetet. Az alelnök az idei éves építés-szerelési tevékenység értékét 1800 milliárd forint körül várja, ez összehasonlító áron mintegy 35-38 százalékkal kisebb, mint a 2006-os teljesítés - az az esztendő az építőipar "utolsó jó éve" volt. Koji László szerint az építőipari vállalkozások csaknem harmada veszteséggel zár az idén. Fékezett egy picit a magyar recesszió Német ipar: növekedés helyett váratlan csökkenés  Világgazdaság
Cikkek Megúszta a gigabüntetést a TV2 és az RTL 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:25
Szavazási patthelyzet alakult ki a médiahatóság ülésén, így nem büntették meg a kibeszélőshow-k miatt a két kereskedelmi tv-t
Cikkek Matolcsy: velünk sem lesz Kánaán 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:18
Matolcsy György szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben
Cikkek Turisták százezreit reméli Pécs 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:07
Az pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak köszönhetően 200-300 ezerrel több vendégéjszakát tölthetnek el a turisták jövőre a Dél-dunántúli Régióban - mondta Szűcs Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. marketing vezérigazgató-helyettese Pécsett az MTI-nek. Szűcs Balázs kiemelte: 60-70 százalékban belföldi vendégekkel lehet számolni, ami 200-300 ezer vendégéjszakát hozhat a régiónak, és ez hozzávetőlegesen 10 százalékos növekedés 2009-hez képest. A Pécs iránt érdeklődő turisták száma meg is duplázódhat, akár 250 ezren is felkereshetik 2010-ben a baranyai megyeszékhelyet. Külföldről elsősorban Németországból és Ausztriából mutatkozik élénk érdeklődés a jövő évi EKF-programok iránt - mondta Szűcs Balázs. Hozzátette: lesznek telt házas időszakok Pécsett, ezért a közeli települések (például Villány és Siklós) szálláshelyeire is igény mutatkozik majd. A vezérigazgató-helyettes szerint Pécsnek óriási előnye a másik 2010-es EKF-helyszínnel, Essennel és a Ruhr-vidékkel szemben, hogy ezt a rangot a már meglévő értékeivel nyerte el.  A jövő évi programok, kiállítások, koncertek, utcai fesztiválok erre csak ráerősítenek. Nem az a legfontosabb, hogy Pécs világsztárokkal hívja fel magára a figyelmet - fogalmazott Szűcs Balázs. Pécs 2010: a munkák 90%-a kész lesz idén Pécs2010: most a zöldek akaszthatják meg a munkátMTI
Cikkek Kihullanak a nagynevű MSZP-sek 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:03
A jelenlegi szocialista frakció nagyjából nyolcvan tagja cserélődhet vagy eshet ki a választási eredmények függvényében a jövő évi országgyűlési választások után
Cikkek Tévedésből ítélt el minket Amerika 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 07:03
A Magyarországot közvetve elítélő amerikai kongresszusi határozat félreértésen alapul, a képviselőket rosszul tájékoztatták - mondta Dennis Kucinich ohiói képviselő
Cikkek Csak két pláza épül Budapesten 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 06:46
A finanszírozási stop és a recesszió derékba törte a bevásárlóközpont-fejlesztéseket, Budapesten a korábbi tervekkel szemben csak két pláza épül - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A lap szerint az egy-másfél évvel ezelőtti plázadömpinges álmokat a válság alaposan felülírta. A Magyar Bevásárlóközpontok Országos Szövetsége által nyilvántartott mintegy 350 ezer négyzetméternyi projekttervből egyelőre 90 ezer négyzetméter megvalósulása látszik biztosnak, ugyanis a jövőre elkészülő Corvin Atriumon és a 2011-es átadású Köki Terminálon kívül egyetlen más projektre sincs finanszírozás. Már a vidék is megtelt plázákkal Nem szerettek belénk a kereskedők Döntött a kerületi önkormányzat az Allee ügyében Az ingatlanbefektetők még félnek a régiónktól Egyszer lesz Budán pláza-boom?Napi Gazdaság
Makro / Külgazdaság Ítéletidő Amerikában: egyméteres hó, négyméteres hótorlaszok 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 06:40
Hatalmas hóvihar söpört végig szerdán az Egyesült Államok középső részén komoly problémákat okozva a közúti és a légiközlekedésben. Helyi illetékesek szerint repülőjáratok százait kellett törölni, az országutakon elakadt autósok megsegítésére pedig bevetették a Nemzeti Gárda alakulatait. A sűrű hóhullás több mint egyméteres hótakaróval lepte el a térség egyes övezeteit, néhol pedig 4 és félméteres hótorlaszok keletkeztek. Iowa államban az utakon rekedtek közül sokaknak órákig kellett várniuk a segítség megérkezésére. Wisconsin államban bezártak az iskolák és a közintézmények. A szomszédos Kanadában is gondokat okoz az idei tél kezdete. Montrealt jó húsz centiméteres hótakaró borította be. A torontói repülőtérről 50 gép nem szállhatott fel az ítéletidő miatt. Kanada nyugati részén pedig egy városban, Reginában szerda hajnalban mínusz 38 Celsius-fokot mértek. Óriási gépekkel és sóval készülnek a télre Balul sült el a kínai időjárás-módosításMTI
Cikkek 3 napig lakott területen igazoltatnak a rendőrök 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 06:35
Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akciót indít csütörtökön az ittasan és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség
Cikkek H1N1: a legkisebb hörgőkig roncsolja a tüdőt 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 19:01
Az új típusú, H1N1 influenza vírusa a légcsőtől a tüdő mélyéig károsítja a légutakat, hasonlóan az 1918-as és 1957-es járványt okozó vírusokhoz - közölték megállapításaikat amerikai kutatók. Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) munkatársai, valamint New York város vezető egészségügyi szakemberei 34 olyan embertől származó metszeteket vizsgáltak, akik H1N1-vírusfertőzés miatt haltak meg a járvány kitörése óta. A légcső és a főhörgők minden esetben gyulladásban voltak, időnként súlyosan károsodtak. Az esetek több mint felénél mélyebben, a kisebb hörgőkben is találtak károsodást, mintegy háromnegyedénél pedig a léghólyagocskák (az apró, vékony falú, levegővel kitöltött gömbök a tüdőben) is sérültek. Jeffery Taubenberger víruskutató elmondta, hogy a légutak szöveteinek károsodása nagyon hasonlít az 1918-as és 1957-es járványok idején terjedő influenzavírusok pusztításához, eltér azonban a szezonális influenzavírus okozta károktól, amelyek nem érintik a tüdőt ilyen mélységben. A kockázati tényezők között újdonság a jelentős túlsúly: a mostani tanulmányban vizsgált halálesetek 72 százalékában elhízott volt az áldozat. "Nem tisztázott, mi az összefüggés az elhízás és az influenza között" - mondta Taubenberger. A tanulmány az Archives of Pathology and Laboratory Medicine című szakmai folyóiratban jelent meg. H1N1: ha kérdése van, telefonáljon! H1N1: kétezer emberből egy hal bele H1N1: egyre több a magyar fertőzöttMTI
Cikkek Több cég ad többért év végi ajándékutalványt 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 18:43
A cégek az idén átlagosan 10 százalékkal több ajándékutalványt adnak év végi jutalmazás, bónuszok, prémiumok kísérőjeként, mint tavaly - derül ki a Sodexo Pass közleményéből. Az év végi jutalmazás egyik kedvelt formája az ajándékutalvány, amely a jelenlegi jogszabályok szerint évente három alkalommal a minimálbér 10 százalékáig, azaz idén 7150 forintig még adó- és járulékmentesen adható. A Sodexo Pass, Magyarország piacvezető utalványforgalmazója szerint az idén már sok cég bátrabban bánik az év végi jutalmakkal, és átlagosan 10 százalékkal magasabb összeget adnak dolgozóiknak, legalábbis ami az utalványokat illeti. A magasabb juttatási összeg mellett az idén nyolc százalékkal több cég döntött úgy, hogy ezt a juttatási formát választja. A növekedést az adómentesség megszűnése is eredményezhette, hiszen az idén még adómentes ajándékutalványt jövőre 97,89 százalékos adóteher sújtja. Az átlagnál magasabb arányú a változás a 100-500 főt foglalkoztató cégek körében, ahol december elejéig majd 20 százalékkal több utalvány fogyott a tavalyi évhez képest. A kisebb létszámú cégeknél csupán 2,6 százalékos ez a növekedés.  Az 500 főnél is magasabb létszámú cégeknél a juttatás értékében a növekedés csupán 2,8 százalék. Mennyiért kapunk üdülési csekket jövőre? Jövőre is a cafeteria lehet a nyerő Céges juttatás: van, ami jövőre is adómentes marad MTIMTI
Cikkek A kisember is rákapott a tőzsdére 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 18:21
A hazai magánbefektetői réteg részvénypiaci aktivitása érzékelhetően megnőtt az utóbbi időszakban: ma már több mint 13 ezer hazai kisbefektető napi rendszerességgel kereskedik a tőzsdén
Makro / Külgazdaság Obama nem érdemli meg a Nobel-békedíjat? 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 18:04
Barack Obamának többet kellene tennie nemzetközi szinten az emberi jogok előmozdítása érdekében - fogalmazta meg bírálatát két vezető jogvédő szervezet
Befektetés Nem tesznek jót a tőzsdéknek a leminősítések 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,32 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 20.360,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a keddi 3 százalékot meghaladó zuhanás után szolid gyengüléssel kezdte a napot a magyar tőzsde, majd a déli órákban szinte a régió egyetlen negatív tartományba süllyedő börzéje lett.   Hozzátette: a "tétova" kereskedést napközben enyhe forgalom kísérte, amit a tengerentúlról érkező, vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatok sem tudtak felpörgetni. A Spanyolországot érintő Standard & Poor´s adósbesorolási kilátáslerontás pedig záráskor "moderált esésbe" lökte a BUX-ot. A nemzetközi hitelminősítők az utóbbi időben egymás után rontják az euróövezeti gazdaságok hitelképességi osztályzatait, vagy azok kilátását. Előző nap a Fitch Ratings a közepes befektetői "BBB" sávba sorolta át Görögországot a görög közfinanszírozási helyzettel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva. Az Erste üzletkötője szerint a keddi és szerdai leminősítések arról rántják le a leplet, hogy mely országok mekkora áldozatokat vállaltak fel a pénzügyi stabilitás megőrzésének oltárán. A fejlett piacokon sokan attól tartanak ugyanis, hogy például a bankrendszer megmentése alapvető strukturális problémákat eredményezhet a jövőben. A Mol 165 forinttal, 1,06 százalékkal 15.410 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 131 forinttal, 2,45 százalékkal 5.222 forintra esett, forgalmuk 18,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 722 forintot ért, forgalma 957,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 320 forinttal, 0,75 százalékkal 42.770 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 215,2 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18.980 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.954,53 ponton zárt szerdán, ez 7,65 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Gyengültek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is. Előzetes adat szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 záráskor 0,28 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,46 százalékkal, a frankfurti fő mutató, a DAX-30 0,52 százalékkal volt a keddi záró alatt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek Ma a spanyolok húzták le a forintot 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 17:26
Gyengült a forint, az eurót 275,10 forinton jegyezték szerdán délután fél ötkor, szemben a kedd délutáni 273,40 forinttal. A magyar fizetőeszközt - a térségbeli devizákhoz hasonlóan - a Standard & Poor´s szerdai döntése gyengítette, amellyel a nemzetközi hitelminősítő negatívra rontotta Spanyolország adósbesorolásainak kilátását. A dollár jegyzése szerda délután 187,10 forint volt 1,4712 euró/dollár árfolyam mellett. Kedden délután 185,16 forinton állt a dollár jegyzése 1,4767 euró/dollár mellett. A svájci frankot 182,10 forinton jegyezték az előző napi 180,85 forint után, 100 japán jent pedig 212,65 forinton 209,17 forint után. Az MTI által megkérdezett kereskedők szerint a forint kereskedését a viszonylag enyhe gyengülés ellenére is a stabilitás jellemezte szerda délelőtt. Az S&P bejelentését követő délutáni órákban azonban a 276-os szintet is elérte a forint euróval szembeni jegyzése. Szakértők egybehangzó állítása szerint a negatív bejelentés nem vont nagy pánikot maga után, ám a befektetők kockázatkerülési stratégiája a feltörekvő országok devizáinak gyengülését eredményezte. A nemzetközi hitelminősítők az utóbbi időben egymás után rontják az euróövezeti gazdaságok hitelképességi osztályzatait vagy azok kilátását. Előző nap a Fitch Ratings a közepes befektetői "BBB" sávba sorolta át Görögországot a görög közfinanszírozási helyzettel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron A görög dominó ráborult a BUX-ra is Görög hatás: 274 az euró, mély veszteségben a tőzsdékMTI
Cikkek Spanyolország is a leminősítés szélén 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 17:05
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Spanyolország egyébként magasan elsőrendű adósbesorolásainak kilátását a Standard & Poor´s, a többi euróövezeti tagállamnál lényegesen rosszabb növekedési és adóssághelyzetre hivatkozva. A világ legnagyobb hitelminősítőjének szerdai londoni bejelentése szerint a kilátásrontás az "AA plusz/A-1 plusz" hosszú és rövid futamú spanyol szuverén adósosztályzatokra vonatkozik, amelyeket a cég megerősített. A nemzetközi hitelminősítők az utóbbi időben egymás után rontják az euróövezeti gazdaságok hitelképességi osztályzatait vagy azok kilátását. Előző nap a Fitch Ratings a közepes befektetői "BBB" sávba sorolta át Görögországot a görög közfinanszírozási helyzettel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva. A mesésen gazdag Dubai úszik az adósságban?  A piac majd kikényszeríti a fegyelmet a Fidesztől? MTI
Cikkek Alkotmányos a Robin Hood-adó 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 16:49
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az indítványt, amely az úgynevezett Robin Hood-adó alkotmányosságát támadta - közölte az Ab sajtófőnöke. Az alkotmányosságot vitató indítványozó szerint az energiaellátókat terhelő adó indokolatlan, és jelentős különbséget tesz az adóztatásban - írta Sereg András. Az Országgyűlés 2008. november 10-én fogadta el 190 igen szavazattal, 184 ellenében a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, amelynek alapján 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és -kereskedő cégeknek. Történelmi csavar: Robin Hoodot is lehetett utálni  MTI
Cikkek Már nem jön vissza a recesszió az eurózónába 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 16:38
Elemzők szerint az eurózónába már nem tér vissza a recesszió, 0,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés a a negyedik negyedévben
KKV Azonnali hatállyal megadóztatják a banki prémiumokat 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 16:11
Rontotta a brit gazdaság idei recessziójának mélységére adott jóslatát a brit pénzügyminiszter - megadóztatják a nagy összegű bankári prémiumokat
Cikkek Cégvezető az MTV élén 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 15:18
Cégvezetőt nevezett ki - Bednárik Imre személyében - a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke mellé az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége. A tavaly március óta elnök nélkül működő intézményt irányító Medveczky Balázs ügyvezető alelnök gazdasági és pénzügyi döntései csak Bednárik Imre hírigazgató ellenjegyzésével érvényesek ezután - közölték. A cégvezető-választás törvényességének vizsgálatát kérik a Magyar Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testületétől a közmédiumot felügyelő kuratórium elnökségének ellenzéki delegáltjai - közölte egyikük a szerdai döntéshozatal után. Balogh László elnökhelyettes szerint "a médiakoalíció" a döntés előtt semmilyen érdemi kérdésre nem adott választ az ügyben; mint mondta, sem a posztra jelölt személy életrajzát, sem elképzeléseit nem volt módjuk megismerni az ülésen.  Mindez "egyértelművé tette", hogy Bednárik Imre "ehhez a politikai körhöz tartozik" - mondta. Azt pedig, hogy a döntés előtt nem volt érdemi egyeztetés, diktatórikusnak és minden szempontból elfogadhatatlannak nevezte az elnökhelyettes, aki szerint a zárt ülésen kiderült számukra, hogy e döntés nélkül "nem kap pénzt az MTV". Balogh László szerint a kuratóriumi elnökség többsége e döntéssel kettős vezetést hozott létre a társaságnál, ami "a válságot nem csökkenti, hanem növeli". Szerinte a történtek üzenete az, hogy a "médiakoalíció" minden, akár törvénytelen eszközt is bevet annak érdekében, hogy uralja a nagyobbik közszolgálati televíziót. Az MTI-vel több résztvevő is azt közölte: az MDF, az MSZP és az SZDSZ tíz delegáltja szavazta meg a cégvezető kinevezését, míg a Fidesz és a KDNP által a testületbe jelölt öt tag ellene voksolt. MTV: sötét képernyő egy-egy percre MTV: a rendőrség vizsgálja a székház-szerződéseket  Fontos-e a magyaroknak a köztévé? Semmi értelme a kiéheztetett köztévének? Kiborultak a vidékiek az MTV-s bezárásokon  MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG