1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Közép-Európa legversenyképesebb, 16 százalékos szja-rendszerét alakítaná ki a Fidesz, de Orbán Viktor szerint több lépésben, hogy ne legyenek vesztesek. A kormányfő egy interjúban egyértelműsítette, hogy az IMF-EU tandem mely tagjához húz inkább Magyarország. Orbán szerint lehetetlenség, hogy a bankadóból eredő terhek egy részét az ügyfelekre hárítsák a pénzintézetek
A miniszterelnök nem szeretné, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el. Orbán Viktor ezt pénteken, az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta, ahol arról is szólt: nem híve népszavazásnak az új alkotmány kérdésében. Szerinte "szinte alig van esély" arra, hogy a bankadót az ügyfelekre hárítsák át.

A műsorban emlékeztették Orbán Viktort, hogy tavaly novemberben egyszeri, nagyarányú adócsökkentést ígért az ATV-ben, majd azt kérdezte tőle a műsorvezető, hogy ez mikor valósul meg. A miniszterelnök válaszában kitért arra, hogy a kis- és középvállalkozások nyereség után fizetendő társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentik évi 500 millió forintos nyereség alatt. "Oda vittük le az adót, hogy ne legyen érdemes csalni" - fogalmazott. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy bevezették az adórendszeren kívüli jövedelem fogalmát, és arra, hogy meg akarják valósítani Közép-Európa legversenyképesebb, 16 százalékos személyijövedelemadó-rendszerét.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, ezt kombinálnák a családi adózással, számokat azonban nem mondott, azok ugyanis - mint folytatta - attól függnek, hogy az egykulcsos adórendszerre hány év alatt áll át az ország. Hangsúlyozta, úgy kell átállni - valószínűleg "két, két és fél lépésben" -, hogy közben ne legyenek vesztesek.

A szakszervezetekkel való egyeztetésre utaló felvetésre Orbán Viktor azt mondta: szinte minden kérdésben egyeztetnek az érdekvédőkkel, augusztusban pedig összehívja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is. A vitás kérdések közül az indoklás nélküli felmondás ügyében úgy fogalmazott, indoklás nélkül lehet távozni is. A kormányfő - mint mondta - azt tartja helyesnek, "ha egyensúlyban vannak a dolgok".

"Második félidő"
Megszületett a nemzeti centrum, jön a 2. akcióterv
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokkal összefüggésben elmondta: az IMF-szerződés októberi lejárta után már nem kell tárgyalni a valutaalappal, mert nem akarnak hitelt igénybe venni az IMF-től. A magyar gazdaságot a piacról kell finanszírozni - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy az elővigyázatossági hitelkeretet sem akarják-e biztosítani, Orbán Viktor azt válaszolta: "egyelőre nem tűnik úgy", hogy szükség volna rá.

Az EU-t érintően megjegyezte, a költségvetési hiánynak 3 százalék alatt kell lennie, az unió azonban még nem döntött, hogy ezt a szintet mennyi idő alatt kell elérni. Akármit dönt is azonban az EU, "amit elfogad általános szabályként, Magyarország is azt fogja betartani" - jelentette ki.

Megerősítette, hogy a bankadó ügyében akadtak el az IMF-tárgyalások, szerinte ugyanis a valutaalappal nem kell tárgyalni a bankadóról. Az EU-t illetően hozzátette, a közösségben minden állam most vezeti be a bankadót, és mindenhol nagy viták vannak. Az uniónak ahhoz van köze, amit vállaltunk, és ami közös európai ügy - jegyezte meg.

A politika oltárán áldozzák fel a stabilitást?
A bankadó - amelynek összege két évig biztosan nem lesz kevesebb - majdani kivezetéséről azt mondta, nem oda fognak visszatérni, mint az adónem előtti időben, hanem "egy európai középmértékre" lehetne beállítani azt a harmadik év végére. A kormányfő véleménye szerint a bankadónak az ügyfelekre való áthárítására "szinte alig van esély" (a bankszövetség szerint az első évben ez igaz lehet, utána viszont nem lesz más lehetősége a pénzintézeteknek - A szerk.).

Az interjúban szóba került Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének és Szijjártó Péternek, a miniszterelnök szóvivőjének néhány héttel ezelőtti nyilatkozata, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor közölte: nem a mondatokkal van a baj, hanem a magyar gazdaság állapotával. "Azt ne hányjuk senkinek a szemére, hogy igazat mond" - emelte ki, hozzáfűzve: ha a 29 pontból álló akcióterv lépéseit nem jelentik be, akkor a magyar gazdaság tényleg abba a helyzetbe sodródott volna, mint amit Kósa Lajos leírt.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e népszavazás az új alkotmány kérdésében, úgy válaszolt, nem gondolja, de döntés még nem született róla. "Nem vagyok a híve" - ismertette saját álláspontját, amely szerint azért választják meg a képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, és csak kivételes esetben forduljanak vissza a választókhoz.

"A parlamentáris hagyományt szeretném folytatni Magyarországon, (...) ha elkezdünk népszavazást kiírni, mondjuk, az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én nem szeretném, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el" - jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy Kövér László megválasztott házelnök az MTI-nek adott interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be, Orbán Viktor úgy reagált: erről még semmilyen fórumon nem volt szó. A háromhetes ülésezési rendet firtató kérdésre azt mondta: ez éppen az a kérdéskör, amelynek esetében nem kell feltétlenül alkalmazni a kétharmadot. Ha a Ház többi tagja úgy gondolja, a mostani ülésrend megfelelő, maradjon így, ha nem, "akkor alakítsuk át" - jegyezte meg.

MTI, Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG