Hírek
Cikkek
Semmi alapja a tőzsdei árfolyamoknak
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 17:35
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,75 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 21.122,86 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a hétfői optimista amerikai zárást követően az ázsiai piacok negatív tartományban fejezték be a kereskedést és az európai piacok is mínuszban nyitottak.
Rámutatott: az első negyedóra esése után megváltozott a befektetői hangulat és ezt követően szinte folyamatosan emelkedtek az indexek egészen fél háromig, amikor több gyenge amerikai mutató hatására ismét az eladók kerültek többségbe a piacokon.
Aláhúzta: csak az utolsó fél órában talált ismét magára a BUX, így a régióban felülteljesítőként kis mértékű csökkenéssel zárta a keddi kereskedési napot. Hozzátette: a magyar tőzsde vezető indexének mozgása teljesen megfelelt a nemzetközi trendeknek.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint a keddi kereskedés is igazolta, hogy nincsenek eladók a piacokon, annak ellenére, hogy a gazdasági hírek és a fundamentális alapok sem igazolják a jelenlegi árfolyamokat. Úgy vélte, a legtöbb befektető a további emelkedésben bízik, és majd csak akkor látja be, hogy nincs alapja az optimizmusnak, amikor már legalább 20 százalékkal estek az árfolyamok a jelenlegi szintekhez képest.
A Mol árfolyama 90 forinttal, 0,56 százalékkal 16.300 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 124 forinttal, 2,19 százalékkal 5.551 forintra csökkent, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,40 százalékkal 756 forintra esett, forgalma 208,2 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 540 forinttal, 1,30 százalékkal 42.100 forintra nőtt, a részvények forgalma 908,0 millió forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 263,5 millió forintos forgalom mellett 355 forinttal, 1,86 százalékkal 19.450 forintra emelkedett.
A kis, és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.991,73 ponton zárt kedden, ez 3,88 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Segítik a GE-től kirúgottak álláskeresését
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 17:34
A kormány európai uniós források bevonásával, az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (EGA) támogatásával kívánja elősegíteni a General Electric (GE) fényforrás üzletágának átszervezése miatt elbocsátandó munkavállalók újbóli elhelyezkedését - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
A tárca közleménye szerint a GE Consumer and Industrial fényforrás üzletágának október 28-án bejelentett leépítési terveit követően a munkavállalók képviselőivel és a kormányzattal is folyamatosan egyeztetett a vállalat a magyarországi fényforrásgyártás átszervezésében érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítéséről.
Kedden a kormányzat, a vállalat és a munkavállalók képviselői találkozójukon arról döntöttek, hogy a létszámleépítéssel érintett munkavállalók számára az újbóli elhelyezkedést elősegítő bizottságot hoznak létre, továbbá kidolgoznak egy akciótervet, amelyet az illetékes munkaügyi központok hajtanak majd végre. Az újbóli munkába állást segítő lépésekhez az EGA legfeljebb az összköltség 65 százalékát biztosítja, 35 százalékát hazai forrásból kell hozzátenni - fogalmaz a minisztérium közleménye.
Az érintett munkavállalók részére személyre szabott szolgáltatási csomagot kínálnak fel, a lehetőségekből a munkavállalók választhatják ki a számukra megfelelő szolgáltatásokat. A lehetséges eszközök közé tartozik a munkakereséshez nyújtott támogatás, a pályaválasztási tanácsadás, a személyre szabott képzés és átképzés, a munkakereséshez nyújtott juttatások, mobilitási támogatás, vagy az élethosszig tartó tanulásban és képzésben részt vevő személyek számára nyújtott támogatások. A szolgáltatási csomag értéke munkavállalónként átlagosan 1 millió forint.
A közös program kidolgozása mellett a GE vezetői a munkavállalók képviselőivel folytatják a tárgyalásokat az átszervezési terv részleteiről, így többek között az érintett munkavállalóknak felkínált juttatásokról - közölte a szaktárca.
A munkahelymegőrző pályázatok sem jelentenek biztonságot?
Mindent megkap a GE, csak ne zárjon be
1300 embert küld el a GEMTI
Cikkek
Gaskó: lesz vasutassztrájk
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 17:14
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkbizottsága a közeli napokban értékeli a kialakult helyzetet, a vasutassztrájk nem kerülhető el - nyilatkozta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.
Elmondta, hogy a négy vasutas reprezentatív szakszervezetek által kötött megállapodásokat a munkavállalók szempontjából nem tartják pozitívnak, sőt azok rontottak az eddigi helyzeten. Példaként említette, hogy míg korábban 3 órán belül elérhető helyen kellett megfelelő munkát ajánlani a munkahely megszűnése estén, a többi szakszervezet által kötött megállapodás ennél rosszabb feltételeket tartalmaz.
A VDSZSZ keddi közleménye szerint a négy vasutas szakszervezet a hétfőn kötött megállapodással gyakorlatilag jóváhagyta 29,5 vonalszakasz bezárását, és 2010. végéig sztrájkmoratóriumot is vállaltak. A VDSZSZ a megállapodásokat nem írta alá, a kormánnyal kötött keret-megállapodásban ugyanis még utalás sincs a 40 milliárd forint vasútból történő kivonásának megakadályozására, annak ellenére, hogy ez a kollektív munkaügyi vita kezdeményezésének egyik lényeges eleme volt - írja a szakszervezet.
A keret-megállapodás ugyan tartalmaz egyes, foglalkoztatás-biztonságra vonatkozó elemeket, de ezek nyomába sem érnek a MÁV-csoport cégeinél jelenleg hatályos foglalkoztatás-politikai megállapodásoknak, amelyek - a MÁV-START kivételével - szintén 2010 végéig érvényesek - vélekedett a VDSZSZ.
Megállapodtak a vasutasok a kormánnyal: nem lesznek kirúgások
A választásokig nem rúgnak ki vasutast
Bajnai: nehéz, de elviselhető év lesz 2010
Nem haladt előre a vasútvita
Hitelből vesz új mozdonyokat a MÁVMTI
Cikkek
268 körül ingadozik a forint
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 16:43
A 268 forintos euróárfolyam közvetlen közelében ingadozik a forint: az eurót 268,07 forinton jegyezték kedden délután negyed ötkor a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,57 forint után.
A dollárt 179,34 forintra erősödött 1,4948 dolláros euróárfolyam mellett, a hétfői 178,62 forintról és 1,4980 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 177,38 forint 177,07 forint után, 100 japán jent pedig 202,61 forinton jegyeztek 200,80 forint után.
A jegybank piaci várakozásoknak megfelelő hétfői kamatvágása nem befolyásolta a forint árfolyamát, az a nemzetközi befektetői kockázatvállalás alakulását, az euró/dollár árfolyam mozgását követte, együtt a térségbeli devizákkal.
A kora délelőtti órákban a forint 269 forintos euróárfolyam közelében is járt, párhuzamosan azzal, hogy az euró/dollár 1,49 alá esett. Az euró/forint mozgási tartománya 267,37-268,89, az euró/dolláré pedig 1,4888-1,4989 volt.
Kedden a kereskedés európai szakaszát enyhe euróerősödés jellemezte a közzétett kedvező makrogazdasági mutatók hatására: Németországban már a második egymást követő negyedévben javult a GDP, a várnál nagyobb mértékben emelkedett az Ifo gazdaságkutató intézet üzleti bizalmi mutatója novemberben, valamint szeptemberben tovább nőtt az ipari megrendelések növekedési üteme az eurózónában és az EU-ban.
A javuló trend a veszteséges amerikai piaci nyitásig tartott, miután a harmadik negyedévi amerikai GDP adat gyengébbnek bizonyult a vártnál, az olajár a gazdasági kilátások romlása és a készletek növekedése miatt egy dollárral, 77,40 dollár körüli szintről 76,40 körülire esett. A dollár mindezekkel párhuzamosan erősödött kissé, miközben az arany ára unciánkénti 1.169 dollár körüli szintről 1.163 körülire csökkent.
A kereskedők a következő napokra a nemzetközi befektetői bizalom alakulása függvényében 267 és 269 forint közötti sávban várják az euró árfolyamát.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Fidesz: a kormány mondjon nemet az áremelésekre
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 16:34
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy álljon el áremelési szándékától: ne engedje sem az áram, sem a gáz árának emelését, és ne növelje a busz- és a vonatjegyek árát.
Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, ezek az áremelések tarthatatlan helyzetbe fogják hozni a magyar családokat. Mint mondta, a jövő év elején életbe lépő áremelések havi szinten tízezer forintos nagyságrendben fogják növelni a családok kiadásait.
320 forintra emelnék a BKV-jegy árát
Áramár: rátesznek még egy lapáttal
Kezd piac lenni az árampiac
MTI
Cikkek
Falugondnokság nélkül összeomlana a rendszer
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 16:27
Ha a falugondnoki hálózaton keresztül ellátott 300 ezer ember étkeztetését és betegápolását más szociális intézményeken keresztül kellene biztosítani, nagy valószínűséggel "bedőlne" az egész magyar ellátórendszer - mondta a szociális és munkaügyi államtitkár Budapesten.
Korózs Lajos a 20 éves a falugondnoki hálózat címmel megrendezett konferencián kiemelte: a hálózat kevés pénzből nagyon jó szolgáltatásokat nyújt, amelyre Magyarországon csak kevesen képesek.
Rámutatott: ennek ellenére mindenképpen növelni kellene a hálózatra fordított forrásokat a jövőben, amelyre a gazdaság talpra állása után várhatóan lesz is lehetősége a kormányzatnak.
A konferencián Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára hangsúlyozta: az idei évben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében sok olyan forrásra lehetett pályázni, amelyek jelentősen javíthatják a falvakban, tanyákon élők életkörülményeit.
Reformlendület reformok nélkül
Mennyire betegek a magyarok?
Van pénz a magyar egészségügyben?MTI
Cikkek
Tovább nő a lakások ára Amerikában
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 16:05
Szeptemberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedett a lakóingatlanok ára az Egyesült Államokban, a növekedési ütem azonban lassult az augusztusihoz képest és elmaradt a várttól.
Az Egyesült Államok 20 legnagyobb városának körzetében a lakóingatlanok ára 0,3 százalékkal nőtt szeptemberben az előző hónaphoz képest, amikor 1,2 százalékkal emelkedett a megelőző hónaphoz viszonyítva az S&P/Case-Shiller lakásár index alapján.
A szakértők nagyobb, 0,8 százalékos áremelkedést vártak a kilencedik hónapra. Az éves szintű árcsökkenés szeptemberben 9,4 százalék volt.
Újra veszik a lakásokat Amerikában
Az amerikai ingatlanadat negatív hullámot indított
MTI
Cikkek
Dugig vannak pénzzel a hedge fundok
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 15:37
Az év végére a világméretű gazdasági válság előtti szintre növekedhet a fedezeti alapokban kezelt vagyon nagysága a Morgan Stanley új elemzése szerint
Makro / Külgazdaság
MTV: kiéheztetés politikai hatalomátvétel miatt
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 15:25
Az MTV szerint négy éve nyereségesen működnek, ezért sem értik, miért vontak el tőlük hirtelen 9,5 milliárd forintnyi támogatást. A csőd fele lökték a köztévét?
Makro / Külgazdaság
Mesterházy lesz Orbán ellenfele
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 15:04
Mesterházy Attilát javasolja az MSZP országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke
Cikkek
Nem lesz meg a várt GDP az USA-ban
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 14:53
Lefelé korrigálták az első hivatalos becsléshez képest a harmadik negyedéves amerikai GDP-növekedési adatot.
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium közép-európai idő szerint 14:30-kor tette közzé a harmadik negyedéves amerikai GDP felülvizsgált adatát. A szaktárca által kiadott statisztika szerint az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke a 2009. júliustól szeptemberig tartó periódusban 2.8%-kal nőtt a megelőző negyedév 0.7%-os visszaesésével szemben (Az évesített adat azt mutatja meg, hogyha a mért ütemben alakulna a GDP a következő három negyedévben is, akkor milyen lenne az éves szintű GDP változása.) Mint ismert, az első olvasatban még 3.5%-os expanzióról jelentett a szaktárca. A második olvasatban, ma közzétett adat egyébként a várakozásoknak nagyjából megfelelt.
A Bloomberg elemzői konszenzusa ugyanis előzetesen 2.8%-os, míg a Reuters prognózis 2.9%-os GDP bővüléssel kalkulált.
Mélyebbre zuhanunk, de aztán irány felfelé
A gazdagok eladósodottságára spekulálnak
MTI, Privátbankár
Cikkek
Az EP rábólintott a hírközlési keretcsomagra
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 14:35
A Nemzeti Hírközlési Hatóság - a magyar hírközlési piac szempontjából is - örömtelinek és rendkívül fontosnak tartja, hogy kedden az Európai Parlament jóváhagyásával teljessé vált az európai hírközlés-szabályozási keretrendszer megújítása. A mintegy kétéves folyamat eredményeképpen az EU olyan jogszabályi környezetet teremtett, amellyel a szabályozás lépést tart a technológiai és piaci fejlődéssel és hosszabb távon biztosítja az iparág modern szabályozási hátterét - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke.
Kedden az Európai Parlament nagy többséggel jóváhagyta az EU hírközlés-szabályozási keretrendszerének eddig még el nem fogadott elemét, az úgy nevezett „Jobb Szabályozás” irányelvet, miután néhány nappal ezelőtt a Európai Tanács már elfogadta a csomagot.
Az Európai Parlament és a Tanács elnöke szerdán írja alá a jogszabályt, és ezzel lezártnak tekinthető a jogalkotási folyamat. A jogszabályok várhatóan decemberben jelennek meg a EU hivatalos közlönyében. A kihirdetés másnapján a jobb szabályozás, valamint a fogyasztói jogok irányelve is életbe lép, a tagállamoknak pedig 18 hónapjuk lesz az irányelvek átültetésre a nemzeti jogba. A BEREC rendelet a megjelenést követő 20. napon lép életbe.
Az új hírközlési keretszabályozás az elkövetkező évtizedre határozza meg az európai hírközlés kereteit, felhasználva a korábbi szabályozási gyakorlat eredményeit, mondta az NHH elnöke. Kiemelte, hogy a megújuló szabályozásban az eddiginél is fontosabb szerepet kap a fogyasztói jogok kérdése, illetve a szabályozó hatóságok együttműködése, amely nagymértékben hozzájárulhat az európai hírközlés további harmonizációjához, így a szektor és kontinens versenyképességének növeléséhez.
Az új keretszabályozás alapján az unióban hatékonyabbá válhat a spektrummal való gazdálkodás és felgyorsulhat az új generációs hálózatok elterjedése, mondta Pataki Dániel.
Kevesebb a mobilos, a piac szinte befagyott
Elnyújtották: januártól több számot pötyöghetünk
16 ezerrel több a digitális háztartásPrivátbankár
Cikkek
ÁSZ: öngyilkos lépés lenne a multikat elzavarni
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 13:53
A magyar államháztartás jövőre is működőképes marad - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke kedden Hódmezővásárhelyen
Cikkek
"A korrupció olyan, mint egy sáros cipő"
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 13:49
A kormány üdvözli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korrupciós kockázatok felmérésére indított projektjét - közölte a kormányszóvivő. Szollár Domokos elmondta: a projekt a kormány támogatásával európai uniós forrásból valósul meg és induláskor Bajnai Gordon akkori gazdasági és fejlesztési miniszter támogatta a kezdeményezést.
Csapodi Pál, az ÁSZ főtitkára kedden jelentette be, hogy a szervezet projektet indít a korrupciós kockázatok feltérképezésére uniós támogatással, 286,5 millió forintos összköltséggel. A 2010 őszén induló programban az ÁSZ több ezer igazgatási szerv közreműködésével - egy interneten elérhető kérdőív kitöltésével - végez országos adatfelvételt. Átfogó felmérést készít a magyarországi igazgatási rendszerről, amellyel egyidejűleg megoldást is keres a működési hiányosságokra.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a tisztább közélet és a korrupció ellenes harc iránt. "Ebben a harcban az ÁSZ a kormány szövetségese" - szögezte le. Hozzátette: a korrupció olyan az országnak, mint egy sáros cipő az embernek. Nehéz, lassú és fáradságos benne járás, ráadásul csúnyán összepiszkítja a szőnyeget. Le kell verni a sarat a cipőnkről. Le kell küzdenünk a korrupciót. Ez az ország előtt álló egyik legnagyobb feladat - fogalmazott.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra: ezért indította el a kormány az anti-korrupciós csomagját, amelynek keretében már benyújtotta a parlamentnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslatot.
Reformlendület reformok nélkül
A korrupcióban nincs kockázat Magyarországon
Az embereknek kezd elege lenni a kapitalizmusból MTI
KKV
Harmincmilliárdot kér a BKV
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 13:40
Harmincmilliárd forintot vár a főváros a BKV működtetéséhez jövőre; Demszky Gábor és Bajnai Gordon szerdán kezd tárgyalni
Cikkek
Betiltott termékek a vásárokon
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 13:29
A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte a karácsonyi ünnepek előtti ellenőrzést - jelentette be Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója
Cikkek
Tőzsdére megy a Twitter?
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 12:45
A Twitter tulajdonosai a vállalkozásuk tőzsdére vitelét sem zárják ki annak érdekében, hogy nyereségessé tegyék a három évvel ezelőtt indult mikroblog szolgáltatást.
Biz Stone társalapító szerint a Twitterből már most is vannak bevételeik, 2010-ben a szolgáltatásból pedig még több jövedelemre számítanak. "Egyelőre azonban nem tudom, hogy mikor leszünk nyereségesek, de erre még bőven van időnk" - mondta.
A befektetők, beleértve a T. Rowe Price mamutvállalatot szeptemberben mintegy 100 millió dollárral járultak hozzá a Twitter finanszírozásához.
Stone eloszlatta a Twitter esetleges eladásáról szóló feltételezéseket, ugyanakkor nem vetette el a tőzsdei bevezetés lehetőségét. A társalapító szerint céljuk egy olyan vállalat felépítése, amely sokáig fennmarad.
Az internet nagy pillanatai
Veszteséget okoz a munkahelyi netezés
Lejárt lemez lett az emailMTI
Cikkek
Eddig csak csúszik a Margit híd: 2011 nyara az új cél
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 12:28
Újabb négy hónap csúszás miatt csak jövő év december 17-től lehet majd újra használni a Margit hidat
Biztosítás
Magukhoz nyúltak a biztosítók: itt a TKM
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 12:11
Önszabályozás keretében új mutatót vezetnek be januártól a hazai biztosítók: a neve TKM (Teljes Költségmutató)
Cikkek
Több ezren az oltópontokon
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 12:09
Több mint ötezren keresték fel pénteken és hétfőn az oltóközpontokat, ahol térítés ellenében lehet a H1N1 vírus elleni oltást megkapni - közölte az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya. Múlt pénteken az ország 29 pontján létesítettek oltóközpontokat.
Ezen a héten pénteken további oltópontokat nyitnak, így péntektől hétköznapokon már összesen kétszáz kijelölt helyen lehet majd térítés ellenében oltást kapni; az oltóanyagért és a beadásért háromezer forintot kell fizetni. Az oltópontokon azokat várják, akik nem tartoznak a térítésmentes, veszélyeztetett csoportokba, ők továbbra is a háziorvosuknál ingyenesen kapják meg a védőoltást.
H1N1: újabb magyar áldozat
Még sorszám nélkül oltanak az oltópontokon
Nyolctól nyolcig nyitva az oltópontok
Nem jár hazai oltás a külföldön élő magyaroknakMTI
Makro / Külgazdaság
Minden harmadik ember áram és fény nélkül él
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 10:39
Az emberiség közel egyharmada él sötétben amiatt, hogy nem rendelkezik energiaforrással egy ENSZ-jelentés szerint. 2015-ig nem is lesz jobb nekik
Makro / Külgazdaság
Már nem kell a kocsi? Ne bukjon még 300 ezret!
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 10:35
Május óta több mint 11 ezer tonna hulladékra 280 millió forint bírságot szabott ki a Zöldkommandó - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Cikkek
A cégnévből is meg lehet tudni a felelősség mértékét
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 10:35
Januártól az egyéni vállalkozók a jegyzett tőkére vonatkozó minimális követelmény nélkül alapíthatnak korlátolt felelősségű egyéni céget
Cikkek
Nem fűlik a fogunk a házassághoz és a gyerekhez
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 09:44
2009 első kilenc hónapjában 73 039 gyermek született, 2,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH
KKV
Sokan akarnak munkát nyelvtudás nélkül
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 09:19
A workania.hu felmérése alapján az álláshirdetések 68 százalékában szerepel pályázati feltételként valamilyen idegen nyelv ismerete. Főként az angol nyelvtudást várják el
Cikkek
Korrekció a részvénypiacon
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,81 pontos csökkenéssel, 21.102,80 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest a mutató így 0,38 százalékkal gyengült. A mai napon egyébként előzetes elemzői vélemények szerint - hasonlóan a nyugat-európai piacokhoz - gyengülés várható a Budapesti Értéktőzsdén.
A BUX 533,10 pontos, 2,58 százalékos emelkedéssel, 21.182,61 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI, Privátbankár
Cikkek
Építőipar: mások futhatnak a pénzük után
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 08:38
Jobb helyzetbe hozzák az alvállalkozókat az építési szerződésekre vonatkozó október elejétől folyamatosan módosuló jogszabályok
Cikkek
Inkább a magyarok mennek a Tisza-tóra
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 08:25
A Tisza-tavi régióba látogató vendégek háromnegyed része magyar, és az előző évekhez hasonlóan továbbra is jelentős a nyugat-dunántúli megyeszékhelyekről érkezők aránya - közölte az idei turisztikai szezonról elkészült értékelés alapján Szabó Lajos, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. regionális irodájának vezetője.
A megbízott igazgató tájékoztatása szerint 2009 első kilenc hónapjában összesen 88.167 hazai és külföldi vendég kereste fel a Tisza-tavat és a part menti településeket. Számuk az előző év azonos időszakához képest 3,7 százalékkal csökkent, de ez a csökkenés a belföldi vendégek esetében egy százalék alatti volt. Külföldiek több mint 20 ezren választották úti célként a tározótavat és környékét, közülük a legtöbben németajkúak, illetve lengyelek voltak.
Januártól szeptemberig 240.202 vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken, ez a mutató 2008 első kilenc hónapjával összevetve 5,8 százalékos csökkenést mutat. A belföldi vendégek ilyen szempontból is valamivel kisebb mértékben - 4,2 százalékkal - maradtak el.
Osztrákok és szlovákok járnak hozzánk nyaralni
Kibővített kártérítés: nem a levegőbe beszélnek
Kivételes helyzetben van az idegenforgalmunkMTI
Cikkek
Javul a helyzet: közel felére csökkent a bankok profitja
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 07:48
A bankszektor likviditása és tőkehelyzete javult, jövedelmezősége azonban az értékvesztés és céltartalékképzés miatt jelentősen romlott
Cikkek
Matolcsy: óriási béremelésre van szükség
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 07:30
A Fidesz vezető gazdaságpolitikusa szerint jövő év közepére egészen más országot, gazdaságpolitikát és jegybankot kell magunk elé képzelni - a béreket jelentősen emelni kell a közszférában
Makro / Külgazdaság
Nyugdíjprémium: Bajnai 2011-től lát esélyt rá
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 06:58
A kormányfő szerint a magyar társadalomnak kutya kötelessége gondoskodni azokról, akik nem képesek gondoskodni magukról
Cikkek
Megtalálták az ország karácsonyfáját
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 06:37
Már kiválasztották az ország karácsonyfáját, amelyet az idén a Vas megyei Felsőcsatáron vágnak majd ki és szállítanak Budapestre a Kossuth térre, hogy felállítsák a parlament épülete előtt - közölte a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodája. A 18 méteres 40-45 éves erdei lucfenyőt december elsején vágják ki, a honvédség speciális járművével szállítják majd a fővárosba, ahol a tűzoltók segítségével fogják feldíszíteni, hogy december 5-étől egészen karácsonyig a gyermekeknek programokat kínáló Mikulásváros egyik fő látványossága legyen.
Egyre szegényebb a Jézuska
Indul a milliárdos édességszezonMTI
Cikkek
Megvágják a bankok a kártyás limiteket?
Privátbankár.hu | 2009. november 24. 06:35
Több bank szigorított a bankkártyás költési limiten, mert az elmúlt napokban megnövekedett a visszaélések száma - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint ezek a bankok a kártyatulajdonosoknak napi 50 ezer és 200 ezer forint közötti maximum összeget engedélyeznek a bankkártyával elkölteni.
Más hitelintézetek még csak fontolgatják a napi kártyás költés maximalizálását. Van olyan bank is, ahol kockázatkezelő szakemberek figyelik a kártyabirtokos szokásaitól eltérő és visszaélésgyanús vásárlási illetve készpénzfelvételi tranzakciókat - olvasható az újság mai számában.
Készpénzfelvétel: alaposan nézze meg az automatát!
Egész Európának le kell cserélnie a hitelkártyáját?
Felnőtt a magyar bankkártya-generáció
MTI, Napi Gazdaság
Vásárló
Egyre szegényebb a Jézuska
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 19:04
A háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből rendszerint kiemelkedően magas arány jut decemberre, azonban az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökkenni látszik
Cikkek
Jegyzői bejegyzés kell az ingatlanközvetítőknek és értékbecslőknek
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 18:38
Be kell jegyeztetniük magukat az illetékes jegyző által vezetett regiszterbe csütörtöktől azoknak, akik újonnan kívánnak ingatlanközvetítéssel, és vagyonértékeléssel foglalkozni - az erről szóló önkormányzati miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
A lakástörvény alapján ingatlanközvetítő és -értékbecslő csak akkor kezdheti meg tevékenységét, ha az illetékes jegyző nyilvántartásba veszi, ennek a részletszabályait tartalmazza a miniszteri rendelet.
Több olyan szakma létezik, amelyet csak kamarai regisztráció után lehet művelni, ilyen például az építészet, és számos építőipari tevékenység is. Miután az ingatlanosoknak nincs kamarájuk - csak több társadalmi szervezetük - így a közvetítők és értékbecslők az illetékes jegyző által vezetett nyilvántartásba történt bejegyzés után kezdhetik meg tevékenységüket. A hatósági regisztrációt az EU is elismeri, amennyiben az a közérdek védelmét szolgálja. Ilyen közérdek például a csalások megakadályozása, vagy a hitelezők védelme.
Újra veszik a lakásokat Amerikában
Irodapiac: Kelet lepipálja a NyugatotMTI
Cikkek
Orbán szerint nem lesz meg a kétharmad
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 18:02
Orbán Viktor szerint az 50 százalékos parlamenti többség elérése a reális a Fidesz számára, míg a kétharmadot irreálisnak tartja
Cikkek
Büdzsé: csak öten szavaztak nemmel a módosításokra
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 18:01
Közel 10 milliárd forintot mozgattak meg a minisztériumi fejezeteken belül a szocialista, a kormány által támogatott módosító indítványok.
A parlament 201 igen, 5 nem szavazat mellett, 149 tartózkodással elfogadta a 2010-es költségvetéshez benyújtott, a kormány által támogatott "második körös" módosító indítványokat. A kabinet nem támogatott egyetlen Fidesz-KDNP javaslatot sem, az SZDSZ indítványi közül pedig csupán hármat.
A szocialista javaslatok egyebek között az oktatási, az önkormányzati, az esélyegyenlőségi, a szociális ügyek, illetve a sport területén kezdeményeztek változtatásokat az egyes minisztériumok fejezetein belül; egy módosító indítvány pedig lehetőséget ad arra, hogy jövőre elinduljon és a jelenlegi tervek szerint három évig működjön az úgynevezett Kiút Program, közkeletű nevén a "szegények bankja".
Büdzsé: tízmilliárdot átcsoportosítana az MSZP
Az SZDSZ szóban már igent mondott
Mélyebbre zuhanunk, de aztán irány felfelé
Nyugdíj: januártól 3450 forinttal több lesz!
Járai: száz éves problémákat kell megoldaniMTI
Cikkek
Egy fillér céltámogatást sem kap az MTV
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 17:54
Jövőre az ideinél 9,4 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a Magyar Televízió (MTV), mivel a köztévé 2010-ben egyáltalán nem kap céltámogatást
KKV
Képzés nélkül is doktorálhatunk
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 17:53
Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a felsőoktatási törvény és a szakképzési törvény módosítását
Cikkek
Megállapodtak a vasutasok a kormánnyal: nem lesznek kirúgások
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 17:45
Megállapodott a négy vasutas reprezentatív szakszervezet a kormánnyal a hétfői kollektív munkaügyi vitában - tájékoztatták az érintettek az MTI-t.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) nem részese a megállapodásnak, képviselői még a tárgyalás közben elmentek a helyszínről, mert nem tartották érdeminek az egyeztetést. A foglalkoztatáspolitikai keretmegállapodást Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a kormány kijelölt képviselője, valamint a VDSZSZ kivételével az egyeztetést kezdeményező négy szakszervezet képviselői írták alá.
A keretmegállapodáshoz kapcsolódó vállalati megállapodások egyebek között tartalmazzák, hogy a vasúti szárnyvonalak szüneteltetése miatt felszabaduló munkaerő esetében a vállalatok nem fognak egyetlen vasutasnak sem felmondani.
Az öt érdekképviselet, a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasították, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, ezen belül a MÁV tervezett átalakítását, valamint a foglalkoztatást is érintő vasúti mellékvonalak megszüntetését.
A választásokig nem rúgnak ki vasutast
Bajnai: nehéz, de elviselhető év lesz 2010
Nem haladt előre a vasútvita
Hitelből vesz új mozdonyokat a MÁVMTI
Cikkek
Az OTP volt a nap nyertese
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 17:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,10 pontos, 2,58 százalékos emelkedéssel, 21.182,61 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Nyári Zsolt, a KBC Bank elemzője elmondta, hogy az optimista nemzetközi hangulatban - noha ezt makro-, vagy vállalati hír nem támasztotta alá - erősödtek a részvényárfolyamok a tőzsdéken, így a BÉT-en is. A régiós börzék is a BUX-hoz hasonló pluszban zártak. A nap nyertese az OTP volt, csaknem 5 százalékot erősödött, ami nem okozott meglepetést az újabb elemzői felminősítést követően.
Nyári Zsolt a kilátásokat már nem látta ennyire kedvezőnek. Emlékeztetett rá, hogy az OTP és a BUX viszonylag széles sávban "ingadozik", de a forgalom hosszabb ideje meglehetősen alacsony és a gyorsjelentések sem támasztják alá az emelkedési ütemet. Kérdés, hogy a sáv melyik szélét töri át a papír és a BUX, így bizonytalan, hogy esés, vagy további - fundamentális alapok nélküli - emelkedés következik-e - fűzte hozzá.
A Mol 360 forinttal, 2,27 százalékkal 16.210 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 253 forinttal, 4,67 százalékkal 5.675 forintra nőtt, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,66 százalékkal 759 forintra emelkedett, forgalma 369,9 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 755 forinttal, 1,85 százalékkal 41.560 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 937,9 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 156,6 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,03 százalékkal 19.095 forintra erősödött.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.995,61 ponton zárt hétfőn, ez 32,88 pontos, 1,68 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
A forintot nem hatotta meg a kamatcsökkentés
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 17:10
Tartotta árfolyamát a forint a jegybanki kamatcsökkentés ellenére is: az eurót hétfő délután negyed ötkor 267,57 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szinte megegyező árfolyamon a hétfő délelőtti 267,90 forintos jegyzéssel, de kissé erősebben a péntek délutáni 268,39 forintos jegyzésnél.
A forint árfolyama rezzenéstelenül fogadta az MNB piaci várakozásoknak megfelelő kamatvágását és továbbra is együtt mozgott a térségbeli devizákkal. A forint nap közben 267,60 forintos euró árfolyam környékén, a zloty 4,12-es euró árfolyam közvetlen közelében, a cseh korona 25,80-as euró árfolyam közelében ingadozott.
A dollárt 178,62 forinton jegyezték 1,4980 dolláros euró árfolyam mellett a péntek délutáni 180,52 forint és 1,4867 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 177,07 forint a pénteki 177,32 forint után, 100 japán jent pedig 200,80 forinton 203,09 forint után.
A piac az MNB kamatcsökkentést követő sajtótájékoztatón elhangzottak alapján igazolva látta nemcsak a mostani kamatcsökkentés beárazását a forint árfolyamába, de a forint stabilitása láttán további 50 bázispontos kamatcsökkentéseket tart valószínűnek a következő két hónapban.
Hétfőn a nemzetközi piacokon négy napi tőzsdei index csökkenést követően az optimista magatartás lett úrrá, az európai tőzsdék pozitív tartományban nyitottak, majd a szintén pozitív amerikai tőzsdei nyitás idején már kétszázalékos nyereségben jártak.
Az európai kereskedési szakaszban nyilvánosságra hozott német, valamint az eurózónabeli feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexei a gazdasági helyzet kedvező alakulására engedtek következtetni, valamint az amerikai használt lakás értékesítések két és fél éve nem látott mértékű növekedést mutattak.
A javuló kockázatvállalási hajlandóság dollár denominált eszközökből más befektetési eszközök felé irányítja a befektetői tőkét, a dollár árfolyama csökken, az arany ára, a nyersanyag árak, valamint a magasabb hozamú devizák árfolyama emelkedik.
Az euró/dollár a pénteki 1,4800 közeli árfolyamról hétfőn 1,5000 közvetlen közelébe emelkedett. A piac az 1,5000-ös határ áttörése esetén 1,5050-nél számít erős ellenállási pontra. Az euró gyengülésével szemben 1,4960 és 1,4890 támaszthat erőteljesebb ellenállást.
Az arany ára hétfőn már az ázsiai kereskedési szakaszban is 1.165 dollárt ért el unciánként, az európai kereskedés alatt folyamatosan emelkedett, majd az amerikai nyitás után 1.170 dollár felett új rekordot állított be.
A kereskedők a forint árfolyamának további mérsékelt erősödésére számítanak a nemzetközi befektetői hangulat alakulása, az euró/dollár árfolyam mozgásának függvényében.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
A válságban is hasított az IKEA
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 17:01
A lakberendezési cikkeket gyártó és forgalmazó svéd Ikea az ezredforduló óta csaknem megszakítás nélkül növelte nyereségét, és a világméretű gazdasági válságban is milliárdos nagyságrendű profitot termel - tudta meg egy stockholmi üzleti lap a társaságról, amely soha nem teszi közzé nyereségadatait.
A Dagens Industri értesülései szerint az Ikea-hálózatot működtető, Hollandiában bejegyzett Ingka Holding 2000 és 2008 között több mint 200 milliárd svéd korona (20 milliárd euró) adózás előtti nyereséget ért el.
A 83 éves cégalapító, Ingvar Kamprad irányítása alatt álló társaságnál jól indult az új évezred, a nyereség 2003-ra 15,5 milliárd koronára nőtt, majd 2007-ig majdnem megduplázódott, 30 milliárd koronára növekedett, 2008 aztán egy kisebb, 4 százalékos profitcsökkenést hozott - írta hétfőn a svéd napilap.
A nyereség nagyobbik felét az Ikeánál visszaforgatják a vállalkozásba, főként a hálózat fejlesztésére fordítják, így az utóbbi évtizedben világszerte 140 új áruházat nyitottak - írta belső vállalati kimutatásokra hivatkozva a Dagens Industri.
A társaság szokás szerint csak az árbevétel alakulásáról közöl adatokat. A jelenlegi üzletmenetről Göran Grosskopf igazgatótanácsi elnök a lapnak elmondta, hogy a válságot az Ikea is megérezte, de a szeptemberrel kezdődött új üzleti év eddig eltelt szakaszában meglepetésre 6 százalékkal megugrott a bevétel. A társaság számára kiemelten fontos piacokon, például az Egyesült Államokban, Németországban és Nagy-Britanniában tapasztalt folyamatok alapján úgy tűnik, hogy már enyhül a válság - mondta Göran Grosskopf.
A kicsik után már egymást tiporják az áruházláncok
Szegényednek a svájci szupergazdagok
MTI
Cikkek
Új reggeli műsor a Duna TV-n
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 16:34
November 30-án indul a Duna Televízió új, politikai, közéleti műsora, a Hattól nyolcig. Habár a program elsősorban politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú hírekkel foglalkozik, a műsor palettája igen széles: reggelente (6.00-8.00) élőben kapcsolják a Duna Televízió tudósítóit a világ minden tájáról, hazai és határon túli lapszemlét végeznek, valamint külön rovatot szentelnek a fogyasztóvédelemnek, az utinform-híreknek és az időjárás-jelentésnek.
A Hattól nyolcig műsorvezetői: Apáti-Tóth Kata, Szántó Georgina, Banner Géza és Menczer Tamás.
Máshogy jár az MTV és a Nap-kelte órája
900 ezret keres a Nap-kelte utóddal az MTV
Privátbankár
Cikkek
Újra veszik a lakásokat Amerikában
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 16:32
A vártnál lényegesen nagyobb mértékben nőtt, 2007 februárja óta legmagasabb szintre emelkedett a használt lakóingatlanok eladása az Egyesült Államokban októberben. Az októberi használt lakóingatlan-eladás 10,1 százalékkal éves szinten 6,10 millióra nőtt a szeptemberi 8,8 százalékos bővülés után. A Dow Jones által megkérdezett elemzők jóval kisebb, 2,3 százalékos októberi növekedést vártak.
Az októberi bővülésben szerepet játszott az a kormányzati program, amely összesen 8 ezer dollár adókedvezménnyel támogatja azokat, akik először vásárolnak lakást. A program kifutását még a hónap elején novemberről jövő áprilisig meghosszabbították. Vásárlásra ösztönöztek továbbá az alacsony ingatlanárak, illetve jelzálogkölcsönök is.
A 30 éves jelzálogkölcsön kamata átlagosan 4,95 százalékra mérséklődött októberben az előző havi 5,06 százalékról. A használt lakóingatlanok átlagára 173.100 dollár volt októberben, ami 7,1 százalékos csökkenés a tavaly októberi 186.400 dollárhoz képest.
Forintra megmondja az APEH, mennyit ér a házunk
Az amerikai ingatlanadat negatív hullámot indított
MTI
Cikkek
Beszóltak a nagykövetek, de nem Bajnainak
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 15:47
Bajnai Gordon szerint a kilenc nagykövet hétfői megbeszélésükön világossá tette, hogy nyílt levelükben nem a kormányt kritizálták
Cikkek
Korai lenne még kikapcsolni a lélegeztetőgépet
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 15:27
Nem szabad idő előtt visszavonni a világgazdaság élénkítésére tett költségvetési intézkedéseket, mert ez megfojthatja a növekedést - mondta hétfőn Londonban a brit kormányfő és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Gordon Brown és Dominique Strauss-Kahn a Brit Iparszövetség (CBI) éves kongresszusán szólalt fel.
A miniszterelnök felidézte, hogy a tizenkilenc legnagyobb ipari és fejlődő gazdaság, valamint az EU alkotta csoport (G20) összesen ötezer milliárd dollár (890 ezer milliárd forint) értékű gazdaságösztönző intézkedést hagyott eddig jóvá. Brown szerint e lépések szükségességét egyebek mellett az is alátámasztja, hogy a recesszió miatt éves szinten 1500 milliárd dollárnyi amerikai fogyasztói vásárlóerő tűnik el a világgazdaságból, és a folyamat még évekig veszélyeztetheti a növekedést és a foglalkoztatást.
A brit kormányfő kijelentette: ebben a helyzetben a Húszaknak ügyelniük kell arra, nehogy túl gyorsan felhagyjanak a gazdaságélénkítés politikájával, mert ha "a lélegeztetőgépet idő előtt kikapcsolják", annak "végzetes következményei" lennének a világgazdasági növekedésre.
Dominique Strauss-Kahn hasonló véleményen volt, mondván: még mindig nincs itt az ideje "az általános kivonulásnak" a gazdaságserkentő stratégiából. Az IMF vezetője hozzátette: a kivonulási stratégia érvénybe léptetésével meg kell várni a magánfogyasztás fellendülésének tartóssá válását. Strauss-Kahn szerint, ha az államok túl későn hagynak fel az élénkítéssel, az még mindig "kevésbé költséges", mint az intézkedések túl korai visszavonása.
OECD: vége a recessziónak
Kikerült a recesszióból a világ vezető gazdaságait tömörítő OECD a harmadik negyedévben, miután együttes bruttó hazai termékük (GDP) először nőtt 2008 első három hónapja óta. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 30 tagjának együttes GDP-je 0,8 százalékkal bővült a második negyedévhez képest, ugyanakkor éves szinten még 3,3 százalék volt a csökkenés.
Az OECD közlése szerint a szűkebb körű, G7 közös GDP-je 0,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben - az előző három hónaphoz viszonyítva -, éves szinten pedig szintén 3,3 százalék volt a csökkenés. Az OECD országok adják a világ GDP-jének 61,3 százalékát.
Az OECD beveszi Szlovéniát
Mélyebbre zuhanunk, de aztán irány felfelé
-7,2% - a mi GDP-nk a legrosszabb a régióban
A kilábalás után új kihívások jönnekMTI
Cikkek
Munkahely-temető: egy év alatt eltűnt négymillió állás
Privátbankár.hu | 2009. november 23. 15:18
A nemzetközi gazdasági válság kezdete óta több mint 4 millió munkahellyel zsugorodott a foglalkoztatás az Európai Unióban
Friss
Makro / Külgazdaság
Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
13 órája
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
15 órája
Nemzetközi
A pápa is megszólalt az iráni háborúval kapcsolatban
Tűzszünetet és párbeszédet szeretne az egyházfő.
15 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15 -
-
Százmillió eurót ér Szoboszlai: brutálisan felment a magyar sztár értéke2026. március 11. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Jó hír a magyar iparnak, a német fegyverexport megelőzte a kínait
05:29
-
Megtorpant a lakásdrágulás: Budapesten már csökkennek az árak
16:57
-
Visszatér Németországba az atomenergia
15:41
-
Magyarországon sok múlik azon, hová születtél – A hét ábrája
13:32
-
Hatalmas leépítések a mesterséges intelligencia miatt
12:01
Turizmus Online cikkei
-
MUISZ: bizonytalan időkben biztonságosabb utazási irodával utazni
18:27
-
Kiderítettük, miért állnak sorba mindig turisták a New York Kávéház előtt?
05:26
-
Új nyári útvonal Debrecenből
04:20
-
Világszerte drágulnak a repülőjegyek a közel-keleti háború miatt
08:38
-
Pünkösdi zarándokvonat Csíksomlyóra
14:03
A vidék hírei
-
Magyar Péter: „Szabad, polgári Magyarországot akarunk” – nagygyűlést tartott a Hősök terén
18:52
-
Orbán Viktor: „Választanunk kell, ki alakítson kormányt, én vagy Zelenszkij”
15:18
-
A méret a lényeg? A tömeg és az üzenet is számít a két tömegrendezvényen
08:51
-
Sior: rajzok haza 72.
08:41
-
Több száz tonna uszadék gyűlt össze a Kiskörei vízlépcsőnél, megkezdődött az eltávolítás
19:50
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
2026. március 15. 12:37
-
Magyarországnak és az uniónak is odaszólt Zelenszkij
2026. március 15. 14:06
-
Irán újabb rakétazáport indított, Netanjahura is vadásznak
2026. március 15. 08:48
-
Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
2026. március 15. 18:11
-
Kína beváltotta fenyegetését, így bünteti Panamát
2026. március 15. 18:23

