Hírek
Cikkek Sok gondot okoz a pendrive a hollandoknak 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 10:06
Ismét bizalmas információkat tartalmazó számítógépes memóriaeszközt, pendrive-ot veszített el egy holland köztisztviselő. Az adatok közt ezúttal egy holland diplomata magánlakásának titkos kódjai is szerepeltek, valamint a Jan Peter Balkenende kormányfőt közelmúltbeli lengyelországi látogatására elkísérő biztonsági őrök névsora. A pendrive-ot eredetileg a varsói holland nagykövetségen használták, ez az oka annak, hogy memóriatárában a holland nagykövetségre vonatkozó adatok is szerepeltek, így például térképek és könyvelési adatok, továbbá állásra pályázóknak írt elutasító levél, fotók, telefonszámok. A holland külügyminisztérium alkalmazottja egy bérelt autóban felejtette az adathordozót. Az ügyben a minisztérium vizsgálatot indított annak hangsúlyozása mellett, hogy a dokumentumok tulajdonképpen nem képeznek titkossá nyilvánított információkat. Ennek ellenére hivatalos körökben is rendkívül kellemetlennek minősítették az esetet. Nemrégiben a holland honvédelmi tárca alkalmazottai veszítettek el több pendrive-ot. Később ezek közül egyet egy bérelt autóban találtak meg. Mind kiderült, az adathordozó bizalmas információkat tartalmazott az afgán Uruzgan tartomány holland katonai küldetéséről. A minisztérium akkor úgy döntött, a jövőben mellőzi az USB-jellegű adathordozók használatát. euractiv.hu
Cikkek Szuperzöld londoni olimpiát terveznek 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 09:45
A 2012-es londoni versenysorozat lesz a legzöldebb olimpia - ígérték a szervezők 2012 nappal a hivatalos megnyitó előtt. Az építkezésért és a versenyhelyszínek környezetéért felelős cégek deklarálták, hogy a beruházások megvalósítása során ügyelnek a tisztaságra, támogatják az alacsony széndioxid-kibocsátást és a "zöld szállítást”. Az olimpiai szervező bizottság azzal számol, hogy 50 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátást azzal, hogy a játékok helyszínén megújuló energiaforrásokat használnak majd fel. Az olimpiai falu kivitelezéséhez az építőanyagok felét vonaton vagy vízen szállítják. Az embereket arra bátorítják majd, hogy az események helyszínére gyalog, biciklivel vagy a tömegközlekedési eszközökkel menjenek. euractiv.hu
Cikkek Régiós társaival gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 09:34
A forint gyengébben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 254,20/30 forinton jegyezték a keddi 253,75/85 forint után. Kereskedők elmondták, hogy a forint továbbra is együtt mozog a közép-európai régió valutáival. Szerda reggelre korrekció követte a dollár keddi gyengülését, Budapesten reggel 195,60/80 forinton jegyezték az amerikai valutát a keddi 194,70/80 forint után. Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Csak a kacsa - rémhírek reformügyben 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 09:12
Maguk a változások tényleg erősíthetik a bizonytalanságot, de vannak, akik inkább a bizonytalanságot erősítik, épp, hogy ne legyenek változások - Márványi Péter jegyzete
Cikkek Karácsonyra tartalékoltak a vásárlók 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 09:04
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben 2,2 százalékkal, az első tizenegy hónapban 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz képest novemberben a kiskereskedelmi eladások 0,2 százalékkal bővültek a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint. A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom tavaly októberben 2,3 százalékkal, az első tíz hónapban 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított adatok alapján. Az eladások 2005. novemberében 7,2 százalékkal, az első tizenegy hónapban 5,6 százalékkal nőttek éves összehasonlításban a naptárhatástól megtisztított volumenindexek alapján.
Cikkek Pozitív tőzsdei hangulat várható 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 09:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,06 pontos emelkedéssel, 24.400,69 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,76 százalékos erősödés. Elemzői vélemény szerint a mai napon egyébként pozitív piaci hangulat várható a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX kedden 144,91 pontos, 0,59 százalékos gyengüléssel, 24.215,63 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,98 milliárd forint volt, a vezető részvények közül erősödött a Mol és a Richter, gyengült viszont az OTP és a Magyar Telekom. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Nehezen juthatnak pénzhez a kicsik 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 09:02
Az eddigieknél nehezebb lesz uniós forráshoz jutni a 2007-2013 közötti időszak első, jövő héten kiírandó pályázatai keretében - állítják a Világgazdaság cikke szerint a szakértők. Az Új Magyarország fejlesztési terv gazdaságfejlesztési operatív programjánál a vállalkozók közül csak szűk - beszállítói és intenzíven exportáló - kör tud majd vállalati technológiafejlesztés támogatására pályázni 2007-ben - írja a lap. Az új pályázatokkal a jelek szerint nem akarnak széles vállalkozói tömeget megcélozni, ez a nehezedő gazdasági körülmények között elsősorban a kkv-knak rossz hír - olvasható az újság mai számában, mely szerint az adminisztratív terhek enyhítése nem sokat segít. Januártól 1-500 millió forintos pályázatok nyílnak meg
Cikkek A bruttósítás kockázatai és mellékhatásai 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:37
A több-biztosítós rendszer finanszírozására tett egyik javaslat szerint minden járulékot a munkavállalók fizetnének a jövőben, ám a bruttósítás kellemetlen mellékhatásokkal járna a személyi jövedelemadózásban - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint szakértők ezért azt tanácsolták, hogy igazítsák az szja-táblát az új járulékrendszerhez, de mindezzel érdemes lenne megvárni az évtized végére tolt adóreform végrehajtását. A javaslatnak része, hogy a nyugdíjakat is bruttósítsák, igaz, a hatályos szabályok szerint ez amúgy is bekövetkezne 2013-ban - írja a lap. Bérlettel is fizethetjük a vizitdíjat
Cikkek Bérlettel is fizethetjük a vizitdíjat 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:36
A héten megjelent kormányrendelet szerint nem csak a finanszírozott egészségügyi szolgáltatók, de bármely jogi személy is kibocsáthat vizitbérletet - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint ezzel az elektronikus pénztárcával róhatják le a betegek az alkalmanként, ellátástól függően 300-1000 forintos vizitdíjat. A fedezet erejéig bármelyik, vizitdíjhoz kapcsolódó ellátás ebből lenne fizethető - olvasható az újság mai számában.  Pályázat vizitdíj-automatákra
Cikkek Egységes társasági adóalap:Kovács szerint jövőre benyújtják a javaslatot 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:35
Biztosan halad előre a társasági adólap számításának egységesítésével kapcsolatos munka az Európai Unióban, így minden remény megvan arra, hogy az Európai Bizottság jövőre benyújthatja az erre vonatkozó jogszabályjavaslatot - jelezte Kovács László adópolitikai és vámuniós biztos az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságának tagjaival találkozva. Kiemelte, hogy amennyiben nem sikerült egyhangú döntésre jutni - és ez valószínű, mert néhány ország az adópolitika területén általában ellenzi az egységesítést -, megvannak a feltételei annak, hogy egy másfajta megoldást, az úgynevezett megerősített együttműködést alkalmazzák. Utóbbihoz a tagországok egyharmadának részvételére van szükség, de itt ennél szélesebb kört, akár a tagállamok több mint kétharmadát is elérheti a támogatás. Hangoztatta azt is, hogy tovább kell vinni, illetve konkretizálni kell az adócsalás elleni közös uniós fellépést, hiszen évente 200-250 milliárd euró vész el a tagállamok költségvetéséből az ipari méretekben űzött adócsalás következtében (elsősorban rövid időre létrehozott, majd nyomtalanul eltűnő, kifejezetten adócsalásra szerveződő cégek tevékenysége nyomán). További adózási tudnivalók
Cikkek Idén sem tervez veszteséget az MTV 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:34
Jóváhagyta és a nagykuratóriumnak elfogadásra javasolja a Magyar Televízió idei üzleti tervét az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége - közölte Holub Katalin, a köztelevízió szóvivője. A MTV idei üzleti tervéből az derül ki, hogy - miként tavaly, illetve két éve - úgy az idén sem lesz veszteséges a közszolgálati médiavállalat - fűzte hozzá Holub Katalin. „A kedvelt műsorok", a létező MTV-s brandek korszerűsítésére, a fő műsoridő megnövelésére, a digitalizációra, "újszerű műsorok" készítésére helyezi a hangsúlyt a televízió - összegezte Holub Katalin az m1, illetve m2 műsorigazgatóinak idei terveit. Leépítés az MTV-nél - kedden egyeztetnek
Cikkek Túl az idei első nemzetközi kötvénykibocsátáson 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:33
A Magyar Köztársaság idei első nemzetközi kötvénykibocsátását hajtották végre kedden, az egymilliárd euró összegű, 10 éves futamidejű, évi 4,375 százalékos fix kamatot fizető papír hozama 0,438 százalékkal haladja meg az ezen a lejáraton referenciának számító német államkötvény hozamát. A kötvénykibocsátás főszervezője a BNP Paribas, a Dresdner Kleinwort és az ING pénzintézet volt. Az állampapír kibocsátásából befolyó összeg általános finanszírozási célokat szolgál - mutat rá a közlemény. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Duplájára nőtt az USA olajfüggősége 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:32
Az Egyesült Államok függősége a külföldi olajtól mintegy duplájára nőtt 1973, az első arab olajembargó óta. George W. Bush amerikai elnök lehetőséget keres arra, hogy csökkentse a külföldi olajimportot nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. Bush kedden éjszaka elhangzó évértékelő beszédében egyebek között azt javasolja majd, hogy a következő 10 évben 20 százalékkal csökkentsék a benzinfelhasználást részben alternatív üzemanyagok előállításának a növelésével. Olajpiac: vége a korrekciónak
Cikkek Olajpiac: vége a korrekciónak 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:29
Szerdán csökkentek a nyersolaj szabadpiacán az árak a tegnapi 4,7 százalékos árdrágulás után. A piac várja az amerikai készletadatokat a múlt hétről, ami - a várakozások szerinti növekedésük esetén- további árcsökkenés kiváltója lehet. A stratégiai tartalékok világszerte nagyok, és a legújabb hírek alapján kizárható, hogy az OPEC újabb termeléscsökkentő határozattal akarna kísérletezni. Befolyásolja majd az ármozgásokat, hogy az amerikai kormány a stratégiai tartalékok szintjének a mostanui 691 millió hordóról 1,5 milliárd hordóra való növelését tervezi. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 54,73 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordójáért pedig 54,95 dollárt adnak. Az emelkedés után csökkenéssel zárt az olajár
Cikkek Bush Nixont is alulmúlhatja 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:25
Az Egyesült Államok kedvezőtlen nemzetközi megítélése a következő két évben aligha változik, a Fehér Ház csak a közel-keleti, iraki biztonsági helyzet javulása esetén számíthat erre
Cikkek Döntő hetek előtt madárinfluenza-fronton 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:20
A madárinfluenza-vírus újbóli ázsiai elterjedése és a magyarországi fertőzésgyanú akár előhírnöke is lehet a járvány egy tavalyihoz hasonló európai hullámának
Cikkek Ferihegyen, kerozinon és forinton bukott a Malév 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:13
Bár légitársaság tavalyi vesztesége meghaladja az egy évvel korábbi mínuszt is, a remények szerint a privatizációt és a tőkeemelést követően két éven belül nyereségessé válhat a cég
Cikkek Gyógyszer-start a Molnál - kivár a Tesco 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:10
Ma öt fővárosi benzinkútjánál megkezdte a vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazását a Mol - az Auchan és Spar egyelőre nem száll be a versenybe
Cikkek Vagyonosodási vizsgálatok:már munkában a revizorok 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 08:08
Mintegy 200 nyugat-dunántúli adózónál már megkezdték a vagyonosodási vizsgálatot az adóellenőrök - idén országosan 10 ezer vizsgálat elvégzésével számolnak
Cikkek Meddig nyújtózkodhat? Itt a válasz! 
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 06:01
A Privátbankár.hu ingatlan rovatában található iroda-terület kalkulátor segítségével egyszerűen és gyorsan kiszámíthatja, cégének hány négyzetméternyi irodaterületre van szüksége!
Cikkek Megtört az OTP tőzsdei varázsa 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 19:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144 pontos gyengüléssel 24215 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 0,59 százalékos esés. A részvénypiac 19,98 milliárd forintos átlagos forgalmat bonyolított le, a vezető részvények közül erősödött a Mol és a Richter, az OTP és a Magyar Telekom gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4,36 ponttal, 0,17 százalékkal 2.613,17 pontra csökkent. Tapaszti Attila, a Takarékbank részvénypiaci elemzője elmondta, hogy az idei év legalacsonyabb forgalmát bonyolította le kedden a BÉT, a profitrealizálások következtében huzamos ideje először gyengült az OTP árfolyama is. A papír forgalma is elmaradt az idén megszokottól, kedvezőtlen volt a banki papír számára, hogy a Raiffeisen Bank vásárlásról tartásra minősítette vissza. A Magyar Telekom gyengülése valószínűleg összefügg az államkötvénypiaci hozamemelkedéssel. A távközlési papír tipikus osztalékpapír, amelyet hátrányosan érint a hozamszintek emelkedése. A kereskedés végén erősödő Molt a nemzetközi piacokon dráguló olajár segítette, a gyógyszeripari papírok piacán pedig még mindig a múlt év végi esés korrekciója tart a szakember szerint. A nyugat-európai tőzsdékhez képest a budapesti kedden alulteljesítő volt az elemző szerint, a New York-i tőzsde délutáni lendülete azonban szerdán kedvező környezetet teremthet a BÉT számára is. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!  
Cikkek Diákokkal támadta volna az USA-t az al-Kaida 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 17:37
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat diákvízummal akart újabb merénylőket juttatni az Egyesült Államokba, hogy ismét támadást szervezzen a 2001-es merényletek mintájára - közölte az ABC amerikai televízió a Pentagonra hivatkozva. Michael Maples altábornagy, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) vezetője elmondta, hogy a szövetséges erők a merényletet alátámasztó dokumentumokhoz jutottak hozzá, amikor hat hónappal ezelőtt Irakban rajtaütöttek egy feltehetően az al-Kaida tagjainak menedéket nyújtó házon. Az ABC névtelenséget kérő forrásoktól részleteket tudott meg a szigorúan titkosan kezelt dokumentumból, amelynek ügyével a legmagasabb kormányzati szinten foglalkoztak. Az al-Kaida 10-20 hívét tervezte Amerikába küldeni diákvízummal, ahogy többen a 2001. szeptember 11-i merényletek 19 végrehajtója közül is beutazási engedélyt kaptak az Egyesült Államokba. Az amerikai biztonsági hatóságok ennek alapján azt követelik az amerikai egyetemektől, hogy a legalaposabban nyomozzák le külföldi diákjaikat. Az egyetemeknek jelentést kell készíteniük azokról a külföldi tanulókról, akik nem érkeznek meg időben a kollégium területére vagy rendszeresen nem látogatják az órákat. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), valamint a szövetségi bevándorlási hivatal augusztusban riasztotta a hírszerző szerveket és a helyi rendőrséget azzal kapcsolatban, hogy a Montanai Állami Egyetem 11 egyiptomi diákja nem járt órákra. A "tanulókat" letartóztatták. Az ABC arról nem számolt be, mi lett a sorsuk, kiderült-e, hogy terrorista szándékkal érkeztek Amerikába. Biztonsági szakértők a fokozott elővigyázatossági szabályok ellenére attól tartanak, hogy jól képzett terroristák az egyetemi programok keretében Amerikába juthatnak, különösen, ha olyan "tiszta" személyekről van szó, akiknek korábban semmilyen összeütközésük nem volt az amerikai igazságszolgáltatással. Az ABC azt is megtudta, hogy a diákvízumos merénylők tervezett akciója egyértelműen Abu Muszad az-Zarkávihoz, az al-Kaida iraki csoportjának vezetőjéhez volt köthető, akit fél éve öltek meg a koalíciós erők."Úgy tűnik, ez az első kézzel fogható bizonyíték arról, hogy az iraki al-Kaida merényletet tervezett ellenünk itthon" - mondta Richard Clarke, az amerikai nemzetbiztonsági tanács egykori terrorellenes főtanácsadója. A televízió névtelenségbe burkolózó forrásai szerint a merénylettervet korai szakaszában felfedték, és nincs értesülése arról, hogy a terroristáknak sikerült volna az Egyesült Államokba jutniuk. Arról sincs információ, hogy terrortámadás állna küszöbön Amerikában. Mint az ABC megjegyezte, a feltételezett merénylők keresése folytatódik, mivel félő, hogy az al-Kaida gond nélkül toboroz és küld újabb "diákokat" az amerikai merényletekhez. "Látom bin Ladent" - mégsem lőtt a mesterlövész A vízummentesség csak a terroristáknak segít?  
Cikkek Magyar film az Oscar-jelöltek között 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 17:34
Tóth Géza Maestro című, 4,5 perces animációs filmje bekerült az Oscar-díjra felterjesztett öt legjobb mű közé - közölte a Magyar Televízió (MTV) az MTI-vel. Az MTV és a Kedd Animációs Stúdió közös alkotásának négy vetélytársa az animációs rövidfilmek versenyében: a Danish Poet című kanadai film, a Little Matchgirl a Disneytől, a Lifted a Pixartól, és a szintén amerikai No time for nuts. Ha a február 25-i Oscar-gálán a Maestro megkapja az elismerést, akkor Rófusz Ferenc A légy című alkotása után M. Tóth Géza munkája lesz a második magyar Oscar-díjas animációs film. Hollywood-i csajok a csúcson - képek  
Cikkek Öt benzinkútnál már árulnak gyógyszereket 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 17:23
Holnaptól több fővárosi benzinkútnál is forgalmazni kezdi a vény nélkül kapható gyógyszereket a Mol. Az egészségügyi tárca államtitkára öt elárusítóhelyről beszélt, ám a céget nem kívánta megnevezni. A Mol az MTI érdeklődésére hivatalosan is megerősítette, hogy megkezdi az árusítást. Törvénytelenül egyeztetnek a gyógyszerárról a patikák? Visszavonulót fújnak a gyógyszercégek?
Cikkek Beárazták az egymilliárd eurós magyar eurókötvényeket 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 17:11
A kedden kiadott új magyar egymilliárd eurós eurókötvény hozamfelára 0,21 százalékpont az irányadó átlagos eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött, a rögzített kamatozású, tízéves lejáratú - 2017. júliusban lejáró - eurókötvény kibocsátási szelvénye, azaz kamata 4,375 százalék, kibocsátási és másodforgalmazói ára egyaránt 99,384 százalék. Az egymilliárd eurós magyar eurokötvényre hétfő estig 1,3 milliárd eurónyi megrendelés érkezett, több mint ötven intézményi befektetőtől, közölték a szervezők kedden. Időközben, kedden napközben már 2 milliárd euróra nőtt a megrendelések értéke. A kibocsátás szervezői a BNP Paribas, a Dresdner Kleinwort és az ING Bank NV pénzintézetek. Magyarország devizaadós-kockázati besorolása a Moody"s hitelminősítőnél jelenleg A2, a Standard and Poor"s-nál és a Fitch-nél egyaránt BBB plusz. MILYEN TÍPUSÚ ÁLLAMPAPÍRT VÁLASSZAK?
Cikkek Még nem kellett fizetniük a megbüntetett biztosítóknak 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 16:34
Az egy hónapja kiszabott, közel 7 milliárd forintos versenytanácsi bírságot még nem kellett megfizetnie az érintett két biztosítónak, miután a határozatot egy hónap eltelte után sem kapták kézhez - tudta meg az MTI a GVH illetékesétől. Az eljárási szabályok szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa által kiszabott bírságot a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell befizetni. (Halasztást akkor lehet kérni a bíróságtól, ha a bírság megfizetése veszélyeztetné az azzal sújtott cég működését.) Az MTI a GVH illetékesétől megtudta, a bonyolult határozat - amelyet 2006. december 21-én szóban ismertetett az eljárt versenytanács elnöke - még nem készült el írásban, így azt nem is kézbesíthették. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a 2004-2005. évi javítói óradíjakra vonatkozó versenykorlátozó megállapodás miatt összesen 6,8 milliárd forintra bírságolta az Allianz Hungária Biztosítót és társait. A bírság megoszlása a következő: Allianz Hungária 5 millió 319 ezer forint, Generali-Providencia 1 millió 46 ezer, Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége 360 ezer, Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. 45 ezer, Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. 13,6 millió, Porsche Biztosítási Alkusz Kft. 30,7 millió forint. Az Allianz illetékese a határozat kihirdetése napján az MTI-nek hangsúlyozta: az eljárás során bizonyítékokkal alátámasztotta a saját törvényes eljárását. A GVH megállapításaival kapcsolatban az Allianz Hungária Biztosító Zrt. akkor tud érdemben nyilatkozni, amikor a határozat indokolását írásban kézhez vette és azt megismerte. Óriásbüntetés kartellezésért - a döntés háttere (hanganyag)
Cikkek Ukrán megaberuházás az Alföldön 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 16:08
Az ukrán érdekeltségű Emfesz Kft. 2011-ben zöldmezős beruházásban 400 milliárd forint költséggel egy 800 megawattos kombinált ciklusú gázturbinás erőmű építését kezdi meg az észak-alföldi régióban.
Cikkek Öt év után új irodába költözik a Colliers 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 15:50
Zajlik a visszaszámlálás a Colliers Magyarország háza táján. Még pár nap, és a hazai piac egyik vezető ingatlanügynöksége új bázisra költözik.
Cikkek Váratlan forintgyengülés az MNB-kommunikációval szemben 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 15:41
Erősödést jósoltak, ehelyett a 254-es szint felé gyengült a régiós devizákkal együtt a forint az euróval szemben.
Cikkek Promod a Mom Parkban 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 15:35
A Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó üzlethelyiséget adott bérbe a Promod francia ruházati márkának Buda egyik előkelő bevásárlóközpontjában a Mom Parkban, a tulajdonos képviseletében.
Cikkek SkyEurope: 50 százalékkal nőtt az utasszám 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 15:32
A SkyEurope Airlines a 2006. decemberrel záruló 12 hónapos időszakban 2,74 millió utast szállított, ami 48,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A növekedést Borsos György, a társaság magyarországi igazgatója a prágai új bázis beindításának, az üzemeltetést pontosan áttekintő programnak tulajdonította, valamint annak, hogy a SkyEurope december elején együttműködési megállapodást írt alá a Hahn Airrel, amelynek alapján a világ négy legnagyobb globális helyfoglalási rendszerén keresztül is elérhetővé válnak a társaság elektronikus jegyei. Ezáltal a világ 70 országában több, mint 80.000 utazási irodában lehet a SkyEurope járataira helyet foglalni. Az eltelt másfél hónapos időszakban érezhető az értékesítési rendszer kiszélesedésének hatása - hangzott el. A tájékoztatón bejelentették, hogy az AVIATOR független repülési magazin a legpontosabb magyarországi diszkont légitársasággá választotta a SkyEurope-ot. A lap főszerkesztője, Angyal László elmondta: az olvasók 80 százaléka tartja a SkyEurope-ot a legpontosabbnak a magyar piacon szereplő diszkont légitársaságok közül. A SkyEurope 2001. szeptember 6-án alakult. A légitársaság összesen 73 útvonalon 37 célállomásra, 19 európai országba repül 16 Boeing-737-es repülőgépből álló flottájával, és további 32 repülőgépet rendelt, ebből 11 vásárlására szándéknyilatkozatot írt alá. A cég papírjait 2005 óta jegyzik a varsói és a bécsi tőzsdén. Fapados vérfürdő helyett új szereplők Ferihegyen A fapados lenyomná a piacot A repülőjegy a negyedik legnépszerűbb internetes árucikk
Cikkek Menetrend szerint repül Davosba Gyurcsány 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 15:20
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a davosi világgazdasági fórumra utazik szerdán, ahol előadást is tart az unióhoz újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országok reformfolyamatairól. Danks Emese kormányszóvivő elmondta: a miniszterelnök az eseményre és az előadásra levélben kapott személyes meghívást a fórum alapítójától. A fóum idei témája a geopolitikai és gazdasági erőviszonyok eltolódása. Gyurcsány Ferenc az európai gazdasági növekedés fenntarthatóságával foglalkozó munkacsoportban tartja meg előadását. Ebben a szekcióban vesz részt a német gazdasági és technológiaügyi miniszter, a francia kereskedelmi miniszter és az OECD főtitkára is. A kormányfő svájci látogatásakor találkozik több magyarországi külföldi befektetővel és tárgyal Viktor Janukovics ukrán miniszterelnökkel. A miniszterelnököt útjára elkíséri Kóka János gazdasági miniszter. A miniszterelnök menetrend szerinti repülőjárattal utazik Svájcba, és várhatóan csütörtök délután érkezik majd vissza. Danks Emese az MTI-nek arra a felvetésére, hogy szocialista párti magyar miniszterelnök még nem vett részt ezen a fórumon, elmondta: a kormány fontosnak tartja Magyarország képviseletét egy ilyen magas rangú fórumon. Hozzátette: valamilyen ok folytán az elődök ezt nem tartották fontosnak.  
Cikkek UniCredit néven folytatja a HVB 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 14:11
UniCredit Bank néven működik február elsejétől a HVB Bank Hungary, a névváltás a HVB-BA/CA Bankcsoportnak az UniCredit által történt korábbi, másfél évvel ezelőtti felvásárlása miatt következik be - mondta Patai Mihály, a bank vezérigazgatója. A bank első embere elmondta: az elmúlt évről az anyabankra vonatkozó szigorú tőzsdei szabályok miatt adatokat nem közölhet, ám annyit elárult, hogy a bank jól zárta a 2006. évet, minden tervmutatót sikerült teljesíteni. Közölte: a HVB Bank a mérlegfőösszeget tekintve a 7. a magyar bankpiacon. A 7. helyezéssel az olasz tulajdonos nem elégedett, a bank ezért érdeklődik a az FHB privatizációja iránt, és várhatóan indulni fog a privatizációs folyamatban. Kérdésre válaszolva jelezte: bár a múlt évi teljesítményadatokat nem közölheti, a HVB Bank tavalyi mérlegfőösszege valószínűleg mintegy 4,4 milliárd euró volt 2006-ban. Patai Mihály elmondta: jelenleg 75 bankfiókkal rendelkezik a hitelintézet, ezek új lógóval történő átalakítása ez év február közepéig megtörténik, a bank az idei év közepéig további 10 fiókot nyit majd. Az új márkanévre való átállás költségét a bank vezérigazgatója nem közölte, még becsült összeget sem árult el. Patai Mihály ismertette: az UniCredit Csoport Európa 20 jelentős piacán van jelen, több mint 7.000 bankfiókban mintegy 35 millió ügyfélnek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat. A csoport Közép-Kelet-Európában 17 országban 3.000 fiókot üzemeltet és több mint 24 millió ügyfélkapcsolattal rendelkezik. Kifejtette: az új márkát, vagyis az UniCredit nevet 2007-ben elsőként a magyar HVB Bank veszi át, majd ezt követően még az idei év során számos országban - a Cseh Köztársaságtól Ukrajnáig - a működő csoporttagok is felveszik az UniCredit nevet, hogy erősebbé és egységesebbé váljék a bankház megjelenése a közép-kelet-európai térségben. A vezérigazgató ismertette: az európai pénzpiacon az UniCredit a 4. legjelentősebb hitelintézeti csoport, jelenleg piaci értéke 72 milliárd euróra rúg. A vezérigazgató kérdésre elmondta: az UniCredit olasz tulajdonosa azt várja, hogy a volt HVB 2008 végére 7 százalékos piaci részesedést érjen el a magyar bankpiacon. Mindeközben nem romolhat a magyarországi UniCredit költség/bevétel hányadosa, azaz igen hatékony működést vár el a banktól a tulajdonos. A vezérigazgató szerint a magyar bankpiac 2007-ben is két számjegyű, vagyis 10 százalék fölötti bővülést ér el, ami jóval meg fogja haladni a kormányzat által várt mintegy 2-2,5 százalékos ez évi GDP-növekedést. A jelentős dinamika a lakossági bankpiacon lesz majd legjobban megfigyelhető, ez azonban úgy megy végbe, hogy várhatóan csökken a lakossági betétek állománya, miközben a magánügyfelek rossz hiteleinek aránya nő. Patai Mihály rámutatott: hosszabb távon a korábbi HVB Bank Hungary lakosság iránti elkötelezettsége növekedni fog, mert az UniCredit Bank - a hagyományokból kiindulva - a jövőben a mostaninál nyitottabb lesz a lakosság felé. Tíz százalék feletti trükkös banki hitelek Mintegy 3 milliárd forint a HVB alapjában
Cikkek A hetes bűvöletében a névváltó HVB 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 14:01
Unicredit Bank néven működik tovább februártól a HVB Bank Hungary - a bank a magyar piacon 2008 végére legalább 7%-os piaci részesedést szeretne
Cikkek Kirúgták, bosszút állt 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 13:51
Tizenötmillió forint rongálási kárt okozott az egyik nyíregyházi cégnek egy volt dolgozója, aki azt követően tette tönkre bosszúból a cég berendezéseit, hogy elbocsátották. A 34 éves férfi még szilveszter éjjel tört be a szerszámgépgyártó vállalkozás telephelyére, ahol összetörte a gépeket. A nyomozás eredményeként most elfogott személy kihallgatása során azt mondta, hogy saját kulcsával ment be a telephelyre, ahol a szilveszterre való tekintettel ivott egy kis pezsgőt, majd bosszúból megrongálta a drága berendezéseket. Tettével azt kívánta megbosszulni, hogy volt főnöke kirúgta. Az egykori alkalmazott azt is bevallotta, hogy a rongálás végrehajtása után a bejáratról levágta a lakatot, hogy betörés látszatát keltse, s ezzel elterelje magáról a gyanút. Hiányszakmák és divatképzések: mit válasszunk?
Cikkek Rázós téma 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 12:52
A Fidesz szerint a Magyar Villamos Művek közbenjárására a Kapolyi László szocialista képviselő tulajdonában lévő cég rendkívül olcsón jutott ukrán villanyáramhoz.
Cikkek A lakótelep-rehabilitáció lehetőségei 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 12:42
A Studio Metropolitana Urbanisztikai Kutató Központ Kht. és a Political Capital Institute közös tanulmánya a fővárosi lakótelepek állapotát az ott élők saját lakóhelyükről kialakított véleménye alapján mutatja be, továbbá ismerteti a különböző panelfelújítási programokat és a lakótelepek rehabilitációjának különböző lehetőségeit.
Cikkek Vigyázat! Engedély nélküli hitel az MFU Kft.-től 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 12:32
A mosonmagyaróvári székhelyű cég nem jogosult pénzügyi szolgáltatás nyújtására, mégis hálózatot építenek.
Cikkek Máris mennie kellett a Magyar Rádió programigazgatójának 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 12:26
Alig negyed év után távozott a Magyar Rádiótól Kakuk György, akit programigazgatónak szerződtetett tavaly Such György elnök. Az MTI értesülését a közszolgálati médium vezetője megerősítette. "Egyedi munkaügyi kérdésekben nem kívánok nyilatkozni" - hárította el az elnök az érdeklődést, hogy miért menesztette az új programstruktúra kialakításának irányítójául választott vezetőt. A dokumentum mindmáig el nem készült el. Such György elmondta, egyelőre nem tervezi, hogy betölti a posztot. Rádiós források az MTI-nek arra utaltak, Kakuk György mindvégig programtanácsadóként látta el munkáját, mivel nem készült el a közszolgálati médium szervezeti és működési szabályzatának az a módosítása, amely létrehozta volna a programigazgatói posztot. Augusztus végén beszélt a négy héttel korábban hivatalba lépett elnök az MTI-nek arról: október 1-i hatállyal Kakuk Györgyöt, az ENSZ Koszovói Missziója sajtóirodájának igazgatóját a Magyar Rádió programigazgatójának nevezte ki. Jön az első rádiós csomag Megszorítások a rádiónál is: mínusz félmilliárd  
KKV Magyarországon adományoz félmillió dollárt a Microsoft 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:58
Félmillió dollárral támogatja a Microsoft a Nonprofit Információs és Oktató Központot (NIOK), illetve a Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) hálózatot: a három év alatt nyújtandó támogatás 80 százaléka készpénz, a fennmaradó részt szoftverek és tananyagok teszik ki. A pályázaton elnyert adományt Brad Smith, a Microsoft alelnöke kedden, Budapesten adta át. Az eseményen Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára elmondta: a Microsoft informatikai tudást és készségeket fejlesztő programjai szervesen illeszkednek Magyarország munkaerő fejlesztési és munkahelyhez jutási esélyeket növelő tevékenységéhez. Hozzátette: a következő hetekben-hónapokban a Microsoft magyar leányvállalatával együttműködve kidolgoznak egy kísérleti programot, aminek az lesz a célja, hogy minden generáció hozzájuthasson Magyarországon a digitális tudáshoz és a számítógépes ismeretekhez. Gates szerint már itt a digitális évtized
Cikkek Újabb madárinfluenza-gyanús eset Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:56
Magyarországon Csongrád megyében, Szentes környékén madárinfluenza gyanús esetekre bukkant az állategészségügyi szolgálat - jelentette be Süth Miklós országos főállatorvos kedden. A szakember közölte azt is, hogy Nógrád megyében a szlovák határhoz közel 3 sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak. A főállatorvos mindkét állatjárványügyi esettel kapcsolatban elmondta, hogy az állategészségügyért felelős hatóság megtette a szükséges intézkedéseket és az esetekről tájékoztatta az Európai Unió illetékeseit is. 1300-an kértek kártérítést a madárinfluenza miatt
Cikkek Unicredit Bank lesz a HVB-ből 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:54
Unicredit Bank működik februártól a HVB Bank Hungary, a névváltás a HVB-BA/CA Bankcsoportnak az Unicredit által történt korábbi, másfél évvel ezelőtti felvásárlása miatt következik be - mondta Patai Mihály, a bank vezérigazgatója a hitelintézet keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató elmondta: az elmúlt évről az anyabankra vonatkozó szigorú tőzsdei szabályok miatt adatokat nem közölhet, ám annyit elárult, hogy a bank jól zárta a 2006. évet, minden tervmutatót sikerült teljesíteni. Közölte: a HVB Bank a mérlegfőösszeget tekintve a 7. a magyar bankpiacon. A 7. helyezéssel az olasz tulajdonos nem elégedett, a bank ezért érdeklődik a az FHB privatizációja iránt, és várhatóan indulni fog a privatizációs folyamatban. Patai Mihály elmondta: jelenleg 75 bankfiókkal rendelkezik a hitelintézet, ezek új lógóval történő átalakítása február közepéig megtörténik, a bank az idei év közepéig további 10 fiókot nyit majd. Káosz várható az online kereskedelemben?
Cikkek PM: nincs alkotmányos megoldás az adóamnesztiára 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:53
Nincs alkotmányos megoldás arra, hogy a külföldön tartott, le nem adózott jövedelmeket kedvezményes adókulcs mellett haza lehessen hozni - mondta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője kedden az MTI-nek. A szóvivő hozzátette: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium álláspontja szerint a terv végrehajtása pozitívan diszkriminálná azokat, akik külföldre vitték jövedelmüket és nem adóztak, ez pedig nem összeegyeztethető az Alkotmánnyal. Pichler Ferenc szavai szerint hosszan dolgoztak a megoldáson, de végül el kellett fogadniuk az igazságügyi tárca álláspontját.A magánszemélyek és vállalkozások külföldön tartott vagyonukat a korábbi elképzelések szerint egyszeri 10 százalékos adó megfizetése mellett utalhatták volna haza. A kormány 50-100 milliárd forint közötti vagyon hazautalásával, s ennek révén 5-10 milliárd forint adóbevétellel számolt korábban. Hasonló jogszabály más országokban, így például Németországban, Olaszországban és Belgiumban már hatályba léptettek, vegyes sikerrel. Nem alkotmánysértő a kamatadó
Cikkek Nem olyan rossz a panel, mint a híre 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:27
A panelépületek egyhangúságán és a magas rezsiköltségeken csak a viszonylag jó közbiztonság és a gyermekintézmények jó elérhetősége javít
Cikkek Káosz várható az online kereskedelemben? 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:18
A határokon átívelő kereskedelemről előkészületben lévő uniós jogszabályok ártanak az online kereskedelemnek, és káoszt okoznak - vélik brit kereskedők
Cikkek Sikeres téli invázió Budapesten 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:10
Sikeres a magyarországi turizmust a holtszezonban fellendíteni hivatott Winter Invasion kampány, amely március 31-éig tart
Cikkek Fosztogatás a devoni partoknál 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 11:01
A brit hatóságok lezárták kedden a délnyugat-angliai Devon grófság tengerpartjának egy szakaszát, sőt még az odavezető utakat is eltorlaszolták, mert attól tartanak, hogy máskülönben a fosztogatók tovább dézsmálnák a megfeneklett Napoli teherhajó konténereit. A brit bejegyzésű Napoli a múlt csütörtöki orkán által felkorbácsolt tengeri viharban kapott léket Cornwall grófság partjaitól 80 kilométerre. A brit parti őrség a mozgásképtelenné vált, 2323 konténerrel megrakott hajót a szomszédos Devon part menti sekély vizeire vontatta, és ott szándékosan zátonyra futtatta, nehogy teljes rakományával együtt elsüllyedjen a nyílt tengeren. A hajó azonban megdőlt, fedélzetéről kétszáz konténer, üzemanyagtartályaiból pedig kétszáz tonna gázolaj került a tengerbe. A konténerek közül negyven a partra sodródott. Fosztogatók százai legalább húsz konténer tartalmát hurcolták el hétfőn. Egyebek között drága boroknak, illatszereknek, divatcikkeknek, szerszámoknak és autóalkatrészeknek kelt lába. Olyanok is voltak, akik BMW motorkerékpárra tettek szert a tengerparton ilyen "önkiszolgáló" módszerrel. Egészen késő éjszakáig tartott a fosztogatás, s egyes elhurcolt holmikat máris eladásra kínálnak az interneten. A brit tengerjogi előírások értelmében nem feltétlenül ütközik törvénybe a parton, illetve az elsüllyedt roncsok környékén talált értéktárgyak eltulajdonítása, de erről értesíteni kell az úgynevezett roncsgondnokot. E tisztség viselője a brit kormány hivatalosan kijelölt képviselője, akinek feladata a brit felségvizeken balesetet szenvedett hajók tulajdonosainak felkutatása, illetve annak meghatározása, hogy mi legyen a szerencsétlenül járt vízi jármű szállítmányának sorsa. A devoni parton őrködő rendőrök hétfőn külön formanyomtatványt osztogattak a rakományt dézsmálóknak. A fosztogatók 28 napon belül kötelesek ezt visszajuttatni a roncsgondnoknak, feltüntetve az elvitt tárgy mennyiségét és hozzávetőleges értékét. Ha ezt elmulasztják, az már törvénysértés. Morális bukás közéletben és rakparton
Cikkek Románia eurokötvényt tervez a második félévre 
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 10:30
Románia a második félévben jelentkezik hosszú idő óta először új eurokötvény-kibocsátással a nemzetközi tőkepiacon. A második félévben 500 millió eurós kibocsátást terveznek, mondta Sebastian Vladescu pénzügyminiszter kedden. Románia utoljára 2003. szeptemberben adott ki eurokötvényt: 700 millió eurót hirdetett meg hét évre, ezt a nagy érdeklődésre tekintettel 1,2 milliárd euróra emelték. A kötvény induló hozamfelára 2,60 százalékpont volt az irányadó átlagos eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött. Az előző kibocsátás 2002. áprilisban volt, tíz évre 700 millió euróért. Több mint 1,3 milliárd eurós kereslet az egymilliárdos magyar eurokötvényre
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG