Hírek
Cikkek
Egy rossz humorú politikus karrierjének végnapjai
Privátbankár.hu | 2007. január 25. 07:20
John Kerry demokrata párti szenátor, aki 2004-ben elvesztette az elnökválasztást George Bush-sal szemben, nem pályázik az elnökjelöltségre 2008-ban - közölték szerdán demokrata párti vezetők. A szenátornak nagy kihívást jelentene, ha versenybe szállna pártja elnökjelöltségért a 2004-es választási kudarc után, amikor nem sikerült kihasználnia Bush elnök és az iraki háború iránti növekvő elégedetlenséget.
A 2006. évi kongresszusi választások előtt egy héttel Kerry mentegetőzni kényszerült és le kellett mondania valamennyi kampányfellépését, mivel diákhallgatósága előtt a tanulás fontosságát hangoztatva "tréfás" megjegyzést tett arra, hogy ki kerül Irakba katonaként és ki nem. A novemberi választás előtt több demokrata párti politikus is elhatárolódott Kerrytől.
Kerry demokrata párti szenátortársai, a New York-i Hillary Rodham Clinton és az illinois-i Barack Hussein Obama, valamint egykori alelnökjelöltje, John Edwards exszenátor már beszálltak a versenybe a jelöltségért, és a legalább nyolcfős mezőny élén állnak. Kerry folyamatos háttérbe szorulása akár politikai karrierjének végéhez is vezethet.
Egy hülye vicc miatt kibukott a politikából Bush ellenfele
Bush Nixont is alulmúlhatja
Lecsúszóban Amerika népszerűsége
Cikkek
Meghalt a világ legidősebb embere - a hosszú élet titka
Privátbankár.hu | 2007. január 25. 07:12
Meghalt szerdán a világ legidősebb embere, a Puerto Rico-i Emiliano Mercado del Toro, aki a rekordok könyve, a Guinness szerint 115 éves volt. Isabelai otthonában érte a halál, "békésen, akár egy angyal", örök álomba merült a hozzátartozók közlése szerint, amelyet a Primera Hora újság internetes kiadása ismertetett. A matuzsálem születésnapjai a 90-es évek óta igazi népünnepélyek voltak Isabelában. 2002-ben elvesztette látását és tolószékbe kényszerült.
Emiliano Mercado del Toro 112 éves korában
(kép: Wikipedia)
Mercado del Toro 1891. augusztus 21-én született, még spanyol uralom alatt. Hét éves volt, amikor Puerto Rico a spanyol-amerikai háború után az Egyesült Államok fennhatósága alá került. Az első világháborúban behívták katonának, de csak kiképzést kapott, a harcokban nem vett részt, a második világháborúban viszont már a fronton szolgált.
Sosem nősült meg, gyerekei nincsenek. 2004. november 20. óta a világ legidősebb férfijaként, 2006. december 11. - a 116 éves amerikai Elisabeth Bolden halála - óta pedig a világ legöregebb embereként tartották számon. Hosszú életének titkát Mercado del Toro azzal magyarázta, hogy szenvedélyes táncos volt, különösen ifjúkorában nagyon sokat mozgott, valamint sok tejet ivott, sok kukoricát és tőkehalat evett. A dohányzást kilencven éves korában hagyta abba.
Meghalt a világ legidősebb embere: 116 éves volt
Boldog 128. születésnapot! A világ legidősebb embere?
Szex nélkül a hosszú életért
Cikkek
Új szelek fújnak: Londonban már nem temetik Magyarországot
Privátbankár.hu | 2007. január 25. 06:50
A Fitch Ratings az eurokötvény besoroláshoz fűzött elemzésében derűlátó előrejelzést adott a várható magyarországi költségvetési teljesítményről
Cikkek
Baráti levelezés: Fidel Castro már ír
Privátbankár.hu | 2007. január 25. 06:46
Fidel Castro, a nyár óta betegeskedő kubai elnök saját kezével írt levelet küldött Hugo Chávez venezuelai államfőnek, aki szerdán a caracasi elnöki palotában egy nyilvános beszéd alkalmával részleteket olvasott fel az írásból. A levelet a Caracasban tárgyaló Carlos Lage kubai elnökhelyettes adta át a címzettnek. Castro aláírását bemutatta a venezuelai televízió.
Az írásból kitűnik Castro ragaszkodása Chávezhez, akivel kapcsolatban megállapította: "szükségünk van rád", és ezért szeretünk".
Fidel Castrón július végén hajtottak végre gyomorműtétet, és emiatt a kubai vezető átmenetileg öccsére, Raúlra bízta a szigetország kormányzását. Azóta számtalan találgatás látott napvilágot Castro egészségi állapotának az alakulásáról. Egyes értesülések szerint a beteg közel van a halálhoz, más információk szerint viszont lassanként lábadozik. Chávez, aki a műtét óta meglátogatta politikai szövetségesét betegágyánál, és gyakran beszélget vele telefonon, úgy véli, hogy Castro gyógyulófélben van.
George Bush elnök egy nappal korábbi, az unió helyzetét elemző szokásos éves beszédének arra a kitételére, hogy a jelenleginél nagyobb szabadságra lenne szükség Kubában, Fehéroroszországban és Burmában, Chávez leszögezte: aki Kuba ellen van, az Venezuela ellen is van.
Teljben, vajban fürödhet Chávez
Komplikációk súlyosbítják Castro állapotát
Home videó Fidel Castroról
Cikkek
A szóvivő szerint Kóka mindent bevallott
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:52
Kóka János maradéktalanul feltüntette minden egyes vagyontárgyát 2006. évi vagyonnyilatkozatában, így a Normafán hét évvel ezelőtt ingatlant vásárló és jelenleg házat építő cégben meglévő tulajdonrészét is - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter szóvivője az MTI-vel szerdán reagálva arra, hogy a Fidesz.hu internetes portál "Kóka színlelt adóbevallása" címmel közölt cikket a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számára hivatkozva.
A miniszter a cikkben megfogalmazott valótlan állításokkal kapcsolatban megteszi a szükséges jogi lépéseket - mondta Ábrahám Gergely.
Az interneten közzétett írás szerint "Medgyessy Péterhez hasonlóan Kóka János is megtalálta módját, hogy ne kelljen bevallania egy jelentős ingatlant a vagyonnyilatkozatában. A gazdasági miniszter 600 négyzetméteres luxusvillát húz fel a Normafánál, ahol csak a telek 100-150 millió forintot érhet".
Mint írták, a budai telek, illetve a rajta készülő ház, amely Kóka János cégének birtokában áll, hiányzik a szabad demokrata politikus bevallásából.
Ellenőrizhetetlen tízmilliók a képviselőknek
Cikkek
4,2 milliárdból valósul meg a nyugdíjemelés
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:47
A kormány mai ülésén meghallgatta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter jelentését a januári nyugdíjemelés végrehajtásáról és a nyugdíjkorrekciós program 2007-es intézkedéseiről, a januári négy százalékos általános nyugdíjemelés mintegy 2,7 millió nyugdíjast érint: ők átlagosan havi 2.600 forinttal kapnak többet, ami összesen 97 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Minderről a kormányszóvivő beszélt szerdai budapesti tájékoztatóján.
Danks Emese elmondta azt is, ugyancsak négy százalékkal emelkedett a nyugdíjszerű ellátások összege, ez az intézkedés több mint 300 ezer ember számára jelent áltagosan havi 1.160 forint emelést. "Ez 4,2 milliárd forinttal növeli a költségvetési kiadásokat" - tette hozzá a kormányszóvivő.
Danks Emese a kabinet döntése értelmében az özvegyi nyugdíjban részesülők havonta átlagban 4.400 forinttal kapnak többet, ez hozzávetőlegesen 12 milliárd forintos tétel a költségvetésben.
"Azoknál, akik saját jogon kapnak nyugdíjat, és 1988 előtt vonultak nyugdíjba, az emelés mértéke attól függ, hogy ki hány évet dolgozott, és hogy nőről vagy férfiról van-e szó" - mondta a szóvivő hozzátéve, hogy az intézkedés több mint 580 ezer embert érint, akik havonta átlagosan 3.600 forinttal kapnak többet. Ez a költségvetés számára összesen 25 milliárd forintos kiadást jelent. Az emelt összegű nyugdíjat minden jogosult kézhez kapta, illetve kapja január folyamán, a megszokott időpontban - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
Danks Emese elmondta még, hogy február 15-től az öregségi nyugdíjminimum összege 300 forinttal, 27.130 forintra emelkedik. "Azok a nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások és szociális ellátások, amelyek nem haladják meg a nyugdíjminimum összegét, 300 forinttal; a nyugdíjminimum kétszeresét meg nem haladó ellátások pedig 200 forinttal emelkednek. Természetesen február hónapra az emelési összeg fele jár" - mondta Danks Emese, aki arról is tájékoztatott, hogy 2007-ben a 13. havi nyugdíj első felét a márciusi nyugdíjjal együtt kapják majd meg a jogosultak.
A nyugdíjasok csak az adminisztratív terheket vállalják
Cikkek
Az EU olcsóbbá tenné a reptereket
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:45
Az EU bizottsága tervezetet dolgozott ki a repülőterek által a légitársaságok felé felszámított költségek mérséklésére, bár a jelentések szerint a kérdésben érintett felek jobb együttműködését és a költségtényezők jobb ismeretét tartja ehhez elsősorban fontosnak.
A tervezet hátterében a nyugat-európai repülőterek által felszámolt túl magas díjak állnak, a légitársaságok szövetsége szerint Európa 15 nagyvárossal szerepel a világ 25 legdrágább repülőtere között és a repülőterek meglehetősen gyorsan emelik költségeiket, jóllehet a repülési összköltségnek már most is 4-8 százalékát érik el ezek a különböző jogcímeken kért díjak. A párizsi Charles de Gaulle repülőtér díjai például öt év alatt 26 és fél százalékkal drágultak.
Az EU bizottságának elképzeléseit a repülőtereket üzemeltető társaságok, hatóságok vélhetően nemtetszéssel fogadják majd. Hivatkozhatnak a biztonsági intézkedések miatti többletköltségekre, de a forgalom növekedése miatt megnövekedett feladataikra is. Mindezek mellett beruházásokat kell végrehajtaniuk a zsúfoltság, a késések csökkentése, az utasok jobb kiszolgálása érdekében.
Csak két napos lesz a British Airways sztrájkja
Cikkek
Országos hálózatot épít az FHB
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:44
Az FHB Kereskedelmi Bank az idei év közepére kiépíti teljes körű szolgáltatásokat nyújtó országos hálózatát Magyarországon - jelentette be Harmati László vezérigazgató-helyettes szerdán Szolnokon, a bank első vidéki fiókjának megnyitója alkalmából.
Szolnok mellett Békéscsabán, Kaposváron, Kecskeméten Szegeden és fővárosban Békásmegyeren működik január közepétől fiókunk - tette hozzá a banki vezető.
Harmati László jelezte: január végén további négy fiók nyílik, és a folyamatos fejlesztés eredményeként 2007 közepére összesen 22 helyen várják az ügyfeleket.
A banknál a 60 éven felülieknek is rendelkezésére áll majd a jelzáloghitel és a jelzálogjáradék igénybevételének lehetősége - közölte a vezérigazgató-helyettes.
Melyik internet banki szolgáltatást válasszam?
Cikkek
Már öt áldozatot követelt a későn jött tél
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:28
Ha megkésve is, de betört a tél Európa nagy részére: a kedd este óta tartó havazás vastag hóréteggel borította be a kontinens nyugati és középső részének kiterjedt térségeit; az időjárással összefüggésben legalább öten vesztették életüket.
Cikkek
Nőtt az amerikai olajtartalék
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:20
Az amerikai kormányzat által az energiahodozókról szerdán kiadott kereskedelmi tartalékadatok közül a benzintartalékok múlt heti 4 millió hordós növekedése okozott elsősorban meglepetést a piacon, ahol már a kereskedők kedvező várakozásától a határidős nyersolajár 1 dolláros esést mutatott, a hordónkénti ár 54 dollár alá csúszott szerda délután.
Az amerikai kormányzat azt is jelentette szerdán, hogy a nyersolajtartalékok (+0,7 millió hordó) és a feldolgozott termékek tartalékai (ugyancsak +0,7 millió hordó) is növekedtek a múlt héten.
A szakértők is előzetesen arra számítottak, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, és bővült a benzintartalék, de csökkent a feldolgozott olajtermék-tartalék. A Reuters által kedden megkérdezett 13 elemző véleményének az átlaga szerint a január 19-én záródott héten az amerikai olajtartalék 1,1 millió hordóval nőtt az egy héttel korábbi 6,8 millió hordó emelkedést követően. A benzintartalék kapcsán a szakértői várakozás átlagában 1,3 millió hordó bővülés szerepelt az egy héttel korábbi 3,5 millió hordó növekedést követően.
A fűtőolajat és dízelolajat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék esetében a szakértői előrejelzés 0,8 millió hordó csökkenésről szólt. Egy héttel előtte ez a tartalék 0,9 millió hordóval bővült.
Az emelkedés után csökkenéssel zárt az olajár
Cikkek
240 milliós bírság az élelmiszer-ellenőrzésekkor
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:12
A közegészségügyi, állategészségügyi, növény-egészségügyi, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság együttműködve több mint 15.757 kereskedelmi egységet ellenőrzött 2006. november 20. és 2007. január 5. között, ezek során 209.733 élelmiszer tételt vizsgáltak meg és 239.544.562 forint bírságot szabtak ki - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBIH) az MTI-vel szerdán.
Ez az ellenőrzéssorozat segített kideríteni a MEGA cégcsoporthoz kötődő, címkehamisítással járó illegális tevékenységet is - jegyzi meg a közlemény.
A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal koordinálásával 2005-ben a hatóságok összesen 5.780 ellenőrzést végeztek, 1.670 esetben került sor hatósági intézkedésre, 55.000 élelmiszertételt vizsgáltak meg, és 63 millió forint bírságot szabtak ki.
A 2006. év végi ellenőrzések során jellemző hiányosságnak bizonyult a kifogásolható védőruha használata, illetve a ruhák tisztasága, az egészségügyi vizsgálatok hiánya, a szakosítatlan élelmiszertárolás és -hűtés, a szociális helyiségek takarítatlansága, a töltelékáru lefagyasztása, a szakszerűtlen mosogatás, a hibás, vagy hiányzó kézfertőtlenítés, a jelöletlen készételtárolás, illetve a nem megfelelő dokumentáció.
Élelmiszer kommandó: bármikor lecsaphatnak
Cikkek
A Tárki jelentős Fidesz-előnyt mért
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 18:03
A Tárki legfrissebb adatai szerint - amelyek összecsengenek a Medián és a Századvég januári felméréseivel - továbbra is jelentős a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. A közvélemény-kutatás megállapítja: továbbra is alacsony a pártot választók aránya - írja a cég MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye.
"A Fidesz előnye az MSZP-vel szemben továbbra is jelentős, hiszen az ellenzéki párt tizenhárom százalékponttal vezet a nagyobb kormánypárttal szemben az összes választó, és huszonhét százalékponttal a biztos szavazó pártválasztók között" - írja a Tárki összegezése. Továbbra is alacsony a pártot választók aránya, ami különösen a kormánypártok esetében érzékelhető; ezzel párhuzamosan pedig a bizonytalanok és a pártot tudatosan nem választók aránya emelkedett, így ezek együttes hatására a Fidesz előnye tovább nőtt - állapította meg a Tárki, amely ezer felnőttet kérdezett meg január 5. és 17. között. A Tárki felmérése szerint a parlamenten kívüli pártok támogatottsága is kissé emelkedett.
Ami a két nagy pártot illeti - írja a Tárki -, a decemberi huszonegy százalékkal szemben az MSZP-re januárban az összes választó tizenhét százaléka szavazna, míg a Fideszre e hónapban harminc százalékuk voksolna. Ez decemberben harmincegy százalék volt. A közvéleménykutató cég szerint ha a szavazatok alakulását a biztos szavazó pártválasztók csoportján belül nézzük, akkor - a pártok, különösen a kormánypártok iránti általános bizalomcsökkenésnek köszönhetően - még ennél is nagyobb különbséget találunk. Szám szerint ez azt jelenti, hogy a Fidesz támogatottsága öt százalékpontos emelkedés után januárra ötvenhét százalékra nőtt, míg a szocialista párt ugyanennyit, azaz öt százalékpontot veszítve harminc százalékon áll.
A kisebb parlamenti pártokkal kapcsolatban a felmérés megállapítja: az "apátia" e pártokat csak mérsékelten érinti, hiszen az MDF-re a szavazatukat biztosra ígérő pártválasztók öt százaléka voksolna a múlt hónapban tapasztalt hat százalékkal szemben. Az SZDSZ a decemberi öt százalékos támogatottsága pedig januárra három százalékra csökkent.
A Tárki szerint is szűkült a Fidesz-MSZP olló
Cikkek
Idén 230 millióra pályázhatnak a múzeumok
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 17:58
Az Alfa Program keretében idén 230 millió forintra pályázhatnak az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények - közölte Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten. Az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények szakmai megújítását támogató Alfa Program keretében tavaly 30 állandó kiállítás újult meg országszerte összesen 300 millió forintból - hangsúlyozta az államtitkár.
Schneider Márta a Szépművészeti Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón a közgyűjteményi terület 2006-os eredményei között említette a múzeumok látogatottságának növekedését. Mint mondta, a Szépművészeti Múzeumba 60, a Magyar Nemzeti Múzeumba és a Szentendrei Skanzenbe 21-21 százalékkal többen látogattak el tavaly, mint az előző évben. Emellett több mint 200 ezer ember volt kíváncsi a Múzeumok Éjszakájának rendezvényeire.
Kalandos úton került a Szépművészetibe a Van Gogh-kiállítás (hanganyag)
Cikkek
Fiatalkorú hamisító bukott le
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 17:56
Tízezer forintos bankjegyeket hamisított egy 16 éves fiú Vásárosnaményban; a házkutatás során lefoglalták a hamis pénzek készítéséhez használt számítástechnikai eszközöket - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A beregi kisvárosban hétfőn több üzletben is hamis tízezresekkel próbáltak fizetni, s így bukott le a fiú - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese. Fülöp Gergely szóvivő tájékoztatása szerint a vásárosnaményi rendőrkapitányság nyomozói gyors intézkedéssel azonosították a hamis bankjegyekkel fizetni akarókat, három 13-16 év közötti fiút, valamint egy 35 éves férfit. Hozzátette: a meghallgatott személyek azt vallották, hogy egy 16 éves helyi lakostól kapták a pénzt, akinél a házkutatás során további, házilag készített tízezer forintos bankjegyekre bukkantak. A főhadnagy elmondta az is, hogy a fiatalkorú beismerő vallomást tett, ellene megindult a pénzhamisítás miatti eljárás.
Pénzhamisítók buktak le
Hamis húszezresek 69 millióért
Cikkek
Szlovákia pert indít az EU bizottsága ellen
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 17:53
Szlovákia jogi úton kísérli meg érvényteleníteni az EU bizottságának előírását arra, hogy csökkentse a széndioxid-kibocsátását 2008 és 2012 között. Ezt Robert Fico kormányfő jelentette be szerdán, arra hivatkozva, hogy az EU nem számolt a szlovákiai Bohunice atomerőműve két reaktorának időközbeni bezárásával, pedig azt ugyancsak az EU elvárásának megfelelően hajtja végre Szlovákia.
Szlovák vélemények szerint nem csak a CO2-kvóta határértéke nem állja meg a helyét, hanem megállapításának módszere sem. A szlovák kormány emlékeztet, hogy az atomerőművi kapacitásokat hagyományos energiatermeléssel kell majd pótolni, ami növeli az ország CO2-kibocsátását. Ha az ország köteles lenne az EU előírta kibocsátási határértékhez tartania magát, akkor komoly gondokat okozna saját gazdaságának.
A bohunicei atomerőmű egyik blokkját még decemberben leállították az EU-csatlakozási szerződés értelmében, miután az EU biztonsági érvekre hivatkozva követelte a leállítást. A másik reaktor 2008. decemberben következik, ezzel Szlovákia elveszti áramtermelő kapacitásának 18 százalékát, és - amíg az új, hagyományos erőművek esetleg felépülnek, drága áramimportra szorul.
Kofi Annan széndioxid-adót szeretne
Cikkek
Alig változott a BUX, gyengültek a gyógyszerpapírok
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 17:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX alig 2,30 ponttal magasabban, 24.217,93 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékéhez képest ez 0,01 százalékos erősödés, gyakorlatilag stagnálás. A részvénypiac 20,15 milliárd forintos átlagos forgalmat bonyolított le, a vezető részvények közül gyengült a Richter.
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír ZRt. elemzője elmondta, hogy a mintegy egy százalékos emelkedéssel induló kereskedés a nap második felére elvesztette lendületét, zárás előtt pedig szinte teljes egészében a keddi szintre csúszott vissza a BUX. A Molra délelőtt a nemzetközi piacokon erősödő olajár, az OTP-re pedig az orosz leánybankjának nyereséges évzárása hatott kedvezően. Sarkadi Szabó szerint a piac profitfigyelmeztetésnek vette az Egis közgyűlésén elhangzott, egyes hírügynökségek által idézett kijelentést, amely szerint nem tartható az idei évre tervezett 25 százalékos nyereségnövekedés, mivel az orosz fél az export fizetési határidőket az eddigi hat hónapról 14-24 hónapra növelte. A hír megjelenésig a pozitív tartományban forgó Egis-szel együtt gyengült a Richter is. A Magyar Telekom árfolyamára továbbra is negatívan hat az államkötvény hozamemelkedés - mondta el az elemző.
Az OTP árfolyama 0,21 százalékkal nőtt. A Mol 5 forinttal erősödött. Az UBS és a Morgan Stanley is megerősítette a Molra adott korábbi célárfolyamát. A Magyar Telekom árfolyama 0,40 százalékkal emelkedett.A Richter árfolyama 0,99 százalékkal esett. Szektortársa, a szerdán közgyűlést tartott Egis 0,76 százalékkal gyengült. A közgyűlésen az előzetesen várt 120 forintos részvényenkénti osztalékról döntöttek.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
A sztrájk miatt mérsékelnék a melegvíz- és távhőszolgáltatást
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 17:23
A villamosenergia-ipari érdekképviseletek meghirdetett sztrájkjuk február 12-én kezdődő szakaszában az áramszolgáltatás 2,5 százalékos mérséklését tervezik, de a melegvíz- és távhőszolgáltatást már korábban csökkentenék. Ez a javaslata a sztrájkbizottságnak az elégséges szolgáltatásról szóló tárgyalásra, amely csütörtökön kezdődik meg a sztrájkbizottság és a munkáltatók között - közölte Gál Rezső, a sztrájkbizottság szóvivője az MTI-vel szerdán.
Február 2-án és 8-án csak olyan mértékben csökkentik azáramtermelést, amit még "a drága külföldi importtal" pótolni lehet - tette hozzá Gál Rezső.
A sztrájk ideje alatt zárva lesznek az ügyfélszolgálati irodák, szünetel a karbantartás, bezárnak a műhelyek - tette hozzá a szóvivő. Az érdekképviseletek február 6-ára kétórás figyelmeztető sztrájkot, február 8-ára nyolcórás, és február 12-étől folyamatos sztrájkot hirdettek meg, ha addig nem sikerül megegyezni a kormányzat képviselőivel a villamosenergia-ipar 65.000 dolgozójának és nyugdíjasának járó áramár-kedvezmény fenntartásáról.
A törvényi szabályozásnak megfelelően az érdekképviseleteknek meg kell állapodniuk a munkáltatókkal az elégséges ellátás mértékéről - emlékeztetett Gál Rezső. A szóvivő elmondta, hogy minden erőmű és minden áramszolgáltató cég dolgozói megszavazták a sztrájkot, mégpedig 80-90 százalékos arányban.
Az érdekképviseletek a szerdai közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a költségvetés évente több mint 200 milliárd forint bevételhez jut az iparágból különböző adó formájában, és hangsúlyozzák: a dolgozókra jutó költség nettó 7,2 százalék, amiben benne van az alkalmazotti tarifa is. A sztrájkbizottság közleménye utal arra, hogy minden szakmában van a dolgozókra jutó költség is. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a múlt héten közleményben azt javasolta, hogy a kedvezményes tarifa költségeit a továbbiakban a munkáltató cégek állják.
A GKM nem akar kiváltságokat
Cikkek
Bebizonyosodott: madárinflunza van Csongrádban
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 16:53
A gyanúnak megfelelően valóban madárinfluenzában betegedtek meg a Csongrád megyei ludak - tájékoztatta az agrártárca sajtóosztálya az MTI-t
Cikkek
Csak két napos lesz a British Airways sztrájkja
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 16:43
Egy nappal lerövidítette jövő hétre meghirdetett, eredetileg háromnaposra tervezett sztrájkját a British Airways légi utaskísérőinek szakszervezete
Cikkek
Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 16:39
Pásztory Tamás, a Magyar Telekom Nyrt vezérigazgató-helyettese március 30-ával közös megegyezéssel távozik a társaságtól - közölte Magyarország vezető távközlési szolgáltatója a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
A közlemény szerint a társaság és Pásztory Tamás közötti szerződés felbontását az 1990 óta a Magyar Telekomnál dolgozó vezérigazgató-helyettes kezdeményezte. A Magyar Telekom elismerését fejezi ki Pásztory Tamásnak a társaság fejlődésében és eredményességében játszott tevékenységéért - fogalmaz a közlemény.
Magyar Telekom: Straubnak menni kell
Cikkek
Átalakul a hallgatói juttatások rendszere
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 16:15
Átalakul a felsőoktatási hallgatói juttatások rendszere, s az intézményeknek április 30-ig kell megalkotniuk térítési és juttatási szabályzataikat
Cikkek
Az ingyenes oktatásért tüntettek a görög hallgatók
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 16:05
Egyetemi hallgatók és tanárok ezrei tüntettek szerdán Görögországban a kormány felsőoktatási reformtervezete ellen, amely lehetővé tenné magánegyetemek működését az országban.
Az egyetemek két napra bezártak, a kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetők "Le a reformmal, jogunk van az ingyenes oktatáshoz!" feliratú táblákkal vonultak a parlament elé. "A tervezett törvény értelmében olyan társaságok jelenhetnek meg (a felsőoktatásban), amelyek magas tandíjért kínálnak majd alacsony színvonalú képzést" - vélekedett egy tüntető.
Jelenleg Görögországban kizárólag állami egyetemek működhetnek, leszámítva néhány külföldi felsőoktatási intézményt, ám az általuk kiállított bizonyítványt nem ismerik el a görög diplomákkal egyenrangúnak. A kormány szerint a magánkézben levő, nem profitorientált egyetemek megjelenésével végre verseny alakulna ki a felsőoktatásban.
A tiltakozó diákok és tanárok viszont úgy gondolják, hogy a magánegyetemek létrehozása nem oldaná meg a problémákat. Ők azzal vádolják a kormányt, hogy nem fektet be elég pénzt az állami oktatásba. A tervezett oktatási reform ellen több hónapja tartó tiltakozás miatt az egyetemi vizsgák egy részét elhalasztották.
Hiányszakmák és divatképzések: mit válasszunk?
A brit egyetemek újból tripláznák a tandíjat
Cikkek
1,2 milliárd a HÉV-ügy megoldására
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:55
A kormány az idén pótolja a hiányzó forrásokat az agglomerációs közlekedés tarifáinak támogatásához, de tárgyalásokat kezd a hosszú távú megoldásról
Cikkek
A térség valutáival együtt gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:53
A forint együtt gyengült a lengyel zlotyval, a szlovák és a cseh koronával szerdán a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 254,40/50 forinton jegyezték a keddi 253,75/85 forint után. A forint 23 bázisponttal 9,88 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Kereskedők széles sávban hullámzó árfolyamokról számoltak be, az eurót 253,50-254,90 forint között jegyezték a nap folyamán. A forint kurzusát kizárólag külpiaci hatások határozták meg, a közép-európai térség minden valutája gyengült - mondták el szakértők az MTI kérdésére.
A dollár erősödött a fontosabb tartalékvalutákhoz képest, Budapesten délután 195,80/196,00 forinton jegyezték a keddi 194,70/80 forint után.
A forintpiacon az overnight kamat 5 bázisponttal 7,75/90 százalékra mérséklődött. A bankok a lejáró 592,8 milliárd forintnál 29 milliárd forinttal többet kötöttek le a 14 napos MNB-kötvénybe, s ezzel az MNB-kötvény állomány 917,8 milliárd forintra nőtt.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Emelkedéssel kezdett a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:46
Szerdán a New York-i tőzsde DJIA mutatója 12 pont emelkedéssel nyitott, majd néhány percnyi kereskedés után már 27 pont (0,2 százalék) nyereségben volt. A Nasdaq technológiai piac indexe is 12 ponttal emelkedett a nyitásban, néhány perc után ez 17 pontra(0,7 százalékra) nőtt.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,01 százalék (0,34 pont) emelkedéssel 2431,41 ponton fejezte be a keddi napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 533,80 ponton zárt 0,45 százalék (56,64 pont) növekedéssel.
A szerdai New York-i nyitás előtt a nyugat-európai tőzsdék érezhető nyereségben voltak: a londoni FTSE-100 1,25 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,75 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,85 százalékkal volt keddi záró értéke felett. Az euró 1,2980-83 dollár körül mozgott, az amerikai határidős könnyűolaj ára 54,55 dollár körül, azaz keddhez képest fél mintegy dollárral olcsóbbodott.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Börtönbüntetés a korrupt cseh miniszternek
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:43
Közjogi hatalommal és üzleti információkkal való visszaélés miatt öt és fél évi szabadságvesztésre ítélte szerdán a prágai városi bíróság Vladimír Mlynár volt cseh informatikai minisztert.
Mlynár miniszterként 2003-ban aláírta a Testcom Servis nevű céggel kötött szerződést egy közszolgálati internetes hírportál létrehozásáról, ami azonban a jogászok és a bíróság szerint ellentétes volt a hatályos törvényekkel. A média már annak idején vitatta ezt a cégalapítást és szerződést, s ennek következtében a Testcom Servis négy hónap után megszűnt. Az évek óta húzódó ügyben hat éves börtönbüntetést kapott Dusan Chmelícek, a közszolgálati Cseh Televízió egykori igazgatója, s cégbeli helyettese, Vít Novotny, akik a Testcom Servist megszervezték. Mindhárom elítélt határozottan tagadta bűnösségét, s azt állították, hogy jóhiszeműen cselekedtek. Az ítélet ellen már csak a legfelsőbb bírósághoz lehet fellebbezni.
Az ügyészség mindhárom vádlott esetében egy éves feltételes szabadságvesztést javasolt, de a prágai városi bíróság szerint az ügy sokkal súlyosabb, s ezért súlyosabb a kiszabott büntetés is.
Mlynár, aki 2003 és 2005 között volt informatikai miniszter, nem az első cseh politikus és volt kormánytag, akinek börtönbe kellett vonulnia. Néhány éve például hat éves börtönbüntetést kapott Ivo Svoboda, aki 1998 nyarától 1999 nyaráig töltötte be a Milos Zeman kormány pénzügyminiszteri tisztségét, majd leváltották. Svoboda tanácsadójával együtt törvényellenesen privatizált egy céget. Bűnösségét ő és társa is tagadta.A rendőrség jelenleg egy korrupció gyanús ügyben vizsgálatot folytat Jirí Cunek kormányfő-helyettes és regionális fejlesztési miniszter ellen is. Cuneket azzal vádolják, hogy Vsetín város polgármestereként félmillió koronás csúszópénzt fogadott el egy helyi vállalattól. Cunek, aki egyben szenátor is, ezt tagadja, s bejelentette, hogy egyetért mentelmi jogának megvonásával. Erről a szenátus illetékes bizottsága február elején fog dönteni.
Korrupció gyanúba keveredett a cseh miniszterelnök
Cikkek
Lemondott a Synergon igazgatóságának egyik tagja
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:39
Gyimóthy Dénes lemondott a Synergon Informatika Nyrt. igazgatósági tagságáról január 24-én - közölték a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
A közlemény szerint a Synergon Informatika Igazgatósága határozott arról, hogy Synergon Retail System Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven, 10 millió forint jegyzett tőkével száz százalékos tulajdonú leányvállalat alapít, melybe a jelenlegi Retail üzletágat kívánja áthelyezni.
Synergon-közgyűlés: új igazgatósági tagok, határozatok
Cikkek
A vártnál hamarabb lehet vízum nélkül utazni Amerikába
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:35
A magyar külügyminisztérium szóvivője szerint a korábban vártnál gyorsabban megszülethet a vízummentességi megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között. Polgár Viktor ezt annak kapcsán mondta el az MTI-nek, hogy szerdán tizenhárom, többségében európai ország képviselőjével tárgyal az amerikai belbiztonsági minisztérium államtitkár-helyettese a vízumpolitikai reformról Prágában.
"Valószínűleg gyorsabban és hamarabb lesz meg, mint gondoltuk volna ezt mondjuk tavaly november előtt" - válaszolta Polgár Viktor arra a kérdésre, hogy mikorra várható a vízummentességi megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között.
A prágai tanácskozáson Magyarországot az igazságügyi és rendészeti, valamint a külügyminisztérium főosztályvezetői képviselik. A megbeszélés napirendjén szerepel az az amerikai törvényjavaslat, amelyet a Fehér Háznak be kell nyújtania a kongresszushoz a vízumpolitikai reformról, valamint tárgyalnak a vízummentességi megállapodás lépéseiről és a biztonsági feltételekről - mondta a külügyi szóvivő. Az MTI azon kérdésére, hogy Magyarország számára elfogadhatóak-e az amerikai feltételek, Polgár Viktor elmondta: "vannak olyan dolgok, amelyek roppant egyszerűnek tűnnek a felszínen, de egy sor lépést vonnak maguk után. (...) Majdnem minden ilyen követelménynek vannak olyan jogi, kétoldalú megállapodást igénylő részletei, amelyekkel később részletesen foglalkozni kell". A szóvivő példaként említette, hogy módosítani kellene a két ország közötti légi egyezményt az Egyesült Államok azon elvárásához kapcsolódóan, hogy légi marsallok utazzanak az Amerikába tartó járatokon. Polgár Viktor azonban hangsúlyozta: a tárgyalások során "lesz mód az aggályok" felvetésére. A külügyi szóvivő rámutatott: mostani tárgyalások a turisták vízummentes utazásáról szólnak és nem vonatkoznak például a munkavállalásra.
Könnyebben lehet ausztrál vízumhoz jutni
KKV
IWIW: kétszer annyi tag, 200 milliós bevétel
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:04
Az iWiW közösségi portálon regisztráltak száma tavaly április óta több mint duplájára nőtt és elérte az 1,7 milliót - közölte a portál szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a felhasználók közötti kapcsolatok száma ugyanezen időszak alatt majdnem ötszörösére nőtt, és meghaladja a 162 milliót.
Az oldal az elmúlt időszakban több új szolgáltatással bővült, míg több, meglévő funkcióját továbbfejlesztette. Ennek köszönhetően látogatottságát tekintve tartósan az első három leglátogatottabb oldal közé került.
Az iWiW felületein keletkezett hirdetési bevétel tavaly április óta meghaladta a 200 millió forintot. A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó T-Online Magyarország tavaly tavasszal vette meg 4 millió euróért az iWiW közösségi oldalt.
Fizetős lesz az iWiW egy része - 20-szoros bevétel
Cikkek
Egis közgyűlés: 120 forint osztalék
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 15:02
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. a korábbi évekhez hasonlóan az idén is részvényenként 120 forint osztalékot fizet; erről döntött a társaság 2005/2006-os pénzügyi évet lezáró közgyűlése szerdán. A francia Servier többségi tulajdonában lévő budapesti gyógyszervállalat a magyar számviteli szabályok szerint, nem konszolidáltan 13,818 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2006. szeptember 30-án zárult üzleti évében, 21,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az eredményből összesen 934 millió forintot oszt szét a részvényesek között.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Ideiglenes felmentését kérte az izraeli elnök
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 14:59
Móse Kacav izraeli államfő szerdán azt kérte levélben a kneszettől, hogy ideiglenesen mentsék fel hivatalából, miután a főügyész közölte, hogy vádat akar emelni ellene - közölte az izraeli törvényhozás szóvivője. Az izraeli törvények értelmében egy parlamenti bizottságnak kell jóváhagynia ilyen lépést. Kacav hivatala egyelőre nem kommentálta a hírt, csak annyit közöltek, hogy az elnök este tesz nyilvános bejelentést.
Az elsöprő többség szerint korruptak az izraeli vezetők
Cikkek
Csaknem egymilliárd eurós büntetés kartellezésért
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 14:39
Az Európai Unió hatóságai 978 millió eurós összbüntetést róttak ki villamosipari gépgyártó nagyvállalatokra, mert ár- és egyéb megállapodásokkal próbálták kisajátítani maguknak az áramtermeléshez használatos nagyberendezések piacát. A legnagyobb büntetéssel, 397 millió euróval a német Siemens céget sújtották.
Ilyen nagy összegű kartellbüntetést még nem osztott ki az EU, tavaly az összes kartellezési bírsága 1,8 milliárd euróra rúgott.
A Siemens már közölte, hogy fellebbez a büntetés túl nagy összege miatt. Több japán cég, köztük a Mitsubishi Electric és a Toshiba is megkapta a 100 millió euró közelében járó büntetéséről a végzést. Az EU illetékese szerint a vállalatok 16 éven keresztül folytatták jogtalan és trükkökkel leplezett gyakorlatukat.
Óriásbüntetés kartellezésért - a döntés háttere (hanganyag)
Cikkek
Már ellenőrzik a járműveket a madárinfluenza miatt
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 14:14
Rendőrök ellenőrzik a járműveket Szentes-Lapistó körzetében, ahol felmerült a gyanúja annak, hogy madárinfluenza betegített meg libákat egy állattartó telepen. Az MTI tudósítója szerdán a helyszínen úgy értesült, hogy a Szentes határában és Nagymágocs közelében fölállított két ellenőrző-áteresztő ponton a rendőrök azt vizsgálják, szállítanak-e a járművek baromfit, tojást, nyershúst vagy tollat.
Azon a lúdtartó telepen, ahol a megbetegedéseket észlelték, kedden az összes állatot leölték. Szerdán délelőtt az állategészségügyi hatóság szakemberi - védőöltözetben, maszkban - nagynyomású fecskendővel fertőtlenítették az épületeket és a telep teljes területét.
Kaszás Mihály, a megyei védelmi bizottság titkára az MTI-nek elmondta, a telep 1 kilométeres körzetében máshol nem tartottak szárnyasokat, így a 3.300 tenyészlúdon kívül nem kellett több baromfit elpusztítani. Három kilométeres körzetben védelmi övezetett alakítottak ki. Itt a szárnyas állomány összeírása és vizsgálata már kedden befejeződött, megbetegedésre utaló jelet sehol nem találtak - közölte a szakember. Hozzátette: a körzetben van ugyan három nagy baromfitelep, de ezek szerencsére üresek voltak. Ebben a körzetben a szárnyasokat zárt helyen kell tartani és etetni - mondta Kaszás Mihály.
A madárinfluenza gyanús megbetegedések tíz kilométeres körzetében kialakított megfigyelési zónában a baromfik összeírása és vizsgálata szerdán is folytatódott. A településeket, tanyákat és állattartó telepeket tizenkilenc állatorvos járja végig - tudatta a védelmi bizottság titkára.
Döntő hetek előtt madárinfluenza-fronton
Cikkek
Van, amiben Magyarország a legjobb
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 13:55
A 2006 szeptemberével záruló pénzügyi évben a Visa-kártyákkal lebonyolított magyarországi kereskedőhelyi vásárlások összértéke 1,3 milliárd eurót tett ki
Cikkek
A horvátok betiltották a magyar szárnyasbehozatalt
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 13:43
A horvát hatóságok szerdán tilalmat rendeltek el a magyarországi szárnyasok behozatalára azután, hogy az ország déli részén valószínűsíthetően madárinfluenza-gócot fedeztek fel. A zágrábi mezőgazdasági minisztérium adta ki az erről szóló közleményt, hivatkozva a magyar állategészségügyi hatóságoknak a madárinfluenza fertőzés gyanújáról tett közleményére.
Horvát illetékesek közölték, hogy az intézkedést átmenetinek tekintik, azt azonnal felfüggesztik, amint bebizonyosodik, hogy a fertőzés gyanúja megalapozatlan volt.
A múlt évben Horvátország több régiójában mutatták ki a madárinfluenza vírusát.
Döntő hetek előtt madárinfluenza-fronton
Cikkek
Módosítanák az OEP-pel kötött szerződést az orvosok
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 13:41
Az egészségbiztosítókkal kötött szerződések módosítást kezdeményezik az alapellátásban dolgozó orvosok - úgy mint a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, valamint a fogorvosok - a Magyar Orvosi Kamara közvetítésével - jelentette ki Éger István, a kamara elnöke.
Éger István beszámolt arról, hogy a MOK szakmapolitikai továbbképzés címen nagygyűlést tart valamennyi egészségügyi alapellátásban dolgozó szakember számára február 6-án. Ezen a gyűlésen adják át az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának a szerződésmódosítási blankettát - fűzte hozzá a MOK elnöke.
A gyógyszerfelírásról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg nincs olyan rendelet, melynek értelmében meg lehet büntetni azt az orvos, aki nem a legolcsóbb gyógyszert írja fel. Úgy véli ez amúgy is "lehetetlen helyzetet okoz", mivel a gyógyszerek ára hétről-hétre változik. Rámutatott arra, hogy az azonos hatóanyagúnak kikiáltott gyógyszerek számos mellékhatást okozhatnak.
A vizitdíj-automaták vásárlásáról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy az közbeszerzési és egyéb szabályokba ütközik. Mint mondta, nem tudja, hogy az Egészségügyi Minisztérium milyen forrásokból nyújt támogatást a kórházaknak, szakrendelőknek, háziorvosoknak az automaták beszerzéséhez. Molnár Lajos egészségügyi miniszter múlt hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy támogatást kapnak azok a kórházak, melyek február 15-ig beszerzik a vizitdíj-automatákat.
Vény nélküli gyógyszerek: még csak 5 benzinkútnál
Cikkek
Mobilkommunikációs rendszert kapott a katasztrófavédelem
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 13:15
Új mobilkommunikációs rendszert kapott ajándékba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az OpenHand nevű izlandi mobilkommunikációs szolgáltatótól - jelentették be szerdán a cég képviselői Budapesten. Máté József, az OKF informatikai és távközlési főosztályvezetője elmondta, hogy a tervek szerint a katasztrófavédelem rendszeresíteni fogja az izlandi cég már egy hónapja tesztelt szolgáltatásait, amelyekről már folynak is a tárgyalások. A célunk az, hogy az elhárításhoz és a mentéshez szükséges információk mindig és minden körülmények között elérhetőek legyenek - mondta a főosztályvezető.
A katasztrófavédelem egyelőre 10 licencet, vagyis hozzáférési jogot kapott ajándékba az OpenHand rendszerhez, amelyet jelenleg néhány csapatparancsnok, illetve felső vezető tesztelhet - tette hozzá.
Balla Szilárd, az OpenHand kelet-európai piacfejlesztési vezetője elmondta, hogy az új rendszer, amely 15 éves fejlesztés eredménye, a mobilszolgáltatóktól és a mobilkészülékek gyártóitól függetlenül kínálja szolgáltatásait.
A licenc megvásárlói adataikat az OpenHand központi szerverén tárolhatják, ahol térerőtől és szolgáltatótól teljesen függetlenül bármikor elérhetik, lehívhatják azokat.
A rendszer GSM, GPRS/3g, ADSL, Wi-Fi és Bluetooth közegében is működik, és majdnem minden mobilkommunikációs eszközzel (laptop, mobiltelefon, okostelefon) kompatibilis.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Kétszeres kereslet, emelkedő hozam a kincstárjegy-aukción
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 13:04
A hat hónapos diszkont kincstárjegy szerdai aukcióján a felajánlott és értékesített 40 milliárd forintnyi mennyiségre 79,9 milliárd forintnyi ajánlat érkezett az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint. Az elfogadott ajánlatokon felül 8 milliárd forintnyit bocsátott ki saját számlás értékesítésre az ÁKK.
Az aukción 8,17 százalékos átlaghozam alakult ki, ez 12 bázisponttal magasabb a keddi másodpiaci referenciahozamnál, a két héttel ezelőtt tartott legutóbbi aukció átlaghozamát pedig 23 bázisponttal haladta meg. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 8,14 százalék, a legmagasabb 8,20 százalék volt.
Az állampapírok másodpiacán hullámzóan alakultak a hozamok - követték a forint árfolyamának mozgását. A reggeli órákban mintegy 10 bázisponttal emelkedő hozamok délre a 2-3 éves lejáraton visszacsökkentek a reggeli szintekre külföldiek vásárlásai nyomán.
A bankközi devizapiacon dél körül 253,40/50 forinton jegyezték az eurót a keddi 253,75/85 forint után. A délelőtt folyamán az eurót 253,20-254,90 forinton jegyezték.
A piacon arra számítanak, hogy a csütörtökre meghirdetett 12 hónapos diszkont-kincstárjegy aukción még tovább, 8,20-8,30 százalékra emelkedhet a hozamszint az alapkamat emelési várakozások miatt.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Pénzbüntetés szabálytalan részvénykibocsátás miatt
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 13:02
A párizsi tőzsde irányító hatósága pénzbüntetést szab ki a Deutsche Bankra és több más pénzintézetre egy szabálytana körülmények közötti részvénykibocsátás miatt. Az Alcatel papírok 2002- évi kibocsátásakor belső kereskedést folytattak a cégek - állítja az Autorite des Marches Financiers (AMF).
A Deutsche Banknak 300 ezer euró, a GLG Partners LP pénzügyi társaságnak 1,2 millió euró büntetést kell fizetnie. Az AMF megvádolta a Ferox Capital Management Ltd., a Marshall Wace Asset Management Ltd., a Meditor Capital Management Ltd. cégeket is, de ezekre nem rótt ki pénzbüntetést.
Melyik internet banki szolgáltatást válasszam?
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Az SZDSZ bátor változtatásra törekvést vár
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 12:59
Az idei évtől a liberálisok azt várják, hogy folytatódjanak a tavaly megkezdődött átalakítások, a kormányzati politikát jellemezze bátor változtatásra törekvés és a kormányprogram végrehajtása - mondta az SZDSZ elnöke évnyitó sajtótájékoztatóján. 2007 a reformok, illetve a szembenállás mellett a politikai párbeszéd éve lesz, és a törvényhozás talán képes lesz arra, hogy erősebben nyisson a civil társadalom felé - hangsúlyozta Kuncze Gábor.
Beszélt arról, hogy a szabad demokraták kiállnak az egészségügyi miniszter és a szaktárca tevékenysége mellett, szorgalmazzák a több-biztosítós rendszer bevezetését, napirendre kívánják venni a pártfinanszírozás kérdését, és az új alkotmánytervezetről széles körű vitát folytatnának.
Horn a vizitdíjnak, Kóka Hornnak ment neki
Ellenőrizhetetlen tízmilliók a képviselőknek
Cikkek
Vény nélküli gyógyszerek: még csak 5 benzinkútnál
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 12:48
Megkezdte a vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazását szerdán a Mol, az árusításhoz egy-egy kútnál 60-100 ezer forint fejlesztésre volt szükség
Cikkek
A luxus továbbra is kell, az átlagos nem annyira
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 12:29
Lassult a magyarországi ingatlanpiac növekedésének dinamikája 2006-ban - mondta Belyó Pál, az Ecostat igazgatója
Cikkek
Fütyülnek a luxusra az aranyos ügyfelek
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 11:45
A magyar arany- és platinakártyás ügyfelek a plasztikkal igénybe vehető szolgáltatásokat túl exkluzívnak és távolinak tartják
Cikkek
14 alappal újított a Credit Suisse
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 11:32
A Credit Suisse 14 új alapot regisztrált Magyarországon, többek között az innovatív Credit Suisse Fund (Lux) Total Return Global BRIC Exposure alapot - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Ez az alap lehetőséget biztosít a befektetőknek, hogy részesei legyenek a gyorsan fejlődő Brazília, Oroszország, India, Kína (röviden BRIC országok) növekedésének.
Hozamszámító befektetési alapokhoz
Cikkek
Fékező ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 11:18
Lassult a magyarországi ingatlanpiac növekedésének dinamikája 2006-ban -mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója. Az ingatlanpiaci tendenciákat ismertetve elmondta: a kínálat meghaladja a keresletet, a létesítések volumene kevés ingatlancsoport kivételével csökken. Az értékesítési idők hosszabbodnak, az árak alig emelkednek, a használt ingatlanok körében stagnálnak, helyenként csökkennek.
Az Ecostat Ingatlanbarométer index tavaly a III. negyedévben 42,7 százalék volt, mintegy 4 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévinél. A 2006. IV. negyedévi index 43,6 százalék, 0,9 százalékponttal növekedett az előző negyedévihez viszonyítva, de összességében továbbra is az ingatlanpiac stagnálására és egyes szegmenseinek visszaesésére utal.
1-től 550 millióig: van miből válogatni
Cikkek
Veszteséges negyedév az OTP orosz leányánál
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 11:06
Veszteséges volt az OTP Bank oroszországi szerzeménye, az Investsberbank a múlt év utolsó negyedében, de 2006 egészét tekintve nyereséget könyvelhet el - jelentette egy moszkvai lap. Az Investsberbanknál a tavaly október-decemberi veszteséges mérleget az Omskpromstroibank és a Promfinservicebank beolvasztásával kapcsolatos ügyletekkel magyarázták az RBK dailynek. Miután a két bank beolvasztása a tavalyi harmadik negyedévben lezárult, január-augusztusi pénzügyi tevékenységük eredményeit átvezették az Investsberbank mérlegébe.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Tovább gyorsulhat a hibrid-piac
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 10:51
A Toyota Motor Corp. a benzines-áramos "hibrid" autók 40 százalékos globális piacbővülésére számít az idén azután, hogy az eladások 2006-ban 33 százalékkal növekedtek. Tavaly 312 ezer hibridüzemelésű autót értékesítettek, az idei cél pedig 430 ezer. A Toyota vegyes üzemelésű autói, főképp a Toyota Prius nagy népszerűségnek örvend az egyre környezettudatosabb amerikai vásárlók körében. Az eladásokat ösztönözték a magas benzinárak is. Az USA-ban értékesített új autók 1 százaléka hibridautó, amely hagyományos belső égésű benzinmotorral is rendelkezik, de árammal is működik.
Több, mint félmillió autót hív vissza a Toyota
Cikkek
1-től 550 millióig: van miből válogatni
Privátbankár.hu | 2007. január 24. 10:35
Budapesten a legdrágább villák a II., a legmagasabb áron kínált lakások pedig az I. kerületben találhatóak, a leghomogénebb ársávok a XIX., XXI, XX., XVII. kerületben vannak
Friss
Nemzetközi
Trump nem zárta ki az amerikai békefenntartókat – Zelenszkij megtartaná a választást
A két elnök a washingtoni találkozó előtt sajtótájékoztatót tart.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
Air Canada: újra sztrájkolnak a légiutas-kísérők, utasok maradnak a földön a nyári csúcsidőben
11:11
-
Mobilbankkal külföldön
09:09
-
Éjszakai teljesítménytúra a Gyermekvasútnál
09:09
A vidék hírei
-
Hazaért Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
14:03
-
Elrajtolhatnak Eger nagyberuházásai
12:26
-
Egri deszkás hülyegyerekek tünés a szökőkutak környékéről, aki pedig nem kaszálja a füvet a háza előtt az meg fizessen!
09:09
-
Hőségtől mentes, kellemes nyári idő várható
07:26
-
Tragédiával zárult a keresés: elhunyt a futóversenyen eltűnt Spitzmüller Zsolt
15:49
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Mégis beadja a derekát Zelenszkij? Megvan, milyen alku születhet Washingtonban
2025. augusztus 18. 15:59
-
Keményen fellépne Orbán Viktor barátja a kormány ellen tiltakozókkal szemben
2025. augusztus 18. 06:22
-
A nap képe: Zelenszkij kényszeredett mosolya árulkodó
2025. augusztus 18. 20:01
-
Zelenszkij: újabb csapás érte Ukrajnát
2025. augusztus 18. 13:32
-
Örömittasan csaphat a levegőbe, ha meglátja, mit csinál a forint
2025. augusztus 18. 07:20
