Hírek
Cikkek
Enyhe emelkedés várható a részvénypiacon
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 08:54
Mérséklődhet az emelkedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Blahó Levente, az Erste Bank Befektetési Zrt. elemzője szerint a pozitív hangulat mérséklődhet, de enyhe emelkedés még elképzelhető.
A piacot az OTP mozgatja, így amennyiben a bankrészvény emelkedésből oldalazásra vált, vagy esetleg mínuszban zár, úgy megszűnhet az erősödés fönntartó ereje - vélekedett a szakértő. Hozzátette: a hangulatot kedvezőtlenül befolyásolja az is, hogy az amerikai és a japán tőzsdeindexek veszteséggel zártak.
A BUX hétfőn 164,03 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 24.360,54 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 31,7 milliárd forintot tett ki, amelynek közel felét az újabb történelmi csúcsra emelkedő OTP részvények kereskedése adta. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom zárta veszteséggel a napot.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
APEH-vizsgálatok, szaporodó offshore cégek
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 08:03
A vagyonosodási vizsgálatok hírére megrettent a magyarországi vállalkozói réteg és belekezdett az „adótervezésbe” – értesült a Napi Gazdaság piaci forrásból
Cikkek
Drágább lesz a regadó
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 07:44
Két héten belül ismét változik a regisztrációs adó, február 5-től csaknem valamennyi adótétel nő. Az autóknál a legkisebb adó 250 ezer forint lesz, a legnagyobb 10 millió
Cikkek
Pályázat vizitdíj-automatákra
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 07:41
A vizitdíj-automaták vételárának 30 százalékára, legfeljebb 250-300 ezer forintra számíthatnak a gyógyintézmények, amelyek február 16-ig pályáznak az Egészségügyi Minisztériumnál. Az április 30-ig pályázók csökkentett támogatást kapnak. A kórházak legfeljebb három, a szakrendelők kettő, az alapellátó intézetek egy automatához kaphatnak hozzájárulást - írja a Világgazdaság.
Visszavonulót fújnak a gyógyszercégek?
Cikkek
Ellenőrizhetetlen tízmilliók a képviselőknek
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 07:14
A képviselőknek a megszorításokat követően sem kell igazolniuk, mire költik az utazási- és szállás hozzájárulásukat
Cikkek
Lecsúszóban Amerika népszerűsége
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 07:01
A magyarok többsége kedvezőtlennek tartja az Egyesült Államok által játszott szerepet a legsarkalatosabb világpolitikai kérdésekben
Cikkek
Veszélyes kínai űrkísérlet
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 06:59
Veszélyt jelenthet az az űrtörmelék a Föld körül keringő űreszközökre, amely azt követően keletkezett, hogy Kína 10 napja egy kísérlet során egy ballisztikus rakétával megsemmisítette egyik kiöregedett műholdját.
A rakéta 865 kilométeres magasságban robbantotta szét a műholdat, amely több száz darabra szakadt. Egy amerikai védelmi szakértő szerint ezek a törmelékek 425 és 3000 kilométer magasság között szóródtak szét a világűrben, és ha valamelyikük egy Föld közül keringő űreszközbe csapódik, komoly károkat okozhat benne. Elvileg a Nemzetközi Űrállomás is sebezhetővé vált - hívta fel rá a figyelmet a szakember.
A kínai műhold darabjai még akár évtizedeken keresztül sodródhatnak ellenőrizetlenül a világűrben, és a számítások szerint mintegy 120 műhold pályáját keresztezik - mutatnak rá a szakértők.
Kínai ballisztikus kísérlet az űrben
Kína nem szándékozik űrfegyverkezési versenybe bocsátkozni
Cikkek
Az emelkedés után csökkenéssel zárt az olajár
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 06:55
A napközbeni 1 dollárt meghaladó drágulás után csökkenéssel zárt a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban. A kezdeti emelkedést az okozta, hogy hidegre fordult az időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj felhasználó térsége. A befektetők azonban röviddel a kereskedés leállítása előtt eladásba fogtak arra a vélekedésre, hogy az olajfogyasztó országok olajtartaléka igen nagy, és ezt érdemben egyelőre nem befolyásolja a hideg beállta miatti keresletnövekedés.
Meteorológusok szerint a következő napokban Európában is komolyabb lehűlés várható. A szakértők azt mondták, hogy a következő napokban elsősorban az időjárás alakítja az olajárat. Amennyiben tartós marad a hideg, annak valószínűleg áremelő hatása lesz.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hétfőn kifutott legközelebbi, februári jegyzése 86 cent gyengüléssel 51,13 dolláron zárt. Napi csúcsa 53,44 dollár, mélypontja 50,80 dollár volt.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent márciusi lejárata 52,70 dolláron fejezte be a napot 74 cent csökkenéssel.
Egy dollárt erősödött az olaj ára
Cikkek
Vártnál kisebb eredmény az American Expressnél
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 06:54
A tavalyi év utolsó három hónapjában 24 százalékkal 922 millió dollárra nőtt, részvényenként 75 cent lett az American Express adózott eredménye az egy évvel korábbi 745 millió dollár, részvényenként 59 cent után. Nettó bevétele 13 százalékkal 7,21 milliárd dollárra bővült az egy évvel korábbi 6,38 milliárd dollárról. Folytatódó tevékenységének üzemi eredménye 60 centről 76 centre emelkedett. A szakértők várakozásának az átlagában 76 cent részvényarányos eredmény szerepelt 7,33 milliárd dollár bevétel mellett.
Tíz százalék feletti trükkös banki hitelek
Cikkek
Amerikában korlátoznák a gyógyszerreklámokat
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 06:47
Törvényhozási korlátozással sújthatják Amerikában a fogyasztói reklámok használata terén a gyógyszergyártó vállalatokat
Cikkek
Tízezres leépítés a legnagyobb gyógyszergyártónál
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 06:46
A Pfizer, a világ legnagyobb gyógyszergyártója hétfőn bejelentette, hogy 10 ezerrel csökkenti dolgozóinak a számát és üzemeket zár be, amivel évente csaknem 2 milliárd dollárral csökkentheti költségeit. A költségcsökkentés célja, hogy mérsékelje azt a veszteséget, amit a generikus gyógyszerek keltette verseny okoz. A Pfizer azt közölte, hogy Michiganben bezár három kutatóintézetet és megszüntet két üzemet New Yorkban és Nebraskában. Még nem végleges döntés szerint ezen felül eladja egyik németországi üzemét és kutatóintézeteket számol fel Japánban, valamint Franciaországban.
A Pfizer két éven belül másodszor jelent be drasztikus költségcsökkentő intézkedést, ami azzal függ össze, hogy idén - a becslések szerint - 14 milliárd dollárnyi bevételkiesése keletkezik amiatt, hogy számos vezető gyógyszerének megszűnik a szabadalmi védettsége.
Az egyik szakértő azzal számol, hogy a Pfizer gyógyszereinek az értékesítése akár 41 százalékkal is eshet 2010 és 2012 között, mert megjelennek vetélytársként azok mások gyártotta generikus változatai.
Gyógyszer-áremelés: csak rosszul ne legyünk
Cikkek
Megbukott a luxusadó?
Privátbankár.hu | 2007. január 23. 06:28
Lapinformáció szerint lehetséges, hogy ez lesz az utolsó "behajtási szezon", jövőre ugyanis az ingatlanadó léphet a luxusadó helyébe
Cikkek
Magyarország az egyik legsebezhetőbb
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 18:55
A megszorítási csomag ellenére az idei évre tervezett költségvetési hiány és államadósság miatt Törökország mellett Magyarország a feltörekvő országok közül a legsebezhetőbb - vélte francia elemzőkre hivatkozva hétfőn délután megjelent számában a Le Monde című francia napilap.A francia külkereskedelmi biztosítótársaság, a Coface szerint a piacokat 2005 májusában ért vihar alapján úgy tűnik, hogy az árfolyamválságnak kitett országok Közép-Európában keresendőek, de a török és dél-afrikai valuta is erős nyomás alá került.
A kamatok hirtelen megugrásától tartva az amerikai jegybank (FED) likviditása kimerülésének félelmét keltette a piacokon, amelyek a külső fizetésektől leginkább függő országok pénzügyi destabilizálódásának kockázatával fenyegetett. A pánikot a központi jegybankok kamatlábak emelésével és megszorító csomagokkal küzdötték le - emlékeztet a Le Monde.
A Coface értékelésében "a feltörekvő országok költségvetése megszilárdult, de egyes országokban a vállalatok jobban eladósodtak külföldi valutában, mert úgy kevésbé költséges finanszírozást tudnak elérni. ... Bizalomvesztés vagy monetáris sokk esetén ez az eladósodás tarthatatlannak bizonyulhat, sorozatos fizetési elmaradásokat eredményezhet, amely növekedési problémákat generálhat. Ez a kockázat leginkább a legsebezhetőbb országokat fenyegeti, mert nekik van a legnagyobb folyó költségvetési hiányuk, ez pedig Magyarország és Törökország" - állította a lapnak Sylvia Greisman, a Coface kockázatos országokkal foglalkozó osztályvezetője.
A Le Monde hangsúlyozza: a magyar cégek nemzetközi eladósodása az 1997-es 9,3 milliárd dollárról 2004-re 42,6 milliárd dollárra emelkedett. A megszorító csomag ellenére 2007-re 7,4 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány várható és az államadósság elérheti a GDP 82,8 százalékát Magyarországon.
Ecostat: a háztartások meghúzzák a nadrágszíjat
Cikkek
Szívhez szóló sms-ekkel szerezte vissza lopott értékeit egy nő
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 18:47
Visszajuttatta egy nő ellopott mobilját és készpénzét egy kínai zsebtolvaj, miután szívhez szóló sms-eket kapott a maroktelefon gazdájától.
Pan Aijing táskáját pénteken lopta el egy motoros, miközben hazafelé tartott. A középiskolai tanárnő a rablás után megpróbálta felhívni mobilját, mivel azonban nem vették fel a készüléket, elkezdte sms-sel bombázni támadóját. A nőnek ugyanis eltűntek az iratai,a hitelkártyái és 4900 jüannyi (mintegy 122 ezer forintnyi) készpénze is.
A nő összesen 21 üzenetet küldött a támadójának, melyben igencsak megértően viszonyult a tolvajhoz, azt írta, bizonyáranehéz helyzetben van, és ha visszajuttatja az iratait, megtarthatja a készpénzt. Szívhez szólóan kérlelte, hogy habár minden ember hibázhat, korrigálja, amit elkövetett.
Az üzenetekre ugyan nem érkezett válasz, a hölgy táskáját, teljes tartalmával együtt, megtalálta a kertjében. A támadó mellékelt egy levelet is, melyben bocsánatot kért, amiért hibát követett el. Megígérte azt is, hogy ezentúl jó útra tér.
Felemás cipő buktatta le a rablót
Milliós ékszerlopás a londoni reptéren
Kotyogástól a lopásig
Forrás: Reuters
Cikkek
Leminősíthetik Szerbiát
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 18:29
Veszélybe kerülhet Szerbia jelenleg is mélyen spekulatív szuverén adósosztályzata, ha a választások után nem folytatódnak a reformok - áll a Standard & Poor"s hétfőn Londonban kiadott elemzésében. A világ legnagyobb hitelminősítője szerint az előző napi szerbiai általános választások kimenetele nem gyakorol "azonnali" hatást az egyébként pozitív kilátású - vagyis felminősítésre jelölt -, "BB mínusz" szintű hosszú futamú szerb devizaadósi besorolásra, illetve a hazai valutában kiadott szuverén adósság "B" osztályzatára.
Szerbia adósminősítésének kulcseleme az lesz, hogy bármely jövőben létrejövő koalíció milyen választ ad az országot jellemző jelentős politikai kockázatra, áll az elemzésben. Az S&P szerint e kockázatok közé tartozik a Koszovó jövőjéről szóló, függőben lévő döntés, valamint az együttműködés a délszláv háborús bűnök ügyében ítélkező hágai nemzetközi törvényszékkel. Ez utóbbi kérdés jelenleg az EU-integrációs tárgyalásokat is hátráltatja, áll a Standard & Poor"s elemzésében.
A hitelminősítő szerint ha olyan koalíció alakul Szerbiában, amely növeli a politikai bizonytalanságot, vagy jelentős mértékben visszafordítja a szerkezeti reformokra és a stabilizációra tett eddigi erőfeszítéseket, az kockára teheti a szuverén besorolásokat.
A Standard & Poor"s hétfőn kiadott londoni elemzése szerint a pozitív kilátás - ha a reformfolyamat fennmarad - 6-12 hónapon belül valószínűsíti a szuverén adósosztályzat felminősítését.
Szerbia: szélsőséges győzelem, demokrata kormány?
Cikkek
Új igazgatók a BKV-nál
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 18:28
A felső vezetők körében nem, egy szinttel lejjebb viszont már történtek változások a BKV Zrt. vezetésében - tudta meg az MTI hétfőn fővárosi politikusoktól. Tájékoztatásuk szerint bővült az igazgatói címmel rendelkezők köre. Antal Attila vezérigazgató ugyanis stratégiai igazgatónak nevezte ki Bosnyák Gyulát, kommunikációs igazgatónak pedig Regőczy Miklóst. A vezérigazgatói titkárságot ezután Kőhegyi András vezeti. Aba Botond korábbi vezérigazgató titkárságvezetője Molnár György műszaki titkár lett. A változások miatt szűkült Szalai László kabinetigazgató hatásköre. Az érdekképviseletekkel folytatott első találkozóin az új vezérigazgató hangsúlyozta, hogy miként korábbi munkahelyén, a Nógrádi Volánnál, úgy a BKV-nál sem kíván nagyszabású személycseréket végrehajtani - mondták szakszervezeti vezetők az MTI-nek.
A cégnél eddig nem volt stratégiai és kommunikációs igazgató. A társaság sajtóirodájának vezetője továbbra is posztján maradt. A vezérigazgató-váltáskor decemberben a fővárosi önkormányzat vezetői egyebek közt kinyilvánították azt, hogy gyökeres változást szeretnének a cég kommunikációs munkájában.
Emelés nélkül maradhatnak a BKV-vezetők
Cikkek
Egy dollárt erősödött az olaj ára
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 18:26
Egy dollár körüli nyereségen állt a kőolaj ára hétfőn késő délután Londonban és New Yorkban, miután hidegre fordult az időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj felhasználó térsége, miközben a befektetők vásárlásba kezdtek azután, hogy a múlt héten a támogatási pontnak számító 50 dolláros szint közelébe került az energiahordozó ára.
Meteorológusok előrejelzése szerint a következő 6-10 napban az Egyesült Államok északkeleti térségében az átlagosnál alacsonyabb lesz a hőmérséklet, aminek a következtében nő a fűtőolaj iránti kereslet. A szakértők azzal számolnak továbbá, hogy a következő napokban Európában is jelentős lehűlésre kell számítani.A fedezeti alapok január eleji eladására és a szokásosnál enyhébb amerikai tél miatt idén eddig mintegy 14 százalékkal csökkent a kőolaj ára.
A múlt héten kedden a kőolaj ára 49,90 dollárig süllyedt, 2005. májusa óta legalacsonyabb szintre került, de ezen a szinten felerősödtek a befektetői vásárlások. A Lehman Brothers energiaügyekben illetékes vezető szakértője nem zárta ki, hogy a kőolaj akár 10 dollárral is drágulhat.
Röviddel 17:30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hétfőn kifutó legközelebbi, februári jegyzése 1,38 dollár drágulással 53,37 dolláron állt.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent márciusi lejárata 54,29 dolláron volt 85 cent emelkedéssel.
Távolodik az ötven dolláros szinttől az olajár
Cikkek
Húszmilliós drogfogás Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 17:59
Húszmillió forint értékű kábítószert találtak egy nigériai utas gyomrában hétfőn a ferihegyi repülőtéren, a férfi mintegy száz kapszulát szállított a testében - tájékoztatta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-t. "A délelőtti órákban érkezett a Ferihegyi Repülőtérre egy nigériai állampolgár, aki az útlevél-vizsgálatot követően a vámterületet a zöld folyosón keresztül kívánta elhagyni. A szolgálatot teljesítő pénzügyőröknek feltűnt zavart és ideges viselkedése, így azonnal az utas és kisméretű poggyásza teljes körű ellenőrzése mellett döntöttek, amelybe beletartozott egy röntgen-vizsgálat is" - olvasható a közleményben.
A Vám- és Pénzügyőrség a nigériai állampolgár ellen kábítószerrel való visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást - tette hozzá Sipos Jenő.
Legutóbb hat nappal ezelőtt találtak kábítószert Ferihegyen. Akkor harminc kapszulában, összesen hatmillió forint értékű kokaint találtak a vámosok egy Madridból érkező osztrák állampolgár gyomrában.
Drogbáró milliós dugipénzére bukkantak a rendőrök
Cikkek
Megkülönböztető adóztatás miatt büntetne az EU
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 17:42
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Bíróság elé visz öt tagországot, mert megkülönböztető adózást folytat a külföldi cégekkel szemben. Belgium, Hollandia, Olaszország, Spanyolország és Portugália kaphat emiatt elmarasztaló bírósági végzést. Ezen országokban a bizottság szerint olyan jogi szabályozás él, miszerint a külföldi cégek osztaléka jobban megadóztatható, mint a hazaiaké. A bizottság figyelmeztette az ügyben Lettországot is: két hónapot kap arra, hogy adóügyi téren szüntesse meg megkülönböztetéseit, máskülönben ő is az Európai Bíróság előtt találhatja magát. Luxemburg is majdnem a bíróság elé került, de a szükséges adójogi módosításokat még időben végrehajtotta.
Az Európai Bizottság még október közepén indított több ország ellen eljárást, amiért az adózáskor diszkriminálják a külföldi cégeket. Spanyolország a hazai cégekkel szemben kisebb nyereségadó kedvezményben részesíti azokat a külföldi cégeket, amelyek az országban működnek ugyan, de nincsen ottani székhelyük. Korábban e rendszer megszűntésére szólította fel már egyszer Madridot az Európai Bíróság.
Akkor utolsó figyelmeztetésben részesült Görögország is, amely ugyancsak diszkriminatív osztalékadóval sújtotta még akkor a más EU-tagországok osztalékot fizető cégeit, szemben a hazai cégekkel. "A más uniós tagországok cégei által kifizetett osztalékokat ugyanúgy kell megadóztatni, mint a hazai cégek által fizetett osztalékot "- közölte akkor Kovács László adó-és vámügyekben illetékes biztos.
Uniós pénz az építőiparnak
Cikkek
Az újabb történelmi csúcsot elérő OTP erősítette a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,03 pontos emelkedéssel 24.360,54 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékéhez képest ez 0,68 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 31,7 milliárd forintot tett ki, amelynek mintegy felét ezúttal is az OTP részvények kereskedése adta. Az indexet a történelmi csúcsra emelkedő OTP erősítette, a többi vezető részvény közül csak a Magyar Telekom zárta veszteséggel a kereskedést.
Tapaszti Attila, a Takarékbank részvénypiaci elemzője elmondta, hogy a tőzsde reggeli lendülete lelassult ugyan délutánra, de azért még így is nyereséggel végződött a hét első kereskedési napja. Kedden megszakadhat ez a folyamat, hiszen Nyugat-Európában és a tengerentúlon már csökkenésbe fordultak az árfolyamok. A szakember az olajár emelkedésének pozitív hatását emelte ki a Mol árfolyamra, az OTP viszont még nem tudott megmaradni a meghódított 9 ezer forint felett. Enyhült a gyógyszer-részvényekre nehezedő nyomás, a Citigroup múlt heti leminősítését túlreagálta a piac, ennek a korrekciója volt a hétfői erősödés.
Az OTP árfolyama délelőtt újabb történelmi csúcsot ért el 9.083 forinton. Záráskor 46 forinttal ért többet a papír, mint pénteken záráskor. A Mol 175 forinttal drágult. A Magyar Telekom 8 forinttal . A távközlési papír gyengülésében szerepet játszott, hogy a Raiffesien Bank 1.098 forintról 1.045 forintra rontotta a részvény célárfolyamát. A Richter árfolyama 900 forinttal nőtt. 1,21 százalékos nyereséggel zárt az Egis is. A Phylaxia Pharma részvénye 14,86 százalékkal esett, miután a Ceva-Phylaxia elleni perben másodfokon a tőzsdei társaság számára kedvezőtlen bírósági ítélet született. A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság ítéletét - amely összesen 277 millió forint licencdíj és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte a Ceva-Phylaxiát - továbbá új eljárás lefolytatását rendelte el.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Nem alkotmánysértő a kamatadó
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 16:32
Nem találta alkotmánysértőnek az Alkotmánybíróság a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a biztosítási adókedvezmények igénybevételi feltételeit szabályozó rendelkezéseit és a kamatadó megváltozott szabályait; a testület az úgynevezett Gyurcsány-csomaggal összefüggésben beadott indítványokról döntött
Cikkek
Több hónapig is eltarthat a szemét-ügy vizsgálata
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 16:21
A vélhetően Németországból származó, illegális szemétbálák ügyében legalább 2-3 hónapot vesz igénybe a hatósági vizsgálat, s csak ezután lehet a hulladékokat elszállítani - mondta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter sajtótájékoztatón, amelyet Hans Peter Schiff német nagykövettel közösen tartottak hétfői, budapesti megbeszélésüket követően. A miniszter közölte, hogy az eddig 19 helyen talált, 4.800-5.000 tonna települési szemét közvetlen környezeti veszélyt nem jelent, ezért ártalmatlanításukról nem kell rendkívüli sürgősséggel gondoskodni.
Szemét-ügy: nemzeti bálák, nemzeti kupacok
Cikkek
Erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 16:19
A forint erősödött hétfőn a bankközi devizapiacon: az eurót fél négy tájban 251,10/20 forinton jegyezték a pénteki 251,80/90 forint után. A forint 24 bázisponttal 11,05 százalékra javult a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A devizapiacon 14 óráig a Monetáris Tanács kamatdöntő ülését várták, a változatlanul 8 százalékon hagyott kamat megegyezett a piac várakozásaival. Az eurót napközben 251-252 forint között jegyezték, ezen belül délután volt erősebb a forint. Amennyiben a 250,90 forintos szintet sikerül elérni, a forint jelentősen erősödhet, vélik a piacon.
A forintot erősítheti, hogy a gyorsuló infláció miatt esetleg szükségessé válhat kamatemelés, erre az MNB alelnökei az elmúlt két napban figyelmeztettek. Auth Henrik a monetáris tanács döntését követő sajtótájékoztatón, Adamecz Péter pedig egy pénteki konferencián szólt erről. A kereskedők szerint a feltörekvő valuták is erősödőben vannak, ami ugyancsak kedvező a forint számára. A dollár erősödött a nemzetközi piacokon az euróval szemben, Budapesten délután 194,80/195,20 forinton jegyezték a pénteki 194,35/50 forint után.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Internet: a jövő politikai színtere
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 15:57
Az elektronikus politizálásnak, a web-alapú kampányolásnak döntő szerepe lesz a 2008-as amerikai elnökválasztásban - írta a hétfői The Wall Street Journal
Cikkek
Vodka helyett sör?
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 15:55
A vodka hazájában, Oroszországban tavaly 9,8 százalékkal nőtt a sörfogyasztás az előző évhez képest. Hála a meleg nyárnak, az oroszok 99,9 millió hektoliternyi sört fogyasztottak 2006-ban - az orosz statisztikai hivatal közlése szerint.
A gazdasági minisztérium azt várja, hogy Oroszország az évtized végére Kína, az Egyesült Államok és Brazília után a negyedik helyre zárkózik fel a legnagyobb sörfogyasztó országok sorában. 2000 óta az orosz sörfogyasztás csaknem megkétszereződött: egészségügyi okokból sokan vodka helyett már sört isznak.
Mivel a sörimport igen költséges, egyre több világhírű sörfőzde települ Oroszországba, hogy bentről lássa el a gyorsan bővülő orosz piacot.
Meghökkentő előterjesztés: olcsó vodkát a népnek!
Nem szavazhatunk az ingyenes állami sörről
Cikkek
Vegyes kezdés a Wall Street-en
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 15:53
Hétfőn vegyesen indult a kereskedés a New York-i tőzsdén: a DJIA mutató 7 ponttal csökkent, a Nasdaq piac mutatója 3 ponttal emelkedett. Mintegy húsz perc elteltével a DJIA vesztesége már 26,44 pont volt, és csökkenést jelzett a Nasdaq is, 6,33 pontot.
Pénteken a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,33 százalék (8,10 pont) emelkedéssel 2451,31 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 565,53 ponton zárt 0,02 százalék (2,40 pont) gyengüléssel.
Hétfőn a Wall Street nyitásakor a vezető európai tőzsdeindexek vegyesen alakultak: a londoni FTSE-100 index 17 pontos emelkedésben, a frankfurti DAX-30 mutató 1,67 pontos csökkenésben volt.
Az olaj ára emelkedett: az amerikai WTI könnyűolaj határidős ára 52,53 dollárnál járt, pénteki záró ára fölött 54 centtel, a Brent ugyancsak 54 centtel drágult, 53,62 dollárra emelkedett.
Az eurót a New York-i tőzsde nyitásakor 1,2940 dolláron jegyezték, az árfolyam csökkenőben volt.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Új befektetési alap az MKB-től
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 15:51
Az MKB Alapkezelő új befektetési alapot indít, amely tőkéjének jelentős részét a hazai illetve a nemzetközi ingatlanpiacon befektető ingatlanbefektetési alapok jegyeibe/kollektív befektetési értékpapírokba fekteti. Az alapkezelő bármely OECD-ország ingatlanpiacán befektető ingatlan vagy ingatlan részvény befektetési alap jegyét megvásárolhatja.
Az alapkezelő az MKB Ingatlan Alapok Alapja portfoliójának kialakítása során arra törekszik, hogy a kockázat/hozam arány elfogadható szinten maradjon, így az alap a befektetők számára a szükséges befektetési horizonton (ez ingatlanpiac esetében több év) reálhozamot biztosítson - áll a nyilvános ajánlattételben.
A megfelelő hozamok biztosítása érdekében az alapkezelő a külföldi devizában denominált ingatlanbefektetési jegyek megvásárlásával keletkezett devizapozíciók árfolyamkockázatának fedezésére határidős árfolyamügyleteket köthet. A nyilvános, nyíltvégű alap 1 forintos befektetési jegyeit névértéken, január 22-24-éig lehet jegyezni a forgalmazó MKB Bank fiókjaiban.
A forgalmazási jutalék a befektetési jegyek eladásakor a volumentől függetlenül 500 forint, a visszaváltáskor egy éven belül a nettó eszközérték maximum 2 százaléka, egy éven túl a visszaváltani kívánt befektetési jegyek számától függetlenül 500 forint.
Hozamszámító befektetési alapokhoz
Cikkek
Ecostat: a háztartások meghúzzák a nadrágszíjat
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 15:36
Összességében 2,5 százalékos GDP-növekedést prognosztizál az Ecostat 2007-re, a fejlesztések várhatóan a második félévtől kezdődően élénkülnek
Cikkek
Megvan a jegybank alelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 15:31
A Magyar Nemzeti Bank elnöke Gerhardt Ferencet, a jegybank igazgatóját jelöli alelnöknek, miután Szapáry György alelnök mandátuma február 20-án lejár - jelentette be Auth Henrik, az MNB alelnöke a jegybank hétfői sajtótájékoztatóján.
Az MNB alelnöke elmondta: Járai Zsigmond az új alelnök személyéről szeretett volna egyeztetni a jegybank elnökjelöltjével, de miután Gyurcsány Ferenc kormányfő mind ez ideig nem nevezte meg, kit jelöl a jegybank következő elnökének, ezt nem tudta megtenni. (Járai Zsigmond elnöki mandátuma március 2-án jár le.)
Auth Henrik azt is elmondta, hogy a Monetáris Tanács többségi szavazat alapján hozta meg döntését, miszerint változatlanul hagyja a jegybanki alapkamat 8 százalékos szintjét.
Járai utódja: ej, ráérünk arra még?
Cikkek
A munkáltatók 70 százaléka sértett jogszabályt
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 14:30
A munkaügyi jogszabályok betartása javult tavaly, a munkabiztonsági előírások teljesítése viszont romlott az ellenőrzött munkáltatók körében
Cikkek
Uniós pénz az építőiparnak
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 14:28
Infrastrukturális fejlesztésre 2007 és 2013 között 2.200-2.300 milliárd forint fordítható, de már most kevés az építőiparban a szakképzett munkás - áll az MKB Bank MTI-hez eljuttatott elemzésében. A PPP-konstrukcióban tervezett építkezések mérséklődtek, és az állam is egyre kevesebbet költ építésre. Az útépítések visszaszorulnak, az egyéb építések viszont növekednek - olvasható az elemzésben.
Az építőiparban 2005. végén 96 ezer vállalkozást tartottak nyilván, ebből a társasági adó szerint adózott 31 ezer. Ez utóbbi csoportból mindössze 30 számított nagy cégnek (ezek többsége külföldi társaság magyar leányvállalata), míg 400 volt a közepes és kisvállalkozások száma (a maradék többség mikro-vállalkozás). Abban az évben az építőipari cégek árbevétele 3.161 milliárd forintot tett ki. Ebből egy cégre 102 millió forint jutott. Az alkalmazottak száma 165 ezer volt, de ehhez hozzá kell adni további - mintegy 140-160 ezer - alkalmi és nem legális foglalkoztatottat.
A termelés csaknem felét (48,7 százalékát) a 10 főnél kevesebbet alkalmazó mikrovállalkozások adták. Ezek foglalkoztatták a munkaerő 69,7 százalékát. Egy ilyen kis cég - átlagosan - 5,4 főt alkalmaz. A tanulmány megjegyzi, hogy az építőiparban a koncentrációnak a jelei sem mutatkoznak.
A kockázati tényezők közül kiemelésre érdemesek a következők: erősödik az ágazaton belüli körbetartozás, növekedhet a csődbe jutó cégek száma, és egyre nehezebb szakképzett munkást szerezni.
Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Megállapodás a diákok utazási kedvezményéről
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 14:15
A nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevő hallgatók 50 százalék kedvezményt kapnak nem az iskola és a lakhelyük közötti utazásokhoz is
KKV
Hamis állításokkal terjed az új vírus
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 14:13
Több ezer számítógépet fenyeget az interneten terjedő, "Meghalt Fidel Castro" című hamis tartalmú, vírusos üzenet - figyelmeztetett hétfőn a spanyol internetezők szövetsége. Az elektronikus üzenet trójai faló típusú vírust tartalmaz, amely akkor lép működésbe, ha a címzett rákattint a levél mellékletére. Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban számos találgatás jelent meg Fidel Castro kubai elnök egészségi állapotának súlyosságát illetően, a szövetség szerint a vírus több ezer számítógépre jelenthet veszélyt.
Ugyanez a vírus található egyébként a "Meghalt Hugo Chávez", "Meghalt Vlagyimir Putyin orosz elnök", illetve az "Éljen Szaddám Huszein" című levelekben is. További, ugyancsak vírussal fertőzött üzenetek a következő hamis állításokat terjesztik: "Egy orosz rakéta eltalált egy kínai műholdat"; "Egy kínai rakéta eltalált egy amerikai repülőgépet"; "Küszöbön áll a harmadik világháború!"; "Elkövették az első terrorista atomtámadást!"
Hackerek támadtak az európai viharral
Cikkek
Változatlan maradt az alapkamat
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 14:09
A Monetáris Tanács változatlanul 8 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank
Cikkek
Akár 13 milliárd is lehet a főváros hiánya
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 14:04
A fővárosi költségvetési koncepcióban eddig jelzett 9 milliárd forint helyett akár 13 milliárdos forráshiánya is lehet a fővárosi önkormányzatnak - nyilatkozta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülését követően az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzat ez évi költségvetési koncepciójának összeállítását követően derült ki több forrásszűkítő tétel. Így például az, hogy a forrásmegosztási törvény alapján is néhány százalékkal rosszabb lett a főváros pénzügyi kondíciója - tette hozzá.
A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a kabinetülés első felében lezajlott helyzetelemzési vitában megfogalmazódott az is, hogy az önkormányzat idei költségvetési koncepciójáról annak ismeretében tárgyalhat csütörtökön a közgyűlés, ha előtte kiderül, hogy a kormánypárti frakciók miként foglalnak állást vele kapcsolatban. A koncepciónak van egy minimális része, amiről mindenképpen határozni kell. Ezek közt szerepelnek azok, amelyek a kerületek és a főváros közti forrásmegosztási rendelet elfogadásához szükségesek.
Hamar teljesítették Gyurcsány kérését
Cikkek
Novemberben 5 százalékkal nőtt az ADSL-előfizetők száma
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 13:55
Tavaly novemberben 5,28 százalékkal, csaknem 582 ezerre emelkedett az ADSL- és 4,55 százalékkal 277 ezerre a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató szélessávú előfizetéseinek száma - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn. A közlemény szerint az öt egykori monopolszolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel, valamint a vezető alternatív szolgáltatók, a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet, az eTel, és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok, az UPC, a T-Kábel, a Fibernet, az EMKTV szélessávú hozzáféréseinek száma november végén 859 ezer volt. Az ADSL- és kábelmodemes hozzáférések száma novemberben 41 ezerrel, több mint 5 százalékkal bővült az októberi szinthez képest.
Tavaly novemberben tovább folytatódott a bekapcsolt vezetékes telefonvonalak számának csökkenése: a vonalak száma csaknem 13 ezerrel 3,360 millióra csökkent, így a hónap végén a 100 főre jutó vonalszám az októberi 33,50-ről 33,37-re mérséklődött. Ezzel együtt a háztartások vezetékestelefon-ellátottságának aránya egy hónap alatt 66,53 százalékról 66,38 százalékra csökkent.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Oroszországban építkezik a TriGránit
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 13:52
Közép-Európa után Oroszországban is nagyszabású építési projektekbe kezd a TriGránit a Gazprombank ingatlanfejlesztési leányvállalatával társulva, s egész városközpontok kialakítására törekedve. Ennek érdekében a TriGránit elnöke, Demján Sándor és a Gazprombank-Invest vezérigazgatója, Vlagyimir Kszendzovszkij olyan közös vállalat létrehozásáról írt alá megállapodást hétfőn Moszkvában, amelynek alaptőkéjébe a két fél egy-egy milliárd dollárral száll be, és amely további hétmilliárd dollárnyi hitelt vonz a nemzetközi pénzpiacról.
"A Magyarországon meglévő prototípusokat fogjuk szaporítani, kulturális létesítményeket, üzletközpontokat, irodaházakat, szállodákat építünk, s befektetünk a logisztikai fejlesztésbe, amiben Oroszország elmaradott. A rendszer az összes oroszországi nagyvárosra kiterjed majd. Krasznodár, Moszkva, Szentpétervár mellett sok más városban vannak előkészületben projektek. A cél hatalmas városközpontok fejlesztése" - ecsetelte Demján az MTI-nek az aláírás alkalmával.
Mint mondta, a hétmilliárd dollárnyi (ötmilliárd euró) nemzetközi finanszírozás költség típusú befektetés lesz: vagyis induló összeg, amit csak a projektek létrehozásra fordítanak, s ha megvan a bevétel, akkor a bankok újrafinanszírozzák, amit a vegyes vállalat újra befektethet. "Így 5-10 várhatóan milliárd eurós nagyságrendben fogunk invesztálni Oroszországban" - jelezte a TriGránit elnöke, aki a bizalom jeleként értékelte, hogy "egy ilyen óriási szervezet, mint a Gazprom" az ő cégét választotta partnerül. "A szakmai munkásságunk mellett ebben az is benne van, hogy Magyarország és Oroszország kapcsolatai rendezettek és jók" - vélte.
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
A szervezők már becslik az új magyar eurokötvény hozamfelárát
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 13:50
A tervezett egymilliárd eurós magyar eurokötvény hozamfelára a szervezők szerint az irányadó átlagos eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) felett a "20 bázispontos tartomány alsó részében" lesz. Az eurokötvényt a héten később árazzák és bocsátják ki.
A kibocsátás szervezői a BNP Paribas, a Dresdner Kleinwort és az ING Bank NV pénzintézetek. A fix kamatozású, 10 éves futamidejű euróban denominált államkötvény 2017. júliusában jár le.
Magyarország devizaadós-kockázati besorolása a Moody"s hitelminősítőnél jelenleg A2, a Standard and Poor"s-nál és a Fitch-nél egyaránt BBB plusz.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Pénzhamisítók buktak le
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:55
Pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanújával eljárást indított a rendőrség három fehérgyarmati fiatalember ellen, akik mintegy 170 ezer forint értékű álbankjegyet nyomtattak, s annak felét forgalomba is hozták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros kapitányságának bűnügyi osztályvezetője hétfőn az MTI-vel. Egy 21 és két 22 éves fehérgyarmati fiatal tavaly november óta készített hamisított pénzt, kétezer forintos bankjegyekről vegyi úton távolították el a mintázatot, majd számítópéppel nagyobb címletű bankjegyeket készítettek - mondta Takács Zsolt alezredes. Hozzátette: a három gyanúsított közül egyet, a bűncselekmény legaktívabb tagját őrizetbe vették, segítői szabadlábon védekeznek.
Hamis húszezresek 69 millióért
Cikkek
Orosz leányt alapít a Wizz Air?
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:54
Olcsó jegyes oroszországi részleget hoz létre a magyarországi központú Wizz Air légitársaság, írta egy vezető londoni repülési szaklap, amelynek hírét a társaság szóvivője hétfőn cáfolta. A globális polgári repülési szektor híreire és elemzéseire szakosodott Airliner World havi magazin már megjelent februári kiadásának értesülése szerint a Wizz Air még az idén életre hívja oroszországi részlegét, az "Európa többi térségében végbement legutóbbi drámai terjeszkedés alátámasztására".
A szaklap forrásmegjelölés nélküli írása szerint a 2004-ben alakult légitársaság erőteljes hálózatot épített ki Közép- és Kelet-Európában, és most "felmerült", hogy az orosz piacra is betörne. A terjeszkedést az Alpha Group nevű orosz pénzügyi holdingcég irányítaná, amelyről "úgy tudni", hogy "csekély részesedésre tett szert" a Wizz Airben, áll a londoni szakfolyóirat cikkében.
Az orosz csoport az Airliner World szerint korábban részese volt egy oroszországi olcsó jegyes légitársaság létrehozási tervének, a Texas Pacific Group befektetési csoport leányvállalatával közösen, de ez a kezdeményezés "nem fejlődött ki", áll a folyóiratban. A lap tudni véli, hogy a Wizz Air oroszországi érdekeltsége a moszkvai Domogyedovo repülőtérről üzemelne, jóllehet az indulási menetrend és a hálózat egyelőre nem ismert, mint ahogy az sem, hogy az "új oroszországi vállalkozás" a Wizz márkanév alatt, vagy új vállalati azonosítóval működik-e majd.
Kázmér Natasa, a Wizz Air szóvivője hétfőn, az MTI megkeresésére cáfolta, és alaptalannak nevezte a brit folyóirat értesülését.
Utazzon velünk!
Cikkek
A tavalyi év legjobb ügylete
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:45
A EUROWEEK tőkepiaci szaklap szerint az MFB tavalyi 500 millió eurós kötvénykibocsátása volt az év legjobb ügylete
Cikkek
Kelendőek a luxusórák
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:42
A svájci Swatch, a világ legnagyobb óragyártója jelentősen növelte árbevételét tavaly, elsősorban annak köszönhetően, hogy nőtt a kereslet a luxus órák iránt. Az egyebek mellett a Breguet, Blancpain, Omega márkákat forgalmazó cég árbevétele 12 százalékkal 5,05 milliárd svájci frankra (3,1 milliárd euróra) nőtt tavaly az előző évi 4,5 milliárd frankról. A bevétel jelentős részét a luxusórák, és az ékszerek tették ki, ugyanakkor csökkent a kereslet a cég olcsóbb árfekvésű órái iránt.
A társaság rekord profitra számít a tavalyi évben, a pontos adatokat később ismertetik. A legnagyobb növekedést Ázsiában, utána az Egyesült Államokban és Európában érte el a cég.
A kínai milliomosok az európai luxust szeretik
Cikkek
A Fidesz szerint csődközelben a szociális otthonok
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:38
A Fidesz szerint "a kormánykoalíció hazugságkampánya és át nem gondolt, meg nem fontolt törvénykezése" következtében csődközeli állapotba kerülnek a bentlakásos szociális intézmények, köztük azok, amelyek idős embereket látnak el. Erről Iván László, a párt parlamenti képviselője beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A Magyar Szociálpolitikai Társaság elnöki tisztét is betöltő Iván László kitért arra, januártól személyenként 30 ezer forinttal csökkentették a szektorsemleges normatívát, ami azt az alkotmányos jogot finanszírozza, hogy szükség esetén minden magyar állampolgárnak jár átmeneti vagy tartós szociális bentlakásos elhelyezés. Hozzáfűzte: ez a "csonkítás" a szellemi fogyatékos, vagy hanyatló állapotban lévő idősek esetében 55 ezer forint mínuszt is jelenthet, az úgynevezett emelt szintű ellátásban részesülő időseknél pedig csaknem 100 ezret. Az ellenzéki politikus elmondta, hogy az intézmények működőképességét fenyegeti a 7,4 százalékra becsült, de szerinte esetleg akár 9 százalékot is elérő idei infláció, illetve az élelmiszerek, szolgáltatások árának emelkedése.
Korózs Lajos (MSZP), az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának elnöke reagálásában az MTI-nek azt mondta, a költségvetési számok kialakításánál az idősek nappali ellátására akarták helyezni a hangsúlyt. A kormánypárti politikus szerint nem kell minden idős embert bentlakásos intézményben elhelyezni, ezért tartották fontosnak a szociális étkeztetés és a házi segítségnyújtás nagyobb mértékű támogatását. Korózs Lajos emlékeztetett arra, hogy a bentlakásos intézmények normatív támogatása idén 29,62 milliárd forintot, az emelt színtű bentlakásosoké pedig 6,7 milliárd forintot tesz ki. Hozzátette: 2007-ben további 1,65 milliárd forint támogatási összegre lehet pályázni.
Horn a vizitdíjnak, Kóka Hornnak ment neki
Cikkek
Szélesebb lesz az együttműködés az EU és Ukrajna között
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:34
Az eddiginél szélesebb együttműködést lehetővé tévő együttműködési megállapodásról kezd tárgyalásokat az Európai Unió Ukrajnával, ám ez még mindig nem vetít előre tagsági kilátásokat az országnak. Az EU ugyanakkor egy nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy Kijev már jelezte uniós törekvéseit, és ezt korábban az EU is üdvözölte.
Az EU-tagországok külügyminiszterei hétfőn, brüsszeli ülésükön hagyták jóvá azt a tárgyalási felhatalmazást, amelyek alapján megkezdődhetnek az egyeztetések Kijev és az uniós intézmények között a kapcsolatok további szélesítéséről.
A témáról kiadott közlemény szerint az Európai Bizottság és a tagországok kormányait tömörítő tanács megerősíti elkötelezettségét az ukrajnai politikai és gazdasági reformok támogatása iránt, és kész segíteni a demokrácia, stabilitás és jólét megerősödését az új megállapodás révén. Brüsszel egyúttal üdvözölte a reformokban eddig elért eredményeket. A szerződés fokozatos gazdasági integrációt és mélyülő politikai együttműködést tesz lehetővé a közlemény szerint, de "nem vetíti előre a kétoldalú kapcsolatok jövőbeni alakulását".
Norvégia mentheti meg az EU-t Oroszországtól
Cikkek
Eljött a kánaán a budapesti irodapiacon
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:27
Az elmúlt években látványos fejlődést produkált az ingatlanszektor Kelet-Közép-Európában. A régió legfőbb piacain megkétszereződött az irodaállomány
Cikkek
Tőkepótlás a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelőnél
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:27
A Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő (CKTA) Zrt.-nek főtulajdonosa január 31-ig tőkepótlás címén, a lekötött tartalék javára 50 millió forintot bocsát a rendelkezésére visszafizetési kötelezettség mellett. A tőkepótlást az tette szükségessé, hogy a cég saját tőkéje a 60 millió forintos jegyzett tőke kétharmada alá süllyedt, összege 2006. december 31-én az előzetes adatok szerint 33,752 millió forint volt.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) cégcsoporthoz tartozó alapkezelő közvetlen tulajdonosai a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. (98,33 százalék) és a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (1,67 százalék). Déri Viktor, az alapkezelő vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a társaság tavaly nem tudta elindítani két új kockázati tőkealapját, így a tőlük várt árbevétel is elmaradt, részben ez az oka annak, hogy átmeneti tőkepótlásra szorul a társaság.
A késlekedés oka, hogy az alapok tőkéjét részletekben szeretnék befizetni, ám a Tőkepiaci törvény (Tpt.) módosítása, ami lehetővé teszi majd az ideiglenes kockázati tőkealap jegyek kibocsátását, a várakozásokkal szemben csak az idén kerül a parlament elé. Az egyik alapot tisztán állami forrásból, 3 milliárd forint tőkével hozzák létre, s csak olyan cégbe fektet majd, amelybe magánpénzt is betesznek. A másik, a tervek szerint 4 milliárd forinttal induló új alapba az állami forrás mellett magántőkét is bevonnak majd. Az új alapok profilja hasonló lesz, mint a CKTA már működő alapjáé, a Corvinus Első Innovációs Kockázati Tőkealapé (CELIN).
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
Nagy lépés az indiai űrkutatási programban
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:20
Történetében először sikerült Indiának visszajuttatnia a Földre 11 napos keringés után egy űrkabint, s ezzel nagy lépést tett előre az emberes űrutazás kivitelezése felé. Mint az indiai űrkutatási hivatal (ISRO) szóvivője hétfőn közölte, az űrkabin a Bengál-öböl vizére ereszkedett, s most az indiai parti őrség keresi. A szóvivő hangsúlyozta, hogy minden a tervek szerint zajlott le.
Az ISRO január 10-én bocsátott fel a dél-indiai, szriharikotai (Ándhra Prades állam) űrközpontból egy hordozórakétát a világűrbe három meteorológiai és földrajzi megfigyelő műholddal és egy űrkabinnal, amelynek az volt a rendeltetése, hogy 11 napos Föld körüli keringés után visszatérjen a Földre. A misszió sikerrel zárult, a három - egy indiai, egy indonéz és egy argentin - műholdat sikerült 635 kilométer magasságú keringési pályára állítani, az űrkabin pedig leszállt a Bengál-öbölre.
Még az emberes űrutazás előtt India 2009-ig fel akar bocsátani egy űrszondát a Holdra, majd 2013-ig egy másikat a Marsra. Az emberi űrutazás időpontját az indiai űrhivatal még nem tűzte ki. Az ISRO 36 milliárd rúpiás (850 millió dollár) állami költségvetési dotációval rendelkezik, és műholdak felbocsátása révén saját bevételre is tesz szert. India 2006 júliusában kudarcot vallott egy hordozórakéta felbocsátásával, amely a legnagyobb hazai gyártmányú távközlési műholdat vitte volna a világűrbe. A rakéta néhány másodperccel az indítás után szétesett, komoly csapást mérve az indiai űrkutatási programra.
Eltűnt egy titkos amerikai kémműhold
Cikkek
Sztrájkra készül a British Airways, fennakadások várhatók
Privátbankár.hu | 2007. január 22. 12:15
Nagy fennakadásokkal járó sztrájkra készül a British Airways légi személyzete. A brit TGWU szakszervezeti szövetség hivatalosan értesítette a vállalat vezetését, hogy január 29-31. között tartják az első sztrájkot, és ha nem tudnak megegyezni a vállalat vezetésével a betegszabadságokkal, a fizetéssel és a munkabeosztásokkal kapcsolatos vitában, akkor további akciók várhatók február 5-7. és február 12-14. között.
A legnagyobb vita a British Airways másfél éve bevezetett új betegszabadság-elbírálási rendszeréről folyik; ez az érdekképviselet szerint nem más, mint a beteg alkalmazottak munkára kényszerítése fenyegetéssel. A BA vezetése szerint mindössze arról van szó, hogy csökkenteni kellett a betegség miatti hiányzások magas arányát.
A TGWU illetékes főtitkár-helyettese szerint a tárgyalások egyelőre zsákutcába jutottak, de a következő egy hét alatt még elejét lehet venni a sztrájknak. A szakszervezet bármikor kész visszaülni a tárgyalóasztalhoz. Ha a január végi sztrájkot megtartják, az lesz fél éven belül a negyedik súlyos fennakadás a British Airways forgalmában. Tavaly augusztusban, a nyári főszezon csúcspontján a brit kormány egy nagyszabású merénylettervről szóló értesülés miatt rendkívüli szigorításokat rendelt el a repülőtereken - egyebek mellett hosszú időre teljesen megtiltották a kézipoggyász felvitelét az utaskabinba -, és az ebből eredő káoszban a BA 1200 járatát kellett törölni. Decemberben, a karácsonyi csúcs kellős közepén napokig tartó sűrű köd miatt kényszerült a cég ismét járatok százainak törlésére, a múlt héten pedig az Európán végigsöprő orkán okozott újból komoly forgalmi kieséseket.
A BA hétfőn bejelentette, hogy jóllehet mindent megtesz a sztrájkok tárgyalásos úton történő elkerülésére, illetve sztrájk esetén a fennakadások minimalizálására, megérti azt is, ha az utasok más időpontra kívánják áttenni foglalásukat. Ezért a cég - amely a turistaosztályra szóló jegyek módosítását általában nem engedélyezi - ezt hétfőtől lehetővé teszi azoknak, akiknek a január 29-e és február 16-a közötti időszakra van érvényes repülőjegyük valamely BA-járatra.
A cég tájékoztatása szerint Magyarországról a 777 47 47-es magyar telefonszámon lehet módosítani a foglalásokat, munkanapokon 9-17 óra között. Nagy-Britanniából a 0800 727 800-as ingyenes telefonszámot kell hívni átfoglalás ügyében.
Utazzon velünk!
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Megreccsentek az európai tőzsdék, a BUX még tartja magát
Minden szem a Hormuzi-szorosra szegeződik.
14 perce
Vállalat
A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Sok vállalkozás hibázhat: nem minden vendéglátás adómentes
09:04
-
A Nemzetközi Valutaalap a TOP-20-ba sorolta Magyarországot a várható gazdasági növekedés alapján
05:27
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
-
Már az egri kézilabdacsapatot is kirendelték Orbán Viktor elé a Dobó térre
07:19
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
2026. március 16. 17:49
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42


