Hírek
Cikkek
20 milliárd dollára becsülték a Yukos vagyonát
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 11:48
A moszkvai bíróság által kinevezett értékbecslők 20 milliárd dollárra értékelték a csődbe jutott Yukos olajtársaság megmaradt vagyonát - olvasható a Vedomosztyi című lapban. A társaság értéke 6 milliárd dollárral kevesebb, mint amekkora összegre a cég hitelezői tartanak igényt. A Yukos képviselői ugyanakkor a csődeljárás során azzal érveltek, hogy még óvatos becslések szerint is megér a vállalat mintegy 30 milliárd dollárt.
A Yukos vagyonát, köztük egy napi 470 ezer hordó olajat termelő egységet és két finomítót a tervek szerint aukciók sorozatán fognak értékesíteni, és ezeken többek között a Gazprom és a Rosneft is indul majd. Az Interfax hírügynökség úgy tudja, hogy a Rosneft mintegy 24,5 milliárd dolláros hitelhez akar jutni az idei év első hónapjaiban, hogy az aukciókon részt vegyen.
Sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják Hodorkovszkij-t
Cikkek
A politikusok nem használják a kutatási eredményeket
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 11:33
A politikusok hisznek a tudományban és bíznak a kutatókban- áll egy most közzétett svéd tanulmányban. A polgárok és a tudományos kutatók közötti dialógust szorgalmazó svéd Vetenskap & Allmänhet szervezet kutatása szerint ugyanakkor a politikusok nem használják fel az orvosi, technológiai vagy természettudományi kutatások eredményeit.
A tudományos kutatók és a politikusok két különböző világban élnek, különböző nyelvet beszélnek és különböző a perspektívájuk - mondják a tanulmány szerzői, akik szerint más országban elvégzett hasonló vizsgálódás ugyanilyen eredményre vezetne.
A tanulmány szerint a kutatók és a politikusok jobban megértenék egymást, ha több kapcsolatteremtési lehetőségük lenne, ha gyakrabban adódna lehetőség a párbeszédre, az információcserére. A politikusoknak ugyanakkor sokat segítene, ha a kutatások rövid, könnyen emészthető kivonatát kapnák meg, hogy abból tájékozódjanak - áll a tanulmányban.
euractiv.hu
Cikkek
Emelés nélkül maradhatnak a BKV-vezetők
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 11:29
A BKV dolgozóinak az első félévben hatszázalékos béremelést ajánlott a cég vezérigazgatója; az ajánlat nem terjed ki a vezetőkre, akik így semmilyen béremelésre nem számíthatnak. A szakszervezetek jövő héten adnak választ.
Tavaly december 20-án, amikor az új vezérigazgatót bemutatták az érdekképviseleteknek, a szakszervezeti vezetők 20 százalékos bérfejlesztési igényt jeleztek neki. A cégnek jelenleg 12.800 főállású és további ezer részmunkaidős dolgozója van. A várhatóan 117 milliárd forint körül teljesülő költségvetéséből tavaly 34,8 milliárd forintot költöttek munkaügyi bérköltségre, 51,8 milliárd forintot pedig személyi jellegű ráfordításokra - rögzíti a főváros szakbizottsága elé e héten benyújtott előterjesztés.
Hamar teljesítették Gyurcsány kérését
Cikkek
Egyre több pénzt kell külföldön behajtani
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 11:27
Az APEH tavaly 15 esetben indított megkeresést 8 tagállam (Ausztria, Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia) felé összesen 239,1 millió forint követelés behajtása érdekében az Európai Unió behajtási jogsegély keretében - közölte az adóhivatal. A megkeresések harmada Németország felé irányult. A 2005. évhez viszonyítva a behajtani kért összeg több mint hétszeresével nőtt.
Az APEH Központi Kapcsolattartó Irodája ugyanis adóigazgatási együttműködést folytat az Európai Közösség illetékes hatóságaival annak érdekében, hogy a magyar költségvetést megillető követelések behajtását elősegítse. Az együttműködés lehetőséget teremt másik tagállamban fellelhető adóadat beszerzésére, valamely okirat másik tagállam adóhatósága útján történő kézbesítésére, valamint az adótartozások másik tagállamban fellelhető vagyontárgyakból történő végrehajtására - áll a közleményben
További adózási tudnivalók
Cikkek
Járai kétszámjegyű inflációtól tart
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 11:10
A márciusban lejáró mandátumú jegybankelnök szerint a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének növelése érdekében még az idén módosíthatják a jegybanktörvényt
Cikkek
Hamar teljesítették Gyurcsány kérését - csökkenhet a környéki bérletek ára
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 10:28
Csak 13,5 százalékkal drágulnának a buszokon és a HÉV-eken az agglomerációs településekre érvényes tavalyi tömegközlekedési bérletárak, ha a tarifák változásában érintett 16 település februártól mintegy 100 millió forintnyi költséggel hozzájárulna a járatok finanszírozásához
Cikkek
Teljbe, vajba fürödhet Chávez
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 10:07
Tizennyolc hónapra teljhatalommal ruházta fel a venezuelai parlament Hugo Chávezt, a dél-amerikai ország sajátos "szocialista" elveket valló elnökét.
Cikkek
A zloty húzza a forintot
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 09:47
Lengyel hatásra erősödött a forint pénteken reggel a bankközi devizapiacon: az eurót kilenc óra tájban 251,30/50 forinton jegyezték a csütörtöki 252,15/25 forint után. A Fitch hitelminősítő intézet ugyanis csütörtökön "A" besorolásúra javította Lengyelország hitelminősítését, ennek hatására 3,8475-re javult az zloty/euró kurzus a csütörtöki 3,8830-ről.
A térség valutái követték reggel a zlotyt, a forint is erősödött, noha most először fordult elő, hogy Lengyelország minősítése jobb Magyarországénál. A dollár gyengült a nemzetközi piacokon, Budapesten reggel 193,60/80 forinton jegyezték a csütörtöki 194,10/195,00 forinthoz képest.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Ideiglenesen elzárták az olajcsapot
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 09:31
Ukrajna csütörtök este ideiglenesen leállította a kőolaj továbbítását a fő exportvezetéken Közép-Európa felé, a szélvihar miatt, közölték a rendkívüli helyzetek minisztériumának lvovi kirendeltségén. Ez tegnap este (közép-európai idő szerint 21.00-kor) történt. Még nem tudjuk, sikerült-e újraindítani a szállításokat - mondta az ukrán minisztérium szóvivője.
Helyreállt Barátság - egy olajválság krónikája
Cikkek
Az új utak szárnyakat adnak az ipari ingatlanoknak
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 09:17
Változatlanul alacsony Magyarországon az igény szerint megépített (build-to-suit) ipari épületek száma, alapvetően a spekulatív fejlesztések és az erre épülő bérbeadás dominálja az ipari ingatlanok piacát, a fejlesztések zöme pedig az új utak mellett történik - így jellemzi ezt a piaci szegmenst a Colliers Magyarország Kft. elemzése.
Az idei előrejelzésük szerint a hagyományos Budapest központúság mellett a vidéki helyszínek iránti kereslet tovább emelkedik a gyártó és összeszerelő cégek körében. Az új útfejlesztések, autópálya-építések, valamint az M0-ás körgyűrű új szakaszának átadása pedig az eddig kevésbé értékesnek tűnő területeket is a befektetők látókörébe hozhatják.
A fővároson kívül a főbb autópályák környéke (például Budaörs, Törökbálint, Biatorbágy, Páty, Herceghalomig bezárólag, déli illetve keleti irányban Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Gyál, Vecsés), valamint a Ferihegyi repülőtér vonzáskörzetében elhelyezkedő területek tartanak számot kiemelt érdeklődésre. Említést érdemelnek még az M3-as autópálya menti fejlesztések is (Dunakeszi, Fót), amelyek várhatóan az új M0-ás szakasz elkészültével válnak még keresettebbé.
Mindent a kereskedelmi ingatlanokról
Cikkek
Lejtmenetben az építőipar
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 09:09
Az építőipari termelés 2006 novemberében - mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva - 4,5 százalékkal maradt el az előző év novemberitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első tizenegy hónapjában a termelés 1,4 százalékkal csökkent. Novemberben a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál.
Cikkek
A bérnövekedés ráduplázott az inflációra
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 09:08
A reálkereset 2006. január-novemberben - a fogyasztóiár-index 3,7 százalékos növekedése mellett 3,6 százalékkal nőtt, a bruttó átlagkeresetek 7,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-novemberben átlagosan 2 millió 792 ezer volt.
Több ezer állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Mínuszos tőzsdenyitás
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,71 pontos csökkenéssel 24.058,80 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,47 százalékos mérséklődés. Elemzői vélemény szerint egyébként ma nem várható jelentős változás a Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt napok kereskedéséhez képest.
A BUX 116,71 pontos emelkedéssel, 24.172,51 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,49 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma csütörtökön 31,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Friss tőkével erősít az Allianz Bank
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:51
A tavaly novemberben startolt Allianz Bank Zrt-nél névértéken 300 millió, kibocsátási értéken 3 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre
Cikkek
Kisebb lett az orosz tartalék
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:42
Oroszország arany- és devizatartaléka - amely a harmadik legnagyobb a világ Kína és Japán után - először csökkent tavaly augusztus óta a kőolaj és az arany árának a hanyatlása, valamint a dollár erősödése miatt. A jegybank csütörtökön közölt adatai szerint január 12-én a tartalékszint 301,7 milliárd dollár volt, a január 5-iki 303,9 milliárd dollár után. Tavaly egyébként az orosz arany- és devizatartalék 57 százalékkal nőtt.
Kevesebb az orosz arany
Cikkek
Nem mozdult az olajár
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:35
Péntek reggel nagyjából szilárd maradt a kőolaj ára a szabadpiacon, miután az amerikai stratégiai tartalékok múlt heti növekedéséről csütörtökön megjelent adatok hamar véget vetettek a szerdán alig megindult áremelő spekulációnak.
Az időjárás ugyan lehűlt az Egyesült Államok nagy részén - ez okozta a szerdai áremelkedést -, de a piacon nem tartanak hiánytól, miután szerdán Szaúd-Arábia illetékesei elégségesnek minősítették az OPEC eddigi - habár a szervezet döntéseitől jócskán elmaradó - termeléscsökkentéseit, és fölöslegesnek mondták új OPEC-értekezlet összehívását.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, februári határidőre péntek reggel hordónként 50,46 dollár volt, 2 centtel olcsóbb a csütörtöki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, márciusi határidőre péntek reggel hordónként 51,80 dollár volt, 5 centtel drágább a csütörtöki zárónál.
Nőtt a tartalék, csökkent az olajár
Cikkek
A Belvárosban bérel boltot a Benetton
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:22
A Benetton 800 négyzetméteres üzletet bérelt Budapest belvárosában, a Deák Ferenc utcában található Fashion Street-en - áll a közvetítő Cushman and Wakefield cég közleményében. Az MTI értesülése szerint a bérleti díj havonta és négyzetméterenként 30-40 euró közötti összeg.
Cikkek
Gyengébb széllel és kevesebb kárral kaptunk a tomboló viharból
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:19
A Nyugat-Európán végigsöprő ciklon közepe észak felől elkerülte Magyarországot, ezért okozott kevesebb kárt, mint például Németországban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Bonta Imre ügyeletes meteorológus utalt arra, hogy míg Nyugat-Európa több országában óránként 150-160 kilométeres szélsebességet mértek, addig Magyarországon a legerősebb széllökések csak 108-110 kilométer/órás sebességet érték el a Balaton, illetve a Bakony térségében.
Ennek oka, hogy a ciklon centruma tőlünk északra, Lengyelország térségében vonul el - mondta. Budapesten 95 kilométer/órás széllökést mértek az éjszakai órákban - tette hozzá. Utalt arra, hogy az augusztus 20-ai tragikus kimenetelű viharban 123 kilométer/órás szelet mértek a meteorológusok a fővárosban.
Közölte, a szél ereje már csökken, de a nap folyamán 60-80 kilométer/órás széllökésekre még lehet számítani. Nem zárható ki azonban, hogy helyenként - kivételesen - 100 kilométer/óra sebességű széllökések is megjelenjenek - tette hozzá.
Tavaszias téli büdzsé: zsebre megy!
Cikkek
Szerencsés fickó, vagy szerencsétlen flótás?
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:11
Biztos nagyon szerencsésnek érezném magam, ha sokmilliót nyernék valami pókergépen, de biztos nagyon szerencsétlennek, ha a nyereményem szépen lassan kiúszna a kezeim közül - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Jegybanki felest és erősödő zlotyt jósolnak a szaktárcánál
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 08:08
A lengyel központi bank idén várhatóan 50 bázisponttal növeli az alapkamatot, miután erősödik a gazdaság és csökken a munkanélküliség - jelentette ki Katarzyna Zajdel-Kurowska lengyel pénzügyminiszter-helyettes. Az illetékes szerint hosszabb távon drágul a zloty, de ez nem fogja vissza az export bővülését.
A lengyel jegybank tavaly február óta rekord alacsony szinten, 4,0 százalékon tartja az alapkamatot. Becslések szerint tavaly 5,7 százalékkal erősödött a lengyel gazdaság, ami azonban nem járt nagyobb inflációs nyomással. Eközben csökkent a munkanélküliség, és emiatt élénkült a fogyasztás, aminek a későbbiekben inflációnövelő hatása lesz. Tavaly decemberben az éves szintű infláció 1,4 százalék volt, ami jóval elmaradt a jegybank 2,5 százalékos várakozásától.
Lengyel előjáték a magyar jegybankelnök-jelölés előtt
Cikkek
Nem lesz újabb elbocsátási hullám
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 07:50
Az elbocsátott és a munkanélküliek számát alaposan megduzzasztó minisztériumi dolgozók közül tavaly év végéig mindössze 13-an vették igénybe a felkínált képzési támogatást
Cikkek
Az irányt találgatják a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 07:49
Péntek reggel megoszlott a kereskedők véleménye a forint várható irányát illetően - írta a Dow Jones hírügynökség. Egyesek, például a francia Calyon befektetési bank elemzői, erősödést jósolnak, vélvén, hogy a térségben csak Magyarországon kell számítani kamatemelésre.
Mások, köztük a Brown Brothers szakértői azt mondják, hogy a mostani javulás csak rövid életű kiigazítás, és tavaszra 260/euró körüli árfolyam várható, mert a magyarországi kamatemelés is kifutotta már magát, és a piacon rövidesen kamatcsökkentést fognak várni a befektetők.
A londoni bankközi piacon a forint péntek reggel 251,70-252,25/euró volt, 0,02 százalékkal gyengébb a kora hajnalinál, 0,11 százalékkal rosszabb, mint az év végén.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
BB-BB: Big Brother, brit botrány
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 07:25
Azonnali hatállyal megszűntette a nagy-britanniai Big Brother-sorozat finanszírozását a műsor eddigi főszponzora a program körül kirobbant, nemzetközi diplomáciai szintekre hágó rasszista botrány miatt
Cikkek
Visszavonulót fújnak a gyógyszercégek?
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 07:14
Lapinformáció szerint több cég úgy dönthet, leveteti az általuk forgalmazott orvosságokat arról a listáról, amely az egyebek között benzinkutaknál, hipermarketekben is árusítható gyógyszereket tartalmazza
Cikkek
Tavaszias téli büdzsé: zsebre megy!
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 06:46
A szokatlanul enyhe téli időjárás miatt nem csak a háztartások költöttek kevesebbet energiára, de az állami költségvetés támogatási kiadásai is megcsappantak, sőt az önkormányzatoknak is kevesebb utat kell foltozgatni
Cikkek
Megtelt a II. kerület
Privátbankár.hu | 2007. január 19. 06:07
Építési tilalmat rendeltek el március 1-ig a főváros II. kerületében a városrendezési és építési szabályzat hatályba lépéséig; a polgármester szerint ezzel is szeretnék jelezni, hogy a második kerület megtelt - közölte Balaton Balázs médiareferens. A tilalom által lehetetlenné válik, hogy a szabályzatot megkerülendő régi, még enyhébb mutatókkal szabályozott telkekre adjanak építési engedélyt - olvasható a közleményben.
A döntéssel gyakorlatilag nemet mondtak a lakóparkokra vagy a nagy lakásszámú társasházakra. Az új rendszer átláthatóvá és egyértelművé teszi a kerületi építési szabályokat.
Az összes lakáshitel összehasonlítása
Cikkek
Kínai ballisztikus kísérlet az űrben
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:49
Az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada csütörtökön bírálta azt a kínai ballisztikus rakéta-kísérletet, amelyet az ázsiai ország egy hete hajtott végre a világűrben.
Gordon Johndroe, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője nyilatkozatában kijelentette: az Egyesült Államok szerint az ilyen jellegű kínai fegyverfejlesztési és -kísérleti tevékenység nem egyeztethető össze azzal az együttműködési szellemmel, amelyre mindkét ország törekszik a világűr békés célú hasznosítása terén. "Más országokkal együtt aggodalmunkat fejezzük ki ezzel a kínai lépéssel kapcsolatban" - mondta.
Az amerikai hírszerzés szerint január 11-én egy Kínából indított ballisztikus rakétával megsemmisítettek egy elöregedett kínai meteorológiai műholdat.
Star Wars: Bush az űrben is hajlandó háborúzni
Cikkek
Kínai dollármilliárdok környezetvédelemre
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:32
Dollármilliárdokba kerül évente a légszennyezést csökkentő, illetve az épületek energiatakarékosságát növelő új program Kínának - nyilatkozta egy kínai kormánytag. Az épületek környezeti szabványait mostantól módosítják, amely építőipari cég ezeket nem teljesíti, megvonják tőle a működési engedélyt.
Minden új, Kínában felhúzott épület energiafogyasztását 50 százalékkal kell csökkenteni (a jelenlegi szinthez képest), de ez a mérséklési arány a nagy, fejlődő városok esetében 65 százalék. Az épületek tulajdonosainak kell gondoskodniuk az energiafelhasználás hatékonyságának növeléséről, jobb szigeteléssel, energiatakarékos világítással, egyébbel. 2020-ig körülbelül 200 milliárd dollárnyit kell majd áldozniuk erre, elképzelhető, hogy ehhez támogatásokat, adókedvezményeket kapnak. Most az új épületek 53 százaléka felel meg az energiatakarékossági követelményeknek.
A nem energiatakarékos épületek már a nemzeti fejlesztés gátjaivá váltak - mondta a kormánytag. Megjegyezte, hogy az országban fajlagosan sokkalta több olajat, gázt, szenet fogyasztanak, mint a fejlett országokban. A világon a legszmogosabb városokkal rendelkező ország Kína, minek oka az egyre növekvő energiaigény, egyebek között a bevásárlóközpontok, irodaépületek, lakóházak részéről. Mi több, a cementgyárak, acélüzemek, melyek kiszolgálják az építőipart, Kína legnagyobb légszennyezői között foglalnak helyet. Az építőipar a teljes kínai energiafelhasználásból 27 százalékkal részesedik.
Már csak 5 perc a végítéletig
Cikkek
Drogbáró milliós dugipénzére bukkantak a rendőrök
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:30
Nagy sikert könyvelhet el a kolumbiai rendőrség a kábítószer-kereskedők elleni harcban: a hét folyamán Caliban több rejtekhelyen összesen 54 millió dollárt és egy rakás aranyrudat foglalt le egy ismert drogbáró összeharácsolt vagyonából. Juan Manuel Santos védelmi miniszter a legnagyobb összegnek nevezte, amelyre valaha is ráakadtak efféle rejtekhelyeken. A kormány bejelentette, hogy a zsákmányt szociális lakások építésére fordítják Caliban.
Egyedül a legutóbbi alkalomkor 20 millió dollárba botlottak a nyomozók egy külsőre jelentéktelen házban, ahol halomban álltak a dollárbankók egy betonlap alatt. A pénzt őrző két nőt elfogták - mondta szerda este a védelmi miniszter.
A rendőrség szerint az óriási tőke mostanáig Juan Carlos Ramírez Abadía drogbáró vagyonát gyarapította, akinek fejére az Egyesült Államok ötmillió dollárt tűzött ki. A pénz feltehetően a Kolumbia és az Egyesült Államok közötti kábítószer-kereskedelemből származik.
Megtalálták a diktátor dugipénzét
Cikkek
Nyilvános vételi ajánlat az Inter-Európa Bank részvényeire
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:22
A Sanpaolo IMI Internazionale S.p.A. nyilvános vételi ajánlatot tett az Inter-Európa Bank valamennyi névre szóló szavazati jogot megtestesítő törzsrészvényére - tették közzé a BÉT hivatalos honlapján, csütörtökön. A közlemény szerint a részvényenkénti ár 4.074 forint. A vételi ajánlatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete még nem hagyta jóvá.
Az ajánlattevő az egyik legnagyobb olasz bankcsoport közép- és délkelet-európai piacokkal foglalkozó leányvállalata. A csoport ezen területen folyó különböző tevékenységeinek felügyelete és összehangolása mellett közvetlen tulajdonosa az IEB-nek, és rendelkezik a romániai Sanpaolo IMI Bank Romania többségi részesedésével.
Az IEB részvényeinek 85,866 százalékát tulajdonló Sanpaolo IMI Internazionale S.p.A. már az IEB ellenőrző részesedéssel rendelkező részvényese.
Az egyesülést követően a Sanpaolo IMI S.p.A. megszűnt önálló jogi személyként létezni, és a Banca Intensa S.p.A. a Sanpaolo IMI S.p.A. minden jogát és kötelezettségét átvállalta az Intensa Sanpaolo S.p.A. új név alatt. A korábbi egyedüli részvényesnek számító Sanpaolo IMI S.p.A. és az Intensa Sanpaolo S.p.A. között az egyesülés eredményeként megvalósuló jogutódlás váltotta ki az ajánlatot.
Felfüggesztették az Inter-Európa Bank tőzsdei kereskedését
Cikkek
Moszkva nem fizet kártérítést a szovjet megszállásért
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:16
Moszkva abszurdnak nevezte csütörtökön azt a litván kártérítési igényt, amelyet a vilniusi parlament két napja határozatban fogalmazott meg, követelve, hogy Oroszország térítse meg a balti országot a szovjet megszállás idején ért anyagi károkat.
Litvánia szerint Oroszországnak 24 milliárd eurónak megfelelő összeget kellene fizetnie Vilniusnak a megszállásért. Vlagyimir Guszev, a föderációs tanács (felsőház) gazdaságpolitikai, vállalkozás- és tulajdonügyi bizottságának helyettes vezetője ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: a litván politikusoknak, mielőtt ilyen dokumentumot készítettek, számításba kellett volna venniük azt, hogy annak idején a szovjet tagköztársaságok mekkora pénzösszeget fektettek be Litvánia fejlesztésébe. Szerinte Litvánia tartozik Oroszországnak, mint a Szovjetunió jogutódjának, mégpedig jóval magasabb összeggel, mint amekkorát a litván parlament most követel. Guszev, aki a nyolcvanas évek végén szovjet miniszterelnök-helyettes volt, emlékeztetett: Litvánia ipari létesítményeinek a kétharmadát, beleértve az olajfeldolgozó üzemeket is, a szovjet központi költségvetésből származó pénzekből építették meg, és ugyancsak a szovjet időkben készült el Klaipeda kikötője.
Az orosz külügyminisztérium úgy vélte: a litván követelések figyelmen kívül hagyják a jogi, történelmi és politikai realitásokat, következésképpen minden alapot nélkülöznek. A külügyi tárca illetékesei leszögezték: a kérdésről alkotott orosz álláspont jól ismert, azt Moszkva többször is hivatalosan kinyilvánította. Oroszország az ügyet lezártnak tekinti, és nem áll szándékában újra foglalkozni vele.
Az oroszok visszasírják Brezsnyevet?
Szovjet relikviákból nyílt kiállítás Moszkvában
A KGB gyilkoltatta meg Kennedy-t?
Cikkek
Kínában építkezne az Intel
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:14
A világ első számú félvezetőgyártója, az amerikai Intel vállalat chipüzemet építene Kínában. Egyes értesülések szerint a kínai kormányzat már áldását is adta, hogy a beruházás Dalian városában megvalósuljon. A beruházás értékét szakértők 3-3,5 milliárd dollárra becsülik.
Az Intelt már egy ideje érdekli egy ilyen beruházás, írja a Financial Times című brit üzleti napilap. Ugyanakkor más országokbeli beruházás lehetőségét is vizsgálja. Kínában már építi üzemét a világ több jelentős félvezetőgyártója, például a Taiwan Semiconductor Manufacturing, a Hynix Semiconductor.
Kína egyébként a világ első számú piaca lett a parányi chipeknek, a világkereslet több mint egyötödével. Szakértők úgy számolnak, hogy ezen piaca öt év alatt megkétszereződhet, értékben elérheti a 124 milliárd dollárt is. A kínai chipgyártás értéke 2005-ben 2,6 milliárd dollár körül volt. Kína Indiával versenyez a vezető ázsiai félvezetőgyártó hatalom státuszáért.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
A lengyel erősödés húzta felfelé a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,71 pontos emelkedéssel, 24.172,51 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,49 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma csütörtökön 31,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Csáky Attila, a HVB Bank kereskedési igazgatója elmondta: elsősorban a lengyel erőteljes emelkedés húzta felfelé az egész régiót, így a magyar piacot is. Csáky Attila kiemelte a Mol árfolyamát, ami a következő nap az olaj alacsony ára miatt akár csökkenhet is. Hozzátette: míg a Magyar Telekomban újabb vevők jelentek meg, addig az OTP-ben inkább a korábbi vevők kitartása volt megfigyelhető.
A Mol árfolyama 1,33 százalékkal nőtt. Az OTP részvények ára 0,39 százalékkal emelkedett. A Richter árfolyama 1,01 százalékkal esett. Szektortársa, az Egis 0,64 százalékkal gyengült az előző napi záráshoz viszonyítva. A Magyar Telekom 1,28 százalékkal erősödött.
Budapesti Értéktőzsde 12 óra 59 perctől a nap hátralévő részére felfüggesztette az Inter-Európa Bank részvényeinek kereskedését.
A Phylaxia Pharma Ceva-Phylaxia Zrt. elleni, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla előtt folyamatban lévő perében pénteken várható ítélethirdetés. Az ítélethirdetésre tekintettel a Budapesti Értéktőzsde felfüggeszti a Phylaxia Pharma részvényeinek kereskedését a január 19-i, pénteki tőzsdenapon 15 órától a kereskedés végéig - közölte a tőzsde a honlapján csütörtökön.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
A törvények változása okozta a Baumag-ügyet?
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:52
Balázs Lászlónak, a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet korábbi elnökének meghallgatásával folytatódott a Baumag-ügy tárgyalása
Cikkek
Játék életre-halálra
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:49
Tíz embert rúgtak ki egy kaliforniai rádióállomástól, miután egy 28 éves asszony életét vesztette az adó által szervezett játékon. A KDND-FM rádió versenyén egy új Nintendo Wii-t lehetett nyerni, mindössze annyit kellett tenni a versenyzőknek, hogy annyi vizet igyanak, amennyit csak tudnak.
A háromgyerekes Jennifer Strange is jelentkezett a reggeli rádióműsor játékára. A 28 éves nő azonban belehalt a vízmérgezésbe.
A nő 20 társával együtt versenyzett, és 6 és fél liter vizet döntött magába anélkül, hogy közben könnyített volna magán. Ezzel az eredménnyel azonban csak második lett. A verseny után a nő annyira rosszul lett, hogy nem tudott bemenni dolgozni sem. Öt órával a verseny után holtan találtak rá otthonában.
A rádió az eset kapcsán 10 embert bocsátott el, és vizsgálatot folytat az ügyben.
A rádióműsorban a műsorvezetők azzal viccelődtek, hogy az emberek meghalhatnak vízmérgezésben. Még egy két évvel ezelőtti esetet is megemlítettek, amikor egy 21 éves, észak-kaliforniai diák halt meg, miután túl sok vizet ivott egy diákszövetségi beavatáson. Ráadásul egy betelefonáló is figyelmeztette az állomást, hogy a vízmérgezés halálos is lehet.
Megvan a gyilkos - 400 év után a bizonyíték is
Megoldották a rejtélyt, mi okozta Napóleon halálát
Forrás: Reuters
Cikkek
A Fitch felminősítette Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:28
Az elsőrendű befektetői "A" adóskockázati sávba emelte Lengyelország hosszú futamú szuverén devizaadósi osztályzatát a Fitch Ratings
Cikkek
Már egymillió lakáskassza szerződés
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:20
Több mint harmadával nőtt a Fundamenta-Lakáskassza szerződéses összege 2006-ban, és elérte a 742 milliárd forintot
Cikkek
Leváltották a legnagyobb lengyel olajtársaság vezetőjét
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:05
A lengyel PKN Orlen felügyelő bizottsága leváltotta Lengyelország legnagyobb olajtársaságának vezetőjét, Igor Chalupecet, és a helyettesét, Piotr Kownackit tette meg vezérigazgatónak. A vállalatnál nem indokolták a döntést, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Chalupecet nem csupán üzleti megfontolásból váltották le, szerepet játszott benne a vállalat stratégiai jelentősége is.
A PKN Orlen 27,52 százaléka állami tulajdonban van: 17,32 százaléka az állami Nafta Polska ágazati vagyonkezelő és privatizációs ügynökség kezében, 10,2 százaléka közvetlenül a kincstárügyi minisztérium birtokában. A kincstárügyi minisztérium tavaly ősszel négyről hétre növelte képviselői számát a PKN Orlen kilenctagú felügyelő bizottságában.
Nőtt a tartalék, csökkent az olajár
Cikkek
Nőtt a tartalék, csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:02
Csütörtökön délután az amerikai olajpiacon 1,3 dollárral hordónként 51 dollár alá esett a határidős (februári) amerikai könnyűolaj ára, részben az ugyancsak csütörtök délután kiadott heti amerikai tartalékadatoktól. Az amerikai kormányzat ugyanis azt jelentette, hogy a múlt héten az ország kereskedelmi nyersolajtartalékai 6,8 millió hordóval, benzintartalékai 3,5 millió hordóval nőttek. A nyersolajtartalék váratlanul nagy növekedését a kormányzat hivatala azzal indokolta, hogy miközben nagy volt a behozatal külföldről, az amerikai finomítói kereslet csökkent.
A szakértők is arra számítottak, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék hét heti folyamatos csökkenés után, és ugyancsak bővült a feldolgozott olajtermék-tartalék és a benzintartalék. A Reuters által szerdán megkérdezett 13 elemző véleményének az átlaga szerint a január 12-én záródott héten az amerikai olajtartalék 0,1 millió hordóval nőtt volna az egy héttel korábbi 5 millió hordó csökkenést követően. A benzintartalék kapcsán a szakértői várakozás átlagában 2,2 millió hordó bővülés szerepelt az egy héttel korábbi 3,8 millió hordó növekedést követően.
A fűtőolajat és dízelolajat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék esetében a szakértői előrejelzés 1,9 millió hordó emelkedésről szólt. A tényleges növekedés 0,9 millió hordónyi lett. Egy héttel korábban ez a tartalék 5,4 millió hordóval bővült.
Már csak 5 perc a végítéletig
Cikkek
Fiskális lépéseket sürget a Fed elnök
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 17:00
Az amerikai szövetségi bankrendszer, a Fed elnöke, Ben Bernanke csütörtökön az amerikai törvényhozásnak címzett beszédében fiskális lépéseket sürgetett, egyrészt az egyre jobban elöregedő amerikai lakosság okozta várható gazdasági problémák, valamint az amerikai költségvetési deficit kezelése érdekében. Szerinte ha nem hoz az amerikai kormányzat gyorsan pénzügyi lépéseket, akkor komoly gazdasági gondok jelentkeznek majd az amerikai lakosság fokozatos elöregedésétől. A Fed-elnök úgy látja továbbá, hogy az amerikai (költségvetési) deficitet lehet stabilizálni, vagy akár mérsékelni is az elkövetkezendő pár év során, de arra intett, hogy ez csak egyfajta vihar előtti csöndnek tekinthető majd.
Ha növekszik a szövetségi deficit (ami tavaly 248 milliárd dollár volt), akkor nő, méghozzá példátlan magasságba, az állam adóssága, ami magával vonhatja a kamatszint emelkedését, ami viszont lenyomja a fogyasztást és az üzleti tevékenységet is, és ezzel ördögi kör alakulhat ki. A gazdasági növekedés egyedül nem fogja valószínűleg rendezni a "nemzet fenyegető fiskális gondjait."
Bernanke kifejtette: a pénzügyi vezetésnek rendbe kell tennie a társadalombiztosítást és az egészségbiztosítást is, hiszen 78 millióan mennek a jövő évtől nyugdíjba a "baby boom" generációból, azaz az 1946 és 1964 között született amerikaiak közül.
Ketyegő nyugdíjbombán ül az Európai Unió
Cikkek
A GKM nem akar kiváltságokat
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 16:48
A GKM csak a villamosenergia-piac teljes megnyitásáig akarja fenntartani a villamosenergia-ipari dolgozók kedvezményét az áram árában
Cikkek
Rekord nyereség az Apple-nél
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 16:43
Rekord nyereségre tett szert a tavalyi év utolsó negyedében az amerikai Apple, miután jelentősen nőtt az iPod zenelejátszók és a Macintosh számítógépek eladása Karácsony előtt. Az adózott eredmény 78 százalékkal 1 milliárd dollárra, részvényenként 1,14 dollárra nőtt az egy évvel korábbi 565 millióról, 65 centről. Az árbevétel rekordot döntött, 7,1 milliárd dollár volt, 24 százalékkal több az egy évvel korábbi 5,7 milliárdnál. Elemzők 78 centet, illetve 6,42 milliárd dollárt vártak.
Az Apple 1,6 millió Macintosht és 21 millió iPod lejátszót adott el az utolsó három hónapban, 28, illetve 50 százalékkal többet, mint egy éve. Csak az iPod 3,4 milliárd dollár bevételt hozott a cégnek. A társaság árbevételének 40 százaléka külföldről származott.
Rekordot döntött a Gazprom
Cikkek
Rendzavarásért harmincezres büntetés
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 16:40
Harmincezer forintos pénzbüntetést szabott ki nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy személlyel szemben, akinek rendzavarás miatti szabálysértési perét csütörtökön tárgyalták - közölte a bíróság sajtótitkársága csütörtökön az MTI-vel.
P. Miklóssal szemben az október 23-i eseményekkel összefüggésben indítottak rendzavarás szabálysértése miatt eljárást, amit az eljárás alá vont személy távollétében befejezett a bíróság. A bíróság a tüntetőt 30 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte, a végzés nem jogerős - olvasható az MTI-hez eljuttatott írásos tájékoztatóban. Egy másik rendzavarás szabálysértése miatt indított ügy tárgyalását március 6-ra elnapolták.
Nem adják fel a Kossuth téri tüntetők
Cikkek
Már csak 5 perc a végítéletig
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 16:23
A végítélet napját mutató órán két perccel éjfélhez közelebb igazították a mutatókat a szakértők szerdán. A tudósok így akarták jelezni a civilizáció megsemmisülésének közelségét. A szakértők első alkalommal hívták fel a figyelmet a globális felmelegedés veszélyére.
Cikkek
Erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 16:14
A feltörekvő piaci valutákkal együtt erősödött a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon: az eurót fél négy tájban 252,15/25 forinton jegyezték a szerdai 253,65/75 forint után. A forint 49 bázisponttal 10,68 százalékra javult a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Mérsékelt forgalmat bonyolított le a bankközi devizapiac, az euróval 252,05-253,00 forint között kereskedtek. Az általános várakozásokkal ellentétben a japán jegybank hajnalban nem emelt kamatot, ennek hatására megnőtt a feltörekvő valuták kereslete, és a lengyel, a szlovák, a cseh, a török és a dél-afrikai valuta is erősödött a szerdai gyengülés után.
A kora délután közzétett amerikai inflációs, ingatlan-eladási és foglalkoztatási adatok után előbb erősödni kezdett a dollár a nemzetközi piacokon, később azonban ismét gyengülésnek indult. Budapesten délután a dollárral 194,10/195,00 forinton kereskedtek a szerdai 196,30/40 forint után.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Vegyes nyitás a Wall Street-en
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 16:13
Csütörtökön vegyesen indult a kereskedés a New York-i tőzsdén: a DJIA mutató 3,83 ponttal csökkent, a Nasdaq piac mutatója 8,81 ponttal emelkedett nyitáskor. Mintegy húsz perc elteltével megfordult az irányzat: a DJIA nyeresége 17,54 pont, a Nasdaq vesztesége 9,12 pont volt.
Szerdán a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,74 százalék (18,36 pont) csökkenéssel 2479,42 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 577,15 ponton zárt 0,04 százalék (5,44 pont) mérséklődéssel.
Csütörtökön a Wall Street nyitásakor a vezető európai tőzsdeindexek emelkedőben voltak: a londoni FTSE-100 index 38,7 pontos, a frankfurti DAX-30 mutató 17,33 pontos nyereséget jelzett.
Az olaj ára emelkedett: az amerikai WTI könnyűolaj határidős ára 52,31 dollárnál járt, előző napi záró ára fölött 7 centtel, a Brent 13 centtel 52,91 dollárra emelkedett.
Az eurót a New York-i tőzsde nyitásakor 1,2943 dolláron jegyezték, az árfolyam emelkedőben volt.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
1,9 billió rubel a tavalyi orosz többlet
Privátbankár.hu | 2007. január 18. 15:33
Az orosz államháztartás tavalyi többlete meghaladta az 1,9 billió rubelt, ez megfelelt a tavalyi orosz hazai össztermék 7,38 százalékának - közölte az orosz pénzügyminisztérium csütörtökön, előzetes adatként. A büdzsé bevételei a tervezettet 1,7 százalékkal haladták meg, elérve 6,27 billió rubelt, azaz a 183 milliárd eurós értéket, a kiadások a tervektől elmaradva alakultak, értékben 4,36 billió rubelt érve el.
Az elemzők is jelentős többletre számítottak, a GDP 6,5 százalékának megfelelőre. A többlet 7,4 százalék közeli arányának adatát a közlések szerint készpénz alapon számolták, más módszerrel kalkulálva is 7,1 százalékos volt az orosz GDP-arányos államháztartási többlet a 2006-os esztendő után.
Magyarország számára nincs visszaút
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Megreccsentek az európai tőzsdék, a BUX még tartja magát
Minden szem a Hormuzi-szorosra szegeződik.
14 perce
Vállalat
A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Sok vállalkozás hibázhat: nem minden vendéglátás adómentes
09:04
-
A Nemzetközi Valutaalap a TOP-20-ba sorolta Magyarországot a várható gazdasági növekedés alapján
05:27
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
-
Már az egri kézilabdacsapatot is kirendelték Orbán Viktor elé a Dobó térre
07:19
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
2026. március 16. 17:49
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42


