.jpg)
A Standard & Poor"s tavaly nyáron, már a költségvetési takarékossági csomag ismertetése után rontotta elsőrendű "A mínusz"-ról a jelenlegi "BBB plusz"-ra a magyar adósosztályzatot, arra a véleményére hivatkozva, hogy a kormány intézkedési tervének hatása elmarad a költségvetés helyzetében akkor megismert romlás mértékétől. A hitelminősítő ráadásul a leminősített osztályzaton is fennhagyta a negatív kilátást. Ezt karácsony előtt azonban visszajavította stabilra, a költségvetési program ismertté vált újabb részleteire és a végrehajtás melletti kormányzati elkötelezettségre hivatkozva.
Az S&P csütörtökön kiadott új térségi jelentése "nagyon ambiciózusnak és átfogónak" nevezi a magyar konszolidációs programot, amely a cég szerint azonban "nem annyira a döntéshozatali megvilágosodás, mint inkább az ellenőrzés alól kicsúszó közfinanszírozás kényszerének eredménye volt". A magyar államháztartási deficit tavaly meghaladta volna a GDP-érték 10 százalékát, ha a kormány a második félévben nem kezdte volna el a takarékossági intézkedések bevezetését, áll az elemzésben.
Az egyik nagy londoni befektetési ház múlt hét végén kiadott elemzésében ugyanakkor Magyarországról is azt állapította meg, hogy ott a reformfáradtság jelei mutatkoznak. A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által kéthetente összeállított átfogó feltörekvő piaci elemzések legutóbbi kiadása szerint az MSZP az alacsony népszerűségi mutatók miatt most már ódzkodik a további olyan szerkezeti reformoktól, amelyek "rövid távon növelhetik a fájdalmakat".
Hacsak a magyar kormány népszerűsége nem emelkedik jelentősen - ami rövid távon nem tűnik valószínűnek -, a messze ható szerkezeti reformok bevezetésének lehetősége 2008-ban fokozatosan bezárul, mivel utána "már túl közel lesznek" a 2010-es választások, állt a GS múlt heti elemzésében.
A Standard & Poor"s csütörtöki londoni elemzése is azzal számol, hogy a magyar kormány várhatóan 2008-ban folytatja a megkezdett gazdaságpolitikát, utána azonban fennáll a konszolidációs eltökéltség lazulásának kockázata, mivel a körvonalazott intézkedések 2009-től már kevésbé egyértelműek. Ráadásul akkor már közelednek a 2010-es választások is, és Magyarországon "a választásokhoz hagyományosan a költségvetési hiány emelkedése kapcsolódik".
A hitelminősítő megjegyzi: az, hogy a térség országaiban a politika nem tudja vagy nem akarja kihasználni a kedvező gazdasági körülményeket a további szerkezeti reformokra és a még mindig magas strukturális hiányok csökkentésére, idővel korlátozó tényezővé válhat a négyek adóskockázati besorolásaiban. |
A hitelminősítő szerint ennek következtében a bruttó államadósság-ráták sem fognak csökkenni a négy országban: Csehországban, ahol a legalacsonyabb, 33 százalékos a GDP-arányos államadósság, és Magyarországon, ahol 67 százalékkal a legmagasabb, még adósságnövekedés is várható a következő két évben, a másik két országban stagnálni fog az államadósság-arány.
Szlovákiában mindazonáltal az erős beruházási és termelékenységi növekmény, valamint a valuta felértékelődése kordában tartja az inflációt, amivel lehetővé válhat az ország 2009-es euróövezeti csatlakozása, elsőként a négyek közül.
Nem várható azonban, hogy Csehország és Lengyelország 2012, Magyarország pedig 2014 előtt be tud lépni az euróövezetbe, áll a Standard & Poor"s csütörtöki londoni elemzésében.
Kína miatt hiába erőlködhet az egész világ?
S&P: az egyesülési-felvásárlási láz a vállalati bukások fő oka
Megtört a jég: felminősítették Japánt
Magyarország egyedüli volt, de jó ez?
MTI