Hírek
Cikkek
Szlovénia: számológéppel az euró okozta drágulás ellen
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 16:45
Szlovénia központi bankja szerint az ország eurózónás csatlakozásával 0,12-0,29 százalékponttal növekedhet majd a különben az idén tavasszal éves szinten 1,9-2,2 százalékot elért infláció. Egyes közgazdászok véleménye szerint azonban a belépés az övezetbe egy százalékponttal is felhajthatja az inflációs rátát.
Egyelőre az inflációs ütem februárról márciusra csökkent, miközben március 1-től a szlovéniai árakat tolárban és euróban is közzé kell tenni. A rendszer a jelentések szerint 2007. júniusáig érvényben lesz. A rendszerrel a lakosság elégedett, jóllehet nem egy
kerek árfolyami érték az euró tolárárfolyama: 239,64 toláron áll a jegyzés.
A kettős árkiírást Andrej Bajuk pénzügyminiszter szerint azért vezették be, más intézkedésekkel együtt, hogy megakadályozzák az árak elszabadulását, az euróra való átállástól kezdődően. Mitja Gaspari, a szlovén központi bank kormányzója szerint a gazdaság alapjai szilárdak, de az euróövezetbe lépés nem biztos záloga a gazdaság stabilitásának.
Gaspari közölte, hogy 700 ezer kézi kalkulátort osztat ki a lakosságnak, megkönnyítendő vásárlásait euróban. Szlovénia nagyjából 2 millió lakost számlál.
Az euró-bevezetés hatása az árak alakulására
Mi indokolhat 2012-es euró-bevezetést? (Petschnig Mária Zita)
Cikkek
Ősszel dől el Románia és Bulgária uniós sorsa
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 16:35
A bizottság a lemaradás dacára nem ajánlja a két balkáni ország felvételének egy évvel történő elhalasztását, így valószínűleg 2007-ben csatlakozhatnak
Cikkek
Temesvár, a befektetők eldorádója?
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 15:50
Kiváló földrajzi helyzetének és magasan képezett olcsó munkaerejének köszönhetően
6600 külföldi cég több mint 600 millió dollárt fektetett be a rendszerváltás óta Temesváron - derül ki a Les Échos című francia gazdasági napilap tudósításából.
Temesvár, a befektetők eldorádója című egyoldalas írásában a legjelentősebb párizsi gazdasági újság a 350 ezer lakosú, "menő kávéházakkal és éttermekkel, valamint az ország legnagyobb bevásárló központjával rendelkező, nyugatias" romániai város gazdasági sikerének okait elemzi.
Első multinacionális cégként a francia Alcatel próbálkozott 1991-ben Temesváron, de azóta jelen van a Continental, a Siemens, a Salomon, a Solectron, a Philips, a Procter & Gamble és a Coca-Cola is. Legjelentősebb befektető Olaszország 2200 céggel. Itália tíz
városából érkeznek közvetlen járatok a temesvári repülőtérre.
A siker egyik legfőbb oka a lap szerint a város földrajzi elhelyezkedése: Temesvár 500 kilométeres körzetében található tíz európai főváros, ahol a külföldi befektető úgy találja magát Romániában, hogy közben közelebb van Bécshez, mint Bukaresthez.
A helyi magasan képzett, olcsó munkaerő is vonzó tényező a befektetők számára. A temesvári egyetemeken 50-60 ezer több nyelven beszélő diák tanul, akik elsősorban az informatika és az elektronika területén kiemelkedőek.
Komoly bajok Romániában: bukják az eurómilliókat
Magyar euró: a bolgárok megelőznek, a románok utolérnek?!
Cikkek
Az újabb privatizációs bevétel csak hab lenne a tortán
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 15:17
Az ÁPV Rt. idei, 245 milliárd forint körüli bevételi terve a Mol 10 százalékos részvénycsomagjának eladásával szinte már teljesült az új kormány további privatizációs döntései nélkül is.
Oravecz Péter, az ÁPV Rt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az üzleti tervben szereplő bevételi terv 90 százalékát a Mol-részvények értékesítése tette ki, a tranzakcióból 238 milliárd forint körüli bevétel származik.
Oravecz Péter hozzátette, hogy az idei privatizáció második legértékesebb cége a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Rt. volt, 5 milliárd forintos bevétellel.
A kommunikációs igazgató elmondta: az új kormány felállását követően pár héten belül kiderülhet, hogy az ÁPV Rt. portfóliójába tartozó 135 társaság közül - a tartós állami tulajdonban maradókat kivéve - melyek kerülhetnek még az idén értékesítésre.
Kormányhatározat szükséges például a Malév értékesítésére vonatkozóan is. Az idei privatizációs tervek között lehetőségként szerepelnek a Maléven kívül a lóversenytársaságok és a végelszámolásból "visszahozott" Bábolna értékesítése is.
Megfigyelők szerint akár ezermilliárd forintot is hozhat a költségvetésnek a még állami tulajdonban lévő cégek privatizációja, a bevételt pedig az adósságállomány csökkentésére fordíthatja az új kabinet.
Óriás Mol-tranzakció: a kecske meg a káposzta
Cikkek
Makroadatok gyengítik továbbra is a dollárt
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 14:42
Az Egyesült Államokban áprilisban gyorsult a termelői árak növekedése: 0,9 százalékra a márciusi 0,5 százalékos emelkedés után. A drágulás üteme elsősorban az energia árának emelkedése miatt gyorsult.
A Dow Jones Newswires/CNBC által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a termelői árak 0,8 százalékkal nőttek áprilisban az emelkedő energiaárak hatására.
Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított termelői maginfláció 0,1 százalékos volt áprilisban, az elemzők 0,2 százalékos emelkedést valószínűsítettek, a márciusi 0,1 százalékos növekedést követően.
Eközben mérsékelten tovább csökkent a megkezdett lakóingatlan építések száma az Egyesült Államokban a jelzálogkamatok emelkedése miatt, 7,4 százalékkal, éves szintű 1,849 millióra. Az építési engedélyek száma 5,4 százalékkal, éves szinten 2,045 millióra mérséklődött.
A Dow Jones Newswires/CNBC által megkérdezett szakértők az áprilisban megkezdett lakóingatlan építések számát 0,5 százalékkal, éves szinten 1,950 millióra várták mérséklődni a márciusi 1,960 millióról. (Február: 2,126 millió.) Az építési engedélyek számát 2,1 százalékkal várták alacsonyabbra az elemzők, éves szintű 2,050 millióra.
A két adat összeségében nem erősíti a további kamatemelési várakozásokat, emiatt a dollár is gyengült az adatok közzételét megelőző 1.2820-ról 1.2870-ig.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Legfőbb ügyészből főosztályvezető lett Polt
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 14:30
A Legfőbb Ügyészség (LÜ) főosztályvezető ügyésze lesz a távozó legfőbb ügyész, Polt Péter.
Ma megszűnik Polt Péter legfőbb ügyész hatéves megbízatása. Az ügyészségi szolgálati törvénynek megfelelően Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes a korábbi legfőbb ügyészt
áthelyezte a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályára, és kinevezte főosztályvezető ügyésszé.
A tájékoztatás szerint Polt Péter az áthelyezést és a kinevezést elfogadta.
Az új legfőbb ügyész hivatalba lépéséig - az előírások szerint - a legfőbb ügyészi jogkört Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes gyakorolja.
Polt Péter utódjáról az új parlament dönt majd. Sólyom László köztársasági elnök Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét jelölte a tisztségre.
Horányi Miklós válthatja Polt Péter legfőbb ügyészt
Cikkek
Hidrogén buszok lephetik el Európát
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 14:23
Újabb európai támogatású projektek segítik a környezetbarát üzemanyaggal működő tömegközlekedési járművek elterjedését az EU-ban. Az akciót európai városokban megvalósított kísérleti programok előzték meg.
Kilenc európai nagyvárosban Barcelonától Amszterdamig összesen 27 hidrogén-meghajtású autóbusz rója az utakat 2003 óta az Európai Bizottság által kezdeményezett kísérleti program részeként. A kísérlet bizonyította a környezetkímélő megoldás életképességét. Andris Pielbags energiaügyi biztos szerint a kérdés immár nem az, hogy ez a technológia műküdőképes-e, hanem az, hogy mikor válik versenyképessé.
A Tiszta Városi Szállítást Európának (CUTE) című kísérleti program megmutatta, hogy milyen kiegészítésekre, fejlesztésekre van szükség például a nagy mennyiségű üzemanyag hatékony termeléséhez és felhasználásához, az infrastruktúra optimizálásához, a biztonságos hidrogén-töltőállomások kialakításához és működtetéséhez.
Hidrogén a szállításért címmel a Bizottság most újabb programot kezdeményezett, amelynek során kétszáz hidrogén-meghajtású járművet tesztelnek a következő három évben, méghozzá nem csak Európában, hanem kínai és ausztráliai városokban is. Ebben a projektben már nem csak autóbuszok, hanem személygépkocsik és robogók is részt vesznek.
euractiv.hu
Siker a hidrogénüzemű busz
Cikkek
Mi lett volna, ha kimaradunk az unióból?
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 14:15
Már számokkal lehet alátámasztani az EU-csatlakozás hatását: a tényleges 4,1 százalékos gazdasági növekedés 2,6 százalék lett volna
Cikkek
Bankbetét: már 2 hónapnál is messzebre látunk
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 14:12
A Budapest Bank (GE Money Bank) új lakossági betétakciójának keretében a bank már 100 ezer forint megtakarításra is 6,5 százalékos betéti kamatot kínál ügyfeleinek a betét teljes összegére. A négy hónapos futamidejű Prémium Betétben június 2-ig elhelyezett 100 ezer és 30 millió forint közötti összegre a pénzintézet a kamat mértékét a betét futamideje alatt garantálja.
A Budapest Bank tapasztalatai szerint a lakossági ügyfelek egyre nagyobb hányada keresi a megszokott 1-2 hónapnál hosszabb futamidejű megújuló betéteket, ám emellett számukra is fontos szempont, hogy megtakarításaikhoz bizonyos időközönként kamatveszteség nélkül hozzájuthassanak. A bank lakossági forintbetét állománya egy év alatt 28 százalékos növekedéssel 430,7 milliárd forintra nőtt - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménybenEgyüttműködés a mikrovállalkozások támogatására
Válassza ki a legmagasabb hozamú betétet!
Cikkek
GKI: év végéig 20 százalékkal nőhet a gázár
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 13:42
A gázkompenzáció nélkül a drágulás elérné a 60 százalékot, ezzel együtt azt javasolja kormánynak az energiakutató, hogy "felejtse el az őrült rendszert"
Cikkek
Orbán: betelepülési nyomással is szembe kell nézni
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 13:20
Orbán Viktor szerint Magyarország jelenlegi nehéz helyzete arra kötelezi a Fideszt, hogy alkotó ellenzékként végezze munkáját a következő négy évben.
A magyar demokrácia bajban van, ezért ránk alkotó szerep is vár, nem csak a kormány ellenőrzése, hanem a demokrácia megerősítése érdekében végzett alkotó munka is - mondta a Fidesz elnöke a parlament alakuló ülése előtt, a Batthyány örökmécsesnél rendezett ünnepségen, amelyen a Fidesz és a KDNP frakció tagjai vettek részt.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: a magyar nemzet nagyon nehéz helyzetben van, "egy kifosztott, kivéreztetett, eladósított demográfiai katasztrófa szélén álló országot kell szolgálnunk a következő négy esztendőben". Hozzátette: ha nem sikerül megoldást
találni, akkor nem csak demográfiai katasztrófával, hanem az ennek nyomán fellépő "betelepülési nyomással is szembe kell néznie a magyar nemzetnek".
Orbán: "négyéves munkám legnagyobb kudarca"
Orbán vagy Gyurcsány a keresettebb politikus?
Cikkek
Szanyi nem beszélne ennyit a deficitről
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 13:14
Túlhangsúlyozott dolognak tartja az államháztartás helyzetét Szanyi Tibor a gazdasági tárca politikai államtitkára. Erről az államtitkár az Industria szakkiállítás megnyitóján
beszélt a Hungexpon.
"Amitől zeng a sajtó, hogy hogyan áll az államháztartás, én azt hiszem ez egy kicsit túlhangsúlyozott dolog" - mondta Szanyi Tibor. Ugyanakkor hozzátette: a kormány tisztában van azzal a feladatával, hogy az államháztartást gyorsan rendbe tegye.
Nyugdíjasok: az államháztartás gyenge pontja?
Almunia a magyar deficitről: nagyon súlyos a helyzet
Cikkek
Áramóriások születnek, az EU csak nézi
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 12:51
Miközben az unió az energiapiac liberalizációján dolgozik, egyre kevesebb, de egyre nagyobb cégek jönnek létre
Cikkek
Elképesztő növekedést produkálhat Csehország
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 12:18
A gazdaságért felelős cseh kormányfőhelyettes, Jiri Havel az idei első félévre ismét rekord ütemű, 8,2 százalékos GDP-növekedést vár.
A tavalyi utolsó negyedévben 6,9 százalékkal volt nagyobb a cseh hazai össztermék az egy évvel azelőttinél, ez volt az eddigi legnagyobb negyedéves ütem Csehországban.
A kormányfő korábban 7-8 százalék között becsülte a GDP-növekedést az első negyedre.
Tavaly évi átlagban 6 százalékkal nőtt Csehországban a hazai össztermék, folyó áron 2,931 ezer milliárd cseh koronára. A rendszerváltás óta ez a legjobb eredmény.
Csehországban június 2-3-án lesznek általános választások, az első negyedéves adatokat június 9-én teszik közzé.
Ma tették közzé az első negyedéves magyar GDP növekedési ütemét: eszerint az első negyedévben 4,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai össztermék, a 2. félév ennél gyengébb lehet...Részletek
KKV
Gyökeres változások jönnek a tévézésben - még a reklámot is megnézzük
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 12:15
Az internetes televíziózásé a jövő - emelte ki a Vezérfonal című műsorban a T-Online vezérigazgatója. Simó György szerint a jövőben újabb és újabb tartalomszolgáltatások jelennek meg, sőt, mi magunk szerkeszthetjük meg a napi műsort, azt hívunk le és akkor, amikor kedvünk tartja. Még a reklámokról sem lesz kedvünk elkapcsolni
Cikkek
4,5 százalékos GDP-bővülés: takarékon a 2. félév?
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 12:12
Nagyító alatt a a bruttó hazai termék: az év második felében csökkenhet a növekedése üteme
Cikkek
Az emberek még mindig keveset tudnak az internetről
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 11:45
Magyarországon az elmúlt év végén 100 lakosból 6,14-nek volt széles sávú internet
előfizetése, miközben az unióban átlagosan 13-nak, az unióhoz
újonnan csatlakozott tíz országban pedig 4-nek - közölte Pataki
Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke. Az elnök úgy vélte, Magyarországon a széles sávú hálózat kiépültsége már nem gátja az előfizetések növekedésének: míg 2004 márciusában az ország lakosságának 58 százaléka csatlakozhatott elvileg a széles sávhoz, addig napjainkban már 85 százaléka. Az elnök szerint az előfizetések bővülésének a széles sávú
elérés ára sem lehet gátja, hiszen 2002 júniusa és a 2006 májusa
között a felére, 5.000 forint körüli összegre csökkent a havi díj. Pataki Dániel úgy vélte, az emberek még mindig keveset tudnak az
internetről, s arról, mire használhatják a világhálót. Hozzátette: a
felmérések szerint a potenciális fogyasztók nagyobb választékot és
több információt igényelnek az internetről.
Megvannak az első magyar cyberözvegyek
Cikkek
Visszafognák az uniós bortermelést
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 11:33
A bor-túltermelés megakadályozása érdekében az Európai Bizottság a szőlőtermő területek csökkentését tervezi. Brüsszeli javaslatok szerint a 3,5 millió hektárnyi szőlősből 400 ezer hektárt felszámolnának. Az EU - beleértve immár Bulgáriát és Romániát is - az utóbbi időszakban évente mintegy 180 millió hektoliter bort termelt, ebből mintegy 22 millió hektoliter a felesleg, s az arány romlani fog, miután egyre csökken az európai bor iránti kereslet, az import pedig növekszik. Az európai boripar reformját célzó jelentést várhatóan az európai biztosok június 21-i ülésén fogadják el. A dokumentumot a tagállamok az év második felében megtárgyalják, konkrét törvénymódosítási javaslatok 2007 elején várhatók.euractiv.hu
Cikkek
A húsvét is betett az autógyáraknak
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 11:15
Áprilisban csökkent az új autók értékesítése Európában, 7,3
százalékkal a tavaly áprilisihoz képest, közölték az európai
autógyártók szövetségében. Az általában továbbra is bizonytalan fogyasztói hangulat hatását a húsvét is tetézte, amely miatt két-három munkanappal kevesebb volt, mint tavaly áprilisban.Erős kivétel volt ismét, új modelljei miatt, az utóbbi
években sokat gyengélkedett olasz FIAT. Még a távol-keleti gyártók számára is vegyes volt az irányzat, habár a japán Suzuki például kiugróan, 8,9 százalékkal növelte
értékesítését a tavaly áprilisihoz képest. Ám még az eladásaikat növelő cégek számára sem csupa öröm a
jelenlegi helyzet: a profitrést változatlanul szűkítik a magas
nyersanyagárak, a krónikus többletkapacitások és a véget érni nem
akaró árengedmény-kényszer.
Megint felröppent, de kacsa-e a Volkswagen-hír?
Cikkek
A németországi VB-vel kaszál a cseh TV
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 11:14
Legalább 86 millió koronás bevételhez jut a közszolgálati Cseh Televízió (CT) az idei
németországi labdarúgó világbajnokság idején sugárzott reklámokért
és támogatásokért. Ez az összeg ötször nagyobb, mint a 2002-es világbajnokság
idején keletkezett reklámbevételek, mondta Prágában Martin
Krafl, a CT szóvivője. A törvény által biztosított reklámidő java
része már elkelt. Krafl szerint négy
évvel ezelőtt a bevétel azért volt jóval kisebb, mert az időzónák
eltérése miatt a mérkőzések nem a legvonzóbb órákban kerültek sorra.
Négy éve a cseh válogatott nem szerepelt a világbajnokságon, de most
résztvevője lesz a németországi küzdelmeknek, és ez szintén növeli a
mérkőzések nézettségét.
Tönk szélére kerülhet a Juve
Cikkek
Vád alatt a Hyundai elnöke
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 11:03
A Hyundai Motor körül dúló megvesztegetési botrányban a dél-koreai
államügyészség vádat emelt a cég elnöke, Csung Mong Ku ellen. A cégvezetőt április végén vették őrizetbe, azzal vádolják, hogy 100 milliárd von (85 millió euró) elsikkasztásával kenőpénzalapot hozott létre. A feltételezések szerint a vállalat és
a hozzá tartozó leányvállalatok kezelték a titkos alapot, amivel a
kormányzat és pénzintézetek alkalmazottait vesztegették meg.Máris megbüntették a Kiát a szlovákok
Cikkek
Egyre jobb a svájciaknak - egyre rosszabb nekünk
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 10:53
Végre a fogyasztókhoz is eljutott a svájci gazdaság fellendülésének a szele - jelentősen javult a fogyasztói hangulat. A svájci frank komoly erősödésbe kezdett
Cikkek
A cseheknek nem éri meg az uniós tagság?
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 10:41
Csehország számára nem kifizetődő az európai uniós tagság - állította Václav Klaus cseh
államfő abban a felszólalásában, amely a Cseh Tudós Társaság hétfői
tanácskozásán hangzott el. Klaus szerint az uniós tagság előnyeinek döntő többségét
Csehország már a belépése előtt "felélte", s a 2004 májusi
csatlakozás után a "kiadások meghaladják a nyereséget". Jirí Havel, a gazdaságért felelős kormányfőhelyettes a zárt ülésen elhangzott beszédre reagálva kijelentette, hogy Klaus figyelmen kívül hagyja a tényeket, amelyek egyértelműen azt
bizonyítják, hogy Csehország számára az uniós tagság nagyon pozitív.
Visegrádi banénhéjon csúszhat el a litván euró
Cikkek
Hazai egészségügy: ez jellemző!
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 10:39
A magyarok fele elégedett a hazai egészségügyi rendszerrel - kiegészítő egészségbiztosítása ugyanakkor csak a lakosság negyedének van
Cikkek
Légkondi-gyárat épít a Sanyo Magyarországon
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 10:11
A japán Sanyo Electric Co. 2010-ig két és félszeresére, egybillió jenre
akarja növelni bevételét ipari berendezésekből a márciussal zárult
pénzügyi évhez képest. Evégett főleg külföldön terjeszkedik, főleg Kínában és
Európában. Magyarországon üzemet épít hivatali és üzemi
légkondicionálók gyártására, írta a Nikkan Kogyo Shimbun című japán
lap. Cseh alvállalkozójától dorogi gyárába költözteti át a háztartási
és barkácsgépek akkumulátorainak gyártását a Sanyo, közölték a
hétvégén. A Sanyo közben fokozatosan fejleszti az irodai légkondicionálók
gyártását dorogi üzemében. Az év végére 60 főt foglalkoztatnak ebben
a részlegben, majd 2007 első negyedévében beindul a sorozatgyártás.
Cikkek
Vége a gyászos devizapiaci napoknak?
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 09:52
Erősebben nyitott a forint a bankközi devizapiacon, az euróval 264,76/90
forinton kereskedtek, mintegy négy forinttal gyengébben a hétfő
délutáni 268,60/70 forintnál. A hazai deviza 135 bázisponttal 6,21 százalékra erősödött a plusz mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Hétfőn a feltörekvő piacokon és a régióban is konszolidációs folyamat indult el a pénteken a török líra vezette zuhanás után. A török valuta is jelentősen erősödött, ezért a piacon úgy vélik, hogy
talán vége van a "gyászos napoknak". Gyengült a dollár is, reggel 206,63/78 forinton kereskedtek vele, több mint három forinttal a hétfői 209,60/70 forint alatt. A nap további részében az euró erősödését várják a piacon, ezért lehetséges, hogy a régió valutái nem javulnak tovább. Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
4,5 százalékkal nőtt a GDP
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 09:37
A KSH előzetes adatai szerint a bruttó hazai termék az első negyedévben 4,5 százalékkal, naptári hatással korrigálva 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket
Cikkek
Középpontban a lakossági hitelezés
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 09:31
2006. május 29. és június 1. között immár ötödik alakalommal rendezi meg az IIR Magyarország a "Lakossági üzletág a bankszektorban" című szakfórumot, amelynek központi témái idén elsősorban a lakossági hitelezés és ügyfélkör bővítés aktualitásai lesznek
Cikkek
A Volánbusz felveszi a fapados-kesztyűt
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 09:17
A fapados légitársaságok megjelenése óta 30-40 százalékkal csökkent a Volánbusz Zrt. nemzetközi utasforgalmának árbevétele, a versenyt mégsem elsősorban az árak, hanem a távolságok terén kell megvívni - közölte a Világgazdasággal Fajcsák Lajos, kereskedelmi igazgató. A cikk szerint a társaság a tendencia megfordítására négy fő területen újította meg tevékenységét. Az első a járatpolitikát érintette: miközben egyes nagy távolságú járatait megszüntette, ráerősített a 700-1000 kilométeren belüli célpontokra, például Bécsre, Prágára, április eleje óta pedig Krakkóra - írja a lap. A hetente kétszer induló krakkói expresszbusz mellett megjelenik a szezonális Dalmát és Adria expresszel. A megújulás második és harmadik eszköze a rugalmasabb árrendszer. A negyedik lépés a nyárra várható, ekkortól mobiltelefonon is lehet majd jegyet venni - olvasható az újság mai számában.Eladó lehet a MÁV, a Volán és a Szerencsejáték Rt.
Cikkek
Fél százalékos plusz tőzsdenyitáskor
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 107,11 pontos emelkedéssel,
23.969,25 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,45 százalékos erősödés. Friss tőzsdei árfolyamokHatodik napja esik Tokió
Cikkek
Mindenkit meglepett a Vodafone
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:49
Tíz külföldi távközlési vállalattól érkezett szándéknyilatkozat a legnagyobb szerb
mobiltelefon-szolgáltató, a Mobi63 megvételére, jelentette be a szerbiai privatizációs ügynökség. Szándéknyilatkozatot nyújtott be a norvég Telenor, a
Deutsche Telekom, a France Télécom, a Mobilkom Austria, a svéd
TeliaSonera és a Tele2, az egyiptomi Orascom, az izraeli Cellcom, az
Egyesült Arab Emírségek-beli Etisalat és a moszkvai székhelyű OJSC. A privatizációs ügynökség május 19-ig közli, hogy az érdeklődök
közül kik teljesítették a pályázati feltételeket. Meglepetésként
hat, hogy a Vodafone nem adott szándéknyilatkozatot. Korábban a
szerb sajtó a Vodafone-t tartotta a majdani "legkomolyabb" vevőnek.
Ellopták a mobilját? Visszaszerezheti!
Cikkek
Olajár-csökkenés: lassulva bár, de...
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:47
Kedd reggel lassulva bár, de folytatódott az eladás a kőolaj szabadpiacán,
továbbra is arra az aggodalomra, hogy a magas nyersanyagárak
megárthatnak a világgazdasági növekedésnek és a keresletnek, és
inflációs hatásuk szigorításra intheti a központi bankokat. Az elemzők arra számítanak, hogy az amerikai stratégiai tartalékok
kőolajból csökkentek a múlt héten, de benzinből és más termékekből
tovább nőttek. A múlt heti adatokat szerdán közlik az amerikai
energiaügyi minisztériumban.A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta hordójáért jelenleg 69,12 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordójáért pedig 69,25 dollárt adnak.
Száz dolláros olajár egy Irán elleni támadás esetén?
Cikkek
Erős nyomás alatt az európai repterek
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:44
Az erős üzleti teljesítmény ellenére nem javul, sőt, romlik a nagy globális
repülőtér-üzemeltetők adósprofilja, főleg az erős egyesülési és felvásárlási tevékenység miatt
Cikkek
Védelmezte az államosítást a bolíviai elnök
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:31
Megvédte államosítási politikáját Evo Morales bolíviai elnök az Európai Parlament
strasbourgi plenáris ülésén hétfőn este tartott felszólalásában. Ez segíthet a szociális és gazdasági problémák megoldásában - jelentette ki. Morales egyúttal ígéretet tett arra, hogy senkit sem fognak elüldözni vagy kiforgatni a vagyonából. Jelezte, a
befektetők megkapják jussukat, de a tulajdonos az állam lesz, és a
kormány fogja ellenőrizni a kitermelést. Azt mondta, Bolíviát történelmi igazságtalanságként
megfosztották természeti erőforrásaitól és tengeri kijáratától is.
Most azonban "demokratikus és békés forradalom" folyik az országban,
a korábban elnyomott indiánokat pedig már tisztelet övezi - tette
hozzá az európai integrációról is nagyrabecsüléssel nyilatkozó
elnök. Óriási pofont kaptak Bolíviában az olajóriások
Cikkek
Hatodik napja esik Tokió
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:31
A tokiói értéktőzsde fő mutatója kedden hatodik napja esett az általános
hangulatromlásban. A keddi visszavonulást az olaj- és
nyersanyagipari vállalatok vezették, a szabadpiaci kőolaj- és
fémárak csökkenése miatt. A kevés nyertes között volt a Nikon és az
Isuzu Motors, jó eredményeik miatt, 4 százalékos, illetve 3,1
százalékos drágulással. Az INPEX, a legnagyobb japán olajkutató vállalat 2,9
százalékot, a Sumitomo Metal Mining fémkohó 7,6 százalékot vesztett. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 328,49 pontos, azaz 1,99 százalékos veszteséggel 16 158,42 ponton zárt, 0,29 százalékkal az év végi értéke fölött. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Londoni intő a németeknek is
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:22
Alig burkoltan leminősítéssel fenyegette meg Németországot, az euróövezet
legnagyobb gazdaságát a Standard & Poor's, amely szerint a
német makromutatók nem felelnek meg a német adósságra érvényes fokozatnak
Cikkek
Magyarország 6-8 digitális sávot szeretne
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 08:18
Az analógról a digitális műsorszórásra való átállásról kezdődött genfi
konferencián Magyarország 6-8, országos lefedettséget biztosító
sávot szeretne kialkudni - közölte az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által szervezett
Regionális Rádiótávközlési Értekezlet célja egy új nemzetközi
megállapodás elfogadása a földfelszíni digitális műsorszórásra
használt frekvenciákról. A minisztérium tájékoztatása szerint az egyezmény aláírása
előfeltétele az átállásnak az analóg televíziózásról és rádiózásról
a digitális műsorszórásra. A négyhetes értekezlet által kidolgozandó
megállapodás évtizedekre meghatározza az egyes országok számára
rendelkezésre álló csatornák helyét és számát - mutat rá a közlemény.A digitális átállás elkerülhetetlen, de jelenleg lehetetlen
Cikkek
Tönk szélére kerülhet a Juve
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 07:52
Tegnap a milánói tőzsdén nem sokkal a nyitás után 25,99 százalékot zuhantak a Juventus részvényei, ezért felfüggesztették a részvényekkel való kereskedést - írja a Magyar Hírlap. A cikk szerint ha az olasz klubot a kirobbant botránya miatt kizárják a Serie A-ból és visszaesik a másodosztályba, legalább hetvenszázalékos lesz a forgalomcsökkenése, a szponzorok visszalépése és a tévés jogdíjak törlése miatt veszít vagy hatszázmillió eurót. Különösen a tévés bevételek elvesztése lenne fájó, hiszen a Juve költségvetésnek majdnem ötven százaléka jön a tévéktől, míg a jegybevétel alig 16 százalékot tesz ki - írja a lap.Mindeközben a klub kiadásai jóval kevésbé csökkennének, hiszen a játékosoknak jórészt élő, több évre szóló szerződéseik vannak, ezek sok pénzt visznek el, a Juventus éves bérkerete 127 millió euró. Tehát nagyon is valós a veszély, hogy gazdaságilag összeomlik a Juventus - olvasható az újság mai számában.Kispados árfolyamok: miért rossz üzlet a foci?
Cikkek
Visegrádi banánhéjon csúszhat el a litván euró
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 07:35
Az euróövezeti csatlakozás szabályait már annyiszor áthágták, hogy
ideje példát mutatni a szigorra, és ennek áldozata minden bizonnyal
Litvánia lesz - így összegezhetők az elmúlt napok véleményei
Cikkek
Búcsú az illegális magyar villáktól
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 07:15
A horvát környezetvédelmi miniszter elrendelte több mint ötven illegálisan
felépített tengerparti üdülő, köztük magyar tulajdonban lévő
ingatlanok lebontását. Marina Matulovic Dropulic környezetvédelmi miniszter
közölte, hogy a lebontásra ítélt ingatlanok az adriai-tengeri
Vir-szigetén vannak, 23 horvát, 18 magyar, hat bosnyák és egy
szlovén tulajdonban. A Pag sziget közelében fekvő kétezres lélekszámú, kicsiny Vir szigete egyike azon tengerparti üdülőhelyeknek, ahol az ingatlant
szerzett tulajdonosok a helyi hatóságok engedélye nélkül vagy a
rendelkezések durva megsértésével építkeznek a tengerparton. A
festői szépségű szigetet a turista szezon idején mintegy hetvenezer
látogató keresi fel.A horvátoknak is drága az üzemanyag
Cikkek
Burkolt adóemelés?
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 06:58
Lapinformáció szerint az üzleti szféra egyfajta szolidaritási adójával teremtenének költségvetési többletbevételt, akár már az idei év végétől - a lépés tulajdonképpen a társasági adó emelését jelentené
Cikkek
Brazíliai kereskedés: zavargások miatt felfüggesztve
Privátbankár.hu | 2006. május 16. 06:15
A Sao Pauló-i értéktőzsde, a Bovespa hétfőn úgy döntött, hogy
felfüggeszti a tőzsdeidőn túli kereskedést, miután a negyedik napja
tartó brazíliai zavargások elérték az ország pénzügyi központját. A Bovespa szóvivője azt mondta, hogy a tőzsde megelőző
intézkedést hozott. Az erőszakhullám péntek éjjel rendőrőrsök és
járőrök elleni támadással kezdődött, majd vasárnap több tucatnyi
börtönlázadással folytatódott. Végül hétfőre virradóra ehhez járult
több mint 40 autóbusz felgyújtása Sao Paolóban. A napok óta tartó
zavargásokban legalább 80-an életüket vesztették. Helyszíni jelentések szerint egyre feszültebb a helyzet
Dél-Amerika legnagyobb városában, ahol az élet kizökkent a normális
kerékvágásából. A hétfői buszgyújtogatások után számos szállítási
cég leállította a szolgáltatását, emberek ezrei nem jutottak el
munkahelyeikre.Óriási pofont kaptak Bolíviában az olajóriások
Cikkek
3 százalékot zuhant a BUX
Privátbankár.hu | 2006. május 15. 17:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 742,29 pontos csökkenéssel, 23.862,14 ponton zárt hétfőn, ez a pénteki záró értékhez képest 3,02 százalékos gyengülés.
A részvénypiac forgalma csaknem 33,44 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz viszonyítva. Az OTP papírjai - az elemzői várakozásokat meghaladó gyorsjelentése ellenére - 4,25 százalékot estek. A Mol 1,19, a Richter árfolyama 3,95 százalékot esett. Az Egis papírjai 5,74, a Magyar Telekomé pedig 2,02 százalékkal értek kevesebbet.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
E-adózás: a határidőig 25 ezer cég vallott
Privátbankár.hu | 2006. május 15. 17:20
Az adóhatósághoz hétfőn 12 óráig több mint 25 ezer cég elektronikus egyéni adó-és járulékbevallása érkezett be - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.
Az adóhivatal közleménye szerint ütemesen folyik a bevallások fogadása, ami jelzi a rendszer működőképességét. A visszaigazolásokat körülbelül 20 perc elteltével tudják letölteni a bevallások feladói. Az APEH az első befogadott bevallást dolgozza fel, ezért csak abban az esetben kell új bevallást beküldeni, ha a korábban beküldött adatok módosítása szükséges - hívja fel a figyelmet az APEH közleménye.
A havi és negyedéves bevallóknak, a legnagyobb és a kiemelt adózóknak - összesen mintegy 51 ezer adózónak - májustól havonta, elektronikusan kell teljesíteniük valamennyi járulékbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségüket. Ha pedig valaki önként választotta a havi elektronikus adóbevallást, azután az összes bevallását elektronikusan kell beadnia.
A bevallások benyújtásának határideje május 12-én éjfélkor járt le. Az adóhatóság május 31-ig nem szankcionálja az elektronikus bevallásokban elkövetett hibákat és a technikai problémákon alapuló késedelmeket.
Az e-adóbevallás adataihoz csak az APEH fér hozzá
Cikkek
Sztrájk lesz a Molnál?
Privátbankár.hu | 2006. május 15. 17:08
Konkrét eredmény nélkül zárult hétfőn a Mol Rt. Olajipari Szakszervezet és a Mol Nyrt. közötti tárgyalás, a felek csupán abban állapodtak meg, hogy szerdán folytatják a megbeszéléseket. Ha ekkor sem sikerül megállapodni, akkor a szakszervezet nagy valószínűséggel sztrájkot hirdet.
Hajzer Barnabás, a szakszervezet elnöke hétfőn, a tárgyalás után az MTI-nek elmondta: ez volt az első egyeztetés azt követően, hogy a múlt héten benyújtották a Mol-nak a követeléseiket tartalmazó levelet. Hozzátette: a munkáltató a követelésekkel kapcsolatban hétfőn sem adott érdemi válaszokat, csupán azt javasolta, hogy szerdán újra
tárgyaljanak. Hajzer Barnabás közölte: ha az akkori megbeszélés is sikertelen lesz, úgy szükség esetén nem sokat késlekednek, sztrájkot hirdetnek. A Mol sem megerősíteni sem cáfolni nem kívánta azt, hogy a szakszervezet sztrájkra készül.
Az Olajipari Szakszervezet május 10-én közölte: sztrájkbizottságot alakított azért, mivel úgy értékelte, hogy a február 10-én, a munkáltatónak átadott követeléseiben megfogalmazottak nem teljesültek. A szakszervezet egyebek között az elfogadott 5 százalékos alapbérfejlesztés helyett 7 százalékos alapbérfejlesztést, a műszakpótlékok átlagos 10 százalékos emelését és azt követeli, hogy 2006-tól a társaság előző évi adózott nyereségének legalább egy százalékát fordítsa a lemaradt bérek felzárkóztatására, valamint további 1 százalékot a dolgozói nyereségérdekeltségi rendszer kialakítására.
A vártnál rosszabb a Mol eredménye - esni fog
Cikkek
MTV: reklám helyett kiszámítható finanszírozást!
Privátbankár.hu | 2006. május 15. 16:54
A Magyar Televízió értékálló és kiszámítható finanszírozási rendszer kialakítását kéri a döntéshozóktól - mondta Rudi Zoltán, az MTV elnöke hétfőn rendkívüli budapesti sajtótájékoztatóján.
"A Magyar Televízió hajlandó akár önként is beszüntetni a reklámok sugárzását cserébe a kiszámítható és értékálló finanszírozásért" - jelentette be Rudi Zoltán. Az MTV elnöke azt mondta: azt szeretnék, hogy legalább három-öt évre előre láthatna, tervezhetne az MTV Zrt. A néző megérdemli, hogy az a médium, amelyet finanszíroz, legyen független és valóban csak neki szóljon, csak az ő érdekeit képviselje - hangsúlyozta Rudi Zoltán, hozzátéve: szükség lenne arra, hogy a döntéshozók megteremtsék a feltételét a valóságos függetlenségnek.
Mint megjegyezte, a köztelevízió reklámbevétele évente körülbelül négymilliárd forint.
Rudi Zoltán szólt arról is, hogy a közszolgálati televízió, 1996-os megalakulását követően, 2005-ben először üzemi és mérleg szerinti eredménye pozitív lett. Az MTV műsorkészítésre 16,5 milliárdot fordíthatott és a gazdálkodása egyensúlyban volt - mondta. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy mekkora költségvetési támogatással lenne elégedett, elmondta: "egy valóságos közszolgálatiságot jól betöltő televíziót lehet csinálni", ha nominál értéken úgy finanszírozná a költségvetés az MTV-t, ahogy 1997-ben. Akkor az MTV 36 milliárd forintot kapott - mutatott rá.
Burkolt reklám - következetlen az ORTT?
Az országgyűléshez fordul az MTV forrásigényének kielégítésére
Cikkek
Szili Katalin Kárpát-medencei magyar vállakozói fórumot javasolt
Privátbankár.hu | 2006. május 15. 16:51
Rendszeres Kárpát-medencei magyar vállalkozói fórumot javasolt hétfőn Bécsben Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki az első ilyen jellegű szimpózium egyik védnökeként szólalt fel az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) épületében rendezett tanácskozáson.
Szili Katalin felszólalásában egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medencei együttműködésnek politikai, gazdasági és társadalmi céljai vannak. Politikai értelemben a stabil, demokratikus régió kialakulása a cél, gazdaságilag a prosperáló, a lehetőségeit minél jobban kihasználó gazdaságok szimbiózisa, míg társadalmilag az embereknek nyújtott mind jobb alternatívák, az életminőség javítása, vonzó, pozitív légkör kialakítása a Kárpát-medencében.
Hozzáfűzte, hogy reményei szerint a gazdaság szereplői közötti kapcsolatok mind intenzívebbek lesznek, és az ilyen irányú együttműködés a hátteret erősítve segítheti elő a politikai deklarációk mellett azoknak az országoknak a támogatását, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak. Az Országgyűlés elnöke javasolta, hogy a sikeres régió megteremtése érdekében a továbbiakban évente tartsák meg a Kárpát-medencei magyar vállalkozók fórumát.
Az MSZP kész benyújtani a kormányzati struktúrára vonatkozó törvényjavaslatot
Cikkek
A Fidesz Költségvetési Tanácsot hozna létre
Privátbankár.hu | 2006. május 15. 16:33
A Fidesz-KDNP frakciószövetség országgyűlési határozati javaslatban szorgalmazza a
Költségvetési Tanács felállítását - mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Navracsics Tibor az frakciószövetség ülését követően közölte: a hétfői frakciószövetségi ülésen felkérték Varga Mihályt és Latorcai Jánost, hogy terjesszenek elő e témában országgyűlési határozati javaslatot. Ebben indítványozzák, hogy a kormány dolgozzon ki törvényjavaslatot a jegybank-elnök, az ÁSZ-elnök és egy, a köztársasági elnök által megnevezendő, független közgazdász részvételével működő Költségvetési Tanács felállításáról. Hozzátette: úgy tűnik e kérdésben konszenzus lehet a parlamentben.
Fidesz: konszenzusra van szükség
Új frakcióvezetők a Fidesz és a KDNP élén
Friss
Nemzetközi
Izrael az iráni állami média épületét is támadja
Számos iráni alkalmazott megsérült.
9 órája
Nemzetközi
Trump kormánya további 36 ország beutazási tilalmát fontolgatja
Újabb nemkívánatos állampolgárok.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Nem szerencsés, hogy rövid távú célok érdekében állandóan felülírják a szabályokat – Klasszis Podcast
17:05
-
Bizonytalanok a kilátások – mi lesz a forinttal?
16:04
-
Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!
14:02
-
Faktoring: gyors, rugalmas és egyre népszerűbb finanszírozási megoldás
13:01
-
Az utánozhatatlan álomdöntő nyomában
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár
04:04
-
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
22:10
-
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
19:07
-
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében
13:01
-
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”
11:11
A vidék hírei
-
MI által generált videóval kampányol Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozása ellen
18:31
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
-
Elkótyavetyéli a város az Ifiház épületét?
14:51
-
Frontális ütközés miatt lezárták az M3-ast
12:10
-
Elindul az egri óvodák átfogó fejlesztése – csaknem 800 gyermeket szolgáló beruházássorozat kezdődhet
10:39
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
top 24
-
Mit művelt a forinttal a legújabb háború? Tessék, nézze!
2025. június 16. 07:26
-
Új taktikát alkalmazott Irán? Vészjósló fenyegetés érkezett Izraelből
2025. június 16. 10:21
-
Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő
2025. június 16. 11:58
-
Van egy nagyon szűk keresztmetszete az Irán elleni izraeli csapásoknak
2025. június 16. 05:43
-
Keményen szembeszállt Trumppal, a demokraták sztárja lett
2025. június 16. 09:36
