Hírek
Cikkek Már 1500 "gazdaságos" bérlet elkelt - félmilliárddal besegít a kormány 
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 1. 06:05
Eddig 1.500-an váltottak egyesített budapesti bérletet, ami lehetővé teszi, hogy az agglomeráció és a főváros közlekedését olcsóbban lehessen igénybe venni - közölte a Kelenföldi autóbusz-pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Demszky Gábor főpolgármester. A Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) szeptember 1-jétől életbe lépő bérletével Budapest közigazgatási területhatárán belül és kívül is használhatók a MÁV vonatai, illetve a Volán autóbuszai, valamint a fővárosi tömegközlekedés. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy a kormány az idén közel félmilliárd forinttal járul hozzá az új bérlet költségeihez. Demszky Gábor elmondta, hogy a következő lépés a menetrendek összehangolása lesz, ami a gyors és kényelmes utazást szolgálja. Spórolás egyesített bérlettel
Cikkek Hullámzó kereskedésben csak a Mol erősödött 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 17:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,77 pontos csökkenéssel, 21.572,89 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,37 százalékos csökkenés. Bár a délelőtti órákban a csúcsközelben tanyázó BUX 38 pontra megközelítette a 22 ezres szintet, a hullámzó kereskedés végén mínuszba lendült az index. A bluechipek közül csak a Mol tudott továbberősödni: az olajpapír 1,3 százalékot drágult, a kereskedést 21.730 forinton fejezte be. Az OTP 7.850 forinton, másfél százalékos esés után, a Magyar Telekom 1000 forinton, 1,2 százalékos gyengüléssel zárta a napot. Egy százalékot esett a Richter: a gyógyszerpapír záráskor 31.510 forinton forgott. A forgalom viszonylag magas volt, meghaladta a 25,21 milliárd forintot. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Az OTP beszállt a romániai versenybe 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 16:37
Az OTP Bank Rt. szándéknyilatkozatot nyújtott be a román állami tulajdonú bank, a Casa de Economii si Consemnatiumi C.E.C.-S.A. többségi részesedésének megvásárlására - tette közzé az OTP Bank Rt. szerdán. A szándéknyilatkozatokat benyújtók köréből a bank 100százalékos tulajdonosa, a román állam nevében eljáró román pénzügyminisztérium "előminősítő eljárás" keretében választja ki az értékesítésre meghívandó pénzintézeteket. A román CEC legalább 50 százalék + 1 részvényének, de legfeljebb 75 százalékának eladásáról a román pénzügyminisztérium - a 2005. augusztus 3-i kormánydöntést követően - augusztus 10-én tette közzé privatizációs felhívását.Újabb, ezúttal francia konkurens az OTP-nek
Cikkek Mélyponton a brit fogyasztók bizalma 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 16:21
A brit fogyasztói bizalom tíz havi mélypontján van: a GfK kutatóintézet szerint a brit jegybank kamatcsökkentés nem javította, hanem rontotta a vásárlói kedvet. A brit polgárok nem látják jónak a brit gazdasági helyzetet, és alkalmasnak az időt nagyobb bevásárlásokra. A fogyasztói bizalom csökkenése meglepte az elemzőket, akik most amiatt aggódnak, hogy a magánfogyasztás lassan növekszik, még jobban növeli a gazdaság bővülésének lassulását. A kiskereskedelmi eladások már fél éve csökkennek Nagy-Britanniában, júliusban 0,3 százalékkal. A jegybank szerint mindennek egy 2 százalékos idei GDP-növekedés lehet a vége, 2002. óta a legkisebb. Az idei év második negyedében a háztartási kiadások 0,2, az első negyedévben 0,1 százalékkal nőttek.Nagy meglepetés az amerikai fogyasztók bizalmaAz utolsókat rúgja a mérföld, a hold és a pint
Deviza / Áru Erősödött a forint, vonzó a magyar államkötvény 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 16:18
A forint erősödött a bankközi devizapiacon szerdán, az eurót 244,45/55 forinton jegyezték fél négy tájban
Cikkek Óriási részvénykibocsátással jön a France Telecom 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 15:42
A France Telecom az idei esztendő eddigi legnagyobb részvénykibocsátásával tér vissza az értékpapírpiacra: spanyolországi felvásárlásának finanszírozása érdekében 3 milliárd euró értékben bocsát ki részvényeket. A kibocsátással a kormány arra a szintre csökkenti részvényhányadát, ami minimálisan szükséges a vállalati döntések alakításához. A befektetők 22,63 euróért vásárolhatnak majd új részvényeket, ami 8 százalékos kedvezményt jelent a tegnapi tőzsdei záróárhoz képest. A már tulajdonos részvényesek részvételét korlátozzák: a cég által a jelenlegi részvényeseknek biztosított minden 37 vételi opció után lesz lehetőség 2 új részvény megvételére. A mai, felfüggesztést követően késéssel indult adásvétel során a France Telecom árfolyama 1,7 százalékkal 24,19 euróra csökkent. A részvénykibocsátásból befolyó összeg legnagyobb részben a spanyol Amena mobilszolgáltató megvételéhez szükséges. A cég 80 százalékát júliusban 6,4 milliárd euróért vásárolta meg a France Telecom a spanyol Auna telekommunikációs csoporttól. A kibocsátást már akkor beígérték, de annak pontos időpontját nem jelölték meg. Az üzletben a France Telecom tanácsadója a BNP Paribas volt. Magyarországon a legdrágább a vezetékes telefonálás
Cikkek Magyarország repülésbiztonsági feketelistán: bepereljük a le Figaro-t? 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 15:00
A magyar hatóságnak nincs tudomása arról, hogy egy nemzetközi repülésügyi szervezet, az ICAO Magyarországot is tartalmazó listát állított volna össze azokról az országokról, ahol repülésbiztonsági hiányosságokat tapasztalt; a magyar hatóság vizsgálja, hogy milyen jogi formában reagálhatna az erről szóló cikkre - mondta el Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság (PLH) szóvivője szerdán az MTI-nek. Bajkó Erika a francia le Figaro-ban megjelent listát illetően hangsúlyozta: a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (ICAO) 2001-ben végzett auditot Magyarországon, a szükséges intézkedések megtételét pedig 2003-ban ellenőrizték. "Akkor a szervezet az észrevételekre tett intézkedések kétharmadát teljes mértékben elfogadta" - hangsúlyozta Bajkó Erika, hozzátéve, hogy az észrevételek egyike sem volt olyan fajsúlyú, ami indokolná Magyarország szerepeltetését egy ilyen listán. A listaállítás ráadásul ellentétes az ICAO elfogadott elveivel - fűzte hozzá. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy létezik, egy, a szakértők számára nyilvános, a repülés biztonságával összefüggő adatbázis, a Safety Audit Foreign Aircraft program. Ebbe az adatbázisba egységes ellenőrzési és értékelési elvek alapján kerülnek be adatok légitársaságokról, hatóságokról és más szervezetekről. "Ebben az adatbázisban egyetlen olyan észrevétel sem szerepel, amely hátrányos lenne Magyarország számára" - hangsúlyozta Bajkó Erika. A le Figaro első listáján nem országok, hanem légitársaságok szerepeltek, amelyen magyar cég neve nem merült fel: feketelista a légitársaságokról
Cikkek Felújítják az M3-ast: készüljünk a torlódásra 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 14:41
Megújul az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalának Hatvan és Gyöngyös közé eső szakasza szeptember 8. és október 22. között - közölte az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) szerdán az MTI-vel. Ezzel az Állami Autópálya Kezelő Rt. által 2005-re tervezett öt nagyobb burkolat-felújítási munka közül az utolsó kezdődik meg az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalának az 56-69. kilométer közé eső szakaszán. A 600 millió forint összértékű beruházás során egy hidat és 4 ütemben mintegy 150 ezer négyzetméter aszfaltfelületet újít fel a munkálatok elvégzésével megbízott Betonút Rt. Az ÁAK közleménye szerint az érintett szakaszon utoljára 1998-ban végeztek hasonló fenntartási munkákat. A munkálatok ideje alatt Hatvantól kezdődően az említett 4 ütem mindegyikében 4-6 kilométeres félpályás útlezárások lesznek. Ezek segítségével az érintett szakaszok forgalmát a bal pályára terelik, ahol Miskolc felé kettő, Budapest felé pedig egy sávban haladhatnak a járművek. Az autósok október 22-től vehetik teljesen birtokba a felújított pályarészt. Trükk az autópálya-kötvényekkel: sokba kerülhet az államnakTömeges büntetés az autópályán - tévedésből
Deviza / Áru Az USA kénytelen az olajtartalékokhoz nyúlni 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 14:30
A Katrina okozta veszteségek miatt az amerikai energiaügyi minisztérium megnyitja a stratégiai olajtartalékokat
Cikkek Izrael segítene a magyar gabonagondokon 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 14:15
Izrael technikai és technológiai segítséget tudna nyújtani a magyar gabonatárolási gondok enyhítéséhez - vetette fel Gila Gamliel izraeli mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhelyettes szerdai budapesti megbeszélésein. Az izraeli politikus tárgyalt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, továbbá Magda Sándorral, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökével. Gila Gamliel az MTI-nek elmondta: több napos budapesti látogatása során a mezőgazdasági kapcsolatok szorosabbá tételéről tárgyalt Budapesten. A megbeszélések másik fő témája a már létező magyar-izraeli öntözési együttműködés volt. Az izraeli agrártárca miniszterhelyettese szerdán meglátogatta az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást (OMÉK) és részt vett az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának kihelyezett ülésén. ÁSZ: kacsa az üres gabonaraktárakról szóló hírÁron alul kényszerülnek eladni a gabonát a gazdák? Gabonabajok Spanyolországban: megéri szállítani
Cikkek A Magyar Televízió csak óvatosan veszi fel a kesztűt a kereskedelmiekkel 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 13:59
Egyes bevételek bizonytalanná válása miatt "óvatosan" tervezi szeptember 12-én induló őszi struktúráját a Magyar Televízió (MTV) - nyilatkozta Rudi Zoltán elnök szerdán az MTI-nek, megjegyezve, a minőségi műsorok felé kíván fordulni a társaság. "Nem változtatunk meg egyszerre mindent, mert ha kiderül később, hogy nincs további forrás, nem szeretnénk durván leállítani már elindult produkciókat; ha viszont kiderült, hogy tudjuk rendezni a Magyar Televízió anyagi helyzetét, akkor októberben, novemberben azokat a nagyon jó terveket, amelyeket előkészítettek a kollégáim, szépen folyamatosan megvalósítjuk" - mondta. A különbség az lesz, hogy "hangsúlyt kap a minőségi televíziózás: kevesebb pénzt és kevesebb energiát, kapacitást fordítunk a szórakoztató műsorokra, és többet a közéleti, tudományos és dokumentumműsorokra" - fejtette ki Rudi Zoltán, a "nézhető, érdekes és minőségi televíziózás" felé mozdulásnak nevezve ezt. A tévéelnök szavai szerint archívumukat és "régi nagy műsoraikat" a digitális technika és "kreatív ötletek" segítségével keltik újra életre, azonban nem kívánt ezzel kapcsolatban részletekbe bocsátkozni. Rudi Zoltán utalt arra, hogy a költségvetési zárolások és az áfa-fizetés miatt nem juthatnak hozzá a Nemzeti Audiovizuális Archívum létrehozásával kapcsolatban tervezett 5,3 milliárd forintos bevétel egy részéhez. Fél év alatt 2 milliárdot hozott az MTV Sikertörténet az Esti mese visszatérése
Cikkek Kamatot vágott a lengyel jegybank 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 13:47
A lengyel jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Ezzel a jegybank idén öt lépésben öszesen 200 bázisponttal szállította le az irányadó kamatot, amely így történelmi mélyponton áll. A piacon számítottak a lépésre, minthogy a legfrissebb adatok szerint a gazdaság nehezen kap lábra, ugyanakkor az infláció 21 hónapja nem volt ilyen alacsony. Elszámolták: csökkentették a lengyel GDP-várakozást Rekordév a varsói tőzsdén
Cikkek Nem drágulnak a használt lakások 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 13:44
Az ingatlanforgalmazók az új lakóingatlanoknál a következő 12 hónapban 3 százalékos áremelkedést feltételeznek
Cikkek Milliárdos csalással vádolják a Duna Profitot 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 12:24
Folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítja a rendőrség a miskolci székhelyű, jelenleg felszámolás alatt lévő Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet igazgatóságának tagjait. Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Tánczi Tibor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy a rendőrök számítása szerint a gyanúsítottak 2,5 milliárd forint kárt okoztak a szövetkezet több mint 3 ezer kisbefektetőjének. Az alezredes hozzátette: a két év óta folyó és a napokban lezáruló nyomozás során 15 személyt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként. Összesen mintegy 2.933 bűncselekménnyel gyanúsíották meg őket. Befellegzett a kalózfilmeknek, lopott zenéknek?
Cikkek További olajár-emelkedés várható - hordonként 18 dollár spekuláció 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 12:14
A német gazdasági minisztert nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a nyersolajárak az amerikai déli államokat sújtó hurrikán-katasztrófa után tovább emelkedjenek. Tudomása szerint finomító kapacitásokat is tönkretett a hurrikán, a feszült helyzet tehát tovább éleződhet - vélekedett Wolfgang Clement. Clement szerint ugyanakkor a világgazdasági konjunktúra és a német gazdaság erejét mutatja, hogy az éles olajpiaci helyzet kihatásait eddig korlátok között lehetett tartani. Clement arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy hosszabb távon növelje a finomító kapacitásokat, " hajtson végre korrekciót" e téren. A német miniszter becslése szerint a hordónként 70 dollár körül mozgó olajárban 18 dollár a spekulatív elem, amiért a magas kockázatokat vállaló befektetői alapok (hedge fond) a felelősek. Az alapoknak a szerepére is tekintettel kell lenni az ármozgások értékelésekor- mondta. A nyersolajárak kedden értek el hordónként 70,9 dollárral rekordszintet, szerda reggel pedig az amerikai típusú WTI nyersolajjal 70,32 dolláron, a keddi záróárhoz képest 42 centtel drágábban kereskedtek.Üzemanyaghiánytól félnek - rekordszinten az olajárKatrina visszafogja az amerikai növekedést, de az újjáépítés jót tehet a gazdaságnak
Cikkek Alkotmánybírósághoz fordulnak a szakszervezetek a BA privatizáció miatt 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 12:10
Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a Budapest Airport (BA) privatizációjáról szóló kormányhatározat érvénytelenítése érdekében a repülőtéri érdekképviseletek - mondta Kovács Zoltán, az üzemi tanács korábbi elnöke, a Repülőtéri Minibusz-gépkocsivezetők Szakszervezetének alelnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: a következő egy hét során akár kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést is kilátásba helyeztek a repülőtéren. Kovács Zoltán az MTI-nek elmondta: sem szakmailag, sem erkölcsileg nem tartja megalapozottnak a repülőteret üzemeltető cég privatizációját. Hangsúlyozta: a BA megáll a saját lábán, adózás előtti eredménye 33 milliárd forint, ez a teljesítmény pedig fedezi a szükséges fejlesztések költségeit. Csorba Attila, az egyik reprezentatív szakszervezet elnöke elmondta, hogy a szakszervezetek átadták a privatizációtól független követeléseiket a munkáltatónak, a menedzsmentnek hét nap áll rendelkezésére a tárgyalásra, ám ha a BA nem veszi komolyan a beadványt, "a következő hét napban két órás figyelmeztető sztrájkra is sor kerülhet".Sztrájkra készülnek Ferihegyen Időközben az ÁPV Rt. a privatizációs pályázatot érvénytelenítő határozat miatt készül jogi útra terelni az ügyet. Részletek...
Cikkek Sztrájkra készülnek Ferihegyen 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 11:52
A Ferihegyi repülőtéren működő öt reprezentatív szakszervezet közös sztrájkbizottságot alakított - jelentette be Kovács Zoltán, a Budapest Airport üzemi tanácsának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Közölte azt is, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elsőfokú határozatában érvénytelennek nyilvánította a Budapest Airport Rt. privatizációs pályázati kiírását. BA privatizáció: bírósághoz fordul az ÁPV Rt.Vasutassztrájk jöhet a MÁV pénzügyi helyzete miatt
Cikkek Privatizáció: bírósághoz fordul az ÁPV Rt. 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 10:47
Az ÁPV Rt. valószínűleg jogorvoslattal fog élni a Budapest Airport Rt. privatizációs pályázatát érvénytelenítő döntés ellen
KKV Befellegzett a kalózfilmeknek, lopott zenéknek? 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 10:12
2005-ben a médiaipar megindítja eddigi legkíméletlenebb és legsikeresebb támadását a kalózkiadások és a szerzői jogot érintő lopások ellen - a rendőrséggel is szorosan együttműködnek majd
Deviza / Áru Töretlenül erősödik a forint 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 10:02
A forint szerdán reggel erősödéssel kezdte a napot, az eurót 244,70/80 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon
Cikkek Júliusban csökkentek az ipari termelői árak 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 09:18
Az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, éves szinten pedig 4,2 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az első hét havi termelőiár-növekedés 4,5 százalék volt 2004 hasonló időszakához képest. A KSH közlése szerint az ipar belföldi értékesítési árai júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal, a 2004. júliusival összehasonlítva 7,8 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés havi termelői árai 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző havinál, 1,6 százalékkal magasabbak az egy évvel korábbiaknál. Júniusban az ipari termelői árindex az előző hónaphoz viszonyítva nem változott, éves szinten 5 százalékkal emelkedett. Az ipari termelőiár-színvonal tavaly júliusban gyakorlatilag nem változott, az árak 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz és 2,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Zöldség-gyümölcs: nagy lehetőségek előtt az ország Magyarországon a legdrágább a vezetékes telefonálás
Cikkek Stornózás: de hogyan is? 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 09:10
Egyszerűsített számla sztornírozása - segít az APEH
Cikkek BÉT: a csúcsnál is van feljebb 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 09:07
Emelkedést, illetve vegyes ármozgásokat várnak szerdán a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett szakértők. Deák Balázs, a CIB Bank elemzője szerint a keddi emelkedés technikai tényezőkkel magyarázható. A jelek szerint azonban az augusztus elejéig tartó korábbi emelkedő trend folytatódik, így nem kizárt, hogy szerdán is erősödés lesz. Az első komoly ellenállásra véleménye szerint akkor lehet számítani, amikor a részvényárak elérik a korábbi csúcsértéküket. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője nem vár az előző napihoz hasonló "ralit", vegyes ármozgások mellett legfeljebb kisebb erősödést tart valószínűnek. Várakozása szerint a Magyar Telekom tovább lendülhet, amennyiben árfolyama meghaladja az ezer forintot, továbbá a Molban is lát még erőt az emelkedésre. A kedden váratlanul nagyot emelkedő Richter piacán azonban kisebb negatív korrekciót valószínűsít. A BUX 58,29 pontos emelkedéssel, 21.711,95 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,37 százalékos erősödés. Sokba kerül Katrina a biztosítóknak Tegnap: Újra dől a pénz a régiónkba - történelmi csúcson a BUX
Deviza / Áru Üzemanyaghiánytól félnek - rekordszinten az olajár 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 08:59
Szünetel a Mexikói-öbölbeli nyersolajtermelés 95%-a - a kieső mennyiség az amerikai fogyasztás 7%-a
Cikkek Drágább Irak az USA-nak, mint Vietnam volt 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 08:34
Az iraki háború többe kerül havonta az Egyesült Államoknak, mint a vietnami a múlt században
Cikkek Váratlanul keveset vásároltak a németek 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 08:26
Németországban júliusban 0,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a júniusi, 0,7 százalékos visszaesés után, az egy évvel korábbinál pedig 3,0 százalékkal volt kisebb,, a júniusi, 2,3 százalékos tizenkét havi többlet után, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán, változatlan árakon számolva. Az elemzők átlagosan 0,4 százalékos havi és 1,2 százalékos tizenkét havi növekedésre számítottak júliusról. Az első hét hónapban 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi első héthavihoz képest. Az első félévben még átlagosan 0,9 százalékos volt a növekedés, változatlan árakon számolva. A friss - és rossz - adat ellenére az elemzők még bizakodnak, miután egy hét eleji felmérésből az derült ki, hogy most már kissé javul a fogyasztói hangulat Németországban, viszonylagos esélyjavulást sejtetve a gazdasági növekedés számára, mert a németek reménykednek a szeptemberi, előre hozott választások gazdasági hatásaiban, és növekszik a vásárlókedv, nem utolsó sorban azért is, mert az év eleji csúcsokhoz képest valamelyest enyhült a munkanélküliség. A GfK piackutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felmérése öt hónapja első ízben jelezte a gazdasági növekedést eddig fékező fogyasztói hangulat javulását. Csillapíthatatlan a bevásárlóközpont építési láz Váratlan német pesszimizmus - sül a Schröder-bukta
KKV Napi 1 euróért lízingelhetnének laptopot a diákok 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 08:22
Még idén elkészülhet a hallgatói laptopprogram: napi 1 euróért 3 év alatt laptophoz juthatnak a diákok
Cikkek Sokba kerül Katrina a biztosítóknak 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 08:05
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok szerdán csekély nyereségekkel nyitnak, a piacot fékezni fogja az aggodalom a biztosítók profitjáért az amerikai hurrikánkárok miatt, és az ismét emelkedő olajár is árthat a részvénypiaci keresletnek. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 két pont körüli nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenhárom pont körüli nyereséggel kezdhet. Katrina visszafogja az amerikai növekedést, de az újjáépítés jót tehet a gazdaságnak Tegnap itthon: Újra dől a pénz a régiónkba - történelmi csúcson a BUX
Cikkek Az autókereskedők köszönetet mondtak Kovács Lászlónak 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 08:01
A szakma képviselői megköszönték az adóügyi biztosnak, hogy talán sikerül rendezni a regisztrációs adó ügyét
Cikkek Katrina visszafogja az amerikai növekedést, de az újjáépítés jót tehet a gazdaságnak 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 07:51
A Standard and Poor's hitelminősítő szerint a Katrina hurrikán várhatóan visszafogja a harmadik negyedévi amerikai gazdaságnövekedést, ugyanakkor a komoly helyreállítási munkák minden bizonnyal erősítik a GDP bővülést a következő negyedévekben. A hurrikán okozta károk miatt az S and P negatív kilátásra helyezte Louisiana és Mississippi szövetségi államok hitelbesorolását. A közüzemi cégek hitelminősítésén egyelőre nem változtatott a Standard and Poor's. Hurrikán-körkép: hova fújja a pénzt a szél?
Cikkek Az USA a világ legnagyobb fegyverexportőre 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 07:46
Az Egyesült Államok volt a világ legnagyobb fegyverexportőre tavaly, a legnagyobb fegyvervásárlók pedig a fejlődő országok, amelyekre a világon fegyverimportra költött összeg 59 százaléka jutott 2004-ben - derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott amerikai kongresszusi tanulmányból. Tavaly a globális fegyverpiacon 37 milliárd dollárt költöttek külföldi fegyverek vásárlására, s ebből 21,8 milliárd dollárt a fejlődő országok. Az Egyesült Államok 12,4 milliárd, az utána következő - Nagy-Britanniát, Izraelt és Franciaországot megelőző - Oroszország 6,1 milliárd dollárért adott el külföldön fegyvereket. Az amerikai szállítások zöme, és a teljes orosz eladás a fejlődő országokba irányult. A legnagyobb értékben, 5,7 milliárd dollárért Szaud-Arábia szerzett be külföldi fegyvert, majd India (2,9 milliárd dollár) és Kína (2,2 milliárd dollár) következett. A tanulmány megállapítása szerint az utóbbi években a fegyvervásárlások súlypontja - a politikai, katonai és gazdasági feltételek változása miatt - a Közel-Keletről áttolódott Ázsiára, ahol India és Kína a fő megrendelők. Nagy meglepetés az amerikai fogyasztók bizalma
Cikkek A Malév legsikeresebb járata 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 07:42
A Malév malagai járata a nyári menetrendben indított járatok közül a legsikeresebb, az átlagos férőhely kihasználtság júliusban elérte 95,5 százalékot, augusztusban ezidáig pedig meghaladta a 92 százalékot - tájékoztatta az MTI-t a Malév sajtóosztálya. Az eddigi foglalások alapján a malagai járat szeptemberben is gyakorlatilag telt házzal üzemel. A járat olyannyira sikeres, hogy a Malév szeptember vége helyett október végéig üzemelteti. A Malév a nyári menetrendben tíz új útvonalat nyitott meg és ezek közül az egyik a Costa del Sol kapujában lévő Malaga célállomás. A június 4-i járatnyitás óta ezen az útvonalon 5.517 utast szállított a Malév a heti két járatán. A madridi mellett ez a magyar nemzeti légitársaság második spanyolországi célállomása. Utazzon velünk! Szárazon úsztuk meg: vége a legrosszabb strandidénynek Nem emelik tovább a kerozin pótlékot Napozóágy-foglalásban a németek a bajnokok Hova, miért, hogyan? - Így utaztok ti!
Cikkek Ledolgozhatják az előkészítő árát az érettségizők 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 07:28
Ledolgozhatják az érettségi előkészítők árát azok a diákok, akik iskolán kívüli képzésen szereznének többlettudást
Cikkek Európa méretű az ózonlyuk az Antarktisz fölött 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 06:10
Tízmillió négyzetkilométerre nőtt az Antarktisz fölötti ózonlyuk kiterjedése - közölte kedden az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) Rómában. Ha az északi félgömb fölött helyezkedne el az ózonlyuk, akkor teljesen lefedné Európát, amelynek szintén tízmillió négyzetkilométer a területe. A lyuk mérete az évszakhoz képest szokatlanul nagy, az ESA szakemberei szeptemberre várják a maximális kiterjedést. Az ózonlyuk, amelynek méretét 1995 óta kísérik figyelemmel a tudósok, korábban csak két ízben volt nagyobb méretű a mostaninál: 1996-ban és 2000-ben. A Déli-sarkvidék fölötti ózonlyukat először a múlt század 70-es éveinek végén észlelték, a 90-es évek elején az Északi-sarkvidék fölött is jelentősen elvékonyodott a légkör ózonrétege. Az ózon egyfajta védőréteget képez a Föld fölött a Napból érkező ibolyántúli (UV) sugárzással szemben. Az ózonréteg vékonyodása nyomán erősödik a Földre jutó UV-sugárzás, ez pedig bőrbetegségeket, sőt bőrrákot okozhat az embereknek. Veszélyes ózonlyuk Közép-Európa felett Világméretű természeti katasztrófa fenyeget
Cikkek Itt az új, részletes feketelista a légitársaságokról 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 31. 06:06
A Le Figaro című napilap a hatóság ellenőreinek segítségével 37 nevet tartalmazó saját feketelistát állított össze
Cikkek Újra dől a pénz a régiónkba - történelmi csúcson a BUX 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 17:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 463,11 pontos emelkedéssel új történelmi csúcson, 21.653,66 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,19 százalékos emelkedés. A mintegy 16 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények erősödtek a hétfői záráshoz képest. Zillich István, a Takarékbank Rt. üzletkötője szerint újra áramlik pénz a közép-kelet-európai régióba. A pozitív hangulathoz hozzájárult a kedvező GDP-adat, amelyet kedden reggel hozott nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal - tette hozzá. A KSH előzetes adatai szerint az idén a második negyedévben a gazdasági növekedés 4,1 százalékos volt. Az elemzők 3,88 százalék körüli emelkedést vártak. "Az alapok, kihasználva a jó likviditási helyzetet, vásárolták a részvényeket" - mondta az üzletkötő. Hozzátette: a környező országok tőzsdéi is jól szerepeltek kedden.Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Közel 4%-os GDP-növekedés, 2%-os infláció, folytatódó privatizáció - pénzügyminisztériumi tervek
Cikkek Nagy meglepetés az amerikai fogyasztók bizalma 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 16:35
Az amerikai fogyasztók bizalmát kifejező indexére augusztusra a júliusinál 2 ponttal magasabb értéket közölt a Conference Board (CB) amerikai gazdaságkutató csoport. Az adat nagy meglepetés, az előzetesen megkérdezett elemzők egészében az index csökkenésére számítottak. Az index értékéül a CB 105,6 pontoz hozott ki a júliusi 103,6 pontról. A Dow Jones Newswires-CNBC által megkérdezett 20 gazdasági szakértő véleményének az átlaga szerint az augusztusi mutató 101,0 pontra hanyatlott volna az eredetileg közölt júliusi 103,2 pontról. Júniusban a mutató 106,2 pont lett, tavalyi átlaga 96,1 pont volt. Az index augusztusi növekedését a CB az amerikai munkaerőpiaci és jövedelmi helyzet javulásával indokolta, ezek ellensúlyozták a bizalmat romboló emelkedő üzemanyagárak hatását. A jövedelmek az elmúlt egy hónapban az infláció kétszeresével nőttek. Az amerikai gazdaságot a fogyasztók szerint (a CB 5 ezer háztartást kérdez meg) a dráguló olaj és benzin sem téríti le növekedési pályájáról. Teljes az egyetértés: a GM és a Ford bóvli Bombameglepetés és rekord a legfrissebb amerikai makroadat
Deviza / Áru Erősödött a forint a jó GDP-adat hatására 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 16:23
A forint erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót 245,00/15 forinton jegyezték kedden fél négy tájban
Cikkek Közel félmilliárd dolláros büntetést fizet az adócsaló könyvelőóriás 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 15:30
A világ egyik vezető könyvelő-könyvvizsgáló cége, a KPMG 456 millió dolláros büntetést fizet peren kívül, mivel korábban ügyfeleinek adóelkerülő befektetéseket ajánlott - jött létre keddre virradóan a megállapodás az amerikai kormányzat jogi képviselőivel. Ugyanakkor viszont bűnösnek mondtak ki nyolc egykori KPMG vezetőt, mert megrövidítették az amerikai adóhatóságot. Júniusban a társaság elismerte, hogy korábbi vezetői törvényellenesen viselkedtek. Kiderült, hogy 1996 és 2002 között a cég számos esetben ajánlott jópénzű magánszemélyek részére olyan megoldásokat, amelyek révén nem kellett leróniuk adójukat. Milliárd dollárokra becsült adóelkerülésre teremtett lehetőséget. A cég a szolgálatáért egyébként 128 millió dollárt kasszírozott ügyfeleitől. A KPMG-nek egyéb feltételeket is kell teljesítenie a megállapodás értelmében, viszont nem folyik tovább ellene eljárás, elhárult a veszély a feje fölül. Nem úgy, mint egy hasonló amerikai társaságnak, az Arthur Andersennek, amelynek annak idején az Enron-ügy kapcsán fel kellett függesztenie tevékenységét és sok ezer dolgozója állás nélkül maradt.Újabb listázás - nyilvános az APEH feketelistájaJók az APEH megérzései, ha nagy lábon él a papíron szegény ember
Cikkek Külföldi pénzből finanszírozná a hiányt Románia 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 15:06
A közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke Romániában 1,48 milliárd euróra nőtt az idei év első felében az egy évvel korábbi 1,28 milliárdról - tette közzé a román jegybank. Az idei év egészében 3,8 milliárdra számítanak, amiből a fizetési mérleg növekvő hiányát akarják finanszírozni. A fizetési mérleg hiánya 2,705 milliárd euróra nőtt az év első felében az egy évvel korábbi 1,689 milliárdról. Az idén két jelentős privatizációs ügylet várható, az ország legnagyobb bankjának, a Banca Comerciala Romanának és a Casa de Economii si Consemnatiuni(CEC) takarékbanknak az eladása. A külkereskedelmi mérleg hiány is nőtt Romániában, az év első hét hónapjában 3,63 milliárd euróra az egy évvel korábbi 2,4 milliárdról. Újabb, ezúttal francia konkurens az OTP-nek Románia hallani sem akar a székelyföldi eurorégióról
Cikkek 2000 munkahely szűnhet meg a magas olajár miatt 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 15:00
Az Alitalia a magasba szökő olajárak miatt a korábbiakban bejelentettnél 2000 munkahellyel többet számolhat fel - írja az Il Sole 24 Ore című olasz lap. A lap értesülését a bajokkal küszködő állami légitársaság nem erősítette meg. Az Alitalia korábban már egyeztetéseket folytatott a szakszervezetekkel 3700 fős, a pilótákat, a földi személyzetet és az utaskísérőket egyaránt érintő leépítésről a 2005-2008 évi átalakítási terve részeként. Olasz lapjelentések szerint e három év alatt a magasabb olajárak miatt a légitársaságnak 300 -400 millió euróval többet kell üzemanyagra fordítania, emiatt kénytelen a vezetés mérlegelni a további két ezer fős leépítést. Az Alitalia tavaly fogadta el átalakítási tervét, amelynek része a földi kiszolgálási üzletágnak (AZ Servise) leválasztása a repülési (AZ Fly) üzletágról. Ettől a szétválasztástól reméli a légitársaság a magánberuházók érdeklődésének felerősödését, amely idővel a társaság privatizálásához vezethet el. Venezuela segítene az amerikai szegényekenNem emelik tovább a kerozin pótlékot
Cikkek Az AirBridge újraindulna a Malévért, de változatlan ajánlattal 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 14:48
Az AirBridge ismét indulni szeretne, ha új pályázatot írnak ki a Malévre, korábbi ajánlatán azonban nem javít
Cikkek Koppintott kínai cipők: Nike-pipás adidas miatt perelnek 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 14:33
Egyelőre csak az Adidas perli a kínai Aile ruha- és cipőgyártót Fucsianban, mert félreérthető ábrát használ logóként: az adidas három csíkos jelzését a Nike logójával kombinálva. A német sportszergyártó mintegy 300 ezer eurós kártérítést kér a kínai utánzatok miatt, melyeket szerinte egyébként három kínai helyen is forgalmaznak, illetve gyártanak. A China Daily angol nyelvű kínai lap beszámolója szerint két pekingi áruház is vétkes, mert átvette az Aile "adidas-koppintásait". Kínában nagyiparrá nőtte ki magát a menő nemzetközi márkák hamisítása és egyes becslések szerint a világban előállított ilyen termékek mintegy 70 százaléka Kínából származik. Egyre több német nagykonszern került külföldi kézbe Nem ijed meg a Nike az új adidas-óriástól Az adidas megveszi a Reebokot
Cikkek Közel 4%-os GDP-növekedés, 2%-os infláció, folytatódó privatizáció - pénzügyminisztériumi tervek 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 14:10
Az idei évre 3,5-4,0 százalékos, a felső határhoz közelebb álló bruttó hazai termék (GDP) növekedéssel számol a Pénzügyminisztérium - 2 százalékos inflációt várnak jövőre, a privatizációt pedig nem állítják le
Cikkek Zöldség-gyümölcs: nagy lehetőségek előtt az ország 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 13:41
Magyarországon mintegy 2,8 millió tonna zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, évente mintegy 250 milliárd forint értékben
Cikkek Újabb razziákba kezd a VPOP 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 13:17
Szeptembertől a jövedéki adóalanyoknál újabb nagyszabású és hosszú távú ellenőrzési sorozatot indít a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az ellenőrzés kiemelten érinti a jövedéki termékek előállítóinak és forgalmazóinak körét. A folyamatos jelenléttel és vizsgálattal gyakorolt hatósági felügyelet elrendelésének célja a jövedéki termékek előállítása, forgalmazása, illetve legális piacának megerősítése, valamint a versenysemlegesség biztosítása és nem a törvényesen működő vállalkozók tevékenységének ellehetetlenítése. A VPOP a feketegazdaság elleni sikeres fellépés érdekében az érintett gazdálkodók megértését és együttműködését kéri - tartalmazza a közlemény.Export ÁFA: újabb adócsalást lepleztek le14,5 millió értékű román cigarettát fogtak NagylaknálTörvénysértések a Forma 1-en
Cikkek Újabb, ezúttal francia konkurens az OTP-nek 
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 12:32
A francia Société Générale szándéklevelet fog beadni a negyedik számú román kereskedelmi bank, a Casa de Economii si Consemnatiuni (CEC) többségének privatizációjára, idézte a román sajtó kedden a francia bankház jelenlegi román leánybankja, a BRD-SocGen elnökét, Patrick Gelint. Az előzetes ajánlatok beadásának határideje szerdán lejár. Az eddig ismert többi érdeklődő között van az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen International, az OTP Bank Rt., a görög National Bank of Greece és az EFG Eurobank Ergasias, illetve a francia-belga Dexia bank. A román kormány július közepén hagyta jóvá a CEC, az állami takarékbank privatizációját. Eszerint a pénzintézet összesen 90,1 százalékát privatizálják, 9,9 százalék a román vagyonalapé marad. A román kormány a még teljesen állami tulajdonban lévő CEC legalább 50 százalék plusz egy részvényes, illetve legföljebb 75 százalékos részét szánja egyedik külföldi stratégiai befektetőnek. Öt százalék a tervek szerint az alkalmazottaké lesz. Kamatvágás után: melyik bank, mit kínál? A vártnál gyengébben teljesített az OTP - a profit így is 38 milliárd
KKV Jól jártak a a Budapest Banknál pályázó kkv-k  
Privátbankár.hu | 2005. augusztus 30. 12:14
A Budapest Bank 136 ügyfele a GVOP keretében 1,8 milliárd forint támogatási összeget nyert el
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG