Hírek
Cikkek
Elszaladt az euróinfláció
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 11:35
Szeptemberben az eurózónában 2,5 százalékra emelkedett az éves
drágulási tempó az augusztusban mért 2,2 százalékos ütemről -
közölte az unió statisztikai ügynöksége első becslésében. Az adat megfelel a szakértők várakozásának, amelyben 2,4 százalékos inflációt jeleztek előre. A magasra szökő energiaárak gyorsítottak fel az inflációt, amely
a leggyorsabb mértékben emelkedett szeptemberben tavaly május óta.
Szeptember már a negyedik hónap, amikor az infláció üteme meghaladja
az Európai Központi Bank által, az árstabilitás küszöbének tekintett
2,0 százalékos mértéket. Az Eurostat nem közölt részleteket az
áralakulásról, azt majd a végleges adatokkal együtt októberben 18-án
hozza nyilvánosságra.
Cikkek
Egy kamatvágás még belefér?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 11:22
Az Ecostat szerint reális az új áht-hiánycél, az év végéig még elképzelhetőnek tartanak egy minimális jegybanki alapkamatcsökkentést
Cikkek
Lélektani határon a forint
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:55
A nyitást követően, átlagos forgalom mellett, csaknem 1 forinttal gyengült a
forint árfolyama az euróval szemben, az eurót 10 óra után 249,90
forinton jegyezték szemben a csütörtök délutáni, 248,50/55 forinttal. Az euró árfolyama a kereskedők szerint pénteken áttörheti a 250 forintot, így a reggel még csak kismértékben emelkedő másodpiaci hozamok tovább nőhetnek.Friss devizaárfolyamok
Cikkek
Kiszorítják a dohányzókat Európából
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:50
A spanyol törvényhozás nemet mondott a kijelölt dohányzóterületek munkahelyi létesítésére
Cikkek
Tesco és Carrefour: helycserés támadás
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:40
A brit Tesco és a francia Carrefour megegyezett,
hogy helyet cserélnek azokban az országokban, ahol alacsony a piaci
részesedésük. A megállapodás értelmében a Tesco hat üzletet, és két telket
ad át a Carrefournak Tajvanon, és 57,4 millió eurót fizet a francia
cégnek, cserébe 11 Carrefour üzletet kap Csehországban, és négyet
Szlovákiában.Szeretjük a Gazdaságost: nő a saját márka forgalma
Cikkek
Svájci munkavállalás: csak kvóta alapján
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:33
A napokban tartott svájci népszavazás nem arról döntött, hogy az
Európai Unió 10 új tagállamának állampolgárai szabadon vállalhatnak
munkát, csak évente emelkedő kvótarendszert hagyott jóvá -
tájékoztatták a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban
az MTI-t.
A 10 új tagállam állampolgárainak együttesen jövő év május
végétől a jelenleginél 400-zal, illetve 3.400-zal több, szám szerint
1.700 illetve 15.800 tartózkodási engedély adható ki munkavállalás
céljából 1 évnél hosszabb, illetve 1 év alatti időtartamra. Az erre
vonatkozó jegyzőkönyv várhatóan jövőre lép hatályba. Az emelt kvóta
egy évig érvényes, majd évente emelkedik.
Cikkek
Veres János: tévedés az adóssághatár túllépése
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:31
Veres János pénzügyminiszter átadta a jövő évi költségvetés tervezetét Szili
Katalinnak, az Országgyűlés elnökének pénteken reggel Budapesten. Veres János elmondta: ez a költségvetés biztosítja az ország felzárkózását, hogy az ország minél hamarabb az Európai Unió átlagához közeledjen. Hozzátette: a jövő évi költségvetés igazságosabb családtámogatást biztosít, és az adóváltozások következtében mintegy 200 milliárd forinttal több pénzt hagy a vállalkozásoknál, az
embereknél. A pénzügyminiszter megjegyezte: tévedés az a sajtóban megjelent
adat, amely szerint az adósságállomány túllépi jövőre a GDP 60
százalékát. A költségvetés szerint ez 58 százalék.
Cikkek
Nőtt a bruttó adósság nagysága
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:09
A nemzetgazdaság bruttó adóssága az idén az első félév végére 64,9
milliárd euróra emelkedett az első negyedév végi 60,5 milliárd
euróról - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az államháztartás és az MNB bruttó adóssága 27,1 milliárd
eurót tett ki, amiből 11 milliárd euró a forintadósság mértéke. Az
előző negyedév végén ez 26,2 milliárd, illetve 11,4 milliárd euró
volt.
A magánszektor bruttó adóssága a félév végére 37,8 milliárd
euróra nőtt, az előző negyedévi 34,4 milliárd, illetve a 2004. év
végi 33 milliárd euróról.
Cikkek
Csehországba megy a Hyundai
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:07
A Hyundai dél-koreai autóipari vállalat bejelentette, hogy új európai
gyártótelepét Csehországban akarja létesíteni. A Hyundai Motor ezzel
akarja megvetni lábát az európai piacokon. A valószínűleg a lengyel
határ közeli Ostravában létesítendő gyártótelepet mintegy 1,2 milliárd dolláros (1 milliárd eurós) befektetéssel hozzák létre.
Cikkek
Elemzői várakozások felett a folyó hiány mértéke
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:05
A folyó fizetési mérleg hiánya 1,701 milliárd euró volt az idén a második
negyedévben, az első félévi deficit 3,246 milliárd eurót tett ki -
közölte a jegybank az előzetes adatok alapján. Az elemzők 1,69
milliárd eurós deficitet vártak a II. negyedévre.
Az MNB felülvizsgálta a 2004 negyedik negyedévi és az idei első
negyedévi hiányt. A revideált adatok szerint a folyó fizetési mérleg
hiánya tavaly a negyedik negyedévben 1,797 milliárd euró volt, így a
2004. évi deficit 7,136 milliárd euró volt.
Cikkek
Kisebb lett a külker hiány
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:04
A külkereskedelmi termékforgalom első hét havi hiánya 1,495 milliárd
euró volt, szemben az egy évvel korábbi 2,602 milliárd euróval -
közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes
számok alapján. A korábban közölt első becslés szerint a
külkereskedelmi deficit 1,51 milliárd euró volt január-júliusban.
Az idén az első hét hónapban az export 27,314 milliárd euró
volt, 9,3 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, az import 28,807
milliárd eurót tett ki, 4,4 százalékkal emelkedett.
Cikkek
3,4 százalékkal nőttek az ipari árak
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:03
Az ipari termelői árak augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,1
százalékkal, éves szinten 3,4 százalékkal emelkedtek - közölte a
Központi Statisztikai Hivatal. Az első nyolc havi termelőiár-növekedés
4,4 százalék volt 2004 azonos időszakához képest.
Az ipar belföldi értékesítési árai augusztusban az előző
hónaphoz képest 0,9, a tavaly augusztusival összehasonlítva 7,4
százalékkal nőttek. Az exportértékesítési árak 0,5 százalékkal
voltak alacsonyabbak az előző havinál, 0,4 haladták meg az egy évvel
korábbi szintet.
Cikkek
A DaimlerChrysler beszállna a Volkswagenbe
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 10:01
A német DaimlerChrysler autóipari vállalat mintegy 20 százalékos
részesedést kíván szerezni a Volkswagen művekben - közölte a
DaimlerChrysler felügyelőbizottsági forrására hivatkozva a Focus című
magazin.
A tárgyalások a cikk szerint előrehaladott stádiumban
vannak. Jürgen Schrempp vezérigazgató, aki távozik posztjáról,
támogatja az ötletet, de a végső döntést utódjára, Dieter Zetschere
akarja hagyni, aki februárban, vagy márciusban szeretné tető alá
hozni az üzletet. A Focus szerint arról is szó van, hogy a cégek
kereszttulajdont szerezzenek, vagyis a VW részesedéshez juthat a
DaimlerChryslerben.
A Porsche cég szerdán jelentette be, hogy 10,26 százalékos
szavazati jogot biztosító részesedést szerzett a VW-ben és célja,
az, hogy mintegy 20 százalékos tulajdonosi részarányával a VW
legnagyobb részvényese legyen.
Cikkek
Brüsszel és a magyar pancsveszély
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 08:55
Garanciákat kér az Európai Unió illetékes bizottsága arra, hogy hamisított borok nem kerülnek a krízislepárlásra felajánlott, ötszázezer hektoliteres magyar bormennyiségbe - értesült a Világgazdaság. A cikk szerint információk jutottak el ugyanis Brüsszelbe arról, hogy Magyarországon pancsolt borkészletek vannak. A lap értesülései szerint a tárca eddig nem tudta felmutatni Brüsszelben a megfelelő biztosítékokat.A magyar bor siker? A magyar bor kudarc?
Cikkek
Tűzoltó nem lehetsz, de katona....
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 08:33
Tűzoltók és mozdonyvezetők nem lehetnek a nők Magyarországon, bár olyan jogszabály
nincs, amely kimondottan tiltaná ezt
Cikkek
Versenyhivatal: beváltott remények
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 08:30
Az, hogy a Gazdasági Versenyhivatal szabályozta a
versenyfelügyeleti bírság kiszámításának módszerét, beváltotta a
hozzáfűzött reményeket - mondta a Napi Gazdaságnak Hargita Árpád,
a Versenytanács vizsgáló főtanácsosa. Az azóta kialakult bírságolási
politika elrettentő hatásáról nehéz még beszélni, mert csak évek
múlva tudja a hivatal megvizsgálni, hogy a jogsértését megállapító
határozatok után mennyiben változott az eljárás alá vontak piaci
magatartása - olvasható az újság mai számában.Munkában a Versenyhivatal - újabb milliós bírság
Cikkek
Jön az egyéni járulékszámla
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 08:05
Januártól bevezetik az egyéni járulékszámlát, ez alapján
igényelhető a háromszintű egészségügyi ellátási csomag - írja a Világgazdaság. A cikk szerint az alapvető gyógyítás mindenkinek jár, az extraigényekért külön fizetni kell, a klinikák állami kézben maradnak. Elkészült az ágazat 2020-ig szóló
koncepciója - erősítette meg Rácz Jenő egészségügyi miniszter a lapnak."Potyautas"-probléma: Bokros Lajos szerint szükség van 0. nyugdíjpillérre
Cikkek
Megint kedvezőnek tűnnek az APEH üzemanyagárai
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 08:00
A holnaptól kezdődő negyedévben ismét érdemes lehet az adóhatóság által közzétett árak alapján költségtérítést kérni
Cikkek
Banki fiókátvétel ügyfelestül, alkalmazottakkal
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 07:26
A Volksbank átveszi az ÁÉB 10 fiókját és egy kirendeltségét, az ottani lakossági és vállalati ügyfelekkel együtt
Cikkek
Csak a topon lévő helyeken lesz felszolgálási díj?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 07:14
A vendéglátóhelyek 95-96 százalékánál a felszolgálási díj bevezetése akkora áremelést jelentene, amelyre nincs fizetőképes kereslet
Cikkek
"Szúnyogcsípés" volt a szerdai tőzsdei korrekció
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 07:02
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke szerint
amíg a forint árfolyama stabil, a külföldi befektetőknek mindegy, mi
történik a magyarországi államháztartásban
Cikkek
A franciáknak sem jön össze a költségvetési terv
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 07:00
A hiány már "úton van" afelé Franciaországban, hogy meghaladja jövőre a 3 százalékot - vélekednek a francia közgazdászok, jóllehet a kormányzat az államháztartás hiányát az idei évi - GDP-hez viszonyított - 3,0 százalékról 2,9 százalékra kívánja csökkenteni.
Többen úgy vélik, hogy az idei hiány-arányt is túlteljesítheti jövőre, azaz annál is nagyobb lesz, íly módon ötödik egymást követő évben nagyobb az eurózónában megengedettnél, noha a kormány a 2006-os költségvetésben a kiadások - köztük a társadalombiztosításiak - megkurtítását irányozta elő.
Ugyancsak túllépi majd Franciaország a megengedett 60 százalékos GDP-arányos államadóssági küszöböt is, nem csak idén, jövőre is, és az elérheti a 70 százalékot. Nem utolsó sorban azért, mert a várt 2,25 százalékos GDP-növekedés sem teljesül majd - állítja a közgazdászok többsége. Az IMF 1,8 százalékos növekedést jósol jövőre az országnak.
Szerintük mindezek miatt ismét vita várható az EU brüsszeli bizottságával annak elkerülésére, hogy az pénzbüntetéssel sújtsa Franciaországot a stabilitási paktumban vállalt célok nem teljesítése miatt.
Megvannak a kormány számai! Idén 6,1%, jövőre 4,7%
Járai: a piac kényszeríteni fogja a kormányt!
Cikkek
Szlovénia áfát emelhet
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 06:41
A szlovén kormány nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2007-ben
növeli az áfá-t az államháztartási deficit csökkentése céljából. Andrej Bajuk szlovén pénzügyminiszter azt mondta, hogy az elképzelések szerint az átlagos áfa mértékét 20 százalékról 21-re emelik, míg az elsősorban az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében
alkalmazott áfa-kulcsot 8,5 százalékról 9 százalékra növelik. A miniszter hangsúlyozta: ez még nem végső döntés, a kormány vizsgálja, hogy milyen más lehetőségek vannak a deficit mérséklésére. Szlovénia, amely tavaly csatlakozott az EU-hoz, azt tervezi, hogy 2007-ben bevezeti az eurót.További adózási tudnivalók
Cikkek
Nulla növekedés Olaszországban
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 06:39
Az olasz kormány továbbra is úgy véli, hogy idén nem nő a gazdaság
annak ellenére, hogy a második negyedévben nem várt mértékben nőtt a
GDP. A csütörtökön ismertetett kormányközlemény szerint 2005-ben
stagnál a gazdaság, azután, hogy az első negyedévben negatív előjelű
volt a növekedés, a második negyedévben erős élénkülés volt
tapasztalható és a mérsékelt bővülés várható a harmadik és a
negyedik negyedévben. A kormány egyúttal megerősítette azt a júliusi várakozását, hogy
2006-ban 1,5 százalékkal bővül a gazdaság.
Cikkek
Száguld a kínai luxuspiac
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 06:35
Kína a legjobb úton halad a világ második luxuscikk piacának kijáró rang
megszerzése felé - derül ki az Ernst and Young könyvvizsgáló cég
által készített tanulmányból. Kína az elkövetkező tíz évben megelőzheti az Egyesült
Államokat és Japán után a világ második legnagyobb luxuscikk piacává
válhat. A 2005-ös és 2008-as évek között a becslések szerint évi 20
százalékkal bővülhet a luxusjavak piaci forgalma. 2015-re a forgalom
átlépheti a 11,5 milliárd dollárt, a világforgalom 29 százalékát. A forgalom bővülésének motorja egyrészt a kínai gazdaság
lendületes növekedése, másrészt a kínai fogyasztó magatartásának
változása.Luxus lakópark lesz a Kinizsi laktanyából
Cikkek
Újra parketten az econet - bezsebelt egy büntetést is
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 06:30
Az Econet részvényeinek felfüggesztése megszűnik, ezért 2005. szeptember 30-tól újra lehetővé válik mind az Econet részvény, mind az Econet határidős lejáratok kereskedése.
Ennek megfelelően a BÉT vonatkozó szabályozásával és a már meghirdetettekkel összhangban a 2005. szeptemberi határidős Econet lejárat Bezárási Napja is 2005. szeptember 30., s ezen a napon kerül sor a Lejáratkori Elszámolóár meghatározására. A 2005. szeptemberi határidős Econet lejárat Lejárati Napja 2005. október 5-e.
Ezzel párhuzamosan 2005. szeptember 30-án lehet először az Econet határidős kontraktus 2006. szeptemberi lejáratára kereskedni.
2,5 millió forint bírság az econet.hu-nak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2,5 millió forintra bírságolta az econet.hu Informatikai Rt.-t a tájékoztatási szabályok megsértése miatt.
A PSZÁF határozata szerint nem átlátható az econet.hu, mint nyilvános tőzsdei részvénytársaság pénzügyi-, gazdasági helyzete, befektetéseinek tényleges értéke a cég által bejelentett és közzétett információk alapján nem állapítható meg.
A vállalat pénzügyi-, gazdasági helyzete nem tárható fel teljes körűen még a PSZÁF vizsgálata során a felügyelet birtokába jutott okiratok, továbbá a vizsgálat során tett ügyfél-nyilatkozatok és tanúvallomások alapján sem - olvasható a határozatban.
A PSZÁF felszólította az econet.hu-t, hogy a továbbiakban maradéktalanul biztosítsa a nyilvános kibocsátókra vonatkozó jogszabályi követelmények érvényesülését, különös tekintettel a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok kibocsátóinak tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatos jogszabályi előírásokra.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Ötszázan elhitték, hogy ingyen lesz új autójuk
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 06:30
A trükk a reklám lett volna. Viszont se reklám, se pénz nem maradt. Csak az autó, meg a kötelezettségek...
Cikkek
A BAT kivonul Horvátországból?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 06:00
A magyarországi gyárral is rendelkező British American Tobacco október elején dönt arról, hogy kivonul-e Horvátországból, ahol hat éve van gyára - írta a Financial Times.
A cég állítása szerint "ellenséges" gazdasági környezetben kell működnie, nagy a bürokrácia, a "diszkriminatív" fogyasztási adók hátrányosan érintik az importőröket, s előnyös helyzetbe hozzák a belföldi márkákat.
A világ második legnagyobb dohányipari vállalata 1999-ben vetette meg a lábát Horvátországban, amikor 80,5 százalékos részesedést vásárolt a zadari TDZ dohánygyárban. A rossz üzletmenet miatt a cég a csőd szélén áll, s a tulajdonosok nem akarnak több pénzt fektetni a vállalkozásba.
Hőerőművet tessék!
Nem dohányzik? Akkor fizessen kevesebbet!
Uniós vizsgálódás dohányreklám-ügyben
Cikkek
Olcsóbb a négynapos autópálya-matrica szombattól
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 17:00
A nyári turisztikai időszak leteltével, október 1-jétől a csak személyautókra vonatkozó négynapos autópálya-matrica ára 1.460 forintról 1.120 forintra csökken.
A díjszabás szezonális változásait egy többször módosított tavalyi GKM-rendelet írja elő.
Más országok és külföldi autópálya-társaságok gyakorlatához hasonlóan az autópályákat eseti jelleggel használók számára lehet előnyös - csak a D1-es kategóriában vásárolható - négynapos matricákat venni. A nyári hónapokban jelentősen emelkedik az autópályák forgalma, főként a Magyarországra látogató külföldiek miatt.
Drágább lesz a sztrádamatrica, de nem kell többet fizetni érte
Drágul a szlovák sztrádamatrica
Búcsú az ingyenes autópálya-szakaszoktól?
Cikkek
India Kína után lohol
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 16:30
Jóllehet India 5,3 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi beruházást vonzott tavaly, negyedével többet, mint 2003-ban, de ezzel együtt is messze elmaradt ezen a téren Kínától, amely 60,6 milliárdos KKB-t mondhatott magáénak a múlt évben.
Az ENSz kereskedelmi és fejlesztési szervezete, az UNCTAD által közzétett adatok szerint az indiai beruházások növekedése az ország szabadabbá tett beruházási politikájának köszönhető.
Így tavaly emelték a külföldiek által megszerezhető részesedés arányát olyan ágazatokban, mint például a légiközlekedés, a bankok, az olajfeldolgozás.
India a saját külföldi közvetlen befektetések terén ugyanakkor lekörözte Kínát, mivel az indiaiak 2,22 milliárd dollárt fektettek be cégekbe külföldön 2004-ban, a kínai vállalatok viszont csupán 1,8 milliárdnyit.
Maharadzsa: indiai részvényekbe is befektethetünk
Szövetkezés a járműiparban - Tata, Fiat, közös fogat
Indiába megy a Budapest Bank
Cikkek
Porsche: egyelőre 10 a 20-ból
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 16:00
A Porsche AG szeptember 28-án több mint 32 millió Volkswagen törzsrészvényt vásárolt, s ezzel 10,26 százalékos részesedést birtokol a wolfsburgi vállalatban.
A részvények megvásárlása összhangban van a Porsche korábban bejelentett szándékával, miszerint 20 százalék szavazásra jogosult tőkét kíván szerezni a Volkswagen AG-ban és ennek megfelelő arányban szeretné képviseltetni magát a Volkswagen felügyelő bizottságában.
A Porsche és a Volkswagen eddig is intenzíven együttműködött, többek között a Cayenne-karosszéria gyártásában és egy közös hybrid motor kifejlesztésében.
Online hitelbírálat, kedvezőbb THM - mit kell tudni az új, olcsóbb autólízingről?
Jön az új Skoda egyterű - cáfolják a létszámemelést
Drágább lesz a sztrádamatrica, de nem kell többet fizetni érte
Cikkek
Akvizíció házon belül: még nem jön a kínai tőke
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 16:00
A másolás ugyanakkor már kiválóan működik. A kínai vállalatok ugyanis erőteljesen támaszkodnak a már bevált formulákra
Cikkek
Járai: kamatcsökkentés, de emelés is lehetséges a következő időszakban
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 15:30
Járai Zsigmond szerint nem lehet megmondani, hogyan alakulnak a nemzetközi pénzügyi és gazdasági tendenciák a jövőben.
Az MNB elnöke szerinttovábbra is rendkívül kedvező a nemzetközi befektetői környezet és az infláció alakulása is pozitív, és a jövő évi inflációs várakozások is alacsonyak. Ezzel együtt az MNB úgy látja, hogy a nemzetközi pozitív környezet könnyen megváltozhat.
"A forint árfolyamának mostani alakulása miatt nem türelmetlenkedem, nincs árfolyamcélja az MNB-nek, az infláció azonban pozitívan alakul" - tette hozzá a jegybankelnök.
Rekordmélységű kamatok - most sem rólunk van szó
Járai: a piac kényszeríteni fogja a kormányt!
A magas deficit miatt beszakadhat a forint
Cikkek
Munkában a Versenyhivatal - újabb milliós bírság
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 15:30
A hivatal 5 millió forintra bírságolta a Pick Szeged Rt., mert a GVH szerint a társaság megtévesztette a fogyasztókat
Cikkek
Az Austrian Airlines repül elsőként a Pécs-pogányi repülőtérről
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 15:00
Az Austrian Airlines a következő nyári menetrendben menetrendszerinti járatot indít Bécs és Pécs között és ezzel az AUA az első légitársaság, amely megállapodást kötött a Pécs-pogányi repülőteret üzemeltető önkormányzati céggel a repülőtér használatáról.
Az osztrák légitársaság menedzsmentje a napokban döntött a járat indításáról. Ez lesz az AUA 42. közép-kelet-európai desztinációja.
Légitársaságok: repülőjegyet és szén-dioxidot vegyenek!
A magyarországi regionális repülőterek nem ellenfelei egymásnak
Térségünkre épít az utaztató óriás
Cikkek
Brüsszel dönthet a magyar költségvetésről - kétes kimenetelű eredmény várható
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 14:45
Nem valószínű, hogy az EU komolyabb nyomást gyakorolna Budapestre a költségvetési hiány küszöbének túllépése miatt, hiszen akkor Németországgal és Franciaországgal szemben is ugyanolyan keményen kellene eljárnia. Várhatóan a jövő hónapban dönt Brüsszel a deficit csökkentési elvárásról
Cikkek
Jön az új tízdolláros - de miért is?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 14:30
Az amerikai kormányzat bemutatta azt az új tízdollárost, amely a jövő év elején kerül forgalomba az Egyesült Államokban: az új papírpénz sokkal ellenállóbb a hamisítással szemben elődjénél.
A New York-i Szabadságszobor képével és az amerikai alkotmány kezdőszavaival "We the People" fémjelzett új fizetőeszköz élénk színei, a sárga, a narancs, és a vörös, valamint más ismertetőjegyei jelentősen nehezítik a hamisítást.
Az új tervezésű, nehezebben hamisítható bankjegyek sorában a tízdolláros immár a harmadik: 2003-ban új húszdolláros, 2004-ben ötvendolláros bankjegyet adtak ki.
Az új 100 dolláros kiadását 2007-re tervezik. Az egy-, két-, és ötdolláros bankjegyek biztonságosabb új tervezésű formáinak megjelentetésére egyelőre nincsenek tervek.
Svájc nem fontolgatja az euró bevezetését
Még nem vagyunk rajta az euróérméken
Bank- és tőzsdeszünet a román nullázás miatt
Cikkek
Börtönbüntetést követelnek a kínai zenei kalózoknak
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 14:00
A világ legnagyobb zenekiadóit tömörítő nemzetközi ágazati szövetség szerint Kínának le kellene csapnia a zenei kalózkiadványokat gyártó kínai üzemekre, és börtönbe kellene zárnia a zenei kalózkodással foglalkozókat, ha a kínai kormány valóban komolyan veszi azt az ígéretét, hogy megoldja az évi 250 milliárd dolláros üzletág problémáját.
Az egyebek között a Sony BMG-t, a Warner Music Groupot és az EMI Groupot tagjai sorában tudó szövetség úgy számolja, hogy a Kínában vásárolt zenei kiadványoknak csak mintegy 10 százalékáért fizetnek szerzői jogdíjat, és a 86 bejegyzett kínai lemezgyártó cégnek csak kis hányada termel törvényesen.
A törvényesség betartása mellett - véli a szövetség - csupán mintegy 25 üzem működhetne. A kalózkodás bűncselekményként való kezelése azonban már a bűnüldözés kérdéséhez tartozik, és politikai akaratot igényelne - vélekedik a szövetség.
Börtönbüntetés járhat a termékhamisításért
Vége a munkahelyi letöltéseknek?
Spanyol és portugál hadüzenet a zenekalózoknak
Cikkek
Leváltják a vendégkört - bányászüdülőből gyógyszálló
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 13:45
Négycsillagos szállóvá alakítanak 4,3 milliárdért egy egykori bányászüdülőt a gyógyvizéről híres Heves megyei Bükkszéken
Cikkek
Jó pénzért minden eladó - az is, ami tiltott lenne
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 13:30
Antik, XVIII-XIX. századi hegedűket és gordonkákat próbált meg kicsempészni az országból egy budapesti cég még kedden, a ferihegyi repülőtéren a vámosok lefoglalták a hangszereket.
Egy budapesti cég hét hegedűt és tizenegy brácsát kívánt Dél-Koreába szállítani, azonban nem azokat, amelyekre a kiviteli engedélyt kérte.
A kirendelt szakértő megállapította, hogy az engedélyben szereplő, viszonylag fiatal hegedűk és brácsák helyett, a XVIII-XIX. században gyártott hangszereket rejtenek a tokok.
A pénzügyőrök a hangszereket lefoglalták és kulturális javakkal való visszaélés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen elkövető ellen.
Fél tonnányi csempészett kaviárt foglaltak le Szentpétervárott
Több tízmillió forintos cigarettafogás
Hamispénz-körkép: főleg az 50 euróssal vigyázzunk
Cikkek
Magyarország tranzitország - ömlik be a sok hamis áru
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 13:00
Összesen 685 pár, első látásra márkásnak tűnő, de gyenge minőségű hamis cipőt találtak a vámosok a ferihegyi repülőtéren egy küldeményben.
A mintegy hatmillió forint értékű cipőt még kedden találták; a Távol-Keleten adták fel a szállítmányt egy bukaresti címre.
A pénzügyőrök lefoglalták a lábbeliket és áru hamis megjelölése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen büntetőeljárást indítottak.
Hamis Munkácsy-képek a Nemzeti Galériában?
Viagra, inzulin, vagy amit csak akartok - Európában terjed a gyógyszerek hamisítása
Szabad az út a kínai ruhák előtt, mégis feketén hozzák
Cikkek
Rekordmélységű kamatok - most sem rólunk van szó
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 12:30
A Cseh Nemzeti Bank kamatértekezletén változatlanul, az utolsó, áprilisi csökkentéssel beállított 1,75 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót.
Szerdán a lengyel jegybank is változatlanul hagyta alapkamatát, az utolsó, augusztusi csökkentéssel elért 4,50 százalékon, ami ott szintén rekordmélység.
Viszlát 2010-es euró, viszlát kamatcsökkentések?
Az MNB szembemegy korábbi üzeneteivel
Az USA-ban felmennek a kamatok
Cikkek
Felpörög a Michelin - még egy magyar gyár
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 12:15
A cégcsoport 14,5 milliárdos befektetéssel évi 800 ezer darab személyautó gumiabroncsot előállító gyárat avatott Nyíregyházán
Cikkek
Tüzes pillanatok: a Saab 300 ezer autót hív vissza
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 11:50
A svéd Saab világszerte mintegy 300 ezer autót kényszerül visszahívni a 2000-es, 2001-es és a 2002-es gyártmányokból, gyújtáshiba miatt.
A Saab anyavállalata, a General Motors sajtófőnöke a Göteborgs-Posten című lapnak megerősítette: minden visszahívásra váró jármű benzinmotoros, a 9-3-as és a 9-5-ös gyártási sorozatokból.
A visszahívási akciót az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság, az NHTSA panaszai alapján rendelték el, a gyújtási rendszer túlhevülése miatt, amely egyes esetekben tűzesetekhez is vezetett.
Az amerikai hatóság saját vizsgálatai nyomán kifejezetten visszahívásra kérte fel a GM-et, annak ellenére, hogy a hiba miatt személyi sérülés nem történt.
A visszahívási akció költsége a lapjelentés szerint mintegy 64 millió euró.
MTI/Privátbankár.hu
A Suzuki Európában 37 150 WagonR+ autót hív vissza
Forró pillanatok: Peugeot 307-eseket hívnak vissza
Cikkek
Ki száll el előbb?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 11:47
Magas üzemanyagárak, új biztonsági előírások, szigorú utasjogok - légitársaságnak lenni ma nem túl kifizetődő, nem csoda, hogy sorba csődölnek be a cégek
Cikkek
Az MSZP a költségvetésről: nekik tetszik
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 11:22
Az MSZP támogatja a pénzügyminiszter által pénteken benyújtandó jövő évi költségvetést, mert az karakteres baloldali költségvetés - mondta Hiller István, a párt elnöke.
Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője szerint a jövő évi költségvetésben több pénz lesz a leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatására, a rendőrségre, a pályakezdők munkába állásának segítésére, családtámogatásra, a
gazdaság fejlesztésére, az agráriumra.
MTI/Privátbankár.hu
London a jobboldaltól nagyobb szigort remél
Cikkek
Jól megy az Inter-Európa Bank anyacégének
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 11:09
A piaci tőkeértékre harmadik olasz bankcsoport, a Sanpaolo IMI az első félévben 41,7 százalékkal 894 millió euróra növelte az adózott eredményét a tavalyi első félévi 631 millióhoz képest.
A nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet - 2 százalékkal 1,9 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,87 milliárdhoz képest. A nettó megbízásidíj-bevétel 0,8 százalékkal 1,6 milliárd euróra gyarapodott. A teljes bevétel 3,8 százalékkal 4,02 milliárd euróra nőtt 3,87 milliárdhoz képest.
Az eredmények messze jobbak voltak a piaci várakozásnál, de a bankban azt mondták, hogy a második félévben nem várható hasonló ütemű, további javulás.
Tavaly a Sanpaolo IMI adózott eredménye 1,39 milliárd euró volt, 43,3 százalékkal több a 2003-asnál, a kevesebb rossz hitel és a kisebb kockázati tartalékolás miatt. A bank bevételei 1,6 százalékkal nőttek, 7,592 milliárd euróra.
Tavaly nem sikerült a fúziós terv a francia-belga Dexia pénzintézettel, de a Sanpaolo IMI nem tett le európai szövetséges kereséséről.
A Sanpaolo IMI-é a magyarországi Inter-Európa Bank 81,76 százaléka.
MTI/Privátbankár.hu
Kellemes meglepetés érte az OTP-t Romániában
Cikkek
Szombattól tíz forinttal olcsóbban tankolunk!
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 29. 11:02
Az ÁFA-csökkentés hatását a MOL maradéktalanul és percre pontosan teljesíti
Friss
Nemzetközi
Trump nem zárta ki az amerikai békefenntartókat – Zelenszkij megtartaná a választást
A két elnök a washingtoni találkozó előtt sajtótájékoztatót tart.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
Air Canada: újra sztrájkolnak a légiutas-kísérők, utasok maradnak a földön a nyári csúcsidőben
11:11
-
Mobilbankkal külföldön
09:09
-
Éjszakai teljesítménytúra a Gyermekvasútnál
09:09
A vidék hírei
-
Hazaért Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
14:03
-
Elrajtolhatnak Eger nagyberuházásai
12:26
-
Egri deszkás hülyegyerekek tünés a szökőkutak környékéről, aki pedig nem kaszálja a füvet a háza előtt az meg fizessen!
09:09
-
Hőségtől mentes, kellemes nyári idő várható
07:26
-
Tragédiával zárult a keresés: elhunyt a futóversenyen eltűnt Spitzmüller Zsolt
15:49
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Mégis beadja a derekát Zelenszkij? Megvan, milyen alku születhet Washingtonban
2025. augusztus 18. 15:59
-
Keményen fellépne Orbán Viktor barátja a kormány ellen tiltakozókkal szemben
2025. augusztus 18. 06:22
-
A nap képe: Zelenszkij kényszeredett mosolya árulkodó
2025. augusztus 18. 20:01
-
Zelenszkij: újabb csapás érte Ukrajnát
2025. augusztus 18. 13:32
-
Örömittasan csaphat a levegőbe, ha meglátja, mit csinál a forint
2025. augusztus 18. 07:20
