Hírek
Cikkek
Eurobarometer: meghökkentő magyar adatok
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 15:16
Magyarországon a lakosság 64%-a egyetért azzal, hogy az Európai Unió tagországainak közös pénze legyen
Cikkek
Sokkal kevesebben tudnak átjönni Romániából a szigorítások miatt
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 15:08
Jelentősen, 15-20 százalékkal visszaesett a Romániából érkező utasok száma az október 1-jén bevezetett új kiutazási szabályozás után - mondta a határőrség szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn. A határőrség tapasztalatai szerint a romániai szabályozás
bevezetése után kevesebb román állampolgár lépte át a román-magyar határt - közölte Kovács Iván. Hozzátette: a kiutazási feltételek ellenőrzése teljes mértékben a román határőrök felelősségi körébe tartozik.
Az MTI romániai tudósítójának beszámolójából kiderül, hogy a hétfői román napilapok szerint a hétvégén az új belügyminiszteri rendelet értelmében mintegy 2500 romániai állampolgárnak tiltották meg a határőrök az ország területének elhagyását, mivel nem tudták igazolni az uniós térségbe való kiutazásuk pontos célját. Körülbelül kilencezer érintett akart kiutazni, tehát csaknem egyharmaduk volt kénytelen lemondani e szándékáról.Romániának 14 milliárd euró kell, hogy biztosítsa az iható vizet
Cikkek
A Volkswagen beszállhat a Protonba
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 14:33
A Volkswagen ázsiai piaci pozícióit erősítheti, ha él a malajziai miniszterelnök minapi kijelentésével: az állami tulajdonú Proton autógyárban részesedést kínálna fel a német járműipari konszernnek. Már csak az kérdéses, milyen nagy legyen ez a részesedés,
nem kérdőjelezve meg, hogy a Proton nemzeti vállalat marad - derül ki a malajziai sajtójelentésekből. Ám még az idén a Proton lezárná azon tárgyalásokat, melyeket a Volkswagennel egy közös modell kifejlesztésének tervéről folytat.
A Protonnak korábban a japán Mitsubishi volt együttműködő partnere, de a japánok üzleti gondjaik miatt erre az évre már beszüntették a kooperációt. A Volkswagen szóvivője korábban jelezte, hogy érdekelné őket a Protonnal a kapcsolat erősítése, s elsősorban
az ázsiai VW-gyártás helyi beszállítói tartalmának növelése céljából. A Proton gyárában már szereltek össze a VW Passat és Fox modelljeiből. A VW elsősorban Kínában kötelezte el magát, de részesedése az ottani piacon nem nő a kívánt mértékben. A Proton fő
gondja gyártmányai minőségének javítása. Az idén nyáron a malajziai járműgyártó veszteséget jelzett.Indul az autókereskedelmi liberalizációA DaimlerChrysler beszállna a Volkswagenbe
A Golf utódjával zsarolja dolgozóit a Volkswagen
Cikkek
Ha késik a vonat, visszakaphatunk a pénzünkből
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 14:19
Az osztrák államvasutak az idén 300 ezer euró kártérítést fizet - az előírások szigorítását tervezi az EU is
Cikkek
Bizsuóriás született
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 13:59
Jablonex Group néven egy cégbe tömörült október elsejétől kezdve öt jelentős bizsut gyártó cseh cég - közölték hétfőn Prágában. A Hospodárské Noviny című prágai gazdasági és politikai napilap szerint a rendszerváltás után eltelt másfél évtized alatt ez
a bizsut gyártó cégek legnagyobb fúziója Csehországban. A világpiacon is jól ismert Ornela, Jablonex, Bizuterie Ceské Mincovny, Zelezobrodské sklo és a Bohemian Jewelry cégek egyesülése után megalakult Jablonex Group évi forgalma meghaladja a
hárommilliárd koronát, azaz mintegy 26-27 milliárd forintot.
A Jablonex Group megjelenésével az öt cég megerősítette helyzetét a nemzetközi piacokon. Termelésük 98 százaléka ugyanis a külföldi piacokon talál gazdára, s csak két százalék kerül eladásra Csehországban. A csoport mintegy 3500 embert alkalmaz, s a jövőben termelése bővítésével számol - nyilatkozta újságíróknak Pavel Kopácek, a csoport igazgatótanácsának egyik vezetője.
A nagy cseh bizsugyártó cégek közül csupán a Preciosa Liberec utasította el a fúziót. A Preciosa cégnek korábban tulajdonrészei voltak az említett öt cégben, de azokat már eladta. "Pénzügyileg mindent elrendeztünk. Nem érdekünk a fúzió" - mondta Radomír Matyás, a Preciosa szóvivője. A világhírű bizsut gyártó cégeken kívül az országban több kisebb bizsugyártó cég is működik, amelyek egyelőre nem érdekeltek az egyesülésben.Telekom: kacsa a 20 milliárd eurós felvásárlás?
Hétvégi megafúzió: Japánban megalakult a világ legnagyobb pénzintézete
Cikkek
Fidesz: hiba volt a BKV tarifaemelése
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 13:42
Hiba volt az idén 18 százalékkal emelni a BKV tarifáit, mivel aggasztóan, nyolc százalékkal csökkent az utasok száma, s immár napi 80 ezerrel kevesebben választják a tömegközlekedést - jelentette ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője a BKV Akácfa utcai pótdíj irodája előtt tartott tájékoztatóján. A Fidesz budapesti elnökeként is Kupper András politikus felszólította Demszky Gábort, hogy a még hátralévő 11 hónapi
főpolgármestersége alatt tegyen meg mindent a további jegyáremelés elkerüléséért, az utasok visszaszerzéséért, a tömegközlekedés fejlesztéséért.
Az első félévben mintegy 1,4 milliárd forinttal volt kevesebb a BKV jegybevétele a tervezettnél. Szerinte ez nem jelent mást, mint hogy az utasok már nem tudják kifizetni a magas jegyárakat, vagy jobban megéri nekik saját autójuk használata, esetleg inkább
bliccelnek - mondta. Az ellenzéki politikus közölte: a csődközelben vergődő cég első
félévi gazdasági teljesítménye mintegy kétmilliárd forinttal rosszabb a tervezettnél a jegyáremelés miatt.
Kérdésekre a frakcióvezető elmondta, hogy a BKV alapító okiratának múlt heti módosítása, amiről zárt ülésen döntöttek, gyakorlatilag azt a lehetőséget tartalmazza, hogy a főváros közvetlenül átveheti a cég irányítását.
Kaland a jegypénztárosnővel: ráfér a változás a BKV-ra
Cikkek
Meglódult a feldolgozóipar teljesítménye
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 13:23
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke
53,7 százalék, az augusztusit 1,7 százalékponttal haladja meg, az egy évvel korábbit pedig 3,5 százalékponttal - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn.
A feldolgozóipar teljesítményét a nyáron fellendülés jellemezte, a növekedés az első őszi hónapban tovább gyorsult. Az idei szeptemberi növekedés nemcsak az egy évvel korábbinál nagyobb ütemű, hanem meghaladja az előző három év azonos havi átlagának 53,3 százalékos értékét is.
Az év első kilenc hónapjára jellemző stagnálás azonban - amit a BMI kilenchavi 50,0 százalékos értéke mutat - a felmérés történetében egyedülálló, mivel a korábbi években rendre növekedést mértek.
Hároméves csúcson a magyar fogyasztók optimizmusa
Cikkek
7,5 milliárdos közmunka-program: téli segítség munkanélkülieknek
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 13:12
Hét és félmilliárd forint felhasználásával összesen 25 ezer ember foglalkoztatását biztosító közmunka-programot indít a Közmunka Tanács - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Egerben a szervezet elnöke. Pályázat nyomán összesen 1.400 - 1.500 önkormányzat
biztosíthat jövedelmet a tartósan munkanélkülieknek azokban a téli hónapokban, amikor pang a szezonális foglalkoztatás - közölte Sándor László azt követően, hogy fórum keretében ismertette a program lehetőségeit a heves megyei települések vezetőivel.
A pályázat beadásának határideje október 17., az eredményhirdetés november 10-én lesz, így december elején elkezdődhetnek a május végéig tartó közmunkák - tette hozzá.
Külföldi állások: aki kimegy, vissza is jön
Új kezekben a Profession.hu és a Jobmonitor: terjeszkedik a Sanoma Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Új kezekben a Profession.hu és a Jobmonitor: terjeszkedik a Sanoma
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 13:05
Megvásárolta a Profession.hu és a Jobmonitor.hu állásportálokat a Sanoma Budapest Kiadói Rt. - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a társaság, megjegyezve, a két internetes oldal eddigi tulajdonosa az e-Ventures HR és Internet Technológiai Kft. volt. "A Sanoma a két állásportál jelentőségét adatbázisaival elért piacvezető szerepében látja" - olvasható közleményükben, amely szerint a Profession.hu és a Sanoma Budapest először 2003-ban kötött stratégia megállapodást, "a mostani felvásárlás az azóta tartó sikeres együttműködés gyümölcse".
"A site-ok megvásárlása beleillik abba a folyamatba, amit a Sanoma az utóbbi időkben végrehajtott a webkatalógusok, az on-line piacterek és vertikális tartalmak fejlesztése terén" - áll a társaság közleményében, amely emlékeztet arra, hogy az eddigi tulajdonos a Jobmonitor.hu-t 2000-ben, a Profession.hu-t két évvel később hozta létre.
Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Külföldi állások: aki kimegy, vissza is jön
Cikkek
Külföldi állások: aki kimegy, vissza is jön
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 12:53
Nem tapasztalható jelentős munkaerő kivándorlás a magyar munkaerőpiacon, egyes szakterületeken azonban létezik, és növekedése várható - a külföldön munkát vállalók általában visszajönnek
Cikkek
Két céget kitiltanának az orosz olajvezetékekből
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 12:12
Az orosz gazdasági minisztérium két közepes nagyságú olajcégnek, a Tatneftnek és a Bashneftnek meg akarja tiltani, hogy gyenge minőségű nyersolajukat az orosz vezetékrendszeren keresztül szállítsák. A gazdasági miniszterhelyettes elmondta: a kormány adókedvezményt ígér a két cégnek cserébe azért, hogy elvesztik hozzáférésüket a vezetékhálózathoz, amelyen keresztül bonyolódik az orosz olajexport nagy része. Oroszország a világ második olajexportőre, Szaúd-Arábia után.
Ez azt jelenti, hogy ezeknek a cégeknek alacsonyabb ásványkincs-kitermelési adót kellene fizetniük, de olajtermékeiket csak vasúton szállíthatnák.
Oroszország nyersolaj kitermelése napi 9,53 millió hordóval, 40 ezer hordós emelkedéssel augusztushoz képest szeptemberben újabb rekordot ért el a Szovjetunió felbomlása utáni években. Az energetikai minisztérium hétfői közlése szerint a termelés 0,4
százalékkal nőtt augusztushoz képest, amikor szintén (napi 9,49 millió hordóval) rekordot állított fel. Szeptemberben ugyanakkor a csővezetéken történő olajkivitel továbbra is stagnált, 4,49 millió hordót tett ki.
Rekordmennyiségű orosz olaj önti el a piacot
Cikkek
Elmaradtak a beruházások, karbantartások - tripla profit a Vízműveknél
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 11:14
A tervezett 214 millió forintnál jóval nagyobb, 634 millió forintos nyereséget ért el a Fővárosi Vízművek Rt. az első félévben - rögzíti a mintegy 12 milliárd forintos árbevételt realizáló cég féléves beszámolója, amelyről kedden tárgyal a fővárosi önkormányzat szakbizottsága. Az önkormányzat többségi tulajdonában lévő társaság vezetése a kedvezőtlen időjárással és az ipari fogyasztók gazdasági helyzetével magyarázza előterjesztésében, hogy a lakossági ivóvízből származó bevétel 360 millióval, az ipari víz eladása pedig 33 millió
forinttal volt kevesebb a tervezettnél. Terv szerint alakult viszont a francia-német tulajdonosok sikerdíja, a 2,9 milliárd forintos évi díj felét ugyanis már kifizették.
Beruházásokra 2,7 milliárd helyett 1,8 milliárd forintot költöttek. Karbantartásra a tervezett mintegy 900 millió forintból 21 százalékkal kevesebbet, hibaelhárításra pedig a közel egymilliárd forintos tervnél tíz százalékkal költöttek kevesebbet.
A cég legjelentősebb egyéb bevétele 62 millió forint, a heti számlázásra való áttérés miatt a lakás mellékmérők ügyviteli díjából származott. A víztechnológiai beruházások több mint 110 millió forintos elmaradását jó részt a budafoki víztorony építésének csúszásával indokolják. A Szentendrei út és más kerületi útfelújításokhoz kapcsolódó beruházásokhoz hitelből 642 millió forinttal növelték a beruházási keretet.
Pezseg az élet: lengyeleké lesz az Apenta
A Pécsi Sörfőzde Rt. a magas vízdíjak miatt elköltözne Pécsről
Cikkek
Romániának 14 milliárd euró kell, hogy biztosítsa az iható vizet
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 11:00
Romániának mintegy 14 milliárd eurót kell költenie a szennyvíz és az ivóvíz kezelésévek kapcsolatos európai uniós követelmények teljesítésére. A beruházásoknak 2018-ig kell elkészülniük.
A jövő évtől kezdődően hatalmas befektetésekre lesz szükség az ivóvíz minőségének javításához, az Európai Bizottság 2000-ben kiadott, ezzel kapcsolatos keretrendelete alapján.
A követelmények teljesítéséhez szükséges pénzhez ISPA- és SAPARD-programokból, továbbá a kohéziós alapokból jut hozzá az ország (mintegy 40 százalékban), míg a további befektetéseket állami és helyi költségvetésből, illetve magáncégek és az állami intézmények közötti társulás révén kell biztosítani.
A romániai falvak többségében az iskolák azért nem rendelkeznek egészségügyi működési engedéllyel, mert az épületben nincs ivóvíz, vagy annak minősége nem megfelelő. A falvakban a szennyvíz elvezetése sem megoldott, az esetek túlnyomó többségében az elhasznált vizet az utcára, kertbe, patakba ürítik.
Kellemes meglepetés érte az OTP-t Romániában
A romániai Daewoo gyár többé nem használhatja nevét - sikerül a kormány terve
Forrás: eurohirek.hu
Cikkek
Előjegyzés 2008-as űrutakra: le ne maradjon!
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 10:50
Ezen a héten ismertetik az első, kifejezetten turisztikai célú űrjárat részleteit - már előjegyzést is elfogadnak
Cikkek
Telekom: kacsa a 20 milliárd eurós felvásárlás?
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 10:40
A spanyol Telefónica - a világ nagyságra harmadik távközlési cége - hétfőn határozottan cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatna a holland KPN távközlési céggel egy 20 milliárd eurós felvásárlásról. A KPN egyelőre nem nyilatkozott. A Wall Street Journal bennfentes körökre hivatkozó jelentése szerint a spanyol Telefónica a KPN NV-hez fordult azzal a szándékkal, hogy megszerezze a holland távközlési szolgáltató konszernt 20 milliárd euróért. Hétfőn reggel a KPN részvényei a híresztelésekre több mint 3 százalékot erősödtek.
A KPN és a Telefónica már 2000-ben folytattak egyesülési tárgyalásokat, azok azonban kudarcba fulladtak. A KPN főnöke augusztusban úgy nyilatkozott, hogy cége jelenleg
nem átvételi célpont. A holland cég a Deutsche Telekommal akkor eredménytelenül tárgyalt a brit 02 mobilszolgáltató átvételéről.Mobilozó magyarok: a bölcsiseknek talán még nincs telefonjuk
Cikkek
Bécsbe húzódott vissza a Julius Meinl
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 10:27
A tőzsdén jegyzett Julius Meinl International befejezte teljes mértékű csehországi kivonulását - közölte hétfőn a társaság. A Csehországban működő 56 cégét a holland Ahold kiskereskedelmi láncnak adta el. Ezt az üzletet már a Meinl és az Ahold augusztusban bejelentette. Augusztus cégén a Meinl már túladott kilenc dél-lengyelországi nagyáruházán, azokat a Tesconak értékesítette, és ezzel az élelmiszer-kiskereskedelmi üzletágból gyakorlatilag teljes egészében visszavonult. Jelenleg már csak a bécsi Grabenen található Meinl-üzlet.
Kávékörkép: hol a legolcsóbb egy csésze fekete?
Cikkek
31 országból keresik a Mol-kötvényt: a valaha látott legkedvezőbb árazás
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 09:48
A Mol Rt. szeptember 30-án aláírta a 750 millió euró összértékű, fix kamatozású kötvények kibocsátására vonatkozó szerződéseket - közölte az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. A kötvényekre 31 országból több mint 200 ajánlat érkezett, amelyek összértéke meghaladta a 2,2 milliárd eurót. A tízéves futamidejű kötvény hozamfelára az irányadó átlagos eurókamatcsere-hozam (mid-swap) fölött 70 bázispont, éves kamata
3,875 százalék.
Az 50 ezer euró névértékű kötvények lejárata és a visszafizetés napja 2015. október 5. A kötvényeket bevezetik a Luxemburgi Értéktőzsdére. A Mol Rt. adósságpapírja a Standard and Poor's vezető nemzetközi hitelminősítőnél "BBB mínusz" befektetői besorolást élvez. A Mol közleménye szerint a kötvények 70 bázispontos felára a BBB
míusz hitelminősítésű kibocsátó által valaha elért legkedvezőbb kibocsátáskori árazást jelenti.
A február 15-én kiadott legutóbbi magyar szuverén eurókötvény - egymilliárd euró 15 évre - 0,12 százalékpontos felárral indult az eurókamatcsere-hozam felett.Megvolt a szombati benzináresés - mínusz 11 forint
Novemberi gázáremelés: ki fizet többet?
Cikkek
A 250-es szintet teszteli a forint
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 09:38
Hétfőn reggel néhány fillérrel erősödött a forint a bankközi devizapiacon, a nap további részében azonban inkább a magyar valuta gyengülését várják. Az euróval 249,65/70 forinton kereskedtek, míg pénteken délután 249,80/90 forinton állt az uniós valuta jegyzése. A forint 11,56 százalékon állt nyitáskor a plusz-mínusz 15
százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Az euró jegyzése már pénteken is átlépte a 250 forintos árfolyamot, de egyelőre nem tudott tartósan ott maradni. A piac hétfőn kora reggel is tesztelte ezt a szintet, és kereskedők valószínűnek tartják, hogy rövidesen tartósan efölé a szint fölé
kapaszkodik a kurzus. A németországi piacok nemzeti ünnep miatt zárva tartanak, emiatt
alacsonyabb a likviditás a piacon, és ez általában kedvez a nagyobb árfolyam kilengéseknek - mondják kereskedők. A dollár árfolyama egy forinttal 208,60/80 forintra emelkedett a pénteki kurzusról.
Az októberi tartalékolási periódus első napján a bankközi overnight kamat 5,75/6,00 százalékon nyitott, ami megegyezik a pénteki tomnext kamat szintjével.
Friss devizaárfolyamok a Privátbankáron
GKI-Erste Bank: optimista jövőkép a magyar gazdaságról
Cikkek
Hároméves csúcson a magyar fogyasztók optimizmusa
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 09:35
Utoljára 2002-ben ért el olyan magas értéket a Fogyasztói Bizalom Index mint idén szeptemberben
Cikkek
Rekordmennyiségű orosz olaj önti el a piacot
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 09:11
Oroszország nyersolaj kitermelése napi 9,53 millió hordóval, 40 ezer hordós emelkedéssel augusztushoz képest újabb rekordot ért el a Szovjetunió felbomlása utáni években. Az energetikai minisztérium hétfői közlése szerint a termelés 0,4 százalékkal nőtt augusztushoz képest, amikor szintén (napi 9,49 millió hordóval) rekordot állított
fel. A kitermelés szeptemberben 1,2 százalékkal haladta meg azegy évvel korábbi szintet, amikor is stagnálni kezdett a korábbi dinamikus bővülés után.
A kitermelés múlt év vége felé elkezdődött - és nyolc hónapig tartó stagnálása - a YUKOS olajipari vállalat összeomlásával és a magas adókkal volt összefüggésben, és e tényezők kihatottak a világpiaci olajárak emelkedésére is. Az elmúlt négy hónapban
bekövetkezett a fordulat és a kormány újabb bejelentése szerint adómérséklést tervez, hogy ösztönözze új olajmezők feltárását. Szeptemberben ugyanakkor a Transnyeft állami társaságon keresztüli, csővezetéken történő olajkivitel továbbra is stagnált, 4,49 millió hordót tett ki.Hetekig nem áll helyre a teljes olajfinomító-kapacitás: drágul az olaj
Cikkek
Hiába a gázáremelés, romániai terjeszkedés - gyengülést várnak a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 08:59
Gyengülésre számítanak hétfőn a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója szerint folyatódik a negatív korrekció a piacon, és az euró/forint árfolyam alakulása továbbra is meghatározó lehet a részvénypiacra. A bankpapírok esetében további eladásokat valószínűsít a forint gyengülése miatt.
A gázár-emelés bejelentése - amely a nagyfogyasztók számára érvényes november 1-jétől - Farkas Róbert szerint vásárlásokat indíthat el a Mol piacán, de úgy vélte, a papír árfolyamemelkedése "kérész életű" lesz.
Szálkai András, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szintén árcsökkenést vár, de ennek mértéke véleménye szerint mérsékelt lesz, mivel a piac már lassan beárazza a kedvezőtlen makrogazdasági híreket. A vállalati hírek közül részben pozitívnak értékelte a Mol szempontjából a gázár-emelés bejelentését. Kiemelte még az OTP romániai terjeszkedéséről szóló információkat: a pénzintézet az ottani leánybankját néhány éven
belül 200 fiókos hálózattá kívánja bővíteni, piaci részesedését pedig egyről 5 százalékosra emelni.
Felvásárlási pletykák dobják fel a brókereket: terjeszkedhet a Tesco Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Hetekig nem áll helyre a teljes olajfinomító-kapacitás: drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 08:35
Hétfő reggel a nyersolaj szabadpiacán némileg emelkedtek az árak, mivel aggodalmat kelt, hogy csak lassan áll helyre a Mexikói-öbölbeli olaj kitermelés és feldolgozás a hurrikánok pusztítása után. A Mexikói-öbölben a Katrina és a Rita hurrikán pusztítása
utáni öt napban teljesen kiesett az itteni napi 1,5 millió hordónyi olajtermelés egésze és péntekre a kitermelői kapacitásoknak még mindig 97,83 százaléka állt, alig javult az előző napi 98,59 százalékos leállási arányhoz képest.
Pénteken tucatnyi finomító is állt még, ebből több mint 1,3 millió hordónyi benzintermelés-kiesés adódott. A hírek szerint hetekig még nem lehet számítani az amerikai olajfinomító kapacitás 15 százalékára. Ilyen körülmények között az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) felhatalmazást adott átmenetileg arra az ExxonMobilnak, hogy 557 ezer hordó, megengedettnél magasabb kéntartalmú benzint termeljen, hogy ezzel a csütörtökig érvényben lévő engedéllyel kerüljék el a térségben a benzinhiány kialakulását.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, novemberi határidőre közép-európai idő szerint hétfő reggel hordónként (159 liter) 66,26 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 2 centtel magasabb a pénteki New York-i zárónál.
Megvolt a szombati benzináresés - mínusz 11 forintA Lukoil megvette Kazahsztán olaját?
Megint kedvezőnek tűnnek az APEH üzemanyagárai
Cikkek
Felvásárlási pletykák dobják fel a brókereket: terjeszkedhet a Tesco
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 08:24
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok hétfőn emelkedéssel nyitnak, a hangulatot javítja, hogy vállalati összefonódásokról terjedtek el hírek és ez annak ellenére kedvező irányban befolyásolja az árfolyamokat, hogy magasak az olajárak.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 7 pont körüli nyereséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 20 és a párizsi CAC-40-es 15 pont körüli emelkedéssel kezdhet.
A vállalati profitok növekedésének mértéke bátorítja a befektetőket és magyarázatul szolgál arra, hogy a vállalkozókat miért nem befolyásolta eddig a németországi választásokat övező aggodalom. Vasárnap az Angela Merkel vezette konzervatívok újabb helyet szereztek a parlamentben és ez növeli annak esélyét, hogy Merkel személyében első ízben nő vegye át a kancellári posztot, illetve, hogy nagykoalíciós kormány alakuljon az országban.
Ami a fúziókat illeti, bennfentes információk szerint a spanyol Telefonica a KPN NV-hez fordult a szándékkal, hogy megszerezze a holland távközlési szolgáltató konszernt 20 milliárd euróért. A francia Thales és a holland TNT, a UBS és a kazah olajipari
vállalat, illetve a Tesco és a Carrefour közeledéséről is szólnak hírek.
Hétfőn lehull a lepel: hogyan integrálja a Wal-mart a Corá-t?
Cikkek
GKI-Erste Bank: optimista jövőkép a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 07:58
A deficit elszámolásának bizonytalansága és a kamatok folyamatos csökkentése ellenére a forint erős
Cikkek
Az osztrákokon bukhat el a török EU-csatlakozás
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 07:30
Felfüggesztették a török csatlakozási tárgyalások megkezdéséről folyó luxemburgi megbeszéléseket
Cikkek
A Fidesz elengedné a 40 éve dolgozó nőket - Orbánnak tetszik Gyurcsány programja
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 07:23
A Fidesz elnöksége felkérte a szövetség országgyűlési frakcióját, hogy dolgozzon ki egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy azok a nők, akik 40 év munkaviszonnyal rendelkeznek, elmehessenek nyugdíjba, akkor is, ha nem érték el a korhatárt - közölte a párt alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökségének meggyőződése, hogy 40 munkában eltöltött év után meg kell adni a választás lehetőségét az asszonyoknak, ők dönthessék el: nyugdíjba kívánnak-e vonulni, vagy tovább dolgoznak - olvasható a párt alelnökének közleményében. Mint írja, a Fidesz elnöksége bízik abban, hogy a javaslatot minden parlamenti párt támogatja majd.
Orbán Viktor pártelnök szombaton budapesti nyugdíjasokkal találkozva azt mondta, nem irreális az a nyugdíjkorrekciós program, amelyet előző nap jelentett be Gyurcsány Ferenc kormányfő. A javaslatok néhány év távlatában megvalósíthatóak - közölte a
pártelnök, aki ugyanakkor hozzátette, hogy egy dolog hiányzik a programból, amit a 2006-os költségvetéshez módosító javaslatként be is nyújtanak. Ennek lényege, hogy azok a nők, aki 40 éve munkában vannak, elmehessenek nyugdíjba, ha akarnak.
"Potyautas"-probléma: Bokros Lajos szerint szükség van 0. nyugdíjpillérre
Cikkek
Illegális amerikai támogatások: 2006-tól büntetheti az EU az USA-t
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 07:17
A kereskedelmi Világszervezet (WTO) ismét illegálisnak minősítette az amerikai exporttámogatásokat: a Genfben közzétett döntés szerint az Egyesült Államok nem vette figyelmebe a WTO egyik bizottságának legfrissebb ajánlásait és az exportszubvenciókat továbbra is fenntartja. A WTO egyidejűleg közölte, hogy új ajánlásokat nem tesz, így
az amerikai exporttámogatások a WTO szabályai szerint továbbra is illegálisnak minősülnek.
Az Európai Unió a döntésre nem reagálhat azonnal büntetővámok kiszabásával: ez legkorábban 2006. január 1-től lehetséges - közölték Brüsszelben.
Az EU tavaly az amerikai exporttámogatások miatt 315 millió dollárig terjedő büntetővámot rótt ki amerikai árukra, elektronikai cikkektől az élelmiszereken át a textilipari termékekig. Az idei évre eredetileg 686 millió dolláros büntetővámot terveztek az
automatikusan növekvő rendszer szerint. A büntetőintézkedéseket azonban az idei év elején leállították, mivel az Egyesült Államok az exporttámogatásokat addigi formájukban
megváltoztatta. Ez azonban a WTO álláspontja szerint nem elegendő.
A WTO már 1999-ben állást foglalt az amerikai cégeknek juttatott exporttámogatások ellen, nevezetesen, hogy az exportáló amerikai cégek külföldi ügyleteiket adókedvezménnyel bonyolíthatták. Ezzel mintegy 1800 cég - köztük például a Microsoft vagy a Boeing - összesen mintegy 4 milliárd eurót takaríthattak meg.Hétfőn lehull a lepel: hogyan integrálja a Wal-mart a Corá-t?
Távfűtési támogatást kapnak a kisnyugdíjasok
Cikkek
Megvolt a szombati benzináresés - mínusz 11 forint
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 07:05
Az áfakulcs 20 százalékra csökkentése érvényesül az üzemanyag árában - a benzin ára 11 forinttal csökkent
Cikkek
Novemberi gázáremelés: ki fizet többet?
Privátbankár.hu | 2005. október 3. 06:47
November 1-jétől 19 százalékkal emelkedik a gáz ára a nagyfogyasztóknak a gazdasági miniszter napokban meghozott döntése értelmében; a lakosságot a változtatás nem érinti - közölte Batiz András kormányszóvivő. Kóka János, a gazdasági tárca vezetője a hét második felében döntött arról, hogy november 1-jétől többi között a gyáraknak és
minisztériumoknak átlagosan 19 százalékkal kell többet fizetniük a
gázért - mondta Batiz András, akit az MTI az RTL Klub esti híradójának információja alapján keresett meg.
A döntést a kormányszóvivő az olaj világpiaci árának emelésével indokolta a távirati irodának. Mint mondta, a földgáz ára erőteljesen köthető az olajár változásához. Ennek hatása alól Magyarország sem vonhatja ki magát, ugyanúgy, ahogy a környező
országok sem, ahol hasonló döntéseket hoztak - tette hozzá. A gázáremelés "a lakosságot semmilyen mértékben nem érinti, az ő általuk fizetett gázár nem változik, csak a közületek számára változik" - mutatott rá.
Batiz András hangsúlyozta, hogy az oktatási, szociális, egészségügyi vagy kulturális feladatokat ellátó állami, önkormányzati vagy egyházi intézményeket sem érinti az áremelés, mivel többletköltségeiket a kormány az energiagazdálkodási célelőirányzatból
teljes egészében ellentételezi.
Megint kedvezőnek tűnnek az APEH üzemanyagárai
Cikkek
Hétfőn lehull a lepel: hogyan integrálja a Wal-mart a Corá-t?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 17:00
Nem hivatalos információk szerint hétfőtől már az a cég veszi át a Cora vezetését, amely a Wal-mart érdekeltségébe tartozik.
A privatbankar.hu értesülései szerint viszont nem a Wal-mart anyavállalata hajtja végre a Cora integrácóját, hanem egy köztes vállalat.
Kérdéses még a logováltás, üzletátalakítás is: a Wal-mart a hírek szerint nem viheti tovább hosszú távon egy másik nemzetközi lánc logoját, viszont eddig semmi jele az átalakulásnak.
Ha minden jól megy, akkor a Cora piros jele helyére kék-fehér színekben pompázó Walmart logo kerül. Gyökeresen megváltozik az üzletek belső területi elrendezése is. A dekorációban pedig a halványabb színek fognak dominálni.
Az áruházba belépve "tiszta Amerika" látványa kell hogy fogadja a látogatókat, az európai hipermarkatekhez képest egészen szokatla kiírásokkal, megjelenítésekkel.
Hogy ez Magyarországon mennyire fog bejönni: az majd kiderül. Németországban a több évvel ezelötti piacralépés után a Wal-mart egyelőre veszteséges. Egyébként ott is hasonló stratégiával lépett a piacra: a németeknél a Wertkauf nevű láncot vásárolta fel.
Tudtuk, merik és teszik:A Wal-Mart átvenné a Corát
Wal-Mart: a világ legnagyobbja vette meg a Corát
A Cora testén át vezet a Wal-Mart útja hazánkba
Cikkek
Svájcban nem lehet szabadon munkát vállalni
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 16:30
A napokban tartott svájci népszavazás nem arról döntött, hogy az Európai Unió tíz új tagállamának állampolgárai szabadon vállalhatnak munkát, csupán évente emelkedő kvótarendszert hagyott jóvá.
A tíz új tagállam állampolgárainak együttesen jövő év május végétől a jelenleginél 400-zal, illetve 3.400-zal több, szám szerint 1.700, illetve 15.800 tartózkodási engedély adható ki munkavállalás céljából 1 évnél hosszabb, illetve 1 év alatti időtartamra.
Svájci "igen" a magyar munkavállalókra is
Új gazdagsági rangsor: Svájc az élen
Egyelőre fellélegezhetnek a devizahitelesek
Cikkek
Szabad a gazda: indul az autókereskedelmi liberalizáció
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 16:30
Szombattól bármely uniós kereskedő bárhol forgalmazhatja bármely gyártó modelljeit az EU-n belül
Cikkek
Erősödik a banki és biztosítói szektor integrációja
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 16:00
A pénzügyi szektorok továbbra is intenzívebb növekedést mutatnak, mint a gazdaság egésze, csökken a lakossági és gépjármű-hitelezés növekedésének dinamikája, s erősödik a banki és biztosítói szektor integrációja - összegzi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a pénzügyi intézmények idei első félévének működését.
A bankok adózott profitja csaknem 70 milliárd forinttal volt több, mint az idei első negyedévben elért 105,1 milliárd forint és a félév végén meghaladta a 174 milliárd forintot. Mérlegfőösszegük 4,1 százalékkal, a 2005 első negyedév végi 15.359 milliárd forintról 15.936 milliárd forintra növekedett.
40 milliárd dollárt buktak a biztosítók Katrina és Rita miatt
Már biztosítást is lehet kötni egyes hipermarketekben
India Kína után lohol
Cikkek
Európa szerte trendi lett a hozamgarantált befektetési alap
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 15:30
Új hozamgarantált alapot indít az Erste csoport jövő hétfőn - jelentette be Cselovszki Róbert, az Erste Bank Befektetési Rt. elnök-vezérigazgatója.
A 10 ezer forintos névértékű befektetési jegyeket október 3-a és november 11-e között lehet jegyezni, az alap lejáratakor a befektető tőkéjét 6 százalékos hozammal garantáltan megkapja, de a négy év alatt az alap akár 70 százalékos hozamot is elérhet - mondta Cselovszki.
Az alap kezelője, az osztrák Erste-Sparinvest a tőke 80-90 százalékáért német tartományi banki kötvényeket vásárol, ami garantálja a tőkét és a lejáratkori 6 százalékos hozamot, a fennmaradó összegből a napokban indított Új Európa Indexre (New Europe Blue Chip Index) szóló opciót vásárolnak.
Az Új Európa Index a régió hét országának 30 legnagyobb tőzsdei vállalatát tartalmazza, az osztrák cégek 39,8 százalékkal, a lengyelek 22,8, a csehek 11,9, a románok 3,4, a szlovének 1,4, míg a négy legnagyobb magyar tőzsdei vállalat, a Mol, az OTP, a Magyar Telekom és a Richter összesen 19,6 százalékkal szerepel benne.
Az elmúlt napokban Ausztriában és Csehországban, a közeljövőben pedig Pozsonyban, Varsóban és Horvátországban indítanak hasonló, az új indexen alapuló befektetési alapokat.
Maharadzsa: indiai részvényekbe is befektethetünk
Újdonság kisbefektetőknek: Triatlon 2
Negyedik nyugdíjpillér: örvendetes, de azért észnél kell lenni
Cikkek
Nincs kamatemelés - Szlovákiában maradt a 3 %
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 15:00
A szlovák jegybank változatlanul hagyta irányadó kamatát, a várakozásoknak megfelelően. A kéthetes repokamat 3 százalékon maradt. Hét egymás követő hónapban nem nyúlt már kamatához a szlovák központi bank.
A bank szerint ugyanis az infláció még nem ad okot aggodalomra. Augusztusban éves szinten 2,1 százalékos volt a szlovákiai drágulás, kis gyorsulást jelzett.
A jegybank 4,3 százalékos ez évi inflációt vár, azaz az eredetileg tervezett 3-4 százalék felettit. A bank az olaj- és üzemanyagárak emelkedésétől fél, és ronthatja az árhelyzetet a lakossági gázár októberre tervezett 20 százalékos emelése.
A bank a korona miatt sem lát indokot a kamat módosítására, bár annak árfolyama az utóbbi hetekben nyomás alá került, csökkent.
Járai: kamatcsökkentés, de emelés is lehetséges a következő időszakban
Rekordmélységű kamatok - most sem rólunk van szó
Az EU-nak mindegy, mikor vezetjük be az eurót
Cikkek
Hétvégi megafúzió: Japánban megalakul a világ legnagyobb pénzintézete
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 14:45
Október 1-én Mitsubishi UFJ Financial Group Inc. néven egyesül a Mitsubishi Tokyo Financial Group és az UFJ Holdings pénzügyi csoport, és ezzel létrejön a világ legnagyobb pénzintézete: Az MTFG 29 milliárd dollárt fizet a fúzióért, az új pénzintézet 190 ezer milliárd jen (1,4 ezer Mrd euró) vagyont kezel majd
Adó
Vigyázz, kész, START!
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 14:38
Októbertől - a START Program bevezetésével - új járulékkedvezmény nyújtásával, a korábbinál rugalmasabban, két évre megnövelt ideig támogatják a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését.
Cikkek
OTP kézben van önkormányzati számlák háromnegyede
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 14:30
Bár az önkormányzati ügyfelekért rendkívül kiélezett a verseny, az OTP Bank tartani tudta piaci részesedését: jelenleg az önkormányzatok több, mint 74 százaléka, a 3.187 önkormányzatból 2.370 helyhatóság az OTP Banknál vezeti számláját.
A bank részesedése a teljes bankszféra önkormányzati betét- és hitelállományából június végén 61,6, illetve 52,5 százalék volt.
Az önkormányzatok és intézményeik költségvetési összegét alapul véve pedig a hitelintézet részesedése meghaladja a 80 százalékot.
Járai: kamatcsökkentés, de emelés is lehetséges a következő időszakban
Brüsszel dönthet a magyar költségvetésről
Rekordmélységű kamatok - most sem rólunk van szó
Cikkek
IBM: ami a németeknek rossz, az a magyaroknak jól jön
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 14:15
Bezárták az IBM leányvállalatának schweinfurti üzemét, Magyarországon termelnek tovább
Cikkek
India gazdasága vágtázik, Kínát próbálja utolérni
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 14:00
India gazdasága 8,1 százalékkal növekedett a júniussal végződött évnegyedben az egy évvel korábbihoz képest, egy éve nem volt ilyen gyors a növekedés.
Az indiai feldolgozóipar növekedése 11,3 százalékot ért el a fenti időszakban. Ugyanakkor az indiai GDP még mintegy 70 százalékát adó mezőgazdaság nem jelzett növekedést, miközben az indiai magánfogyasztás dinamikusan nőtt.
A negyedéves adat kiemelkedően jó a tavalyi egész éves 6,9 százalékos GDP-bővüléshez képest, és a kormány a folyó pénzügyi évre is eredetileg 7 százalékos gazdasági növekedéssel számolt.
Emlékezetes, hogy Ázsiában a Japánt követő Kína gazdasága 9,5 százalékkal bővült a júniussal zárult negyedévben, Dél-Koreáé, a harmadik legnagyobb ázsiai gazdaságé csupán 3,3 százalékkal, így könnyen lehet, hogy India az idén átveszi a helyét a rangsorban.
India Kína után lohol
Maharadzsa: indiai részvényekbe is befektethetünk
Szövetkezés a járműiparban - Tata, Fiat, közös fogat
Cikkek
Munkahelyi dohányzás: BETILTVA!
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 13:27
Belgiumban korábban az önkéntességben, a dohányzók önmegtartóztatásában bíztak, de nem sok eredménnyel: legalábbis a különböző egészségügyi szervezetek szerint "a dohányosok ott cigarettázhattak, ahol akartak, a nem dohányzóknak pedig nem voltak jogaik" - írja a Le Soir című brüsszeli napilap.
Ez a helyzet, valamint az, hogy a 10,5 milliós, azaz nagyjából Magyarországgal azonos lakosságú államban minden évben 2500 ember hal meg passzív dohányzás miatt, azaz egyszerűen a dohányfüst belélegzése okozta betegségekben, a törvényhozókat szigorításra késztette.
A három hónap múlva életbe lépő új szabályozás értelmében néhány kivétellel (a vállalatok kijelölhetnek jól elkülönített dohányzó helyiséget, míg az éttermekre külön szabályok vonatkoznak) minden munkahelyen tilos lesz a dohányzás.
Ha ezt a szabályt megsértik, a munkáltató 50-től 1000 euróig terjedő bírságot és 8 naptól 1 hónapig terjedő büntetést kaphat. Furcsa, hogy nem a "tettest", a dohányzót, hanem munkáltatóját büntetik - ám egy ilyen esetben nyilván ez utóbbi sem úszná meg, hiszen a munkáltató szankciókkal sújthatja.
Ősztől teljes dohányzási tilalom a francia vonatokon
Cikkek
A Lukoil megvette Kazahsztán olaját?
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 12:55
A Lukoil egyik cége 2 mrd dolláros készpénzes ajánlatot tett a Nelson Resources nevű cégre,amely Kazahsztánban nagy olaj- és gázmezők felett rendelkezik.
A Nelson részvényesei 65 százalékban már támogatják is a Lukoil vételi ajánlatát, az ügylet október közepére lezárható.
A Nelson fő részvényesei egyébként a Central Asia Industrial Holdings, az Energy International és a Cott Holdings nevű vállalatok, együtt a bermudai "illetőségű" vállalkozás papírjainak 58 százalékát tartják kézben.
Tőzsde: szárnyalás Moszkvában is
Litván Yukos-részesedésre fáj a Gazprom foga
Az orosz adóhatóság rászállt a Lukoilra is
Cikkek
"Kati vagyok, magát már nagyon várják a Csillag börtönben!"
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 12:45
Internetes társkereső hirdetés segítségével fogtak el egy szökésben lévő foglyot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai
Cikkek
Magyarok a dobogón - néhány millliárddal előrébb léptünk
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 12:20
Magyarországra tavaly 4,167 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetés áramlott be, ami 2 milliárddal haladja meg a 2003. évit, és ezzel a térségben Lengyelország, és Csehország mögött a harmadik legfontosabb célország volt.
Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája által készített, külföldi tőkebefektetésekről szóló jelentés bemutatóján a professzor közölte: az új közép- és kelet-európai EU tagországokba áramlott 2004-ben az összes unióba érkezett új külföldi befektetés 9 százaléka, mintegy 19 milliárd dollár, értéke 50 százalékkal nőtt 2003-hoz viszonyítva.
Három évig tartó folyamatos csökkenés után 2004-ben a trend megfordult, és világszerte ismét nőttek, bárcsak 2 százalékkal, az új külföldi befektetések, és összességében 648 milliárd dollárt tettek ki.
Az EU-ban viszont tavaly csupán 216,4 milliárd dollár értékű közvetlen külföldi tőkebefektetést hajtottak végre, ami 40 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.
Nem dől tovább a pénz Magyarországra - véget érhet a forinterősödés
Ősszel már újra gyengülhet a forint
Japán: rekordméretű tőkebeáramlás
Cikkek
Lefelé visz a lendület - egyre kevesebb a vezetékes vonal
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 12:15
Nincs megállás: augusztusban a bekapcsolt fővonalak száma további 22 ezerrel 3.436.227-re csökkent
Cikkek
Megkezdődött a kukorica betakarítása
Privátbankár.hu | 2005. szeptember 30. 11:55
Megkezdődött a kukorica betakarítása, az országos termésátlag
elérheti a 7,0-7,5 tonnát hektáranként, így az össztermés 8,5-9
millió tonna körül alakulhat - közölte Benedek Fülöp, a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási
Államtitkára. Elmondta, hogy eddig csupán néhány tízezer hektáron végezték
el a betakarítást az 1,2 millió hektáros területből, a termésátlagok
5,6-9,2 tonna között szóródnak hektáranként.
Friss
Nemzetközi
Trump nem zárta ki az amerikai békefenntartókat – Zelenszkij megtartaná a választást
A két elnök a washingtoni találkozó előtt sajtótájékoztatót tart.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
-
Merész színek, formabontó megoldások
11:11
-
Air Canada: újra sztrájkolnak a légiutas-kísérők, utasok maradnak a földön a nyári csúcsidőben
11:11
-
Mobilbankkal külföldön
09:09
-
Éjszakai teljesítménytúra a Gyermekvasútnál
09:09
A vidék hírei
-
Hazaért Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
14:03
-
Elrajtolhatnak Eger nagyberuházásai
12:26
-
Egri deszkás hülyegyerekek tünés a szökőkutak környékéről, aki pedig nem kaszálja a füvet a háza előtt az meg fizessen!
09:09
-
Hőségtől mentes, kellemes nyári idő várható
07:26
-
Tragédiával zárult a keresés: elhunyt a futóversenyen eltűnt Spitzmüller Zsolt
15:49
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Mégis beadja a derekát Zelenszkij? Megvan, milyen alku születhet Washingtonban
2025. augusztus 18. 15:59
-
Keményen fellépne Orbán Viktor barátja a kormány ellen tiltakozókkal szemben
2025. augusztus 18. 06:22
-
A nap képe: Zelenszkij kényszeredett mosolya árulkodó
2025. augusztus 18. 20:01
-
Zelenszkij: újabb csapás érte Ukrajnát
2025. augusztus 18. 13:32
-
Örömittasan csaphat a levegőbe, ha meglátja, mit csinál a forint
2025. augusztus 18. 07:20
