Hírek
Cikkek
A tűzoltóság vagy a rendőrség is lefújhatta volna a tűzijátékot
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 12:37
A Gellért-hegyről indított rakétákat fellövő pirotechnikusok nem rendelkeztek hivatalos meteorológiai előrejelzéssel a tűzijáték idejére, mivel azt nem is kötelező beszerezniük - közölte az MTI-vel Pataki István, a tűzijáték egyik pirotechnikai felelőse. Ezért csak a rádió
híreire hagyatkoztak a program indításakor. Mint mondta, a tűzijátékot engedélyező szervek, a rendőrség és a tűzoltóság, nem írja elő, hogy hivatalos előrejelzést kell kérniük a
pirotechnikusoknak. "Nem kötelességünk kérni előrejelzést, nekünk abban van felelősségünk, hogy amennyiben az idő engedi, elkezdjük a programot, amennyiben pedig nem lehet folytatni, leállítsuk" - magyarázta. Mint mondta, vasárnap a tűzijáték indításakor még nem volt vihar. Hozzátette: amikor a vihar a Gellért-hegy fölé ért, 9 óra 10 perc körül, leállították a tűzijátékot és körülbelül nyolc-tíz percen át nem lőttek fel rakétákat, később azonban, amikor úgy látták, hogy csendesedett a szél, befejezték a programot.
A pirotechnikus tájékoztatása szerint a szervezőknek csakúgy, mint a katasztrófavédelemnek vagy a tűzijátékot engedélyező tűzoltóságnak és rendőrségnek is joga lett volna a rendezvény előtt lefújni a programot. A szakember szerint azonban ha erre csak röviddel a tűzijáték előtt került volna sor, akkor is bekövetkeztek volna a balesetek, hiszen a tömeg már jóval a program kezdete előtt elfoglalta helyét a rakparton és környékén.
Tragédiát okozott a tegnapi vihar
Cikkek
Budapesten kevesebben építkeztek
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 12:22
A budapesti székhelyű, legalább 5 főt foglalkoztató építőipari szervezetek termelése - előzetes adatok alapján - 2006. I. félévében 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly az I. félévben 27 százalékos termelésbővülést mértek.
A Pest megyei székhelyű, legalább 5 főt foglalkoztató építőipari szervezetek termelése 2006. január-júniusában 3,4 százalékkal nőtt. Az előző év azonos időszakában ezen szervezetek termelése az ez évinél jelentősebben, 5,8 százalékkal bővült.
Beragadt a fék: várt alatt a GDP-bővülés
Cikkek
Külker: többletbe fordult az euróövezet
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 11:33
Egy uniós statisztikai adat szerint az euróövezet külkereskedelmi mérlegének egyenlege júniusra 2 milliárd eurós többletbe fordult a megelőző havi 3,2 milliárd eurós deficitből. Az elemzők ez utóbbi kapcsán júniusra sem vártak többletet,
a várakozások átlagában egy 1,2 milliárd euró körüli deficit állt.
Ez még mindig sokkal kevesebb lett volna, mint az utóbbi hónapoké,
hiszen az április is 2,1 milliárdos euróövezeti hiányt hozott. A
júniusi többlet dacára a féléves külkereskedelmi egyenlege az
euróövezetnek 16 milliárd eurós deficitet ért el.
A júniusi markáns változás oka, hogy a kivitelt májushoz képest
1,9 milliárd euróval sikerült 116,9 milliárd euróra növelni, a
behozatal értéke viszont a májusi 118,2 milliárd euró után júniusban
csak 114,9 milliárd euró lett.
Cikkek
Csányi MOL-papírokat adott el
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 11:21
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Mol igazgatóságának
alelnöke, 36.292 darab Mol részvényt értékesített augusztus 18-án a
Budapesti Értéktőzsdén, 21.766 forintos árfolyamon - közölte a Mol a
tőzsde honlapján.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Linkpartnerek: a számok nem hazudnak
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 11:01
Bemutatjuk azt a monitorozó eszközt, melynek használatával jelentősen megnövelheti linkmarketing tevékenysége hatékonyságát
Cikkek
Nem hozza, viszi a pénzt a pozsonyi repülőtér
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 10:55
A pozsonyi repülőtér megérett a fejlesztésre - olvasható ki a szlovák
sajtójelentésekből. A szlovák kormány a múlt héten meghátrált a
pozsonyi repülőtér eladásától, egyelőre az államé marad. Ha eladta
volna (66 százalékát) a TwoOne konzorciumnak, akkor szerezhetett
volna 11,5 milliárd koronát, most majd viszont a repülőtér
fejlesztésére el kell költeni pár éven belül 9 milliárdot - írja a
sme című szlovák lap.
Cikkek
Jelentős drágulást hozhat a román csatlakozás
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 10:19
Romániában az uniós csatlakozást követően ugrásszerűen megnövekednek az élelmiszerárak, a Román Nemzeti Bank előrejelzése szerint sokkal nagyobb mértékben, mint történt az Magyarországon, Csehországban vagy Lengyelországban. Becslések szerint bizonyos alaptermékek - így például a hús - ára akár 50 százalékkal is emelkedhet.
A jegybanki elemzés szerint a kilátások nem kedvezőek a roman állampolgárok számára, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy felmérés kimutatta: a románok jövedelmük 40 százalékát költik élelmiszerekre és italokra.euractiv.hu
Cikkek
Egy kalóriához egy liter víz kell
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 10:15
Gyökeresen meg kell változtatni a vízgazdálkodást a Földön ahhoz,
hogy a bolygó növekvő lakosságának ne kelljen vízhiánnyal szembe
néznie 50 év múlva - ez áll abban a tanulmányban, amelyet szakértők
készítettek a Víz Világhetére, amely szakértői konferenciával ma
kezdődik Stockholmban
Cikkek
Továbbterjedt a "kéknyelvűség"
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:55
Szarvasmarhák és bárányok között Belgiumban is felbukkant az
úgynevezett kéknyelv-betegség, egy vírus okozta hurutos kór, amelynek
jelenléte már korábban bebizonyosodott Dél-Hollandiában birkák
körében - jelentették be a belga hatóságok a hétvégén. Sajtóközlések szerint Liege környékén - az érintett holland területtel szomszédos térségben - összesen tizenegy gazdaságban mutatták ki a betegséget, amely Európa északi felében eddig
gyakorlatilag ismeretlen volt. A kór emberre semmilyen formában nem jelent veszélyt.Mindkét országban jelezték, hogy újabb járványgócok
felbukkanásától tartanak, és az is valószínűsíthető, hogy a betegség
leküzdése hosszabb ideig eltart.
Cikkek
Megint a sávközép felé közelít a forint
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:51
Hétfőn reggel tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót
kilenc óra tájban 279,40/50 forinton jegyezték, míg pénteken délután
278,90/279,10 forinton állt az árfolyam. A piacon egyelőre kevés üzletről számoltak be, de az euró árfolyama közel van ahhoz a 280-as technikai szinthez, ahonnan ismét
a 282,36 forintos sávközép közelébe kerülhet a kurzus. A forint június végén fordult át először a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv gyenge oldalára. Reggel a feltörekvő valuták is gyengén nyitottak üzletkötők
szerint, közülük különösen a török és a lengyel valuta helyezte
romlott a pénteki szintekhez képest. Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Gyorsak, de egyhangúak a PC-hírek
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:39
Március óta számítógépek írják a Thomson Financial üzleti információszolgáltató egyes híreit - írja a Világgazdaság. A cikk szerint ezzeé egy gyorsjelentésről szóló tudósítás - amelynek megírásakor a gép az új eredményeket azonnal összeveti az adatbázisban tároltakkal - 0,3 másodperccel a közzététel után az előfizetők rendelkezésére áll. A nagy versenytársak közül a Reuters is gépesít bizonyos híreket, a Bloombergnél azonban egyelőre nem alkalmaznak ilyen módszereket. A számítógépek által generált hírekben soha nincs hiba; igaz, a megfogalmazás egyelőre kissé egyhangú - olvasható az újság mai számában. Automatizált bevásárlókocsi és sörrobot - floridai egyetemisták találmányai
Cikkek
Új kenyér, új ár
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:36
A pékek 10-15 százalékos áremelésre kényszerülnek szeptemberben, a kormány
megszorító intézkedéseinek hatására - mondta Ilonka Boldizsár, a
Magyar Pékszövetség elnöke. A szövetség elnöke kifejtette: a pékek válságos helyzetben vannak. Ezt támasztja alá, hogy míg 2003-ban még 1.800 pékség
működött Magyarországon, addig mára csupán 1.310 működő pékségről
tud a szövetség. 2005-ben 56, 2006 első félévében pedig már 36
pékség ment tönkre - hangsúlyozta Ilonka Boldizsár. A pékszövetség véleménye szerint ezen a súlyos helyzeten a
kormány a pékeket segítő jogszabály-változásokkal, illetve olyan
pályázati forrásokkal javíthatna, amelyek segítségével a
vállalkozások energiatakarékos berendezések beszerzésére kapnának
lehetőséget.A nyaralás, a benzin és a kenyér drágult leginkább
Cikkek
E-számlázás féláron
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:16
Bár jobban nyomon követhető és olcsóbb is nyomtatott társánál, mégis hazánkban egyelőre csak néhány tucat cég állítja ki számláit elektronikusan
Cikkek
Hiányoztak az útépítések
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:11
Az építőipari termelés 2006 júniusában kiigazítatlan adatok szerint 8,1
százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 7,1 százalékkal maradt el
az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH közleménye szerint az év első hat hónapjában a termelés 1,7 százalékkal csökkent. Júniusban a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,3 százalékkal volt magasabb az
előző havinál. A termelés visszaesését júniusban az előző évi magas termelési
érték mellett az út- és autópálya-építések volumenének csökkenése
okozta.Mennyiből lehet felhúzni egy házat, lakást?
Cikkek
Hatan üzemeltetnék a gazdasági tárca irodáit
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:05
A beadási határidőig 6 anyagot adtak be a Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium irodái gazdaságosabb üzemeltetésének
megszervezésére kiírt pályázatra - közölte a tárca
sajtóosztálya. A pályázati dokumentumot 15-en vásárolták meg.A pályázat a gazdasági tárca aktuális épületeire vonatkozik. A korábbi nyilatkozatok szerint mintegy 10 százalékos költségmegtakarítást és jobb szolgáltatást remél a GKM attól, hogy
pályázat útján kívánja kiválasztani irodái üzemeltetőjét. A nyertes céget várhatóan október végén hirdetik ki.
Cikkek
A forint rángathatja a tőzsdét is
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,12 pontos csökkenéssel,
21.675,83 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,23 százalékos gyengülés. Elemzői vélemények szerint egyébként a mai napon a forint
gyengülése továbbra is meghatározhatja a részvénypiacot. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Magán többség a kínai mamutokban
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:52
Kínai statisztikák szerint az ország 500 vezető nagyvállalata között 220
az állami tulajdonú vállalat. Az öt legnagyobb kínai vállalat közül
kettő az acéliparban tevékenykedik, kettő az autóiparban. A tíz vezető kínai vállalat éves forgalma már 100 milliárd jüan, azaz 12 és fél milliárd amerikai dollár vagy a felett van, ezen tízes csoportba két elektronikai vállalat is található, a
Legend Holdings és a Haier csoport.Kínai támadás a hamis DVD-k ellenKínai lesz a Rover
Cikkek
Eső után mosakodás - egy tragédia margójára
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:49
Mindenki mindent korrekt módon tett, ettől zeng most a mennydörgés lecsengő robajaként valamennyi tévé- és rádióállomás - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
A románok szerint a képviselők a legkorruptabbak
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:45
Egy Romániában végzett felmérés szerint a leghatékonyabb eszköz a
korrupció leküzdésére a büntetések emelése, - ezt a megkérdezettek
62 százaléka véli így - míg 19 százalék szerint a fizetések emelése
a legcélravezetőbb. A válaszolók 10 százaléka a korrupcióellenes
iskolai oktatást, illetve családi nevelést tartja üdvözítőnek. A románok 69 százaléka a parlamenti képviselőket tartják a
leginkább korruptnak. Csak 4 százalék vélekedik úgy, hogy a honatyák
nem megvesztegethetők. A parlamenti képviselők után az üzletemberek
következnek - 61 százalék gondolja róluk, hogy korruptak - majd a
kormányzati és minisztériumi tisztviselők. A magukat a minisztereket
a románok kevésbé tartják korruptnak, mint beosztottjaikat. Ezután a
rendőrség, a bírák, az orvosok és ügyészek következnek. A legkevésbé
az újságírókat, papokat és az oktatásban dolgozókat ítéli korruptnak
a román társadalom.Kevesebb a csúszópénz, csökkent a korrupció
Cikkek
Több nagy is várja a köztisztviselőket
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:38
Eddig a Suzuki és a Spar jelentette be, hogy kész munkát
ajánlani a közigazgatásból elbocsátottaknak - írja a Világgazdaság. A lapnak azonban
több más hazai vállalat is nyitottságát fejezte ki erre, így a
Tesco, a Winterthur, a Budapest bankcsoport, de vannak mások is.
Köztük nem egy országosan is kínál állásokat, amire szükség is lesz,
hiszen a minisztériumok "csak" 1500, ám a vidéki településeket is
érintő központi költségvetési intézményrendszer több mint 12 ezer
embertől válik meg. A felkínált fizetéssel és a munkaidővel azonban
kevés köztisztviselő lesz elégedett - olvasható az újság mai számában.A mi autónk után itt a mi munkahelyünk
Cikkek
Brazíliában az etanolos kocsi a menő
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:31
A Brazíliában piacra kerülő járművek között a vegyes üzemanyaggal
üzemelők részaránya már túllépett a 75 százalékon, az országban
etanollal üzemelő autók száma pedig elérte a 2 milliót - közölték
helyi járműipari illetékesek. Az etanolt hasznosító motorokkal szerelt autókat már negyed
százada árusítják a nagy latin-amerikai országban. Ennek ellenére
2003-ban az ilyen autókból még 50 ezernél kevesebbet adtak el és az
összes ilyen jármű számát a múlt év végére is még csak 1,2 millióra
becsülték. Azóta azonban a keresletük szárnyal. A piaci boom azonban valójában még 2003-ban kezdődött: ekkor jelentek meg a korábbinál hatékonyabb alkohol-üzemű motorok, és az új technológia népszerűségét a kormányzat adókedvezményekkel
fokozta.Autóóriások is leteszik voksukat a hibridek mellet
Cikkek
Megint Irán miatt aggódik az olajpiac
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:31
Határozottan 71 dollár fölé szökött a szabadpiaci határidős nyersolaj hordónkénti ára hétfőn kora reggel azokra a kilátásokra, hogy Irán nem kíván lemondani nukleáris programjának folytatásáról. A hajnali kereskedésben a szeptemberi határidős amerikai könnyűolaj pénteki záró árához képest 31 centes drágulást jelzett és az ár
ezzel 71,45 dollárra ment fel. Harminc cent volt az északi-tengeri
Brent olajféleség drágulása is a hétfő hajnali órákban, a
hordónkénti ár pedig 72,60 dollár.Ezúttal Irán miatt kúszik felfelé az olajár
Cikkek
Jól fogy az alkalmi munkavállalói könyv
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:26
Az idén az első félévben mintegy 230 ezer alkalmi munkavállalói könyvet
váltottak ki a legálisan alkalmi munkára vállalkozók
Cikkek
Business class a fapadoson
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:16
Még olcsóbbak is lehetnek a jövőben a jegyáraik a vezető európai fapados
légitársaság, a brit Easyjet vezetője szerint. Andrew Harrison a
német sajtónak nyilatkozva közölte, hogy a költségtakarékosságot még
olcsóbb üzemű repülők beszerzésével szeretnék elérni, de készülnek
gépeiken az igényesebb üzleti utaztatás beindítására is. Az üzleti
osztályon felárat kérnek majd - derült ki szavaiból. Nem számítanak nagy növekedésre, a vállalat vezetője szerint az elkövetkezendő öt év alatt 15 százalékkal szeretnék az utasszámot növelni. Ugyanakkor az egy-egy utason nyert hasznot két év múlva a mostaninak kétszeresére - 15 százalékosra, azaz utasonként
körülbelül 6 euróra - növelni.A Malév egyelőre nem tervez újabb belföldi járatot
Cikkek
A biztonság drágítja a repülőjegyeket
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 08:01
A repülésnél alkalmazandó fokozott biztonsági intézkedések miatt
tovább drágulhatnak a jegyek, de a nemzetközi polgári repülésügyi
szervezet vezetője szerint nem a légitársaságoknak kellene állnia a
többletköltségeket, hanem az államoknak. Giovanni Bisignani, a IATA
vezérigazgatója szerint a biztonsági problémák, melyekkel korunkban
szembe kell néznünk, nem kapcsolhatók közvetlenül össze egyedül a
légi közlekedéssel. A kormányzatok már gondolkodnak azokon a terveken, miként lehetne a nagyobb reptéri biztonság költségeit érvényesíttetni a
repülőjegyek áraiban. A számlát vagy az utasoknak vagy a
légitársaságoknak kellene állnia, hiszen a biztonsági intézkedések
sokmilliós nagyságrendű tételek.A Malév egyelőre nem tervez újabb belföldi járatot
Cikkek
Még több Volkswagen kell a Porschénak
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 07:55
A Porsche 25,1 százalékos, azaz döntési lehetőséget biztosító
részesedést kíván szerezni az ősz közepére a német Volkswagen
járműipari óriáscégben - írja banki forrásokra hivatkozva a
Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap.A Porsche tervezett részesedése úgy jönne létre, hogy egy
befektetési bank szerezne meg egy 3,9 százalékos részesedést a
VW-ben és ennek birtokában ajánlaná fel a szükséges részvényesi
szavazati "erőt" a Porschénak, például a VW tulajdoni státuszával
kapcsolatos döntések esetleges megvétózására. A Porsche AG ugyanis
már rendelkezik 21,28 százalékkal a VW részvénytőkéjében, nagyobb
résszel, mint Alsó-Szászország, amely 20,75 százalékos
részvénypakettet birtokol.Porschés száguldás Romániában
Cikkek
Még augusztusban ötpárti a konvergenciaprogramról
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 07:35
Társadalmi vitára bocsátják a konvergenciaprogramot - írja a Népszava. A cikk szerint a kormány augusztus 23-án informális konzultációt tart az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalával, augusztus 24-én az OÉT munkáltatói oldalával lesz hasonló egyeztetés. Az OÉT plenáris ülésén augusztus 28-án tárgyalják a programot - írja a lap.Az ötpárti egyeztetésre a kabinet augusztus 31-i ülése előtt kerül sor. A
vállalkozói érdekképviseletek vezetői a Népszava megkeresésére
elmondták, mielőbb szeretnék látni a konvergenciaprogramot, hogy
érdemben tudjanak róla tárgyalni.Londoni elemzők szerint a 2014-es euróbevezetés sem biztos
Cikkek
Szabadság után irány a bank - erősödhet a roham
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 07:25
Nagy az érdeklődés a szeptember elsején hatályba lépő kamatadó elkerülését
átmenetileg lehetővé tevő banki lehetőségek iránt
Cikkek
Tragédiát okozott a tegnapi vihar
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 07:01
Több halottja és mintegy 250 sebesültje van a budapesti viharnak, amely pont az ünnepi tűzijáték alatt érte el a fővárost
Cikkek
Újra végig jár a 2-es metró
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 06:31
Vasárnap hajnaltól újra teljes vonalán közlekedik a 2-es metró, miután befejeződött a Deák és a Moszkva téri, valamint a Déli pályaudvari megállók rekonstrukciója. Az idei, mintegy 10 milliárd forintos beruházással nagyobb lett a piros metró három állomásának belső tere, tisztább, világosabb, modernebb a környezet és fejlettebb az utastájékoztató
rendszer. Teljesen megújult továbbá a biztonsági, főleg a tűzjelző
és -elhárító berendezés is. A műszaki munkálatoknak november 11-ig kell befejeződniük, de ezek az utasforgalmat már nem akadályozzák. Ősztől jövő év márciusáig tovább folytatódnak a felújítások, de ezek már csak hétvégi, illetve esti forgalomkorlátozással járnak.Jövő héten már járhatnak a Combinók
Cikkek
Microsoft: ez nem jött be, de sebaj
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 21. 06:22
A Microsoft taktikát váltott részvény-visszavásárlási programjában, miután a csütörtöki határidő lejártáig az addig az akcióra tervezett 20 milliárd dollárból csak 3,8 milliárd dollárra
érkeztek részvényajánlatok. A cég erre válaszul újabb 16,2 milliárd
dollárral emelte a programot, 36,2 milliárd dollárra és határidejét
2011. június 30-ig terjesztette ki. A Microsoft óriási mennyiségű fölös készpénzzel rendelkezik, amelyet nem akar felvásárlásokra fordítani. Június 30-val végződött
tavalyi pénzügyi éve végén ez az összeg 34,16 milliárd dollár volt
készpénzben, illetve rövid lejáratú befektetésekben.Kamuinterjú a milliárdossal? Bill Gates tagadA Microsft Zune ütné ki a nyeregből az iPodot
Cikkek
Londoni elemzők szerint a 2014-es euróbevezetés sem biztos
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 17:30
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a magyar konvergenciaprogram kiszivárgott részletei alapján már a 2012-es euróövezeti csatlakozás sem tűnik bizonyosnak, sőt a 2014-es belépési dátumot is kockázatok terhelik, bár a GDP-arányos államadósság önmagában nem feltétlenül lesz akadálya az euró magyarországi bevezetésének.
Dresdner Kleinwort, a Dresdner Bank londoni befektetési részlege az utóbb egy munkaanyag egy változatának minősített program hozzáférhetővé vált elemeit értékelő, délután kiadott elemzésében azt írta: abból, ami a konvergencia-programból eddig ismerhető, Magyarország 2012-es euróövezeti csatlakozása "egyre kevésbé tűnik valószínűnek". A DrK szerint a deficitkilátás újabb emelésével a kormány most már a tervezett reformok végrehajthatóságának hitelességét ássa alá.
Az elemzés szerint a ház egyetért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentésével, hogy a gazdaságot nem szabad sokkterápiának kitenni. Magyarország jobban is járna, ha
teljesíthetőbb euróövezeti csatlakozási dátumot jelentene be, az ehhez szükséges költségvetési reformok világos és részletes elmagyarázásával együtt.
Az elemzés szerint a forint egyértelműen nyomás alá került, de a Dresdner akkor várja az MNB kamatemelését, ha az euró forintárfolyama a 285-290-es szintet kezdi tesztelni.
A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató londoni részlegének elemzése szerint - jóllehet a forint másfél százalékot esett - a kiszivárogtatás mindössze egyetlen új
információval szolgált: most már konkrét számok igazolják, hogy a maastrichti feltételrendszert az ország 2010-re sem fogja teljesíteni.
A forintot és a BUX-ot is gyengítette a megjelent konvergenciaprogram
Cikkek
Az OTP kötelező érvényű ajánlatot adott a CKB-ra
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 17:25
Az OTP Bank kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a montenegrói Crnogorska komercijalna banka AD (CKB) többségi, legalább 80 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására - jelentette be az OTP Bank a BÉT honlapján.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Befektetés
A forintot és a BUX-ot is gyengítette a megjelent konvergenciaprogram
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 17:21
Jelentősen gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél öt körül 278,90/279,10 forinton jegyezték, szemben a reggeli 274,20 forinttal ás a tegnap délutáni 273,85/90 forinttal. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,06 pontos eséssel, 21.725,95 ponton zárt, ami a tegnapi záró értékhez képest 0,52 százalékos gyengülés
Cikkek
Bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre egy brit gép
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 17:05
Bombariadó miatt kényszerleszállást hajtott végre a dél-olaszországi Brindisi repülőterén egy brit utasszállító repülőgép. Az összes utast és a teljes személyzetet leszállították, és folyik a légi jármű átvizsgálása. Az olasz légierő egy F 16-os vadászgépet küldött fel a brit Excel légitársaság gépének lekísérése végett, amikor a gép személyzete jelezte, hogy pokolgépet gyanít a fedélzeten, s ezért engedélyt kért a rendkívüli leszállásra. A Boeing 767-es utasszállító repülőgép a londoni Gatwick repülőtérről repülőtérről indult útnak, és az egyiptomi Hurghada volt az úticélja.
Egy utas talált egy cédulát, rajta kézzel írt, angol nyelvű üzenettel, amely szerint pokolgépet helyeztek el a fedélzeten - magyarázta a riadalom okát Salvatore De Paolis, az olasz határőrség repülőtéri szolgálatának tisztje a Sky Tg 24 televíziónak adott nyilatkozatában. Más forrásból egyelőre nem erősítették meg közlését. A tűzszerészek még javában vizsgálják a gépet, egyelőre nem érkezett olyan jelentés, amely szerint találtak volna valamilyen robbanószerkezetet.
Merényletkísérlet: csökkent a légitársaságokba vetett bizalom
Cikkek
Veszteségre fordult a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 17:02
Bő egy órányi kereskedés után gyakorlatilag eltűnt a New York-i tőzsde vezető indexének nyeresége, a DJIA 3-4 ponttal volt pozitív "területen", a technológiai piac fő mutatójának korai kis vesztesége pedig 0,6 százalékra nőtt. Utóbbi oka elsősorban a Dell részvény,
amelynek ára 7 százalékos csökkenést is elszenvedett attól, hogy a számítástechnikai cég az éjszaka második negyedéves eredményének 50 százalékos romlásáról adott számot.
Bizonytalan befektetői hangulatban nyitott a Wall Street, friss fontos makrohír nem befolyásolta a kereskedés kezdetét. A tőzsde DJIA mutatója 14 ponttal felfelé kezdett, a
Nasdaq composite indexe egy ideig nem mozdult. Néhány perc elteltével a DJIA nyeresége 27 pontra (0,23 százalék) bővült, a Nasdaq mutatója viszont 3 pontnyi veszteségbe került. A Michigan Egyetem kiábrándító mutatóját az aktuális amerikai fogyasztói bizalomról az amerikai értékpiacok nyitása után fél órával tették közzé.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Méltatlankodik az OÉT a konvergenciaprogram miatt
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 16:57
Az érdekegyeztetés semmibe vételének nevezte Palkovics Imre, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának soros elnöke, hogy a tervek szerint augusztus 22-én kapják meg az előterjesztést a konvergenciaprogramról, és augusztus 23-án már az országos szakszervezeti szövetségek véleményét kívánja kikérni erről
a kormány. Egy ilyen horderejű témakörre nem lehet egy nap alatt érdemben felkészülni, de még az augusztus 28-ra tervezett OÉT-ülésig is kevés az idő - vélte Palkovics Imre.
Antalffy Gábor, az OÉT munkáltatói oldalának soros elnöke ugyancsak érthetetlennek nevezte, hogy a kormány miért nem keresett módot az elmúlt hetekben az egyeztetésre. Korábban ugyanis "dolgos" nyarat ígért, s az érdekképviseletek is erre készültek. A munkáltatói érdekképviseletek azért is szorgalmazták a vita mielőbbi megkezdését, mert nem akartak úgy járni, mint korábban a szigorító intézkedésekkel. Amikor a szigorításokról elkezdtek vitázni, gyakorlatilag már minden el volt döntve, az érdekképviseleteknek gyakorlatilag nem volt beleszólásuk a kérdésekbe.
Jövő héten ötpárti egyeztetés a konvergenciaprogramról
Cikkek
A legtöbb bevándorló az Egyesült Államokat veszi célba
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 16:51
A legtöbb bevándorlót a világon az Egyesült Államok vonzza - az amerikai népességügyi hivatal friss adatait a The Washington Times közölte. Évről évre átlagosan hárommillióan vándorolnak be a jobb jövő reményében a fejlődő világ országaiból az iparosodott államokba. Legtöbbjüket, több mint egymillió embert az Egyesült Államok fogad be, ahol országos vita zajlik a migráció szabályozásáról.
A jobb megélhetést keresők csaknem fele, 1,4 millió fő Európát veszi célba, a kontinens népessége ennek ellenére példa nélküli ütemben csökken az alacsony születési ráták miatt. A legtöbb bevándorlót fogadó országok rangsorában az Egyesült Államokat Olaszország és Spanyolország, majd a Közel-Kelet egyik leggazdagabb állama, az Egyesült Arab Emirátusok következik.
Az ENSZ előrejelzése szerint Európa jelenlegi 730 milliós népessége 2050-re 75 millióval fog apadni. A 128 milliós Japánban 16 milliós csökkenést várnak. Az Egyesült Államok lakossága ezzel szemben a mostani 300 millióról 420 millióra duzzad. Elemzők ezzel
kapcsolatban megjegyzik: Európa és Ázsia, az elöregedő és csökkenő lakossága miatt gazdasági válságok elé néz, mivel nem lesz elegendő dolgozó és fogyasztó a gazdasági növekedés serkentésére, a nyugdíjasok eltartására.
Kétnyelvűvé vált Washington
Cikkek
A reméltnél lassabban gyógyul a Föld ózonrétege
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 16:47
A Föld ózonrétege több évtizedes után elkezdett regenerálódni, a reméltnél azonban lassabb a folyamat - közölte az ENSZ két szakosított szerve
Cikkek
A zöld tárcát is támadják a verespataki bánya ellen tiltakozók
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 16:19
Több zöldszervezet úgy véli, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nem segíti őket abban, hogy a romániai Verespatakra tervezett aranybánya-beruházás lehetséges környezeti hatásait megismerhessék, és arról a lakosság is tudomást szerezhessen. A Védegylet, a Greenpeace és a Csongrád Megyei Természet és Környezetvédő Egyesület (CSEMETE) véleménye szerint a beruházó cégen kívül a magyar szaktárca is sokat tesz azért, hogy ellehetetlenüljenek azok a közmeghallgatások, amelyek a projekt környezeti hatásvizsgálati eljárása keretében zajlanak.
A beruházás ellen pénteken Bukarestben a Greenpeace tartott tüntetést, amelyen a nemzetközi zöld szervezet több magyar aktivistája is részt vett.
A Verespatakra tervezett bánya Európa legnagyobb külszíni fejtésű aranybányája lenne. A projekt két falu, házak, templomok, temetők, továbbá római kori régészeti lelőhelyek teljes
elpusztításával járna. A külszíni fejtés során "bedarálnák" a környező hegyeket, és a kőzúzalékból ciános technológiával nyernék ki a kis koncentrációban még fellelhető aranyat.
Aláírásgyűjtés a verespataki bányanyitás ellen
Cikkek
A PM egyik munkaanyaga jelent meg a sajtóban
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 16:17
Pénzügyminisztériumi munkaanyag egy változata jelent meg a sajtóban a konvergenciaprogramról, ami azonban két lényeges kérdésben megegyezik a tervezett programmal. Az MTI kormányközeli forrásból származó információi szerint egy olyan változat látott napvilágot, amiről még egyeztetés folyik.
A napilapokban megjelent konvergenciaprogram-ismertetés viszont annyiban megegyezik a tervezett programmal, hogy a költségvetési egyensúlyt 2008 és 2010 között el kell érni, illetve a már bejelentettek után nem tervez újabb egyensúlyjavító intézkedéseket a
kormány.
Kiszivárgott konvergenciaprogram: kevés konkrétum
Cikkek
Csökken az amerikai fogyasztói bizalom
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 16:15
Sokkal rosszabb lett az amerikai fogyasztói bizalom mérésére szolgáló index most augusztusban, mint júliusban volt: a Michigan Egyetem által számolt mutató hóközi, azaz előzetes augusztusi értéke a mai bejelentés szerint 78,7 pont a júliusi hóvégi 84,7 pont után. Az elemzők 83 pont feletti értéket vártak. Az egyetem szerint a lakossági inflációs várakozások nagyjából 4,2 százalékról szólnak most a júliusi 3,2 százalékkal szemben.
Elemzők szerint a Fed nem tervez emelést
Cikkek
A szabdságok helyett a gyűjtögetést javasolja a kipihent német pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 15:57
A németeknek nem kellene szabadságra menniük - véli a nyári vakációjáról hazatért pénzügyminiszter. Peer Steinbrück azt az összeget, amit erre szánnak, félre kellene tenniük nyugdíjas éveikre - írja a Reuters hírügynökség. A szaktárca vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a lakosságnak a jövőben emelkedő egészségügyi ellátási és egyéb költségekkel kell szembenézniük.
A turizmusért felelős egyesület szerint a felhívásnak nincs jelentősége, az ágazat ugyanis a gazdaság egyik tartópillére.
Az egyik utazási iroda ügyvezető igazgatója pedig egyenesen úgy vélte, a miniszternek talán szabadságra kéne mennie, hátha akkor jobb ötletei támadnak.
Nagy hőség után nagy drágulás
Cikkek
Pénzt oszt a Hezbollah a lerombolt házak tulajdonosainak
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 15:42
Pénzt oszt a Hezbollah libanoni síita szervezet a háborúban fedél nélkül maradt bejrútiaknak. Szóvivőjük szerint egy-egy kibombázott család egyszeri alkalommal 12 ezer dollárt kap, s eddig 120-nak jutott belőle. A pénzt arra szánják, hogy lakást béreljenek egy éven át, és be is bútorozzák. A Hezbollah nem közölte, honnan származik a pénz.
A becslések szerint 15 ezer hajlék nélkül maradt család megsegítése ilyen összegekkel 180 millió dollárba kerülne. Bejrút déli külvárosaiban egy bútorozatlan lakás havi bérleti díja mintegy 300 dollár. A Hezbollah az esetleges visszaélések kiszűrésére az adomány
átadása előtt személyi igazolványt kér és azt, hogy mutassák be a lerombolt lakás tulajdonjogát bizonyító iratokat. "Pontosan tudjuk, melyik épület semmisült vagy rongálódott meg" - mondta az egyik szervező.
A támogatást Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője ígérte meg a tűzszünet életbe lépése után. A szervezet nemcsak harcol, hanem társadalmi munkát is végez, foglalkozik egészségügyi ellátással, oktatással, és családsegítő központokat tart fenn. Ígérete szerint segíteni fog az újjáépítésben is.
Az öldöklés szünetel, a helyzet változatlan
Cikkek
A Fidesz szerint lemaradási program készül
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 15:38
A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenctől arra, hogy valóban azt tervezi-e a kormány, amit a sajtóban megjelent konvergenciaprogram tartalmaz - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke sajtótájékoztatóján reagálva arra, hogy több lap és internetes hírportál is nyilvánosságra hozta a program munkaanyagát. Jól látjuk-e, hogy nem felzárkózási program, hanem egy "lemaradási, leszakadási program" készül - tette fel a kérdést a
Fidesz gazdasági kabinetvezetője, aki szerint, amennyiben a sajtóban megjelent számok igazak, akkor Magyarország nemhogy a 2010-es, hanem a 2012-es euróbevezetési dátumról is lemondhat.
Jól értjük-e, hogy Gyurcsány Ferenc eddig nem mondott igazat az államadóssággal kapcsolatban, hiszen a sajtóban megjelent munkaanyagban a kormány elismeri, hogy a GDP arányos államadósság már 2005-ben meghaladta az euró bevezetéséhez szükséges 60 százalékot - mondta a Varga Mihály.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere a munkaanyag kapcsán tovább sorolta kérdéseit: valóban kevesebb lakás épül-e, szigorítják-e lakástámogatási rendszert, 2007-től lesz-e vizitdíj, kevesebb pénz jut-e az önkormányzatokra és a gyógyszertámogatásra, valóban
drasztikus létszámleépítések várhatók-e, és 2013-tól tényleg adóköteles lesz-e a nyugdíj.
Nem a végleges konvergenciaprogram jelent meg
Cikkek
Nagy hőség után nagy drágulás
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 15:36
Nagy drágulás jön a németországi élelmiszereknél a nagy hőség után - írja helyi élelmiszeripari véleményekre hivatkozva a Der Spiegel című német hetilap. Az alapanyagok ára szabályos robbanást élt meg az utóbbi napokban-hetekben, lett légyen szó a zöldségről, gyümölcsről vagy a disznóhúsról, ezek ára igencsak meglódult, például utóbbinál bizonyos húsféleségek esetében meghaladta a 20 százalékot. A zöldség-gyümölcs frontján esetenként 90 százalékot elérő drágulást is számoltak.
A németek számára oly becses krumplinál is előfordult rövid időn belül 30 százalékos drágulás, következésképp a belőle feldolgozott termékféleségek, például a konyhakész zacskós vagy dobozolt sültkrumpli is jócskán drágulhat hamarosan. Különösen nagy arányú lehet majd a drágulás olyan feldolgozott élelmiszertermékeknél, amelyek igen nagy részben az alapanyagot tartalmazzák.
A drágulást a tartós kánikulai időjárás mellett már a labdarúgó világbajnokság is előre vetítette, a jó idő pedig a grillszezont nyújtja meg.
Az élelmiszerárakban megjelenik még az energiaköltségek emelkedése, ami a termelési és logisztikai költségeket "dobja meg" az élelmiszerfeldolgozó cégeknél. A német élelmiszerárak máskülönben az idén szerencsére Európában a legkisebb mértékben emelkedtek, az árszínvonal a legalacsonyabb.
Górcső alá veszik a csúf birkákat
Cikkek
BB: 22 százalékkal nőtt a profit
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 15:27
A Budapest Bank Nyrt. (GE Money Bank) a konszolidált adatok szerint 2006. első félévében 4,861 milliárd forint adózott profitot ért el, 22 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben - derül ki a hitelintézet gyorsjelentéséből. A nem auditált adatok alapján a bank konszolidált mérlegfőösszege éves szinten 35 százalékkal bővült, és június végén
636 milliárd forintot tett ki.
A konszolidált nettó kamatbevétel 40 százalékkal, 21,7 milliárd forintra, a nettó jutalék-, díj- és egyéb bevétel 25 százalékkal, 4,8 milliárdra, az általános igazgatási költségek 23 százalékkal, 17,03 milliárd forintra nőttek. A bankcsoport adózás előtti nyeresége 6,363 milliárd forint, 22 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévit.
A hitelállomány növekedésében a bank sajtóközleménye szerint az év első felében is az éves szinten 53 százalékkal bővülő, s június végén 251,4 milliárd forintra rúgó lakossági hitelezésé volt a főszerep. A jelzáloghitelek állománya az adósságrendező hitel népszerűségének köszönhetően a piaci átlagot jelentősen meghaladó mértékben, 95 százalékkal, 71 milliárd forintra emelkedett. Az autófinanszírozási piac szűkülése ellenére, a bank hitelállománya ebben a szegmensben is kiugró, 42 százalékos növekedést mutat.
Az innovatív szolgáltatások eredményeként a bank vállalati üzletágának hitelállománya éves szinten 21 százalékkal, 235,7 milliárd forintra emelkedett, ami jelentősen meghaladja a teljes bankpiac vállalati hitelezésének 11-12 százalékra prognosztizált dinamikáját. A stratégiai ügyfélkörnek számító kis- és középvállalkozók számára folyósított hitelek állománya ezen belül 30 százalékkal, 154,6 milliárd forintra emelkedett.
Melyik internet banki szolgáltatást válasszam?
Cikkek
Ezúttal Irán miatt kúszik felfelé az olajár
Privátbankár.hu | 2006. augusztus 18. 14:30
Már 77 cent volt a korai délutáni órákban az amerikai könnyűolaj hordónkénti drágulása az elektromos piaci kereskedési rendszerben, míg az északi-tengeri Brent olaj előző napi záró áránál 74 centtel állt magasabban ekkor: az előbbi olajféleség ára ezzel 70,83, utóbbié 72,32 dollárig jutott.
A jelentések szerint most elsősorban az a félelem uralja a piacot, hogy az iráni nukleáris vita - noha a lezárásához szabott határidőig már csak néhány nap van hátra - nem fog kedvezően megoldódni, azaz Irán nem akar majd felhagyni atomprogramjának folytatásával.
A korábbi ármérséklődést részben az átlagot meghaladó amerikai nyersolajtartalékok, a közel-keleti feszültség enyhülése és az alaszkai olajmezőn történt kedvező fejlemény táplálta. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate határidős jegyzése a legközelebbi, szeptemberi határidőre reggel hordónként (159 liter) 70,49 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus
ACCESS-jegyzésében. A Brent a szeptemberi határidőre ekkor az Intercontinental Exchange (ICE)- jegyzésében 37 centtel 71,95 dollárra drágult, részben ledolgozva tegnapi áresését.
Autóóriások is leteszik voksukat a hibridek mellet
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Brent olaj ára 73,63 dollárra esett.
17 perce
Pénzügyi szektor
Felfűtötte a meleg a részvénypiacot – Új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
A kedvező nemzetközi folyamatok határozták meg a kereskedést.
32 perce
Nemzetközi
Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Új kormánykoalíció is alakulhat.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra
14:37
-
Százéves a tihanyi levendulás– új kiállítással ünnepel
14:14
-
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve
14:10
-
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe
13:50
-
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
13:12
A vidék hírei
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
-
Dobban a Dobó tér: július 3-án érkezik az Egy ütős nap
09:59
-
Egy nappal csúsznak az aszfaltozási munkák, szerdán és csütörtökön teljes lezárás lesz a Ráckapu téri felüljárónál
08:32
-
Direkt36: Tíz évig titkolta a kormány a lesújtó kórházi jelentést ami szerint egyetlen kórház sem felelt meg minden előírásnak
07:15
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
2026. június 30. 10:39
-
„Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
2026. június 30. 10:01



