Hírek
Cikkek
Az iráni olajcsapra figyelnek az elemzők
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 09:22
A szakértők az egy hónappal korábbi várakozásukhoz képest jelentősen
feljavították a Brent és a WTI olajfajták hordónkénti átlagárára
vonatkozó előrejelzésüket. Erre azért került sor, mert az elemzők szerint egyre nő a
feszültség Irán és az Egyesült Államok között az iráni atomprogram
miatt, ami azzal járhat, hogy Irán leállítja napi 2,5 millió hordó
olajkivitelét. A Dow Jones által megkérdezett mintegy 30 befektetési bank
véleményének az átlaga szerint a folyó negyedévben a nyugati
féltekén irányadó WTI átlagára 64 dollár lesz az egy hónappal
ezelőtt várt 60,5 dollárral szemben. Az északi-tengeri Brent esetében a várakozás 59,0 dollárról 63,0 dollárra változott. Az idei év egészében a WTI átlagárával kapcsolatos becslés 61,6 dollárról 63,5 dollárra, a WTI esetében 60,0 dollárról 62,0 dollárra
módosult.Olajárak: újra túl a csúcsokon
Pénzügyi szektor
Hitel sógoréktól: sok az érdeklődő
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 09:20
Ausztriában azok is kölcsönhöz juthatnak, akik szerepelnek a magyar feketelistán - az ő pénzhez jutási esélyeik azonban idehaza is javultak
Cikkek
Keresetek: reál: +5,6%, bruttó: +7,2%, nettó: +8,3%
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 09:18
Az idén január-februárban a reálkereset 5,6 százalékkal nőtt a
nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a
fogyasztói árak 2,6 százalékos növekedésével számolva - közölte a
Központi Statisztikai Hivatal. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési
intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban
átlagosan 2,752 millió volt 2006. január-februárban, 0,8 százalékkal
kevesebb, mint egy évvel korábban. Az idei év első két hónapjában a nemzetgazdaságban összességében
a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,3
százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, A
versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,1 százalékkal, a
költségvetési szférában dolgozóké 5 százalékkal emelkedett, míg a
nettó keresetek 9,5 százalékkal, illetve 6,7 százalékkal növekedtek.Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Repülőrajtot vett a tőzsde
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,07 pontos emelkedéssel,
24.337,83 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,33 százalékos erősödés. Elemzők szerint az amerikai és az ázsiai tőzsdeindexek emelkedése után ma egyébként optimista hangulat lehet mind a nyugat-európai, mind a régiós részvénypiacokon, így a
Budapesti Értéktőzsdén. Friss tőzsdei árfolyamokMol, Mol, Mol
Cikkek
Hangjukat hallatják a szinkronosok
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:55
Sorsforduló előtt áll a magyar szinkron szakma - mondta a Magyar
Szinkron Egyesület elnöke a szakszervezet és a stúdiók
képviselői közötti munkadíj-felzárkóztatással kapcsolatos
eredménytelen tanácskozás után. Csörögi István hozzátette: a Magyar Szinkron Egyesület elnöke sajnálja azt,
hogy a 20-22 szinkronstúdió képviselői egyértelműen elzárkóztak
attól az egyezségtől, hogy állapítsanak meg
minimál-honoráriumrendszert, és ezt a kérést nem hajlandóak
közvetíteni a megrendelőknek. 60-100 százalékos béremelés
elengedhetetlen feltétele a minőségi és méltányos
munkakörülményeknek. A bérek ugyanis tíz éve változatlanok. Filmlopásban elöl állunk
Cikkek
Madárinfluenza: még nem adták el az oltóanyagot
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:40
A madárinfluenza elleni vakcinát kifejlesztő Omninvest Kft. jelenleg
öt partnerrel tárgyal az oltóanyag értékesítése kapcsán, szerződést
azonban még egy céggel sem kötött - mondta Lackó Tamás, a társaság
ügyvezetője. Lackó Tamás hangsúlyozta: az oltóanyag-gyártási technológia
értékesítéséről tárgyalásokat folytatnak orosz, román, szerb és
néhány arab vállalkozással, a szerződéskötés azonban csak pár hét
múlva várható. Az ügyvezető azért hangsúlyozta ezt, mert tudomása szerint a
piacon ezzel ellentétes hírek kaptak lábra.Az üzleti konstrukciókról szólva elmondta: értékesítési díjon
kívül vegyesvállalati vagy egyéb formában részesednek majd a későbbi
értékesítésből. A konstrukció területileg változik - jegyezte meg.
Hozzátette: a cég pilisborosjenői telephelyén megvan a kapacitás
a magyar lakosság beoltásához szükséges vakcinamennyiség
legyártásához. Az oltóanyagot még nem gyártották le, mert még nem
alakult ki az a pandémiás törzs, amely emberről emberre terjed, és
amely ellen az oltóanyagot ki kell fejleszteni - emelte ki.Madárinfluenza-vakcina: a támogatást visszaoltják a költségvetésbe
Cikkek
Román hiány: rádupláznak
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:39
Románia az idén a tervezettnél többet költ oktatási intézmények
korszerűsítésére és útépítésre, aminek a következtében mintegy a
duplájára nő, a GDP 0,9 százalékára emelkedik az államháztartási
hiány - jelentette be a román kormányfő. Calin Popescu Taricean azt mondta, hogy a deficit növekedése nem befolyásolja az ország gazdasági stabilitását és még így is
jóval elmarad az EU által felső határként megszabott 3 százaléktól. Sebastian Vladescu pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a
pótlólagos kiadások nem növelik az inflációt, mivel a pénzek döntő
része infrastrukturális tervek megvalósítását szolgálják.Tizedével nőhetnek a román bérek
Cikkek
A márciusi húsvét hiányzott Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:34
A Budapest Airport 595.160 utast szolgált ki márciusban, 2,4 százalékkal
többet, mint egy évvel korábban
Cikkek
Kissé lejjebb ment az olajár
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:30
Szerdán a nyersolaj szabadpiaci ára lefelé mozdult a tegnapi rekordszintről,
de a WTI tartja a hordónkénti 71 dollár feletti szintet, mivel
erősödik az iráni szállítások esetleges kimaradása miatti félelem,
továbbá az amerikai benzinalapanyag-ellátás fő forrásának számító
Nigériában sem állt még vissza a kivitel a normális szintjére. Az olajfronton piacbefolyásoló tényező, hogy az amerikai kormány ma teszi közzé a múlt heti tartalékokról szóló statisztikát, - a szakértők a benzinkészletek mérséklődésére számítanak. Az OPEC a
hétvégén informális tanácskozást rendez Dohaban, de változás -
tekintettel a kapacitások teljes kihasználására - az OPEC oldaláról
nem várható. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta hordójáért jelenleg 70,98 dollárt adnak, Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta kedden
hordónként szintén rekordot döntött a napközi hordónkénti 72,64
dolláros árral, majd 1,05 dolláros emelkedéssel 72,51 dolláron zárt
a legközelebbi, júniusi határidőre.Olajárak: újra túl a csúcsokon
Cikkek
Folytatódhat a panelfelújítási program
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:17
Folytatódhat a panelfelújítási program, elbírálták az összes 2005-ben benyújtott
pályázatot - közölte a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért
felelős tárca nélküli miniszter hivatala. A közlemény szerint Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter áprilisi
döntése alapján újabb 11.000 panellakást érintő felújítás kezdődhet
meg mintegy 3 milliárd forint állami támogatással. A mostani
határozattal valamennyi, 2005-ben benyújtott pályázatról döntöttek.A 2001-ben indult panelprogram eddig mintegy 400.000 ember
lakóhelyének korszerűsítését segítette. A cél, hogy 2013 végére a
teljes magyarországi panelállomány 80 százaléka megújuljon. A
közeljövőben már uniós források is rendelkezésre fognak állni a
lakásprogram finanszírozásához - mutat rá a közlemény. A lakásügyekért felelős miniszter, Kolber István március közepén
írta ki az idei panelpályázatokat. Az igények benyújtási határideje
2006. szeptember 29. A pályázati útmutató és a pályázathoz szükséges
formanyomtatványok az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal
honlapjáról letölthetők - áll a közleményben.
Panelprogram: "hamarosan folytatjuk..."
Cikkek
Francia pofon a brit autóiparnak
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:13
A francia PSA Peugeot Citroen közölte, hogy bezárja
közép-angliai gyártelepét, 2300 munkahelyet számol fel, ami újabb
csapás a hanyatlóban lévő brit autóiparnak. A világ hatodik legnagyobb autóipari vállalata értékesítési gondokkal küszködik fő piacán, Nyugat-Európában, és a magas
költségekre hivatkozva nem engedheti meg magának az újabb
befektetéseket a Coventry mellett működő rytoni üzemben. A francia
cég bejelentette, hogy a gyárbezárásról tárgyalásokat kezd a
szakszervezetekkel és igyekszik alternatív álláslehetőséget találni
a munkavállalóknak. Tavaly az MG Rover összeomlásakor 5 ezer munkahely szűnt meg, az amerikai Ford pedig, amely a Jaguar tulajdonosa, 2004-ben
csökkentette a létszámot Angliában és szűkítette az itteni gyártást.Kínában is jól megy a Peugeot
Cikkek
Szúrják ki a rektor autójának a kerekét!
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:05
Szúrják ki a rektor autójának a kerekét - erre buzdítja a Népszabadság cikke szerint az oktatási ombudsman a térítési díjak kapcsán a hallgatókat. A BGF rektora, Roóz József jogi lépéseket fontolgat: szerinte a lázítás nem tartozik a köztisztviselők hatáskörébe - írja a lap.A cikk szerint az ombudsman még tavaly ősszel három hallgató panasza nyomán indított vizsgálatot. Aáry-Tamás Lajos megállapította: az államilag finanszírozott képzésre járó hallgatóktól az egyetemek és a főiskolák kizárólag olyan szolgáltatásokért kérhetnek pénzt, amelyek igénybevétele nélkül is el lehet végezni a képzést - olvasható az újság mai számában. CEU ösztöndíj vezetőknek
Cikkek
Csak a koncentrátum, az kell nekünk
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 08:03
Az öblítők piaca bővül, a kiskereskedelmi eladások mennyiségben 12, értékben 7
százalékkal emelkedtek tavaly az előző évhez képest
Cikkek
Kiakadtak az utazási irodák
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 07:49
A Lufthansa európai útvonalaira jegyeket értékesít a Tchibo
weboldalán. Egyes esetekben az oda- és visszaútra szóló jegyárak
minden illetékkel együtt már 79 euróért is kaphatók, ami a Lufthansa
"betterFly" 99 eurós diszkont árai alatt vannak. A Lufthansa szóvivője szerint az árképzést a közvetítő szerepet játszó Berge & Meer társaság végzi. A kínálat
előreláthatólag június közepéig lesz elérhető a Tchibo weboldalán,
de korábban is kimerülhet a keret. Tavaly nyáron az Air Berlin hasonló értékesítési akciót hajtott végre a Penny áruház lánc közreműködésével. A Deutsche Bahn pedig tavaly egymillió jegyfüzetet értékesített a Lidl élelmiszer-áruház láncon keresztül. Ausztriában az Austrian Airlines és a Niki diszkont társaság jelentettek be hasonló akciókat a Billa és a Hofer üzletláncok közvetítésével. Az utazási irodák szövetsége jogi lépéseket helyezett kilátásban az ilyen akciók megakadályozására.
A Lufthansa felveszi a fapados kesztyűt
Cikkek
A banszimuláció győztese a DI-LEMMA
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 07:43
A budapesti DI-LEMMA egyetemi csapat nyerte meg a debreceni Cívis és a budapesti
Kis Tigris csapat előtt a BankStars országos bankszimulációs
versenyt, amelyet az AISEC, a Raiffeisen Bank és a Nemzetközi
Bankárképző Központ támogatásával rendeztek meg - ismertette az
eredményhirdetésen Király Júlia, a bankárképző vezérigazgatója. A DI-LEMMA csapat tagjai a Corvinus Egyetem hallgatói. Király Júlia közölte: az AISEC és a bankárképző továbbképzésen fogadja a bankszimulációs verseny nyerteseit.
Cikkek
Surányi szerint van fontosabb az eurónál
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 07:33
A volt jegybankelnök, a CIB jelenlegi elnöke szerint a fenntartható gazdasági növekedésnek kell alárendelni az euró bevezetését
Cikkek
Elmarad a ferihegyi sztrájk
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 07:21
Elmarad a Budapest Airport repülőtéri üzemanyag kiszolgálói által péntekre
meghirdetett munkabeszüntetés, mert a Légiközlekedési Dolgozók
Független Szakszervezete és a Gazdasági Szakemberek
Szakszervezete megállapodott a Budapest Airport vezetésével
- közölte a BA. A megállapodás tisztázza a béremeléssel,
a jutalmakkal és juttatásokkal, valamint a munkakörülményekkel
kapcsolatos kérdéseket - teszik hozzá. A BA közleménye szerint a szakszervezetek beleegyeztek abba,
hogy 2006-ban nem lépnek sztrájkba, amennyiben a Budapest Airport
betartja a megállapodást, és nem módosítja egyoldalúan a munkarend
és munkaidő-beosztás jelenlegi rendjét.
Sztrájkveszély Ferihegyen15 perc alatt a Ferihegyi 1-ről a belvárosba
Cikkek
A Fidesz Veresről, Gyurcsány a medvéről beszélt
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 07:00
A csütörtökön a Műegyetem előtt nagygyűlést tartó Fidesz Veres János pénzügyminiszter menesztését és képviselőjelöltségtől való visszaléptetését várja a kormányfőtől
Cikkek
Az új kormány első lépéseire vár a piac
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 06:30
Nincs preferált választási győztese a piacnak, amely alapvetően
az új kormányzat első megnyilvánulásaira figyel - vélekednek a NAPI Gazdaság cikke szerint gazdasági elemzők azzal kapcsolatban, hogy vasárnap a külföldön
leadott szavazatok miatt vélhetően csak 97-99 százalékig jut a
feldolgozottság. Egy esetleges forintpiaci kilengés mögött nem ez
állna - olvasható az újság mai számában.Kampánytéma lett az OTP csődjéről szóló hamis sms
Cikkek
Egy jó hír, ami nagyon rossz a devizahiteleseknek
Privátbankár.hu | 2006. április 19. 06:16
A GlobalFX Team elemzése szerint egyre több jel mutat arra, hogy felpörög a svájci gazdaság. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan a svájci frank árfolyama is nekilódul.
Cikkek
Mol, Mol, Mol
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 18:43
A BUX 4 pontos emelkedéssel, 24017 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,02 százalékos erősödés.
A vezető részvények a 21 milliárd forintot meghaladó forgalomban a Mol kivételével gyengültek, az olajipari cég papírjai azonban napközben történelmi csúcson, 25680 forinton is forogtak.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője kiemelte a Mol-papír teljesítményét, amely az emelkedő olajár miatt történelmi csúcsot ért el a nap folyamán. Úgy vélte: bár a piac mozgalmasabb volt, mint pénteken, a befektetők továbbra is óvatosak a választások előtt, és nem vár ettől eltérő hangulatot a hét további kereskedési napjain sem.
A Mol árfolyama 750 forinttal, 3,04 százalékkal emelkedett, a papír 25400 forinton zárt, forgalma meghaladta a 11 milliárd forintot.
Az Egis papírjaival mintegy 8 milliárd forint értékben kereskedtek, áruk 250 forinttal, 0,74 százalékkal 34.100 forintra nőtt.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Aranyár: 25 éves csúcson túl
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 16:29
Új 25 éves csúcsot döntött az arany ára a Távol-Keleten, az alapkezelők folytatódó vásárlására. A nemesfém ára júniusi lejáratra unciánként 620,50 dollárt ért el.
Reggel az arany unciánként (31,1035 gramm) 613,75 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 0,65 dollárral olcsóbb a hétfői későinél.
Kedden korábban 617,60 dollárt ért el vételi oldalon, ez a legújabb csúcsa 1980. december 8-a óta.
Február 7-én, erős profitkivétel miatt, több mint 20 dollárral olcsóbbodott, ez volt a legnagyobb napi vesztesége 13 éven belül.
A mostani gyors drágulássorozat előtt, február 2-án napközben 574,10 dollárt ért el
az európai kereskedelemben, az volt a korábbi csúcsa 1981. január óta. Az akkori, 850 dolláros rekord mai áron 2200 dollárnak felelne meg.
Arany: adóelőny a budapesti tőzsdénél
Cikkek
Olajárak: újra túl a csúcsokon
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 16:22
Sem a Brent, sem a WTI nem volt még korábban ennyire drága, eközben az OPEC arra figyelmeztetett, hogy a magasabb energiaárak veszélyt jelenthetnek a globális növekedésre nézve
Cikkek
Kiütötte a forint a dollárt
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 15:51
Gyenge-közepes forgalomról számoltak be a kereskedők a bankközi devizapiacon, az eurót 266,40-267,70 forint között jegyezték. A forint gyakorlatilag együtt mozgott a zlotyval, a dollár gyengülése kedvező terepet teremtett a feltörekvő valuták számára. A nap végén az EUR/HUF középárfolyama 266,20 forinton állt, pénteken még 10 fillérrel a 267-es szint zárt.
Az amerikai kamatemelési várakozások hasznát hosszan élvező dollár most úgy tűnik, háttérbe szorul. Délután 216,55/75 forinton kereskedtek az amerikai valutával, csaknem négy forinttal gyengébben a pénteki 220,35/55 forintnál. A dollár
gyengülését a piacon a már hétfőtől emelkedő olaj- és nyersanyagárak, valamint az arany emelkedésével hozzák összefüggésbe.
A forintpiacon egyelőre bő a likviditás, az overnight és a
tomnext kamat mintegy 10 bázisponttal 5,0/10 százalékra csökkent. A
hét végén esedékes adófizetés majd felszívja a piac likviditás
feleslegét - mondták a piacon. A bankok a szerdán lejáró 447,3
milliárd forintnál csak 12 milliárddal többet, 459,5 milliárd
forintnyit helyeznek el szerda reggel a jegybanknál kéthetes
betétbe, de ezzel is rekord összegre, 1.523,6 milliárd forintra nő a
bakok kéthetes betétállománya. Az egy- és kéthetes lejáraton a
jegybanki alapkamat szintjén, 6 százalékon állnak a kamatok, a piac
egyelőre nem vár kamatemelést a Monetáris Tanács április 24-én
esedékes kamatdöntő ülésén.
Az állampapírok másodpiacán délelőtt segített a lengyel
állampapírok lendülete, a hozamszint minden lejáraton 5-7
bázisponttal csökkent. Délután azonban kisebb korrekció következett
be, enyhe emelkedésnek indultak a hozamok. A fél háromkor publikált
benchmark az egy évnél rövidebb lejáratokon már 2-5 bázisponttal
magasabb volt a pénteki szintnél, a 15 éves benchmark pedig 3
bázisponttal volt felette. A többi lejáraton 1-5 bázispontra
mérséklődtek az irányadó hozamok.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
A szocialisták újra Járainak üzentek
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 15:44
Az MSZP szerint a befektetők jobban bíznak Magyarországban, mint a Fidesz
vagy a Magyar Nemzeti Bank elnöke - közölte Józsa István, az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának tagja a jegybankelnök nyilatkozatára válaszolva.
A szocialista politikus közleményében azt írja: a budapesti tőzsdeindex rekordot döntött kedden. Akár kétszer annyi állampapírra is lett volna vevő, mint amennyit az állam el akart adni. A forint árfolyama stabil.
A Dow Jones hírügynökség a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének, Járai Zsigmondnak a nyilatkozatát idézve azt írta, hogy a forint komoly veszélyben van, miközben a választási harcba bonyolódott politikusok nem ismerik fel a költségvetési helyzet
súlyosságát, és a szükséges reformok nem látszanak.
Józsa István szerint a külföldi befektetők minden korábbinál
több pénzt tettek fel Magyarország sikerére: tavaly 5,3 milliárd
eurónyi működőtőke érkezett az országba.
Hozzátette: a gazdaság teljesítményével kivívott bizalomnak
köszönhetően az elmúlt hat hónapban másfélszer annyi új munkahely
jött létre, mint amennyire a gazdasági miniszter kötelezettséget
vállalt.
Józsa István úgy véli, a Fidesz vezetőinek újra kell gondolniuk
a stratégiájukat: a depressziókampány megbukott, az új, riogató
kampányt pedig a tények, a befektetők döntései cáfolják.
Járai a forintot félti, Kóka előre üzent
Cikkek
Nyárra talán készen lesz az M6-os
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 15:37
A csúszás oka, hogy a közlekedési miniszter csak az eredeti műszaki feltételek teljesülése esetén veszi át az M6-os sztráda épülő szakaszát. Addig nem fizet az állam.
Cikkek
Tiszai gyalog-és kerékpárhíd épül egymilliárdból
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 15:14
Tiszai gyalog-és kerékpárhíd megépítéséről írtak alá megállapodást az Oktatási Minisztérium, a Szolnoki Főiskola és a település önkormányzatának
képviselői Szolnokon. Az egymilliárd forintos beruházáshoz szükséges pénz döntő részét az európai uniós forrásokból, pályázat útján kívánják előteremteni. Az Oktatási Minisztérium 200 millió forintos támogatást nyújt a kivitelezéshez.
Magyar Bálint oktatási miniszter emlékeztetett, ez a projekt is része lesz, annak a 2002 és 2008 közötti felsőoktatási intézmény-fejlesztési programnak, amelynek keretében 250 milliárd forint értékű beruházás készül el. Ebben szerepel kollégiumépítés és -rekonstrukció, oktatási létesítmények, könyvtárak, kutatóhelyek, konferenciaközpontok valamint
sportlétesítmények létrehozása.
Kacsirek László, a Szolnoki Főiskola rektorhelyettese elmondta: a gyaloghíd a főiskola tiszaligeti, 2007-ig felépülő oktatási központját köti majd össze a város felőli oldalon lévő könyvtárral, informatikai központtal és kollégiummal. A miénk lesz az egyetlen olyan campus a világon, amelyet egy folyó szel át - jegyezte meg.
Botka Lajosné polgármester hozzáfűzte: ez a híd a városlakók és
főiskolások számára egyaránt hasznos lesz, hiszen lerövidül a
Tiszaliget gyalogos megközelítésének ideje. Az egymilliárd forintra
becsült költséggel elkészítendő létesítményt Szolnok egyik
jelképének szánják, ezért a legjobb tervezőket kérik fel a tervek
megalkotására.
Gyaloghidat építenének a Duna fölött, mozgójárdával
Cikkek
Mégsem fideszes aktivista az OTP-s rémhírterjesztő?
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 14:59
A Fidesz szóvivője visszautasította, hogy az ellenzéki párt egyik aktivistája terjesztette az OTP csődjéről szóló sms-t. Ezzel Kóka János gazdasági miniszter vádolta meg a Fideszt.
Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, hogy nem Fidesz-aktivista a rémhír terjesztője. A szóvivő közleményében úgy fogalmaz: az SZDSZ sajtóhíreken alapuló állításaival ellentétben a Fidesz egyetlen aktivistája, segítője sem terjesztett semmiféle rémhírt sms-ben.
Mint írta, a párt valamennyi önkéntes segítőjének neve, címe szerepel a Fidesz hivatalos adatbázisában, az ő kampány-tevékenységükért a Fidesz vállalja a felelősséget.
"Sz. Péter sarródi lakos" nincs a Fidesz önkénteseinek nyilvántartásában, a szóban forgó személy nem a Fidesz aktivistája, ezért "a leghatározottabban visszautasítjuk az alaptalan
vádaskodást, mely kizárólag a politikai sárdobálást, az ellenfél lejáratását célozza" - szögezte le közleményében a szóvivő.
Járai a forintot félti, Kóka előre üzent
Cikkek
Eldobható palackos, dús szénsavas ásványvíz megy
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 14:44
A többség másfél literes palackban vesz ásványvizet, az összes eladás 40 százaléka Budapestre és Pest megyére jut
Cikkek
Megtalálták a "török Greenspan" utódját
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 14:18
A török gazdasági miniszter megerősítette Durmus Yilmaz kinevezését a jegybank kormányzói posztjára. A török elnök ezúttal jóváhagyta a kinevezést.
Yilmaz, aki korábban a bank igazgatótanácsi tagja volt, első sajtóértekezletén kinyilvánította, hogy támogatja a kormány növekedési és munkapiaci politikáját, amennyiben az az inflációs céllal - ez idén 5 százalék - összhangban van. "Legnagyobb kincsünk a központi bank függetlensége" - tette hozzá.
A török központi bank pénzügypolitikája a bank új kormányzója alatt sem fog változni, ígérte a gazdasági miniszter még márciusban. A bank fő feladata az árstabilitás fenntartása, és ez a cél nem változik, hangsúlyozta.
A miniszter a jegybanki folyamatosságot a pénz- és tőkepiacok megnyugtatására erősítgette, miután március 23-án a világi beállítottságú török államfő megvétózta az iszlám irányultságú kormány jelöltjét, Adnan Buyukdenizt a jegybankelnöki posztra.
A március 14-vel nyugdíjba vonult korábbi jegybankkormányzó széles körű nemzetközi elismertségnek örvendett, és a piacok aggódtak, hogy nem sikerül gyorsan megválasztani egy hasonlóan jó hírű utódot, aki biztosítaná a török pénzügypolitika folyamatosságát.
A Nagy-Britanniában képzett Durmus 1980-tól dolgozik a jegybanknál, 1995-ben a bank egyik igazgatója, 1996-ban helyettes vezérigazgató lett.
Magyar vezér a török Vodafone élén
Cikkek
Lenyomta az árakat az új lengyel napilap
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 14:12
Új lappal jelentkezik Lengyelországban az Axel Springer: a Dziennik (Napilap) néven megjelenő újság a fiatal, képzett olvasóközönségre épít, amelyet egyidejűleg érdekelnek a belföldi, európai és nemzetközi témák.
A Dziennik hétfőtől szombatig napi 1,50 zlotyért (38 eurócent) vásárolható. A Springer 150 ezres példányszámot szeretne eladni, ezzel a lap a 448 ezres példányszámú, vezető Gazeta Wyborcza és a 182 700-as példányszámú Rzeczpospolita mögött a harmadik számú lenne a lengyel napilapok piacán.
Az új versenytárs megjelenése máris lenyomta az árakat: a korábban 2,80 zlotyba kerülő Gazeta Wyborczát a múlt hét végétől ugyancsak 1,50 zlotyért adják.
Egy hónapja még kirúgták volna, most szerződést hosszabbít
Használt autóval és ingatlannal újít a Metro
Deviza / Áru
Járai a forintot félti, Kóka előre üzent
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 13:50
A forint komoly veszélyben van, miközben a választási harcba bonyolódott politikusok nem ismerik fel a költségvetési helyzet súlyosságát, és a szükséges reformok nem látszanak - mondta a jegybankelnök. A gazdasági miniszter arra kérte Járait, hogy ne tegyen politikai tartalmú nyilatkozatokat.
Cikkek
A lengyelek is besegítettek a 3 hónapos aukción
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 13:32
A három hónapos diszkont-kincstárjegy aukcióján 80,85 milliárd forintnyi ajánlat érkezett a meghirdetett és értékesített 40 milliárd forintnyi mennyiségre - áll az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közleményében.
Az aukción 6,25 százalékos átlaghozam alakult ki, ez 7 bázisponttal több a pénteki másodpiaci referenciahozamnál, az egy héttel korábbi aukció átlaghozamát pedig
2 bázisponttal haladta meg. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott
hozam 6,05 százalék, a legmagasabb 6,27 százalék volt.
Délelőtt a lengyel állampapír-piac lendülete segített a magyar
papírok piacán is, a hozamszint 5-7 bázisponttal minden lejáraton
csökkent.
KÖTVÉNY- ÉS PÉNZPIAC
Cikkek
Szájernek volt havi 200 ezer forintja a Fideszre
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 13:14
Közel 3,2 milliárd forint bevételből gazdálkodott a Fidesz Magyar Polgári Szövetség 2004-ben és 2005-ben a Magyar Közlöny 2006/43. számában megjelent beszámolók szerint.
A Fidesz a 2004-es gazdasági évet 446 milliós veszteséggel zárta: 1 milliárd 364 millió 14 ezer forint bevétellel 1 milliárd 810 millió 249 ezer forint kiadás állt szemben.
2005-ben viszont 329 milliós nyereséget könyvelhetett el a párt, miután 1 milliárd 834 millió 384 ezer forint bevételre 1 milliárd 504 millió 392 ezer forint kiadás jutott.
A párt 2004-ben 96 millió 500 ezer forint hitelt vett fel, 2005-ben pedig 750 milliót.
Mindkét évben a legnagyobb összeget a politikai tevékenység finanszírozására költötték. Ez 2004-ben 958 millió 852 ezer forintot tett ki, 2005-ban már csak 546 millió 883 ezer forintot fordítottak erre a célra.
A párt 2004-ban és 2005-ben is egyaránt 817 millió 400 ezer forintos állami támogatásban részesült. Míg 2004-ben a tagdíjakból 65 millió 991 ezer forint folyt be, addig 2005-ben ez már 102 millió 218 ezer forintra emelkedett.
2004-ben 229 millió 944 ezer forinttal támogatták a pártot jogi
és magánszemélyek, ez 2005-ben 119 millió 484 ezer forintra csökkent.
A magánszemélyek közül 2004-ben a legtöbbet Szájer József, a Fidesz EP képviselője adományozta: 2 millió 322 ezer forintot. 2005-ben Molnár Ágnes volt a legbőkezűbb támogató a magánszemélyek közül 2 millió 100 ezer forinttal.
Bokros: a pártfinanszírozás a korrupció forrása
Cikkek
A Coca-Cola a "lightosabb" utat választja
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 12:53
A megváltozott fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva a Coca-Cola Magyarországnál is
szeretnék növelni a következő években a light termékek eladását. Magyarországon a light termékek részaránya még nem éri a nyugat-európai szintet, ahol 20 százalék körül mozog.
Karvalics Attila, a cég magyarországi leányvállalatának közkapcsolati és kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta: jelenleg a coca-cola termékskáláján belül 15-18 százalék a light termékek aránya.
A kommunikációs igazgató hozzátette: a szénsavas üdítőitalok hazai piacán mintegy 50 százalékot, az alkoholmentes italoknál pedig 22-23 százalékot birtokol a Coca-Cola. Ezzel Magyarországon az amerikai cég magyar leányvállalata piacvezetőnek számít.
Magyarországon évente lakosonként mintegy 170 kis üvegnek megfelelő coca-cola terméket fogyasztanak.
Akár 3 ezer németországi munkahelyet szüntethet meg a Coca Cola
Gyümölcslével tarol a Coca Cola
Cikkek
Kampánytéma lett az OTP csődjéről szóló hamis sms
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 12:43
A gazdasági miniszter szerint nyilvánvalóvá vált, az OTP csődjéről szóló hamis sms-ek mögött fideszes aktivisták rémhírterjesztési akciója áll
Cikkek
Romániai magyarok a tel-avivi merénylet áldozatai között
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 12:29
Boda Piroska és Besenyei Rozália a neve annak a két romániai magyarnak, aki a
tel-avivi merénylet halálos áldozatai között van.
Románia izraeli nagykövete elmondta: az 50 éves zilahi Boda Piroska és a 48 esztendős nagybányai Besenyei Rozália érvényes tartózkodási engedéllyel lakott és dolgozott az izraeli Natanjában idősgondozóként.
Éppen húsvéti szabadságukat töltötték Tel-Avivban a merénylet pillanatában. Besenyei Rozáliáról tudni lehet, hogy özvegyasszony volt, a férje tavaly hunyt el, egy gyermeke van.
Cikkek
Cseh pártpénzek nyomában
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 11:29
Egyre kevesebb pénzt adnak a csehországi politikai pártoknak civil támogatóik. A pártok bevételeinek majdnem kétharmadát tavaly már az állami
költségvetésből kapott pénzek jelentették - derült ki azokból a
kimutatásokból, amelyeket március végén adtak le a pártok a
parlamentnek, és most hoztak nyilvánosságra.A legerősebb kormánypárt, a Cseh Szociáldemokrata Párt 2005-ben 38 millió koronát kapott támogatóitól és híveitől, míg a
legerősebb ellenzéki formáció, a Polgári Demokratikus Párt 19
milliót. Mindkét esetben ez jóval kisebb összeg, mint 2004-ben. A
szociáldemokratákat akkor 63, míg a polgári demokratákat 49 millió
koronával támogatták híveik.
Cikkek
Erős irodabérleti piac és csökkenő kihasználatlanág
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 11:25
Közép-Kelet-Európában az összesített kihasználatlansági ráta minden idők legalacsonyabb szintjére, 7,9 százalékra esett 2005. végén, ami 273 bázispontos (2,73 százalékpontos) csökkenést mutat az egy évvel korábbi szinthez képest - állapítja meg a CB Richard Ellis legfrissebb, 2005-öt összefoglaló közép-kelet-európai irodapiaci jelentésében.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az új bérleti szerződések száma fokozódott 2005-ben, elérve a példa nélkül álló 2,2 millió négyzetmétert, ami 22 százalékos növekedést jelent 2004-hez képest. A régióban egész évben szinte minden részén nőttek a bérbeadások. A sajtóközlemény szerint több, mint 1,2 millió négyzetméternyi új irodaterület került átadásra a régió elsődleges piacain a múlt évben, ami 2 százalékos emelkedés 2004-hez képest. Az új területek majdnem felét pedig Moszkvában építették - ráadásul ennek egyharmadát 2005. utolsó negyedévében.Minden budapestire jut egy négyzetméter iroda
Cikkek
Csúcson a BUX
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 11:02
Újabb csúcsot döntött délelőtt a BUX, az index 24 375 ponton érte el eddigi legmagasabb értékét, ami főleg az erőteljesen dráguló, és szintén történelmi csúcsot döntő Mol részvénynek köszönhető. Az olajpapír 3,43 százalékkal 25 495 forintra drágult.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Agresszív kamatemelésekre számítanak
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 11:01
A Moody's szerint a váratlanul élénk első negyedévi amerikai kiskereskedelmi teljesítményre válaszul a piac már nyár elejére 5 százalék feletti amerikai jegybanki kamatszintet
áraz
Cikkek
8 ezer tonna szemetet hozott a brit húsvét
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 11:00
Hatalmas családi bevásárlásokat hozott az idei húsvét Nagy-Britanniában: a kiskereskedők szakmai szervezete 5 milliárd fontra, gazdasági elemzők 10,7 milliárd fontra becsülik az ünnepi költekezés mértékét. A környezetvédők szerint ebből a nagybevásárlásból 8 ezer tonna szemét "termelődik". A környezeti kár enyhítése érdekében országos újrahasznosítási kampányt indított a Recycle Now szervezet.
A környezetvédők aggódva figyelik a tendenciát, és felhívják a lakosságot: ha nem tudnak lemondani a fogyasztásról, legalább járjanak el gondosan a hulladék-kezelésben. A képeslapok, a papír csomagolóanyagok, az üvegek, a fémdobozok újrahasznosíthatók, az élelmiszer-maradék komposztálható, csak élni kell a lehetőségekkel.euractiv.hu
Cikkek
Arany: adóelőny a budapesti tőzsdénél
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 10:15
Aki hosszabb távon gondolkodik, annak érdemes aranyba fektetnie pénzét, rövid
távon azonban könnyen elképzelhető, hogy már a közeljövőben egy
jelentősebb korrekció következik be az arany árában
Cikkek
Fehéredik az alkalmi munka, népszerű a közteherjegy
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 10:00
Az önkéntes munkát is kipróbálhatják a fiatalok májustól Magyarországon az Országos
Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával
Cikkek
Féltucat új golfpálya épül
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 09:53
Fél tucat nemzetközi színvonalú, egyenként is több milliárd forintba kerülő golfpálya megépítésébe fognak az idén Magyarországon - értesült a Magyar Hírlap. A cikk szerint ezzel megduplázódik a hazai golfpályák száma. A létesítmények egyértelműen a golfturizmust szolgálják, hiszen ezt a sportot hazánkban még háromezren sem játsszák - olvasható az újság mai számában.Úri muri: milliárdos üzlet a golf
Cikkek
Lassan indul be az élet a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 09:41
A forint alig változott kedden nyitáskor a bankközi devizapiacon, az eurót
266,90/95 forinton jegyezték, ami néhány filléres eltérés a pénteki
266,80/90 forinthoz képest. A hazai deviza 5,47 százalékon állt reggel a plusz-mínusz 15
százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az ünnep utáni kereskedés lassan indul. A kereskedők szerint a piacon meghatározó lehet az euró/dollár árfolyamának alakulása.
Hétfőn az olajár, a nyersanyag árak és az arany is jelentősen
emelkedett a nemzetközi piacokon, a dollár viszont jelentősen
gyengült. Budapesten kedden reggel 217,10/25 forinton kereskedtek az
amerikai valutával, mintegy három forinttal gyengébben a pénteki
220,35/55 forintnál. Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
70 dollár közelében maradhat az olajár?
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 09:41
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is aggódik a magas olajár miatt
és kutatási igazgatója szerint az ár mérséklődése csak hosszabb
távon és kisebb mértékben képzelhető el, rövid távon még a további
drágulás is lehetséges. Az IMF szerint a magas olajár-szint fokozhatja a globális
kereskedelem egyensúlyhiányait, sebezhetőbbé teszi a
világgazdaságot. A problémák elsősorban az olajat importáló országok
vállaira nehezednek. Vigyázó szemetek Iránra és az olajárra vessétek!
Cikkek
Az oroszok Amerikában gyártanának autót maguknak
Privátbankár.hu | 2006. április 18. 09:18
Az amerikai-német DaimlerChrysler elad egy komplett amerikai
szerelővonalat az orosz GAZ autógyárnak, amely ott a nevezett gyártó
modelljeit gyártaná és szállítaná az orosz piacra. A Michigan államban lévő Sterling Heights összeszerelő üzemről van szó, az orosz gyártó közlése szerint itt évi 65 ezer
DaimlerChrysler-kocsit gyártanának. Az ügylet összegét, az
Amerikában készülő modell típusát nem közölték a források. Eddig a
Chrysler Sebring és a Dodge Stratus szedánjai készültek a
szerelőüzemben, de ezek a modellek az idén kifutnak.Belehúzott a Volkswagen és a Fiat
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök.
2 órája
Nemzetközi
Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Elhunyt Chuck Norris – a legendás színész és harcművész 86 éves volt
15:25
-
Graffitikkel rongálták meg a felújításra váró egri viaduktot!
14:50
-
Felavatták Egerben a világ legnagyobb szabadtéri fényképezőgép-installációját
14:16
-
Nincs megállás: tovább drágulnak az üzemanyagok – nő a különbség a piaci és a védett ár között
12:05
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Megjött az Európai Unió válasza a Barátság kőolajvezeték ügyében
2026. február 20. 15:45
top 24
-
Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
2026. március 20. 05:51
-
Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
2026. március 19. 18:51
-
Már ég a ház Donald Trump hátországában
2026. március 20. 14:16
-
Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
2026. március 19. 20:01
-
Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
2026. március 19. 19:04



