Tilos használni a Duna vizét
Az olajfolt 140 kilométer hosszú és átlagosan 100-150 méter széles, bár helyenként eléri a 400 méteres szélességet is. Az olaj valószínűleg a Duna szerbiai szakaszán került a folyóba, bár Belgrádban nem erősítették meg a szennyezés tényét.
A bulgáriai Vidin város illetékesei felszólították a lakosságot, hogy ne használják a vizet öntözésre, állatok fürdetésére és ne is halásszanak. A környezetvédelmi minisztérium már felvette a kapcsolatot a Duna-menti országokkal, hogy megtalálják a szennyezés forrását.
A vízhasználati tilalom ellenére a lakosság nincs veszélyben és halpusztulásról sem érkezett jelentés.
Hajjal és tollal az olajszennyeződés ellen
Szigorú szabályozás lép hatályba.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




