Hírek
Cikkek
13:0-ra győzött a változatlan alapkamat
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 18:51
A Monetáris Tanács november 28-án tartott legutóbbi kamatdöntő ülésén 13
tag volt jelen, és egyhangúan döntöttek a kamat változatlanul
hagyása mellett - áll az MT ülésének rövidített jegyzőkönyvében,
amelyet ma tett közzé a Magyar Nemzeti Bank. A döntés nyomán a jegybanki alapkamat 6 százalék maradt, ez a kamatszint szeptember 20-tól van érvényben.A tanács tagjai egyetértettek abban, hogy óvatos kamatpolitika
indokolt. A nemzetközi befektetői környezet esetleges romlása és a
nagy központi bankok várható kamatemelései a forinteszközök
kockázati prémiumának emelkedését és a kamatkülönbség csökkenését
vonhatják maguk után. Ilyen körülmények között a forint
alapkamatának további mérséklésére a tanács tagjai nem látnak
lehetőséget, ezért az alapkamat szinten tartását látták helyénvaló
és óvatos magatartásnak.Kamatemelés: vélemény a kontra oldalon
Cikkek
Nem csökkent az állami támogatások mértéke
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 18:01
Egyelőre nem látszik teljesülni az EU elvárása, hogy csökkenjen az állami
támogatások értéke. A bizottság most kiadott adata szerint a 25-ök
tagkormányai összesen 61,6 milliárd eurónyi állami támogatást
folyósítottak, a megelőző évi, akkor még 15 tagállam által kiutalt
55,3 milliárddal szemben. Maguk a régi 15-ök sem teljesítették csökkentési
kötelességüket, hiszen az ő támogatásuk a tavalyi összegből 56,4
milliárd euró volt, a 10 új tagra 5,2 milliárdnyi jutott. A teljes állami támogatási összegből összesen 15 milliárd eurónyit kapott tavaly a mezőgazdaság, miközben a feldolgozóipari és
szolgáltatási ágazat együtt 40 milliárdot.
Cikkek
Gyurcsány: adókedvezmény szoftverfejlesztő cégeknek
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 17:32
A Parlament előtt van az a kormányjavaslat, amely lehetővé teszi a
szoftverfejlesztő cégek számára, hogy bérköltségük 15 százalékát az
adóból leírhassák - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elmondta: az Informatikai Vállalkozások Szövetségének kezdeményezésére tett lépéssel a
vállalkozásokat a bérterhek oldaláról kívánják versenyképesebbé
tenni.További adózási tudnivalók
Cikkek
Svájban is kamatemelést várnak
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 17:10
A svájci gazdaság az idei harmadik negyedévben a megelőző negyedévi
stagnálás után 1 százalékos növekedést ért el, így megfigyelők
szerint valószínű, hogy az ország központi bankja átlagos
alapkamat-szintjét 0,75 százalékról 25 bázisponttal emeli a hónap
közepén. Az elemzők azt sem zárják ki, hogy a több mint egy éve
változatlan kamatszinten még srófol a jövő évben a svájci jegybank,
mivel a gazdaság további megélénkülésére lehet számítani,
fellendülőben az export és a belföldi fogyasztás is. A svájciak még a múzeumot is elzálogosítják
Cikkek
Betonból készült az új MO-ás szakasz
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 16:38
December 17-én átadják a forgalomnak az M0-s körgyűrű legújabb szakaszát az
M5-ös autópálya és az új 4-es számú főút között - közölte az Állami
Autópálya Kezelő. A közlemény szerint a jelentős teherforgalom miatt a
kivitelező Strabag Rt. a Nemzeti Autópálya által előírtaknak
megfelelően a szokásos aszfaltozási technológia helyett az új
szakaszt betonburkolattal építette meg.
Az autópályák építéséhez Nyugat-Európában számos helyen
alkalmazott technológiával igen nagy teherbírású utak építhetők,
amelyek nem nyomvályúsodnak, s magas élettartamuk miatt
üzemeltetésük is jóval olcsóbb, mint az aszfaltburkolattal
rendelkező pályáké.Belehúznak az autópályaépítésbe: 15 ezer milliárdról beszél Kiss Péter
Cikkek
Kuvait rákapcsol
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 16:15
Kuvait azt tervezi, hogy az elkövetkezendő másfél évtized alatt mintegy 44
milliárd dollárnak megfelelő összeget költ olajiparának
fejlesztésére és ennek eredményeként napi kitermelését 4 millió
hordónyira futtatja fel nyersolajból. A kuvaiti kormány egyik tagja nyilatkozott a
francia hírügynökségnek erről, elmondva, hogy a pénzből nagy
olajfinomítót, olajvegyészeti üzemeket épít és a nyersolaj
kitermeléséhez szükséges beruházásokat hajt végre.
A hideghullám elsöpörte a 60 dolláros olajat
Cikkek
Az OTP 300 millió euró névértékű kötvényt bocsát ki
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 16:02
Az OTP Bank Rt. 2005. június 29-én felállított 1 éves futamidejű, 1 milliárd
euró keretösszegű, deviza alapú EMTN (European Medium Term Note -
középtávú európai) kötvényprogramja (Moody's minősítés: A1)
keretében 300 millió euró névértékben változó kamatozású kötvényt
bocsát ki - jelentette be a hitelintézet a BÉT honlapján.A kötvényeket 2005. december 20-i értéknappal, 2010.
december 20-i lejárattal bocsátják ki 99,810 százalékos árfolyamon.
A kötvény kamata 3 havi Euribor + 0,15 százalék, a hozam így 3 havi
Euribor + 19 bázispont a kibocsátáskor. A kamatfizetésre
negyedévenként kerül sor. A forrásbevonás a közlemény szerint a deviza alapú
ügyfélkihelyezések növelését és a deviza forrásszerkezet javítását
szolgálja a banknál, illetve az OTP bankcsoportnál.
Cikkek
Surányi a maastrichti kritériumokról
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 16:00
A Stabilitási és Növekedési Egyezmény, illetve a maastrichti
kritériumok nem alkalmasak arra, hogy a közép-kelet-európai országok
számára megteremtsék a maximális és fenntartható növekedés
feltételeit - mondta Surányi György
Cikkek
Hosszabb időbe telik, amíg a forint ismét erősödhet
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 16:00
A forint kis mértékben tovább gyengült a bankközi devizapiacon, az
eurót délután 255,85/95 forinton jegyezték, szemben a csütörtöki
255,60/70 forintos árfolyammal. A hazai deviza 9 bázisponttal 9,37 százalékra romlott a
plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők bizonytalanok a jövő heti tendenciákat illetően, a jelenlegi euró árfolyam éppúgy elképzelhető, mint a 257,50-258 forintos kurzus. Egyetértés csupán abban van, hogy hosszabb időbe
telik, amíg a forint ismét erősödhet.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
A devizahiteles családokon csattanhat a Fitch-ostor
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 15:55
A forint árfolyamának változása akár évi százezer forint többletkiadást
jelenthet azoknak a családoknak, amelyek devizában vettek fel
hiteleket - közölte Navracsics Tibor, a Polgári Kormányzás 2006
munkacsoport vezetője.
Amennyiben az euró árfolyama 260 forint fölé emelkedik,
akkor egy átlagos mértékű devizában felvett hitel törlesztő részlete
havi 8-10 ezer forinttal emelkedhet, ami éves szinten 100 ezres
plusz kiadást jelenthet a családoknak - mondta. Hozzátette: azt követően, hogy a Fitch hitelminősítő a napokban a hosszú lejáratú magyar devizaadósságot leminősítette, a forint veszített értékéből, és a 260 forintos euró árfolyam felé halad. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Sajnálkozik a Fraport
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 15:25
A frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport, a ferihegyi repülőtér megszerzéséért
folytatott küzdelem egyik szereplője sajnálattal vette tudomásul azt
a budapesti döntést, hogy a BAA brit repülőtér-üzemeltetőt sorolták
az első helyre a pályázati eredmény kihirdetésekor. A Frankfurter Allgemeine Zeitung pénteki számában olyan
Fraport-véleményt idéz, amely szerint a vállalat ajánlatának
megtételekor "elment az üzemgazdaságilag még vállalható határig", s
ebből kiindulva, ha lenne is rá lehetőség, nem kívánnak az ajánlaton
javítani, ilyesmit a részvényeseik miatt sem tudnának vállalni. A
második helyre sorolt esseni konszern, a Hochtief csak annyit
közölt, hogy tudomásuk van a magyar pénzügyminisztérium közléséről.
BA-BAA: Londonban világrekordról beszélnek
Cikkek
Könnyebb lett a fizetés a Metro-ban
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 15:15
2005. december 1-től a Metro áruházaiban már nem csak a Cirrus-Maestro OTP Metro kártyával és a nemzetközi logó nélküli OTP plasztiklapokkal lehetséges a kártyás fizetés - adta hírül a Bankkártya Netinfo. A híradás szerint a Metro áruházak ettől az időponttól kezdve minden MasterCard, MasterCard Electronic, Maestro, VISA, VISA Electron és AMEX típusú bankkártyát elfogadnak, beleértve a nem OTP Bank által kibocsátott bankkártyákat is.Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
KKV
Robbanthatna az informatikai szektor
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 15:00
A magyarországi 44 százalékos szoftver illegalitási arány 10
százalékpontos csökkentésével az informatikai ágazat 2009-ben már
akár 3,3 milliárd dollár forgalmat is elérhetne a mostani 2,1
milliárd dollárral szemben
Cikkek
A Számvevőszék szerint szabályosan gazdálkodik az MSZP
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 14:41
Az MSZP gazdálkodása szabályszerű, bár előfordulnak kisebb hiányosságok -
közölte az Állami Számvevőszék. "A nyilvánosságra hozott éves beszámolók a szabályozásnak megfelelően, megbízható módon tartalmazták a Párt gazdálkodási
adatait" - áll az MSZP 2003-2004. évi gazdálkodásának törvényességét
ellenőrző ÁSZ-vizsgálat összefoglalójában. Az MSZP az előírt határidőn belül, a meghatározott formában jelentette meg beszámolóit. Az MSZP 2003-2004. évi gazdálkodásáról szóló ÁSZ-jelentés a számvevőszék honlapján olvasható hétfőtől.
Cikkek
Már lehet ismerkedni az új vonattal
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 14:00
A MÁV utasai péntektől szerdáig ismerkedhetnek a Stadler Bussnang AG
Flirt-motorvonatával, amely a megrendelt 30+30 jármű előfutáraként
vendégeskedik Magyarországon - mondta Heinczinger István, a MÁV ZRt.
vezérigazgató-helyettese. Az első 30 elővárosi villamos motorvonat a
Budapest-Tatabánya, Budapest-Székesfehérvár és
Budapest-Pusztaszabolcs útvonalon közlekedik majd - hangzott el az
új jármű bemutatóján. Az első Flirt motorvonat a tervek
szeritn 2006 tavaszán megérkezik Magyarországra.
Cikkek
A posta felkészült a karácsonyi rohamra
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 13:48
A Magyar Posta Rt. decemberben bonyolítja le a levél- és csomagforgalom 10-11 százalékát - mondta Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese
Cikkek
Ingyenes hétvége az M5-ösön
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 13:24
Az M5-ös új, Szegedig tartó szakaszának átadása miatt hétvégén díjmentes lesz az
egész autópálya - közölte Állami Autópálya Kezelő Zrt. A közlemény szerint december 10-én az esti órákban indul a forgalom az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és a szegedi északi csomópont között elkészült új szakaszon. Az M5-ös autópálya már üzemelő szakasza a magyarországi matricás állami gyorsforgalmi hálózat része, így a decemberben forgalomba helyezett, összesen 45,7 km hosszú pályarész is csak matricával
használható a későbbiekben.Karácsonyra már Szegedig mehetünk az autópályán
Cikkek
Irány Bulgária!
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 13:20
Az idén az
első tíz hónapban 42.070 magyar turista járt Bulgáriában, míg
2004-ben 33.028 - közölte a Bolgár Nagykövetség Kereskedelmi
Hivatala az idei nyári szezon eredményeit ismertetve. Liana Uzunova, a budapesti Bolgár Nagykövetség Kereskedelmi Hivatalának vezetője elmondta, hogy tavaly Bulgáriában összesen 4 millió 10 ezer külföldi vendég fordult meg, 14 százalékkal több,
mint 2003-ban. Az idén az első tíz hónapban a vendégek száma elérte
a 4,36 milliót. Az idén január-októberben Bulgária idegenforgalomból származó
bevétele 1,66 milliárd euró volt, a turisztikai aktívum mintegy
egymilliárd eurót tett ki. Utazzon velünk!
Cikkek
BA-BAA: Londonban világrekordról beszélnek
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 13:01
Profitarányosan számolva világrekordnak értékelik a brit BAA repülőtér-üzemeltető
által a Budapest Airportra benyújtott ajánlati árat
londoni elemzések, amelyek szerint ugyanakkor a brit céget meglepte,
hogy nem hirdették ki rögtön győztesnek. A brit kormányfő szóvivője
pénteken közölte, hogy a kétoldalú tárgyalásokon nem
vetődött fel a BA-privatizáció ügye
Cikkek
Kamatemelés: vélemény a kontra oldalon
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 12:50
Oblath Gábor, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja nem lát
indokot arra, hogy a testület legközelebbi, decemberi kamatdöntő
ülésén megemelje a jegybanki alapkamatot. A Monetáris Tanács tagja ezt hírügynökségi újságíróknak mondta a Magyar Közgazdasági Társaság és az ICEG
közös konferenciáján, amelyet a magyarországi gazdaság növekedésének
kilátásairól rendeztek.Oblath Gábor szerint az MNB legutóbb nyilvánosságra hozott
inflációs jelentése óta az alapvető makrogazdasági fundamentumok nem
változtak, továbbra is kedvezőek az inflációs kilátások, minden más
vélemény ellenére, 2006-ban tovább folytatódik a dezinfláció.
A Monetáris Tanács tag szerint a Fitch döntése óta, amellyel
leminősítette az ország devizaadósságát, nem változott meg az
alaphelyzet, új információ nem került napvilágra.Találgatások a jegybanki kamatemelés körül
Cikkek
Az MSZP átvilágítaná a művészeti iskolákat
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 12:32
Az MSZP-frakció olyan módosító indítványt nyújtott be a
költségvetéshez, amely szerint 2006 első felében az ország
valamennyi alapfokú művészeti iskoláját átvilágítanák, hogy
kiszűrjék azokat, ahol esetleg jogszerűtlenül veszik igénybe a
finanszírozást - közölte az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának. Tatai-Tóth András elmondta: olyan híreket kaptak, miszerint
vannak olyan iskolák az országban, ahol a gyermekek nem kapják meg
azt a képzést, amiért az iskola a támogatást felveszi, ezért tartják
szükségesnek az átvilágítást, hogy kiderüljön, valóban azt a
tevékenységet folytatják-e az iskolák, amire igénybe veszik az
állami normatívát. Világos képet szeretnénk kapni, valóban eljut-e a gyerekekhez ez
az éves szinten több mint 20 milliárd forintos támogatás - tette
hozzá.
Cikkek
Kevesebb adóssággal ébredtek a legszegényebb országok
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 12:19
Péntekre virradóra a Nemzetközi Valutaalap hozzájárulását adta
húsz fejlődő ország összesen 4,8 milliárd dolláros vele szembeni
adósságrészének elengedéséhez.A fizetési kötelezettségtől ezek a legszegényebb államok
csoportjába tartozó országok a jövő évben mentesülnek, az IMF
részben korábbi aranyeladásaiból tölti be a be nem vételezett
adósságok miatt keletkezett pénzügyi rést, részben több tagország
utal a pénzügyi szervezet segélyalapjába.
Cikkek
Meglepő: az árak emelkedtek, az infláció nem
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 11:45
Nem változott a fogyasztói árszínvonal a múlt hónapban
októberhez képest Szlovákiában, az egy évvel korábbi szintjét
viszont 3,4 százalékkal haladta meg - közölte a szlovák statisztikai
hivatal pénteken. Októberben még 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Szlovákiában szeptemberhez viszonyítva, bár az éves inflációt akkor
3,3 százalékosnak mérték. A fogyasztói árszint novemberi változatlansága némileg meglepő:
számos szolgáltatás ára, így az áram- és gázszolgáltatásé
emelkedett, ezek idén novemberben 11 százalékkal haladták meg tavaly
novemberi szintjüket. Számos élelmiszer ára viszont csökkent
Szlovákiában a múlt hónapban.Infláció: mellélőtt a jegybank?
Cikkek
Kiszorítósdi: változtatnának a szabályozáson
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 11:30
Elbizonytalanítja a hazai és nemzetközi befektetőket a 90 százalékot
meghaladó tulajdonos vételi - kiszorítási - jogának bírói ítélettel
is alátámasztott értelmezése, ezért a felügyelet kezdeményezte a
szabályozás megváltozatását
Befektetés
610 000 x 1, vagy 1 x 610 000, nem mindegy
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 10:59
A Mizuho brókerház és a tokiói tőzsde azon fáradozik, hogy rendezze azt a helyzetet, amit a társaság egyik kereskedőjének hatalmas hibája okozott
Cikkek
Európai városok: több diplomás, több állástalan
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 10:55
Az Urban Audit kutatás során a tagországok 258 városában vizsgálták meg az életminőség alakulását - Magyarországról Budapest, Pécs, Miskolc és Nyíregyháza szerepel a listán
Cikkek
Autópiac: Európa visszavágna
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 10:25
Az Európai Bizottság ellenlépéseket tervez Kína ellen, amely egyre
nagyobb akadályokat gördít az autóipari részegységek behozatalával
szemben. Brüsszel a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO) tehet majd
panaszt, amiért Kína a WTO szabályaiba ütközően felemelte a
részegységek behozatali vámját és a külföldi cégek járműipari
befektetéseit is korlátozza. Az unió szándékairól Günter Verheugen, az EU ipari biztosa
nyilatkozott a Handelsblatt című lap pénteki számában.
Verheugen közölte, hogy a bizottság előbb a kínai kormányhoz
fordul a helyzet orvoslásáért és ha ez nem jár sikerrel, úgy a
bizottság a WTO-nál tesz panaszt. Az európai autóipari vállalatok
főként a kínai importvámok nemrégiben történt felemelését bírálják,
Kína ugyanis április óta számos autóalkatrészt mint komplett autót
kezel és ez gyakorlatilag a vámok megduplázódását jelenti. Az
európai gyártók azt is nehezményezik, hogy Kína a helyi gyártás
beindításának feltételéül szabja, hogy a külföldi gyártó kínai
vállalattal alakítson közös vállalatot, és a külföldiek nem
szerezhetnek a közös cégben többségi tulajdont.
A Peugeot belehúz Szlovákiában
Cikkek
Gazprom, Duma: Da!
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 10:20
Az orosz parlament alsóháza módosította azt a törvényt, amely
megtiltotta, hogy a Gazpromban, a világ legnagyobb földgázipari
cégében külföldi cégek tulajdonhoz jussanak. Ezzel egyben megnyílt
annak a lehetősége, hogy idővel a Gazprom a feltörekvő országok
legnagyobb tőzsdén jegyzett cégévé váljon. A Duma 335 képviselője a törvénymódosítás mellett, 80 ellene
szavazott. A felsőház várhatóan december 14-én fogadja el a
törvénymódosítást, amit röviddel utána Putyin elnök lát majd el
kézjegyével.Gazprom: egyelőre várjanak a külföldi befektetők!
Cikkek
Szomorkodnak a londoniak
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 10:00
Ötven év után mától nem határozzák meg a londoni metropolisz utcaképét az emeletes piros autóbuszok. Fordulékony, akadálymentesített, kalauz nélküli járművek veszik át a helyüket. Közvélemény-kutatási adatok szerint a londoniak 80 százaléka ellenezte, hogy az ikonként ismert emeletes buszokat lecseréljék, de Ken Livingstone, London polgármestere a korszerűsítés mellett döntött. A csütörtök valóságos gyásznap volt londoniak sokasága számára: tettek egy utolsó nosztalgia-utat, fotóztak, videóztak, és könnyes szemmel néztek az utolsó útjára induló 2-es vagy 159-es busz után. A jövőben mindössze két járaton közlekedik majd emeletes busz Londonban, ennyit hagytak meg turista-látványosságként a városvezetők.eurohirek.hu
Cikkek
Forint: irány a 258-as EUR/HUF?
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:59
A forint pénteken reggel enyhén gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót
255,80/90 forinton jegyezték, 0,30 forinttal magasabban a csütörtöki
255,60/70 forintos árfolyammal. A hazai deviza 7 bázisponttal 9,39 százalékra gyengült a
plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A reggel közzétett makrogazdasági mutatók eddig nem hatottak a
piacra, az üzletkötők szerint azonban érzékelhető forinterősödés nem
várható. Valószínűbb, hogy belátható időn belül az euró eléri a
257,50-258 forintos árfolyamot is.
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Nem lesz több új-generációs Panasonic mobil
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:35
A japán Matsushita Electric Industrial leállítja a mobiltelefonok legújabb
generációjának külföldi gyártását, mert az üzletág veszteséges. A világ vezető elektronikai berendezés gyártója, amely a Panasonic márkáról ismert, bezárja üzemét Csehországban és a Fülöp-szigeteken, s megszüntet egy fejlesztő központot az Egyesült
Államokban. A társaságnál úgy látják, hogy nem tudnak versenyezni a
GPRS-telefonok piacán az olyan cégekkel, mint például a Nokia. A meglévő modellek értékesítését, illetve szervízelését folytatja a vállalat.
Jövőre felpörög a világ mobiltelefon piaca
Cikkek
Visszaéltek egy bank nevével
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:33
A közelmúltban bejelentés nyomán jutott a felügyelet tudomására, hogy ismeretlen személyek egy bank nevével visszaélve, magukat a bank ügynökének kiadva befektetési lehetőséget kínáltak és egy gyanútlan ügyféltől jelentős összeget csaltak ki - áll a PSZÁF honlapján olvasható tájékoztatóban.A felügyelet ezzel kapcsolatban felhívta az ügyfelek figyelmét, hogy minden esetben győződjenek meg a kedvezőnek tűnő befektetési ajánlat hitelességéről, különös tekintettel arra, hogy valóban a megnevezett intézmény ajánlja-e a szolgáltatást, konstrukciót. Érdeklődjenek az adott pénzügyi intézménynél telefonon, személyesen vagy keressék fel annak honlapját, hogy valóban létezik-e az adott befektetési forma és ügynökök révén is kínálja-e azt az intézmény - javasolja a PSZÁF.Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
Cikkek
Megerősítették a növekedési adatot
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:25
A bruttó hazai termék a harmadik negyedévben 4,5 százalékkal nőtt a
bázishoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A korábban nyilvánosságra hozott előzetes számítások alapján a GDP szintén 4,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.Gyorsult a gazdasági növekedés
Cikkek
A tavalyinál kisebb lett a külker hiány
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:15
Az idén az első tíz hónapban 2,394 milliárd euró volt a külkereskedelmi hiány,
szemben az egy évvel korábbi 3,537 milliárd euróval - közölte a
Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatokat. Január-októberben a kivitel 40,48 milliárd euró volt, 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a behozatal 42,88
milliárd eurót tett ki, 6,9 százalékkal nőtt. Az idén októberben az előzetes becslés szerint a külkereskedelmi
hiány 291,6 millió euró volt, 4,47 milliárd export és 4,76 milliárd
euró import mellett. A kivitel 7,3, a behozatal 6,5 százalékkal nőtt
tavaly októberhez képest. A bázisidőszakban a passzívum 307,8 millió
euró volt.Tovább csökken a külkereskedelemi hiány
Cikkek
Bizonytalan a tőzsdei irány
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,97 pontos csökkenéssel,
20.925,03 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,20 százalékos
gyengülés. Elemzők szerint a mai napon egyébként bizonytalan irányú piac, mérséklődő forgalom várható a tőzsdén.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Saját részvényeket vett az OTP
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:05
Az OTP Bank Rt. 256.786 darab saját részvényt vásárolt csütörtökön a tőzsdén
6.750 forintos átlagáron - közölte a pénzintézet a Budapesti
Értéktőzsde honlapján. A banknál működő opciós részvényprogram keretében 18 ezer
darab törzsrészvényt hívtak le december 8-án. A tranzakciók után a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 9.311.637 darab. Az OTP december 8-án saját részvények vásárlásába kezdett, amit várhatóan az év végéig folytat. A saját részvények a banknál működő vezetői opciós és bónusz részvényvásárlási program fedezetéül szolgálnak.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Vésztő lett a vesztük
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 09:00
Tizenéves pénzhamisítók ellen indítottak eljárást a szeghalmi
rendőrök - közölte a rendőrség. "Még az elmúlt hét szombatján Vésztőn, egy diszkóban három fiatalember hamis tízezer forintossal fizetett, s bár a pultos nő
visszaadott nekik, mégis gyanút fogott, ezért kollégája értesítette
a rendőrséget" - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
sajtóreferense. A rendőrök utóbb azonosították a három fiatalember, akik
elmondták, hogy a bankót egy sarkadi barátjuktól kapták, aki otthon,
számítógéppel készítette elő és nyomtatta ki a hamis bankjegyeket. A
rendőrség a hamisítványokat és a készítésükhöz használt eszközöket
lefoglalta és a négy fiú ellen pénzhamisítás bűntett elkövetésének
megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - mondta Szombati
Andrea.Hamis euró-érme bevezetés Pest Megyében
Cikkek
"A hal a fejétől bűzlik" - a pártokat tartják a legkorruptabbnak
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 08:37
A politikai pártokat világszerte a legkorruptabb intézményeknek tekintik - közölte a Transparency International civil szervezet az ENSZ korrupcióellenes világnapja alkalmából
Cikkek
Bírság az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 08:18
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa 10 millió forintra
bírságolta az OTP Rt.-t fogyasztói döntések tisztességtelen
befolyásolása miatt - közölte a hivatal. A közlemény szerint a versenytanács csütörtöki tárgyalásán megállapította, hogy az OTP Rt. személyi kölcsön reklámjai a
versenytörvénybe ütköztek.Az OTP 2005. április 15. és május 15. között nyújtott
kedvezményes személyi kölcsönét kilenc országos terjesztésű napi-
illetve hetilapban, továbbá 15 országos és regionális sugárzású
rádióadóban reklámozta.Ukrán terepen az OTP - újabb regionális akvizíciók
Cikkek
A hideghullám elsöpörte a 60 dolláros olajat
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 08:11
Péntek reggel hordónként 61 dollár fölé kúszott a nyersolaj ára a szabadpiacon,
folytatódott az áremelkedés a tegnapi több mint 1 dolláros drágulás
után. A fűtőolaj legnagyobb piacára, az amerikai északkeletre
vonatkozóan a meteorológusok hideg időjárást jeleznek előre.A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 61,44 dollárt adnak, az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordója pedig 59,48 dollárt ér. Még hatvan dollár alatt az olajár, szurkoljunk a jó időért
Cikkek
Uniós büdzsé: van még min dolgozni
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 08:06
A brit elnökség népszerűtlen uniós költségvetési javaslatainak
átdolgozására szólították fel Tony Blair brit miniszterelnököt a
csütörtökön Londonban tárgyaló uniós kormányfők
Cikkek
Marhára nem örült a Cora
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 07:45
A Cora feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, valamint
visszautasítja a szürkemarha-tenyésztők egyesülete által
megfogalmazott és médiában közzétett vádakat - közölte az áruházlánc. A közlés szerint a Cora helyreigazítást kér a Magyar Szürke Szarvasmarha Tenyésztők Egyesületétől és a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetőjétől, mivel
"kijelentéseikkel megsértették az áruházlánc jó hírnevét". Az egyesület december 1-jén akkori közlése szerint azért jelentette fel a hipermarketláncot, mert áruházaiban szeptemberben és októberben szürkemarha néven egyéb fajtához tartozó szarvasmarha
húsát árusította.A Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás
megállapította, hogy a Corában szürkemarhaként árusított terméken
szereplő, az állat származását jelölő azonosító úgynevezett
ENAR-szám "fekete-tarka színű és holsteini fríz fajtájú"
szarvasmarhát jelölt. A Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kft. december 2-i
reagálásában azt közölte, hogy a szarvasmarhák egyedi azonosítására
szolgáló ENAR számot a beszállítóktól kapják, és annak ellenőrzésére
nincs lehetőségük, ezért a hús átvételekor a szállító, valamint a
hatósági állatorvos által kiállított húskísérő okmányokra kell
hagyatkozniuk.Tudtuk, merik és teszik:A Wal-Mart átvenné a Corát
Cikkek
Monopoly-tól a Gazdálkodj okosan-ig
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 07:42
Bár a mozi- és képregénysztárok időről-időre átírják a játékpiaci keresletet, a piacnak azért vannak állandó szereplői is
Cikkek
Mariah Carey mindent vihet
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 07:16
Az idei Grammy-jelölteket csütörtökön jelentették be New Yorkban, a
48. díjkiosztó gálát 2006. február 8-án tartják Los Angelesben. A
zenei Oscarnak is nevezett rangos elismerést összesen 108
kategóriában ítélik oda
Cikkek
Leminősítés jöhet a ferihegyi tranzakció után
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 06:55
Előzetes figyelmeztetésének megfelelően leminősítést valószínűsítő negatív
figyelőlistára vette a brit BAA repülőtér-üzemeltető
cégadósi besorolásait a Standard & Poor's - hasonlóan tett a Moody's is
Cikkek
Az MTV-n marad a Nap-kelte
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 06:43
A nézők várhatóan 2008 végéig továbbra is az MTV csatornáin
láthatják a Nap-kelte műsorát - írja a Napi Gazdaság. A lap információi szerint
meghosszabbítják a 2006 végén lejáró szerződést az MTV és a Gyárfás
Tamás érdekeltségébe tartozó ST Plusz Kft. között. A
szerződésmódosítás keretében Gyárfás lemond az adás utolsó
félórájában rendelkezésére álló, általa értékesített reklámidő
feléről - olvasható az újság mai számában.MTV: újabb leépítési kör következik
Cikkek
Sokkal olcsóbbak is lehetnének az autópályák
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 06:40
A Világgazdaság információi szerint akár 25 százalék is
megspórolható lenne a sztrádaépítés költségeiből, ha a környező
országokénál sokkal szigorúbb műszaki előírásokon enyhítenének.
Ennek lehetőségét a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban
jelenleg több munkabizottság vizsgálja - olvasható az újság mai számában.Autópálya-építés: Veres már tudja a titkot
Cikkek
Egészséges, de drága: vajon mi lehet az?
Privátbankár.hu | 2005. december 9. 06:25
A fogyasztók kétharmada azért vásárol bio élelmiszert, mert azokat egészségesebbnek tartja - piaci áttörés azonban a magas ár miatt nem tapasztalható
Friss
Nemzetközi
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
7 órája
Nemzetközi
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Lépéskényszerbe került egy légitársaság az elszálló olajárak miatt
17:41
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Indul a szezon: ha hajózni megy, ne feledkezzen meg a biztosításról!
16:36
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Megint változott a jótállás: erre kell figyelni a vásárlóknak!
13:33
Turizmus Online cikkei
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Különdíjat nyert a Time Out Market Budapest
12:35
-
A United Airlines csökkenti járatainak számát, magas olajárakra készül
10:14
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
A vidék hírei
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
top 24
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37



