Hírek
Cikkek
Orbán vs Gyurcsány április 5-én
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 12:11
Április 5-én 19.00 órától kerül sor Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, április 6-án ugyancsak 19.00 órától a négy parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjeinek vitájára; ebben állapodtak meg a négy párt képviselői.
"Április 5-én este 7 órától a volt és a jelenlegi miniszterelnök vitájára kerül sor, létrejön Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc vitája. Április 6-án szintén 7 órától a négy parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjének vitájára kerül sor" - jelentette be Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a többi párt képviselőinek jelenlétében az egyeztetést követően.
A politikus ismertetése szerint a vitákat tévéstúdióban, közönség nélkül, 90 percesre tervezik, a jelöltek pulpitus mögött állva vitatkoznak egymással, egyben felkérik az országos televíziókat, hogy élőben közvetítsék a vitákat.
Pénzügyi szektor
Újabb átverős hitel-reklám: 10 milliós büntetés
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 11:51
A fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsítette tevékenységét a Poligrupo Hungária
- akár 150 hónappal később juthat hozzá az ügyfél a beígért összeghez
Cikkek
Az euróbevezetés csúszása miatt hamarosan jön az új ezres
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 11:03
A Magyar Nemzeti Bank új biztonsági elemekkel ellátott ezerforintos bankjegyet hoz forgalomba április 10-től - jelentették be sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten. A jegybank elnöke az ezerforintos biztonsági elemeinek javítását azzal indokolta, hogy a forintra előreláthatólag tovább lesz szükség, mint azt korábban tervezte a jegybank.
"Azért gondoltuk, hogy új ezerforintosra szükség van, mert úgy tűnik, hogy tovább fog egy kicsit szerepelni a forint, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk" - mondta Járai Zsigmond. Hozzátette, hogy a hivatalos euróbevezetési céldátum jelenleg 2010, bár ez is
bizonytalannak tűnik. A korábbi években 2008-as, sőt 2007-es bevezetési tervek is voltak.
Hamis forinttal fizetett egy férfi SzlovákiábanEgyszerű, de nagyszerű találmány a bankkártya-csalások ellen
Cikkek
Csúcson a fémek
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 10:38
Hétfőn új csúcsra drágult a réz és a cink a Londoni Fémtőzsdén (LME), mielőtt kissé visszaesett. Elemzők szerint a drágulás közvetlen oka a dollár hétfői értékvesztése a főbb valutákkal szemben, és érezhető az amerikai lakáspiac vártnál nagyobb növekedéséről múlt héten megjelent adatok hatása is. Azonban hosszabb távon érződni fog az is, hogy Kína importja ellenben szinte rohamosan csökken. A réz pénteken 2576 dolláros napközi rekordot ért el, hétfőn pedig még újabbat, 2580 dolláron. A cink új napközi rekordja 2630
dollár, szintén hétfő délelőtt.
Kína rézötvözet-importja az első két hónapban 151 ezer tonna volt - ebből februárban csak 64 ezer tonna - összesen 39,3 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első két hónapban. Feldolgozott réztermékekből a behozatala 1,7 százalékkal nőtt, 149 ezer tonnára. Nyersalumíniumból és ötvözetből a kínai behozatal 70 ezer tonna volt, 21,9 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első két hónapban, habár a feldolgozott alumíniumtermékek importja 18,1 százalékkal nőtt, 101,9 ezer tonnára.
Közben Kína az első két hónapban 35.304 tonna rézötvözetet exportált, majdnem négyszer annyit, mint a tavalyi első két hónapban. Feldolgozott réztermékekből az exportja 34,3 százalékkal 78 317 tonnára nőtt. Nyersalumíniumból a kínai kivitel 20,8 százalékkal 174,5 ezer tonnára csökkent, ellenben feldolgozott alumíniumárukból 55,2 százalékkal 124,9 ezer tonnára emelkedett. A világ nyersalumínium-termelése napi átlagban 65 100 tonnára nőtt februárban.
Cinkes csúcs a fémpiaconErősödik a forint, a zloty hűséges követője
Cikkek
Lassan megússzuk a belvizet - ideje gyújtogatni
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 10:36
Tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője; ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az egyre gyakoribb bozóttüzek miatt elképzelhető, tűzgyújtási tilalom elrendelését kezdeményezik. Dobson Tibor elmondta, az elmúlt 24 órában 214,5 hektárról 210-re csökkent a vízzel borított földterületek nagysága, továbbá a korábbi 219 helyett jelenleg 212 kitelepített ember várja, hogy visszaköltözhessen otthonába. A védekezésben 157 önkormányzat vesz részt, de már csak Fegyverneken harmadfokú a védekezés.
Az ország más területein egyre több a szabadtéri tűzesetek száma, vasárnap 250 riasztás érkezett a tűzoltókhoz. Mint mondta, az elmúlt héten naponta 250-400 alkalommal hívtak segítséget az úgynevezett bozóttüzekhez. Dobson Tibor közölte, ha továbbra sem csökken a tűzesetek száma, e héten kezdeményezik, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendeljen el tűzgyújtási tilalmat.
A katasztrófavédelem szóvivője újra felhívta a kertészkedők figyelmét arra, hogy a tavaszi égetésnél ne hagyják őrizetlenül a tüzet, erős szélben pedig kerüljék a tűzgyújtást.
Januárban nem házasodunk - lassabban fogy a magyar
Cikkek
Erősödik a forint, a zloty hűséges követője
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 10:23
A forint hétfőn erősebben nyitott a bankközi devizapiacon, de a nyitást követően gyengülni kezdett. Az eurót kilenc óra tájban 262,60/70 forinton jegyezték, több mint egy forinttal gyengébben a pénteki 263,90/264,00 forintnál. A forint 48 bázisponttal 7,00 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Fél tízig jelentős forgalomban 264 forintig erősödött az euró, a zloty pontosan ugyanazt a pályát írta le, mint a forint.
A dollár a kereskedés első órájában 218-219,50 forint között ingadozott, fél tízkor 219,00/30 forinton állt a kurzus, több mint egy forinttal gyengébben a pénteki 220,65/80 forintnál. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED keddre várt 25 bázispontos kamatemelése előtt nem számítanak arra, hogy a forint erősödése tartós lehet, inkább a gyengülés valószínű a feltörekvő, és a régiós piacokon is - mondják kereskedők.
A forintpiacot továbbra is a likviditásbőség jellemzi. Az overnight és tomnext kamat harmadik napja az 5 százalékos jegybanki betéti kamat alatt, 4,75/85 százalékon van. A likviditási felesleg szerdán a Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjébe vándorol majd, ahol
a bankok kéthetes betétállománya már jelenleg is valamivel 1,211 milliárd forint felett van. Az egy hetes lejáraton már 5,8-6,0 százalékon áll a kamat, ami jelzi, hogy a piac számít a likviditás szűkülésére. Legrissebb devizaárfolyamokEseménytelen nap várható Kibocsátották az 500 millió fontos államkötvényt
Deviza / Áru
Veres 10 perc alatt megmondja, miért jó az euró
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 10:07
Veres János szerint a forint árfolyamának változása az elmúlt hetekben külső okokkal magyarázható, és nem volt olyan mértékű, ami nyugtalanságra adna okot
Cikkek
Januárban nem házasodunk - lassabban fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 09:51
Az év első hónapjában kismértékben csökkent a születések, jelentős mértékben viszont a halálozások és a házasságkötések száma - 10.076 ezer fő a népesség
Cikkek
Eseménytelen nap várható
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 08:58
Közepes forgalmat és kivárást prognosztizáltak hétfőn a BÉT-en az MTI által megkérdezett üzletkötők. Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: az amerikai szövetségi bank (FED) keddi kamatdöntésére várnak a befektetők, így közepes forgalom, eseménytelen nap várható. Hozzátette: a régióbeli események és a forint árfolyamának
változása befolyásolhatja az index alakulását. A szakértő szerint a 25 bázispontos emelést már belekalkulálták az árakba, a kereskedők főleg az új FED-elnök kommentárjára
kíváncsiak.
Szintén a keddi bejelentés fontosságát hangsúlyozta Herczenik Ákos, a Takarékbank Rt. elemzője, aki azonban enyhe erősödést prognosztizált a hozamok esése miatt, amit a fejlett piacokon lehetett tapasztalni.
Friss tőzsdei árfolyamokSzázalékot számolnak szomszédaink
Cikkek
Nem hasítanak: sztrájk a paksi atomerőműben
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 08:45
A paksi atomerőműben a dolgozók egy része 72 órás sztrájkba lépett, de a teljesítmény nem csökkent - közölte Mittler István szóvivő. A teljesítmény azonban nem csökkent
Cikkek
Nő az aggodalom, magasan az olajár
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 08:40
Hétfő reggel tartotta az árát a kőolaj a szabadpiacon, miután pénteken már hétheti csúcs közelébe drágult. Az amerikai stratégiai tartalékok váratlan csökkenéséről megjelent, múlt heti adatok hatásához hozzájárultak az aggodalmak a belharcok sújtotta, OPEC-tag Nigéria termelése miatt, habár az ottani kiesés nem fenyegeti a világpiaci túlkínálatot. Kínában a hét végén 3-5 százalékkal emelték a kiskereskedelmi üzemanyagárakat, azonban piaci megítélés szerint ez nem elegendő a kínai kőolajkereslet - amúgy lassuló - növekedésének további fékezésére.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta a legközelebbi, májusi határidőre hétfő reggel hordónként (159 liter) 64,18 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 8 centtel olcsóbb a
pénteki New York-i zárónál. Brüsszel: középpontban az energiapolitikaA narancslé már drágult, az olaj még nem
Cikkek
Dávid Ibolya: a korrupció az úr - Orbánnak mennie kell
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 08:17
A korrupciót nevezte a mai magyar társadalom legsúlyosabb problémájának Dávid
Ibolya, az MDF elnöke. A Mokka című reggeli hírműsorban két közvélemény-kutató
intézet adatait idézte, melyek szerint a magyar vállalkozók kétharmada arra panaszkodik, hogy az üzletért és a rendelésekért cserébe az összeg 5-10-20, sőt 30 százalékát kénytelen "visszacsorgatni".
A Magyar Demokrata Fórum elnöke úgy véli, pártjának javaslata, a Tiszta Kezek Hivatalának felállítása, javíthat a riasztó helyzeten. A politikusasszony visszatért egy korábbi lapinterjújához, melyben kijelentette, hogy "Orbánnak mennie kell". Most azzal
magyarázta véleményét, hogy a magyar politikai életet két nagy baloldali párt uralja, a Fidesz elvesztette konzervatív, jobboldali jellegét. Dávid Ibolya szerint ezeket az értékeket ma már egyedül a Magyar Demokrata Fórum képviseli.
Dávid Ibolya kiosztotta a nagy pártokat - nagykoalíció lesz?!Keserű pirula? Az orvos szerint olcsóbb a szívgyógszerJárai támogatja Orbán költségvetési tanács ötletét
Cikkek
Örüljetek, állatok: kész az M7-es új szakasza!
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 08:09
Az M7-es autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti szakaszát egy hónappal az eredetileg tervezett időpontnál hamarabb, hétfőn adják át a forgalomnak. A hüllők és az apróvadak az 500 méterenként kiépített öko-átjárókon zavartalanul közlekedhetnek az autópálya alatt - egyedülálló technológiát is alkalmaztak a mocsaras területeken
Cikkek
Keserű pirula? Az orvos szerint olcsóbb a szívgyógszer
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 07:46
Inkább csökkentek, mint nőttek a szívgyógyszerek térítési díjai - nyilatkozta a Népszabadságnak az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa. Csak a márkahűek jártak rosszul
Cikkek
Elhunyt Béres József
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 07:31
Rövid betegség után 86 éves korában elhunyt vasárnap Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres csepp megalkotója - közölte a Béres Gyógyszergyár Zrt. az MTI-vel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Záhonyban született kutató általános élettanból és agrobiokémiából doktorált 1968-ban, majd 1972-ben hosszas kutatómunka eredményeképpen megalkotta a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, a későbbi Béres cseppet - áll Kutas István, a
részvénytársaság kommunikációs osztályvezetőjének közleményében.
A Béres cseppet 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították, 2002-ben a tudóst a legmagasabb hazai tudományos elismeréssel, a Széchenyi-díjjal tüntették ki. Mint írják, tudományos munkásságáért és küzdelmes életéért közmegbecsülés és tisztelet övezte hazánkban és az egész világon. Az utóbbi években Béres József a nevét viselő vállalatcsoport elnökeként és a Béres Alapítvány tiszteletbeli elnökeként
visszavonultan élt Kisvárdán.
A világon csak nekünk van H5N1-vakcinánk! Előkerült a gyártó
Cikkek
Sikeres landolás Pécsett!
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 07:28
Megnyílt a több mint négymilliárd forintból modernizált Pécs-Pogány Nemzetközi Repülőtér, amely vasárnap délután fogadta az első menetrendszerinti járatot. Az Austrian Airlines Bécsből érkező, Dash 400 típusú gépe 14 óra 15 perckor több ezer érdeklődő jelenlétében szállt le, majd másfél órával később visszaindult az osztrák fővárosba.
Pécs és Baranya számára jelenleg az a legfontosabb, hogy bekerüljön Európa vérkeringésébe, hiszen enélkül nincs lehetősége nagyobb infrastrukturális fejlesztésekre, munkahelyteremtő beruházásokra - jelentette ki Szili Katalin a reptér megnyitása
alkalmából mondott beszédében. Az Országgyűlés elnöke nagy sikernek nevezte, hogy a térség megközelíthetősége immár légi úton biztosított.
Az Austrian Airlines mellett több más légitársaság, vállalkozás,
utazási iroda is érdeklődik a reptér nyújtotta lehetőségek iránt.
Azt tervezik, hogy nyaranta innen szállítanának utasokat egyebek
között Horvátországba, Görögországba és Törökországba.
Malév: jegykiállítási díjból törzsutaspontŰrkirándulás százezerért - már épülnek a kikötők
Cikkek
Százalékot számolnak szomszédaink
Privátbankár.hu | 2006. március 27. 07:23
A héten döntenek az irányadó kamatokról Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában. A szakértők arra számítanak, hogy most mindhárom országban
szinten marad a kamat, ami a későbbiekben változhat, Szlovákiában és Csehországban minden bizonnyal nő.
A Dow Jones által megkérdezett elemzők várakozása szerint Lengyelországban a bizonytalanná vált belpolitikai helyzet, a költségvetési kilátások romlása és a zloty utóbbi napokban tapasztal gyengülése miatt szerdán a lengyel jegybank nem változtat az
irányadó kamaton, miután januárban és februárban egyaránt 25 bázisponttal mérsékelte azt.
Szakértők szerint a jegybank nehéz helyzetbe került, mivel nő a hazai kereslet, és eközben alacsony maradt az infláció, ugyanakkor megnőtt a kockázata annak, hogy bekövetkezhet az elmozdulás mindkét irányba, miközben időben lépni kell. A megkérdezett 12 szakértő közül négy azzal számol, hogy a lengyel irányadó kamat az év végéig
marad a jelenlegi 4,0 százalékon.
A szlovák jegybank kedden dönt az irányadó kamatról. Az elemzők azzal számolnak, hogy marad a 3,50 százalék, miután február végén a vártnál nagyobb mértékben, fél százalékponttal emelte azt, mert tartott attól, hogy a gyorsuló gazdasági növekedés inflációt gerjeszt. A szakértők szerint a szlovák jegybak megvárja az áprilisban ismertetésre kerülő első negyedévi inflációs adatot, mielőtt felülvizsgálná kamatpolitikáját. Piaci megfigyelők szerint a szlovák központi bank az év közepéig 50 bázisponttal emeli az
irányadó kamatot.
A cseh jegybank csütörtökön dönt a kamatról, ami várhatóan továbbra is 2,00 százalék marad. Az infláció várható élénkülésével azonban a kamatszint minden bizonnyal 2,25 százalékra nő a harmadik negyedévben.A kamatok nem nőnek az égigJárai szerint rejtegetés helyett feltárás kellVáltozatlan maradhat az alapkamat a választásokig, hacsak...
Cikkek
A tőzsde egész jól ellenállt a forint gyengülésének
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 17:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,75 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 22.603,37 ponton zárt.
Közepes, 16,4 milliárd forintot elérő forgalomban a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. A BUX egész heti teljesítménye mintegy 400 pont esés, ami azt jelenti, hogy a tőzsde indexe egész jól ellenállt a forint gyengülésének - mondta Farkas Róbert, a Takarékbank kereskedési igazgatója.
Farkas Róbert úgy vélte, a jövő héten is kivárás lehet a részvénypiacon, de inkább a lefelé mozgásnak van tere, amit fokozhat a régiós devizák további gyengülése. A legnagyobb forgalma a Molnak volt pénteken, az olajtársaság részvényeivel 6,1 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyamuk 60 forinttal, 0,28 százalékkal 21.645 forintra nőtt.
Az OTP-részvények ára 94 forinttal, 1,23 százalékkal 7.722 forintra emelkedett, forgalmuk meghaladta a 4 milliárd forintot. A Richter 45 forinttal, 0,11 százalékkal erősödött, 40.595 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszerrészvény, az Egis árfolyama 55 forinttal, 0,18 százalékkal 31.205 forintra nőtt, 288 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,41 százalékkal gyengült, 970 forinton zárt, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A kisebb papírok közül a Fotex közel 1,9 milliárd forintos forgalomban 77 forinttal, 12,1 százalékkal drágult, 715 forintra nőtt az árfolyama.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Járai támogatja Orbán költségvetési tanács ötletét
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 17:14
Járai Zsigmond szerint jó ötlet a költségvetési tanács felállítása, de a jegybanknak, illetve a jegybank elnökének nem kellene részt vennie egy ilyen testület munkájában
Cikkek
"Párnacsata" Kóka és Áder között
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 17:03
Teljesen értelmezhetetlen az az állítás, hogy a párnagázt a világpiaci ár alatt értékesítették, mert csak a kitermelhető gáz képez a piacon értékesíthető terméket - reagált Kóka János Áder János kijelentéseire, amelyekkel a párnagáz eladásának körülményeit bírálta.
Áder Jánosbejelentette, hogy a Legfőbb Ügyészhez fordul az állami tulajdonú úgynevezett párnagáz eladása miatt, mert álláspontjuk szerint a gazdasági minisztérium áron alul értékesítette a tározók technikai működtetéséhez szükséges gázt a Molnak.
A gazdasági miniszter Budapesten sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország számára előnyös volt a párnagáz eladási üzlet, az ebből befolyó 60 milliárd forintot pedig teljes egészében a gázár-kompenzációra fordították.
Kóka János úgy fogalmazott: értelmezni sem tudja a Fidesz frakcióvezetőjének azon állítását, amely szerint az állam 15 éven át évi 9 milliárd forintért visszabérli a gázt. Kóka János a sajtótájékoztatóra meghívta Áder Jánost, aki azonban nem jelent meg.
Mi a párnagáz és mire való?
Cikkek
Malév: jegykiállítási díjból törzsutaspont
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 16:55
A Malév február 8. óta már nem számol fel jegykiállítási díjat, közölte a légitársaság azzal a jogerős bírói ítélettel kapcsolatban, amely kimondja, hogy jogosulatlan a Malév és más légitársaságok, valamint az utazási irodák gyakorlata, amely szerint a repülőjegy kiállítás után díjat szednek.
A Malév közleménye szerint a légitársaság gyakorlata a jegykiállítási díj tekintetében február 8-ai hatállyal megváltozott. A Malév választási lehetőséget kínál utasainak arra, hogy a korábban ilyen címen beszedett összeget egy későbbi utazás alkalmával felhasználják, vagy a széleskörű kedvezményeket biztosító törzsutaspontokra átváltsák, feltéve, hogy rendelkeznek a jeggyel és a számlával.
Elkerülik Magyarországot a Malév új járatai
...és a végén a Malév az orosz államé lesz?
Elszállnak? Ferihegyet támadja az ombudsman
Cikkek
Folytatódik a feltörekvő piacok valutáinak vesszőfutása
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 16:48
A forint ismét gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 263,95 forinton jegyezték, 50 fillérrel a csütörtöki 263,45 forint felett.
Ma is széles sávban, 263,75-265,70 forint között ingadozott az euró jegyzése, a forgalom azonban már jóval alacsonyabb volt mint az előző két napon. A feltörekvő piacok valutáinak két hete tartó vesszőfutása még várhatóan a jövő héten is folytatódik, enyhülés talán az amerikai jegybank szerepét betöltő FED március 28-iki kamatdöntése után remélhető - vélik kereskedők.
A kimerülő félben lévő piacon a kereskedők a túlélésre játszanak, a kiszámíthatatlan piacon kezdik megszokni, hogy nem csak a régiós valuták mozgására kell figyelni, hanem egyes nagy kockázatú, kiemelt hozamot biztosító valutákét is. A köztük huzamos ideje nagy vesztes izlandi, brazil és új-zélandi valuták gyengülésével indult a pénteki nap, a régiós valuták közül gyengült a forint és a zloty is - nagyjából egyenlő mértékben. Szűkül a likviditás, "az utóbbi két hétben minden pozíciót lezártak, és a nagy kockázat miatt nagyon nehézen vállalkozik bárki is devizapozíció nyitására" - fogalmazott az egyik devizapiaci kereskedő.
Legrissebb devizaárfolyamok
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Kibocsátották az 500 millió fontos államkötvényt
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 16:39
Kibocsátották az 500 millió angol fontos magyar államkötvényt, a 10 éves futamidejű papír évi 5 százalékos kamatot fizet, hozama 0,7 százalékkal haladja meg az ezen a lejáraton referenciának számító 2015-ös lejáratú angol államkötvény hozamát - közölt a Pénzügyminisztérium.
A kötvény főszervezői a Barclays Capital, a Deutsche Bank és a Lehman Brothers pénzintézetek voltak. A 2016. március 30.-án lejáró 5 százalékos kuponnal, 99,04 százalékos kibocsátási áron került forgalomba.
Jelen tranzakció volt a Magyar Köztársaság harmadik fontban denominált kötvénye. Ezzel a kibocsátással az ÁKK teljesítette a 2006-ra előirányzott külföldi forrásbevonási tervet.
Cikkek
Postabank, Workout: megszűnt a +Titkos!+ minősítés
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 16:24
Feloldotta a Postabank Rt.-nél és a Workout Kft.-nél az állami pénzek felhasználásának ellenőrzéséről készített jelentéstervezet titkosságát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi).
közleményében a Kehi úgy fogalmaz: "a Postabank Rt.-nél és a Workout Kft.-nél az állami pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről készített jelentéstervezet adatvédelmi szakértői felülvizsgálata megtörtént, amelynek alapján a +Titkos!+ minősítés megszűnt".
A stop.hu internetes hírportál február elején olyan dokumentumot jelentetett meg, amely szerint az állami költségvetésnek mintegy 30 milliárd forintos kára keletkezett a Postabank konszolidációjából, ami a 90-es évek végén zajlott. Az állam ekkora támogatást adott a Postabanknak a konszolidációra, a PB Workout Kft.-nak eladott eszközök, társaságok, üzletrészek után. A jelentés szerint a többletkiadásért a felelősség a bank menedzsmentjét terheli.
A Workout Kft. az interneten megjelent dokumentum szerint több jogszabályt megsértett, illetve a bank és a kft. közötti több ügylet esetén felmerül a hűtlen kezelés gyanúja. A Postabank konszolidációjának költségei meghaladták a 150 milliárd forintot.
Járai megszólalt Postabank-ügyben: Keller László sanda szándéka
Postabank: Stumpf mindent tagad
Százmilliárdot hozhat az államnak a Postabank-ügy(2005 június)
Cikkek
A Vidék Napja - mit nyert a vidék a csatlakozásból?
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 16:07
A felelős minisztérium bekapcsolná a magyar falvakat, a vidéken élő embereket az unió gazdasági és kulturális vérkeringésébe
Cikkek
Brüsszel: középpontban az energiapolitika
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 15:46
Az energiapolitika a XXI. században stratégiai kérdés lesz, ez nagy kihívás Európa számára. Az Európai Unió megindult a megfelelő irányba, egy közös energiapolitika kialakítása felé, s ebben nagy szerepe volt Magyarországnak, mivel a benyújtott javaslat főként magyar és francia forrásokból táplálkozott - Gyurcsány Ferenc az EU-csúcsértekezletről
Cikkek
Medgyessy Moszkvában járt...
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 15:18
Az energiaipari és közlekedési magyar-orosz hosszú távú együttműködési tervekről és az esetleg még fellelhető sárospataki kötetek hazakerüléséről is tárgyalt Medgyessy Péter Moszkvában
Cikkek
Ha tovább hízik Európa vezető bankja lesz az Erste Bank
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 15:04
Az Erste Bank legutóbbi kelet-európai "szerzeménye", a román Banca Commerciala Romana (BCR) pénzintézetben való részesedés megvásárlása tovább erősíti a pénzintézet pozícióit Kelet-Európában. A kelet-európai érdekeltségeknek köszönhetően az Erste Bank csoport Európa egyik legnagyobb pénzintézetévé nőheti ki magát - mondta a Handelsblatt Andreas Treichl, a pénzintézet vezetője.
Treichl utalt arra, hogy az Erste Bank csoport adózott eredményének már most 62 százalékát adják a kelet-európai érdekeltségek, s a román bank három éven belül annyi nyereséget termelhet, mint amennyi most az egész csoport nyeresége - mondta Treichl. A kelet-európai bankszektorban jelenleg a már az olasz UniCreditóhoz tartozó Bank Austria a piacvezető.
Az Erste Bank az elmúlt nyolc évben végrehajtott 10 felvásárlásnak köszönhetően jelentősen növekedett, így belátható időn belül nem terveznek újabb akvizíciókat.
Erste Bank: középpontban a lakosság, jönnek az új termékek
Megnégyszerezte profitját az Erste Bank
Cikkek
Hétfőn sztrájkolnak a Paksi Atomerőmű dolgozói
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 14:44
Sztrájkot kezd a Paksi Atomerőmű Rt. három reprezentatív szakszervezete közül az egyik hétfőn reggel, ez 72 órán keresztül 5 százalékos teljesítménycsökkenést jelent. Az elégséges szolgáltatásokról már megállapodtak.
A határozatlan idejű sztrájkot hirdető Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) követelése a műszakos munkavállalók részére 15 százalékos bérfejlesztés, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztása.
A vezérigazgató elmondta, hogy a munkáltató ajánlata 5 százalékos átlagkereset növelés, s ezen felül az idén minden dolgozónak csaknem 1 millió forint értékű éves szociális és jóléti juttatás. A vezérigazgató hangsúlyozta: a cég vezetése elfogadhatatlannak tartja a bértárgyalás közbeni sztrájkot, s a másik két reprezentatív és egy nem reprezentatív szakszervezet sem csatlakozott ahhoz.
Elmaradt a figyelmeztető sztrájk a paksi atomerőműben
Pénzügyi szektor
Az OTP Bank újabb virágra száll, a neve: Panonska banka
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 14:09
Az OTP Bank előzetes, nem kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Panonska banka 87,39 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására
Cikkek
A Fidesz ifjai "ellennaplót" indítanak Gyurcsányról
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 13:54
A miniszterelnök hibáit összegyűjtő "ellennaplót" indított a Fidesz Ifjúsági Tagozata, hogy bemutassák a valódi Gyurcsány Ferencet - közölte a szervezet elnöke. Loppert Dániel sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a "jó ízlés határain belül" akarnak maradni, amikor megmutatják, milyennek látják a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét.
A fideszes politikus szerint az utóbbi hónapokban túlzott mértéket öltött a "kormányzati önreklám, amelynek középpontjában mindig Gyurcsány Ferenc áll".
"Ő azt mondja, hogy a mindezt a köztársaságért, illetve Önökért teszi. Mi pedig azt mondjuk, hogy Gyurcsány Ferenc ezt senki másért, mint magáért teszi" - jelentette ki.
Gyurcsány Ferenc január vége óta vezet a világhálón mindenki számára hozzáférhető naplót, úgynevezett blogot.
Gyurcsány szerint népszavazás kell az euróról
Gyurcsány másfél tucat törvénytervezettel készül
Gyurcsány: a Fidesz pénzügyi csődbe vezetné az országot
Cikkek
Nagy bajban az autóbuszgyártó cég
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 13:50
Nehéz helyzetbe hozta és 100 dolgozó szabadságolására kényszeríti az autóbuszgyártással foglalkozó Kravtex Kft.- t a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata, amellyel megsemmisítette az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Autóbusz-Invest Kft. közbeszerzési pályázati kiírását - mondta Krankovics István, a Kravex tulajdonosa a pénteki munkásgyűlésen Mosonmagyaróváron.
A cég saját kockázatra megkezdte az autóbuszvázak gyártását mosonmagyaróvári üzemében, a Kühne gyárban. Százöt busz folyamatban lévő gyártását le sem lehet állítani, hiszen a hozzájuk szükséges alkatrészeket már megrendelték. A több mint 100 autóbusz előállítási költsége megközelíti a 3 milliárd forintot. Az autóbuszok exportjának egyelőre nem látja lehetőségét a cégtulajdonos Oroszországba, amely a magyar tulajdonú vállalkozásnak korában fő piaca volt.
Cikkek
Az EU megbüntetné a fehérorosz választási csalókat
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 13:43
Az Európai Unió csúcsértekezletének résztvevői Brüsszelben a fehérorosz vezetők, köztük Alekszandr Lukasenko elnök elleni szankciókról döntöttek a múlt vasárnapi, az eddigi államfőt valószínűleg csalásokkal megerősítő választások nyomán.
Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter sajtókonferencián jelentette be, hogy az EU korlátozó intézkedéseket hozott mindazok, - köztük Lukasenko ellen - akik "politikai és adminisztratív szempontból felelősek a nemzetközi választási normák megsértéséért". Egyúttal felszólította a minszki hatóságokat, hogy tartózkodjanak a tiltakozók elleni további akcióktól.
Bár Plassnik nem bocsátkozott részletekbe, EU-illetékesek szerint a fontolóra vett intézkedések között szerepel a beutazási vízum megtagadása azoktól, akik választási csalásokkal gyanúsíthatók, és bizonyos bankszámlák befagyasztása is. Ugyanakkor gazdasági szankciókat nem terveznek a volt szovjetköztársaság ellen.
Ahogy Sztálin elvtárs mondta: nem az a fontos, ki hogyan szavaz, hanem hogy ki számlálja a voksokat
Cikkek
Népszerűek a magyarok Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 13:37
Különösen kívánatos a visegrádi négyek érdekérvényesítése az unión belül - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában, miután tárgyalásokat folytatott Lech Kaczynski lengyel államfővel, aki egynapos hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra.
A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta: a visegrádi négyek együttműködésének alapja a kölcsönösség. Mint mondta, a megbeszélésen a két országot érintő külpolitikai témákról és a magyarországi országgyűlési választásokról volt szó, továbbá tájékoztatta lengyel kollégáját Magyarország törekvéseiről az unió balkáni bővítésével kapcsolatban.
Kölcsönös egyetértés van a két ország között az észak-déli utak, vasutak fejlesztésének szükségességében - jelentette ki Sólyom László. A lengyel köztársasági elnök szerint a magyarok nagyon népszerűek Lengyelországban, és ez fordítva is így van.
Hozamszámító befektetési alapokhoz
Cikkek
Kína tiltakozik a dömpingvám ellen
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 13:12
Kínai és vietnami illetékesek egyaránt visszautasították az Európai Unió által a bőrcipők bevitelére tervezett dömpingvám kivetését, mondván: az ellentétben áll a szabad kereskedelem alapelveivel, és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásaiba ütközik. A kínai cipő gyártók jogi lépéseket terveznek, egy 300 ezer eurós alapot terveznek "összedobni", hogy ebből fizessék az európai ügyvédeket.
Az Európai Unió április 7-től dömpingvámot tervez a kínai és vietnami bőrcipőkre, a következő öt hónapban fokozatosan emelik a vámételt, 4 százalékról 19,4 százalékra a kínai, és 16,8 százalékra a vietnami cipők esetében. A fokozatosságot az indokolja, hogy a kiskereskedők is fel tudjanak készülni az árak változására. Mennyiségi korlátozást ezentúl sem alkalmaznak. Az öt hónap alatt az EU szakértői folyamatosan figyelik a bevitel alakulását, majd fél év elteltével eldöntik, hogy továbbra, akár öt évig is érvényben maradjanak-e a vámok.
Szorul a hurok: nem lesz olyan olcsó a kínai cipő
Cikkek
25 milliárdos hitellel gazdagodik Budapest
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 13:08
A fővárosi önkormányzat három részletben 25 milliárd forintos hitelt vesz fel az OTP-től, az összeget városfelújításra, szükséges fejlesztésekre fordítják
Cikkek
Megnyílik a spanyol munkaerőpiac előttünk
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 12:43
Spanyolország május elsejével megnyitja munkaerőpiacát az új tagállamok előtt, 400 ezer üres álláshelyre várnak főleg szakmunkásokat
Cikkek
Az SZDSZ választási játékot indít
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 12:23
Az SZDSZ felháborítónak tartja és elutasítja a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjének az elmúlt napokban tett kijelentéseit, és felszólítja a nagyobbik ellenzéki pártot, hogy fejezze be a kettős beszédet - közölte Fodor Gábor és Gusztos Péter ügyvivő.
A kék, "kovácspistis" kisbusz üvegoldalán 6-6 tévékészüléken vetítették egyszerre az augusztusi, Budapest Parádéról készült videófelvételeket, amelynek egyik helyszíne az Andrássy út, ahol Mikola István Pécsett mondott, nagy felháborodást keltett beszéde szerint "szinglikből összeálló hordák" mennek, miközben recsegő rádióból technozene szól.
Gusztos Péter bejelentette, hogy az SZDSZ játékot hirdet, és a bestofmikola@szdsz.hu e-mail címre várják a választóktól Mikola István általuk legjobbnak tartott megnyilvánulásait. A legjobb "beszólásokat" beküldők között egy New York-i repülőutat fognak kisorsolni, utalva ezzel a Szex és New York című televíziós szinglisorozatra - tette hozzá.
Gyurcsány-Orbán csak az első forduló után?
Cikkek
Önálló Békés megyei program a Fidesztől
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 12:20
Önálló, Körös Fejlesztési Terv kidolgozásán munkálkodik a Békés Megye Fejlesztéséért Egyesület és a Fidesz megyei szervezete - jelentette be a párt megyei elnöke Békéscsabán.
Domokos László azt szeretné elérni, hogy a májusra elkészülő terv önálló programként kerüljön be a következő kormány fejlesztési programjába.
Az elnök szerint ugyanis a mostani megyei fejlesztési tervek, amelyeket a megyei önkormányzat is tárgyalt, feloldódnak a központi tervek között, így nem biztosítják a megye számára a következő tervezési ciklusban a leszakadás megállítás és a felzárkóztatást.
Cikkek
10 év alatt 400 százalékos hozam
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 12:00
Ingatlanszakemberek valószínűnek tartják, hogy Romániában is megismétlődik Magyarország, Lengyelország, Csehország példája, vagyis az EU-csatlakozást követően csökken a használt lakások ára.Romániában az átlagosnál nagyobb jövedelműek érdeklődése kezd az új lakások felé fordulni. Várható, hogy a következő években jelentősen nő az ingatlanpiaci befektetések értéke, ugyanis Románia ma a legvonzóbb piacok egyike, a következő évtizedben az ingatlanbefektetések becsült hozama 400 százalék, a PricewaterhouseCoopers becslése szerint. Az utóbbi években az ingatlanpiac sztárjainak nevezett telkek továbbra is a legkedveltebb befektetési formát jelentik úgy helyi szinten, mint a külföldiek számára.
euractiv.hu
Cikkek
Ausztria fizetett vissza a legkevesebbet
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 11:41
Ausztria fizetett vissza a legkevesebbet azokból a mezőgazdasági
támogatásokból, amelyeket az európai uniós alapokból utaltak át az
osztrák gazdáknak 1998-tól 2004-ig, adta hírül a Kurier című osztrák napilap.Az újság az Agrarmarkt Austria (AMA) intézet adataira
hivatkozva arról számolt be, hogy ebben az időszakban az osztrák
mezőgazdaságnak nyújtott minden 1000 euró támogatásból 0,14 eurót
kellett visszafizetni, miközben a hibás átutalások és a jogtalanul
felvett támogatások miatt visszafizetett összeg a 15-ök átlagában
minden ezer euróból 11,41 euró volt. A lapban ismertetett táblázat szerint a legtöbbet a görögöknek
kellett visszafizetniük a mezőgazdasági támogatásokból, Athén minden
1000 euróból 31,67 eurót utalt vissza. Sorrendben Olaszország 22,81,
Spanyolország 16,88, Portugália 14,38, Franciaország 9,19,
Nagy-Britannia 8,95, Hollandia 4,62, Dánia 4,34, Németország 3,68,
Luxemburg 3,55, Írország 3,14, Belgium 2,85, Finnország 0,87, majd
Ausztria 0,14 eurót utalt vissza minden 1000 euró mezőgazdasági
támogatásból.Felemás mezőgazdasági árak
Cikkek
25 milliárd forintos hitelt vett fel a főváros az OTP-től
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 11:30
A fővárosi önkormányzat és az OTP Rt. vezetői 25 milliárd forintos
hitelfelvételről szóló szerződést írtak alá a Városházán. A forint alapú hitelt 9 év alatt, évi 7,5 bázispont kamatfelárral, egyéb költségek nélkül fizeti vissza a főváros. Az OTP-től a nyárig három részletben felveendő összeget nélkülözhetetlen fejlesztésekre,
városmegújításra fordítják. Egyebek mellett új gépeket, műszereket
kap az egészségügy, folytatják az akadálymentesítéseket, valamint
nyugdíjas otthonokat és iskolákat újítanak fel.
Nem ért egyet az OTP
Cikkek
Új járatok Londonba
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 11:19
A Malév május elsejétől ismét elindítja járatait London második
legjelentősebb repülőterére, a Gatwickre, hétköznap négyszer,
hétvégén pedig naponta egyszer - közölte a légitársaság. Tavaly a Malév londoni járatainak kihasználtsága a jelentős piaci verseny ellenére átlagosan 70 százalékos volt, a
legforgalmasabb nyári hónapokban pedig elérte 80-85 százalékot is -
áll a közleményben.A SkyEurope diszkont légitársaság éppen a közelmúltban
jelentette be, hogy megszünteti Budapest-London járatát. Hasonlóan döntött a közelmúltban a British Airways is.Koppenhága-Sármellék: minden jegy elkelt
Cikkek
Sokakra várhat időskori szegénység
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 11:02
A mai középkorúak korosztálya 10-15 év múlva nyugdíjas lesz, ami egyszerre okoz problémát a társadalomnak, s egyben maguknak az érintetteknek
Cikkek
Vasárnap vesztünk egy órát - jön a nyári időszámítás
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 11:00
Egy felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos-energiájának megfelelő, csaknem 200 gigawatt villamos-áramot takaríthatunk meg
Cikkek
A kamatok nem nőnek az égig
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 10:28
Túl agresszíven árazhatja a piac az euróövezeti jegybankjának (EKB) idei pénzügypolitikai szigorítási kurzusát, mert nem kizárt az euró további erősödése és
az amerikai szigorítás korai tetőzése - áll a Moody's Investors
Service elemzésében
Cikkek
Kiszámíthatatlan a forintpiac
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 10:17
A forint a régiós valutákkal együtt gyengébben nyitott a bankközi devizapiacon,
az eurót pénteken reggel 264,60/90 forinton jegyezték, szemben a
csütörtök délutáni 263,40/60 forinttal. A hazai deviza 44 bázisponttal 6,24 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők szerint kiszámíthatatlan a piac, "az utóbbi két hétben minden pozíciót lezártak, és a nagy kockázat miatt nagyon nehézen vállalkozik bárki is devizapozíció nyitására" - fogalmazott az egyik devizapiaci kereskedő. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Jövő héten aláírhatják a cseh kormány és a Hyundai megállapodását
Privátbankár.hu | 2006. március 24. 10:11
Várhatóan a jövő héten aláírják az emlékeztető dokumentumot arról,
hogy a dél-koreai Hyundai járműipari csoport körülbelül egymilliárd
eurós beruházással új üzemet épít Csehországban - erősítették meg a
cseh ipari minisztériumban. A Pravo című napilap pénteken azt írta, hogy az aláírás
hétfőn lesz.Korábban a Hyundainál azt mondták, hogy a csehországi üzemben
évi 300 ezer kocsit akarnak gyártani 2008-tól. A Hyundai 2010-re a világ hatodik számú autógyárává kíván előlépni a jelenlegi hetedik helyről. Ezt elsősorban külföldi gyárak építésével kívánja elérni, hogy kiküszöbölhesse az árfolyamhatásokat.
Nem sikerült elhalászni a csehek elől a Hyundai-t
Friss
Nemzetközi
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
2 órája
Vállalat
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Stratégiai befektetőként csatlakoznak a Mobilfoxhoz.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
-
Nagyot lépett előre a nemzetközi piacon az OTP
14:31
-
Újabb, immár a negyedik interkontinentális repülőjárat indul Budapestről
13:07
Turizmus Online cikkei
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
-
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
12:55
-
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
12:39
A vidék hírei
-
Százezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be a kormány
21:05
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51



