Kutatás-fejlesztési együttműködés a BME és az Audi között
A szerződés aláírásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón, Budapesten Molnár Károly, a BME rektora elmondta: az összegből 20 millió forint az Audi szakképzési hozzájárulása. Az együttműködés keretében hallgatói, kutatói ösztöndíjakat alapítanak, továbbá az innovációs alap terhére konkrét kutatás-fejlesztési megbízásokat ad majd a vállalat. Az együttműködés kiterjed a német nyelvű mérnökképzés, és az egyetemen folyó kulturális élet támogatására is.
A rektor hangsúlyozta, hogy a három éve tartó, most szorosabbá váló együttműködés mindkét fél érdekét szolgálja: az egyetem hallgatói létező ipari problémákon gyakorolhatják tudásukat, a vállalat számára pedig a munkaerő-utánpótlást segíti az együttműködés.
Olaf Kupke, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója ismertette: a vállalat intenzív kapcsolatot tart fenn a Műegyetem mellett a győri és a miskolci egyetemmel is, mindhárom egyetem volt diákjai közül mára sokan az Audi Hungária munkatársai.
Virágzik a luxus, száguld a győri Audi