4p
Ingatlanadó nincs Magyarországon, így Budapesten sem, azonban néhány önkormányzat más elnevezéssel kivet különböző adókat az ingatlantulajdonosokra. A legtöbb esetben kommunális adóként jelentkezik a teher, de emellett létezik építmény- és telekadó is.

Az önkormányzatok háromféle címszó alatt szednek adót az állampolgároktól ingatlantulajdonuk után: ez lehet építményadó, telekadó és kommunális adó. Míg utóbbi a vidéki városokban meglehetősen gyakran előfordul, addig Budapesten csak elvétve találkozunk ezzel az adónemmel – mondta Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák tulajdonosa. A tavalyi évben ugyan két önkormányzat, a III. és a XIV. kerület is bevezette, azonban Zuglóban már nem kell fizetni, mivel visszavonták a rendeletet. Nézzük, hogy melyik budapesti kerület esetében milyen terhek nehezednek az ingatlantulajdonosokra!

Kommunális adó

Kommunális adót a második, harmadik, negyedik, tizenkettedik és tizenharmadik kerületben szednek. A II. kerületben az ingatlan méretétől függően 9-17 ezer forint az adó, a harmadik kerületben ingatlanonként 25 ezer forintot kell fizetni évente kommunális adóra. Ez az összeg a negyedik kerületben 18 ezer forint, a tizenkettedik kerületben szintén mérettől függően 14-25 ezer forintot, míg a huszonkettedikben 9-25 ezer forintot kérnek ezen a címen évente.

Építmény- és telekadó

Építményadót már jóval több kerület vet ki, összege viszont alacsonyabb, és alapvetően mentességet élveznek az ingatlantulajdonos magánszemélyek: normál esetben - tehát általában az olyan ingatlanokban, melyekben életvitelszerűen, nem cégként bejelentve lakik a tulajdonos, azaz nem szerepel az ingatlan székhelyként, telephelyként a hatósági nyilvántartásban - nem kell megfizetni – jelezte a Balla Ingatlanirodák vezetője.

A szabályozás kerületenként eltérő, a részletek miatt érdemes átnézni a vonatkozó önkormányzati rendeleteket, vagy megkérdezni az ügyfélszolgálatokat. Az építményadó összegei egy négyzetméterre vonatkozóan:

I. kerület

1558 Ft

III. kerület

1550 Ft

IV. kerület

1380 Ft

V. kerület

1485 Ft

VI. kerület

1500 Ft

VII. kerület

1722 Ft

VIII. kerület

1580 Ft

IX. kerület

500 Ft

X. kerület

1169 Ft

XI. kerület

1500 Ft

XII. kerület

1720 Ft

XIII. kerület

1620 Ft

XIV. kerület

1160 Ft

XVIII. kerület

1260 Ft

XX. kerület

1658 Ft

XXIII. kerület

1324 Ft (100 m2-ig)

1517 Ft (101-1000 m2)

1658 Ft (1001 m2 felett)

Brüsszel szerint ingatlanadót kellene bevezetnünk

Környezetvédelmi adóból vagy vagyonadóból kellene finanszírozni a bérterhek mérséklését, állítják uniós szakértők. Miközben Magyarországon a fogyasztási adó nagysága messze meghaladja az uniós átlagot, addig a környezetvédelmi adók területén lenne még lehetőség további adóemelésre, és különösen igaz ez a vagyonadókra is.

Miközben ugyanis az ilyen típusú bevételek GDP-arányos nagysága az Európai Unióban átlagosan 2,1 százalék, addig hazánkban ez nagyjából a fele. Ezen belül pedig az ingatlanadó esetében még inkább elmarad hazánk az uniós gyakorlattól. Részletek >>

Az adófizetésről fontos tudni, hogy az építményadóra és a kommunális adóra vonatkozó adókötelezettség a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését, illetve a tulajdonos tulajdonjogának – haszonélvezetének, bérleti jogának – megszerzését követő év első napján keletkezik – hívta fel a figyelmet Balla Ákos.

Mire érdeme figyelni?

Erre lakásvásárlásnál figyeljenek az új tulajdonosok, valamint arra is, hogy az adót bevallani az adókötelezettség keletkezését követő 15 napon belül kell. A kommunális adó önbevallással működik, azaz nem értesít senkit az önkormányzat, hogy adót kellene fizetnie, ugyanakkor, ha valaki mégsem teszi, akkor öt évre visszamenőleg bírságot vethetnek ki rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG