6p
2019-ben a keresleti-kínálati folyamatok is támogathatják a hazai lakásárak további növekedését, így a szakértők az idei évre is drágulást várnak, de ennek mértékében némi csökkenésre lehet számítani 2018-hoz képest. Ahogyan az elmúlt években megfigyelhető volt, a piacon továbbra is nagy különbségek lehetnek a kisebb és nagyobb települések ingatlanárai között.
A békásmegyeri lakótelep panelházai, mögötte közvetlenül a Róka-hegy, a háttérben a Hármashatárhegy (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A hazai lakáspiac immár 5 éve száguld felfelé, sokakban merül fel a kérdés, hogy vajon meddig tarthat még ez a lendület, meddig emelkedhetnek még tovább az árak. A kérdés megválaszolásához a piac keresleti és kínálati oldalát is megvizsgálták a Takarék Index elemzői és arra a következtetésre jutottak, hogy bár lassul a gazdasági növekedés, de továbbra is bővülés várható.

Biztosabb a munkahely

A GDP adatok mellett a lakáspiac keresleti oldalát erősítik a kedvező munkaerőpiaci feltételek is. A munkavállalókért ma már gyakorlatilag harcolnak a cégek, ez pedig idén tovább csökkenti a munkanélküliséget. Mindez azt eredményezi, hogy a lakosság biztosabbnak érezheti munkahelyét, illetve annak elvesztése esetén gyorsan találhat munkát. Ráadásul az elmúlt évek jelentős bérnövekedését követően ismét a jövedelmek emelkedésére lehet számítani. 2019-ben az MNB decemberi inflációs jelentése szerint a lakossági reáljövedelem 3 százalékkal növekedhet, a 2017-2018-as 6,1 százalék után.

1.ábra. A lakáspiaci keresletet befolyásoló paraméterek alakulása
és a lakásárak éves változása (Forrás: KSH, MNB, TAKARÉK Index)

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a lakáspiac szempontjából fontosnak számító finanszírozási környezet idén is kedvezően alakul. A bankok is szívesen hiteleznek, 2018 január és novembere között mintegy 800 milliárd forint volt a kihelyezett lakáscélú hitelek összege, ami messze meghaladta a 2017-es év számait. A hitelkihelyezésben idén sem várnak csökkenést a szakértők, már csak azért sem, mert a hitelkamatok jelenleg is alacsony szinten állnak, ez pedig továbbra is kedvez az erős keresletnek a lakáspiacon.

A Takarék Index elemzői úgy látják, az állampapír és bankbetét hozamok alacsony szintje idén is sokakat terel majd az alternatív befektetések irányába, így az ingatlanpiac felé, ahol pusztán az árak több mint 10 százalékos éves növekedése is vonzóvá teszi ezt a befektetési módot, mind a használt, mind az újépítésű lakások esetében.

Kevesebb a kiadott engedély

A kínálati oldalt vizsgálva az elemzők megállapították, hogy 2018 első három negyedévében csökkent a kiadott lakásépítési engedélyek száma az előző év azonos időszakához képest, ami előre vetíti, hogy a következő években alábbhagyhat a lendület a lakásépítési piacon. A novemberi új áfaszabályok szerint a már november 1-én építési engedéllyel rendelkező lakások még az 5 százalékos áfakulcs mellett értékesíthetőek 2023 végéig, a 2018. november 1-et követően engedélyt szerző lakásokra azonban már a 27 százalékos kulcsot kell alkalmazni.

2. ábra. Az átadott és átadni tervezett vállalkozások által épített lakások száma, valamint a lakáspiaci tranzakciók alakulása Budapesten (Forrás: Budapesti Lakáspiaci Riport, KSH. *a KSH adott első háromnegyedévben átadott lakásszám+a Budapesti Lakáspiaci riport legalább 4 lakást tartalmazó projektben várható átadások az év utolsó negyedévében. ** A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai a legalább 4 lakásos társasházban átadott lakások várható számáról)

Az újlakáspiacon mindez azt jelentheti, hogy a 2019-es befejezési idejű építkezések egy része a korábbi időbeli korlát eltűnését követően 2020-ra tolódhat át, ennek ellenére az idén is tömegével készülhetnek el új lakások. A használt lakásokból az újba költözések miatt a használt lakáspiacon is növekedhet a kínálat. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a következő években elkészülő lakások jelentős részét már értékesítették, a csökkenő újlakás kínálat miatt pedig, a vásárlók ismét nagyobb számban fordulhatnak a használt piac felé.

Az új lakások árai jelentősen növekedtek az elmúlt években és ez a folyamat idén is kitart részben a költségnövekedések miatt, másrészt a piaci kiegyenlítődés során az 5 százalékkal árult lakások ára 2023-ig fokozatosan beérheti a 27 százalékos áfakulccsal terhelt otthonok árait. Egyértelműen látszik, hogy az áremelkedés a használt piacon is a drágulás irányába hat majd. A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint például már a bejelentést követően megfigyelhető volt egy felfelé árazási hullám a fővárosi újlakások piacán.

Mit hoz 2019?

Idén a keresleti-kínálati folyamatok támogatják majd a hazai lakásárak további növekedését. A drágulás mértékében azonban némi csökkenésre lehet számítani 2018-hoz képest. A várakozások szerint az ár növekedés az eddigi 10 százalékot meghaladó szint alatt maradhat.

A piacon továbbra is nagy különbségek lehetnek a kisebb és nagyobb települések ingatlanáraiban, ahogy az az elmúlt években végig megfigyelhető volt.

A fővárosban továbbra is az országos átlagnál nagyobb növekedésre lehet számítani az élénk kereslet miatt, annak ellenére, hogy a szakértők szerint már most is a tűréshatár közelében mozognak az árak. Budapesten 10-15 százalék közöttire várják a Takarék Index szakértői a drágulás szintjét. A főváros mellett a nagyobb, jó munkaerőpiaci feltételeket és szolgáltatásokat kínáló települések teljesíthetnek jól.

Az utóbbi két évben jelentősen drágultak, vagy le is hagyták Budapest ingatlanárait az ország egyes városai, például a Közép-Dunántúl, és a Dél-Dunántúl megyeszékhelyei, de az elmúlt hónapokban jól teljesítettek a Nyugat-Dunántúl nagyobb települései is. A megyeszékhelyek közül kiemelkedő volt a drágulás Szekszárdon, Zalaegerszegen és Szolnokon, de a változás mértéke közelítette a fővárosit Egerben, Székesfehérváron és Kecskeméten is.

Az elemzők idén is az ingatlanárak további emelkedését várják a megyeszékhelyek és egyes nagyobb városok, különösen az ipari és más gazdasági beruházások színhelyein. Úgy vélik ugyanakkor, hogy a községek esetében az országos átlagnál jóval alacsonyabb áremelkedés várható, amely alól csak a jól teljesítő városok agglomerációjában található települések jelenthetnek kivételt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
Ingatlan Újabb fővárosi kerület dönthet az Airbnb betiltásáról
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 07:55
Szigorítana az airbnb szabályokon a főváros első kerülete, ahol akár be is tilthatják a rövid távú lakáskiadást. Elsőként a VI. kerületben lépett érvénybe ilyen szigorítás, ahol a kiadó lakások átlagos bérleti díja 1 százalékkal csökkent egy év alatt.
Ingatlan Tőke, karakter, érték, százmilliárdos cél: új korszakot nyit a Realis Wam Alapkezelő
PR | 2026. január 21. 11:17
Nem csak falakat, hanem örökséget épít Dr. Schrancz Mihály csapata.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG