A díjköteles úthálózat hossza 6513 kilométer lesz a tervek szerint, míg a korábbi elképzelések azzal számoltak, hogy 6318 kilométernyi úton kell majd díjat fizetniük a fuvarozóknak - tudta meg a Népszabadság.
Az öreg autók után kell a legtöbbet fizetni
A lap szerint a készülő tervezet alapján az egyik legdrágább rendszer lesz a magyar. A Népszabadság úgy tudja, hogy a használatarányos díjfizetésre kötelezett legkisebb, kéttengelyes tehergépkocsik például július 1-jétől a gyorsforgalmi utakon 49,9 forintot, a főutakon 21,23 forintot fizetnek majd kilométerenként.
A nagyobb, háromtengelyesek kilométerdíja a sztrádákon 70,02 forint, a főúton pedig 36,75 forint lesz. A legtöbbet azonban a nagy teherautók és a kamionok tulajdonosai fizetnek majd. Ezek után ugyanis kilométerenként 108,38 forintot fizethetnek az autópályákon, 67,6 forintot a főutakon.
Differenciálják a költségeket
A napilap szerint a tarifatáblázatban szereplő alapdíjak kizárólag az Euro II-es környezetvédelmi besorolású tehergépkocsikra vonatkoznak majd. Az ennél korszerűbbek 0,8, vagy 0,85-szörösét fizetik a díjnak, a mérettől függően. Ugyanakkor a korszerűtlen, vagyis a környezetet jobban szennyező teherautó-tulajdonosok többet fizethetnek. A díjat 1,15, illetve 1,2-es szorzóval kell számolni az alapdíjból.
Vagyis - a lap szerint - a kényszerűségből még mindig régi, mondjuk kéttengelyes kelet-európai teherautókat használó fuvarosok a főutakon 24,4 forintot, a sztrádákon 57,4 forintot szurkolhatnak le minden megtett kilométerért. Ha pedig netán járművük után pótkocsit kapcsolnak, és így mindjárt négytengelyesnek számítanak, a főúti kilométerdíj azonnal 81,12 forintra, az autópályadíj kilométerenként 130 forintra ugorhat.
A megszabott kilométerdíjak bruttó összegek, így a forgalmi adót a fuvarosok elszámolhatják, esetleg visszaigényelhetik. Csakhogy a megrendelőik általában hatvannapos fizetési határidőt kötnek ki, a fuvarosok az útdíjakat áfával együtt kénytelenek lesznek akár két hónapra előre megfinanszírozni. A teljes cikk a nol.hu oldalon olvasható.
A legnagyobb kamionok kilométerenként akár 130 forintot is fizethetnek július 1-jétől a magyar autópályák használatáért. A tervek szerint a korábbi elképzeléseknél több út használatért kell majd fizetniük a 3,5 fél tonnánál nagyobb autók után.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
19 perce
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
körülbelül 1 órája
-
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
2 órája
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
3 órája
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
4 órája
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
5 órája
-
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
5 órája
Mfor.hu Top24
- Kína 14 európai vállalatra vezetett be exporttilalmat az új uniós szankciókra válaszul
- Most kiderül, igazat mondott-e Magyar Péter a benzinárakról
- Elmaradt a csütörtöki drágulás: behúzta a kéziféket az üzemanyagok ára a hétvégére
- Hőkupola után hidegrekord: 4,6 Celsius-fokot mértek hajnalban egy hazai településen
- Bakteriális szennyezettség miatt tilos a fürdés a Velencei-tó több strandján és Dunaújvárosban
- Két részre szakadt a legnagyobb lengyel ellenzéki párt: tömegesen távoznak a képviselők a PiS-ből
- Erőre kapott a forint, elpártolt a szerencse a dollártól
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Közérdekű
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció.
19 perce
Nemzetközi
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
2026. július 25. 11:17
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




