2p
KKV
A minisztériumban még mindig keresik, kivel alapíthatnak nemzeti légitársaságot.

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter egy képviselői kérdésre adott válaszában azt írta, hogy keresik a lehetőséget egy Budapest központú légitársaság létrehozásához, azonban mindeddig erre irányuló megalapozott elképzelésekkel rendelkező, megbízható partnert nem sikerült találni. Egy új társaság kizárólag üzleti alapokon is működőképes, fenntartható szolgáltatási kínálattal alapítható meg egy tőkeerős, szakmai és nemzeti szempontokat szem előtt tartó befektető bevonásával.

Vagyis ezek szerint másfél évvel a Malév megszűnése után egyelőre a Sólyom Airways sem felelt meg a minisztérium elvárásainak. A társaság vezérigazgatója szerint nemzeti érzelmű lesz a Sólyom. Az már biztosra vehető, hogy hat gépe lesz a társaságnak, az erről szóló lízingszerződéseket már alá is írták.

Kisebbségi tulajdonos lenne az állam

 

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára úgy korábban úgy nyilatkozott, hogy az állam legfeljebb kisebbségi tulajdonos lenne az állam. Ugyanakkor szerinte még a nyáron létre kellett volna hozni az új társaságot, mert később már nehéz lenne egy teljesen nulláról induló céget indítani. Részletek >>

A minisztérium munkatársai jelenleg is vizsgálják, hogy a Budapest Airport Zrt. privatizációjával kapcsolatban feltárt mulasztások és jogsértések által okozott károk hogyan csökkenthetőek illetve szüntethetőek meg. Felmérik azt is a minisztériumban, hogy a jövőben a közlekedési ágazatban milyen feltételekre kell kiemelt figyelmet fordítani a privatizációs szerződések megkötésekor. Azt is vizsgálják, hogy az ország nemzetközi és egyéb kisebb repülőterei működési feltételeinek olyan átalakítását, hogy a jelentésben megállapított jogsértések és a nemzetgazdaság számára jelentős károkat okozó döntések ne ismétlődhessenek meg.

"Meggyőződésem, hogy a jelentésben foglaltak számos olyan tanulsággal szolgálnak a mindenkori kormányok számára, amelyek az állami vagyon fokozott védelmét és az azzal való különösen körültekintő gazdálkodást előtérbe helyezik" - írta a miniszter. "Kiemelt fontosságú célunk - folytatta Németh Lászlóné - a nemzeti vagyon gyarapítása, a nemzeti vagyonnak a közérdek és a közösségi szükségletek céljára történő hasznosítása, a természeti erőforrások megóvása, a nemzeti értékek megőrzése és védelme."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG