1p
Átlépte a 30 százalékot a tíz éves lejáratú görög állampapírok kamatszintje, ez brutális magasság. Közben kissé normalizálódott a helyzet az olasz kötvénypiacon. A belga kötvényhozamok ugyan nőttek, de a piac bízik az ottani helyzet rendezésében.

Görögországban a helyzet változatlan

A mai görög kötvénykibocsátáson kiderült, hogy az egy héttel ezelőtti 28,169 százalék helyett most már 30,072 százalékos kamatra hajlandóak csak a pénzpiacok hitelezni a görög államnak. A görög gazdaság iránti, már most is minimális piaci bizalom tehát tovább romlik, annak ellenére, hogy Lukasz Papademosz új miniszterelnök többpárti kormányt alakított, és az eddig egymással viaskodó pártok vezetői sorra biztosították támogatásukról a Papademosz-kormány által vállalt takarékossági és reformintézkedéseket.

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján Olli Rehn bizottsági alelnök szóvivője, Amadeu Altafaj Tardio utalt arra, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök mind a 17 euróövezeti ország együttműködésében megvalósítandó "stabilitási kötvénykibocsátásra" terjesztett elő elképzeléseket. Az euróval fizető országok pénzügyminiszteri ülésén kedden Brüsszelben vitatják meg, hogy Görögország megkaphatja-e a reformok fejében Athén által remélt újabb pénzügyi támogatási részletet. Várhatóan a döntés után néhány nappal a Nemzetközi Valutaalap is állást foglal a maga részéről, a rá eső összeget illetően. A pozitív döntés brüsszeli vélekedések szerint javíthatja a görög papírok kelendőségét.

Javuló olasz helyzet

Az olasz állampapírok érezhetően javultak az elmúlt napokban: a múlt pénteki 7,343 százalék után ma már csak 7,078 százalék volt a tíz éves lejáratú papírok kamata, a piacok tehát óvatos bizalmat szavaznak Mario Monti új, szakértői kormányának, az általa beígért reformintézkedéseknek. A La Stampa című olasz lap a hét végén azt állította ugyan, hogy az olasz hatóságok az IMF-hez fordultak 4-600 milliárd euró pénzügyi segítségért, ám ezt tagadták az érintettek, majd az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján Olli Rehn bizottsági alelnök szóvivője, Amadeu Altafaj Tardio is azt mondta: semmi ilyesmiről nem esett szó Rehn és Monti pénteki római találkozóján.

Rezeg a léc az eminenseknél is

A belga állampapírok ma meglehetősen magasan, 5,847 százalékon voltak, ám vasárnapi bejelentés szerint Elio Di Rupo miniszterelnök-jelölt - másfél évi kormányválság után - napokon belül kormányt alakíthat, és ez esélyt ad arra, hogy Belgium végrehajtja azokat a kiigazításokat, amelyek révén jövőre 2,8 százalékra csökkenhet a deficit.

Az EU és az eurózóna fő gazdasági hajtóereje, Németország sokkal jobban áll a fent említett országoknál, de az egyre költségesebb eurómentő akciók a német állampapírok kelendőségét is kikezdték: az egy héttel korábbi 1,884 százalék helyett ezen a hétfőn már 2,322 százalékon állt a tíz éves német papírok kamata. Ez - bár alacsony szinten ugyan, de - egy hét alatt 23,2 százalékos kamatláb-emelkedést jelent.

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján Amadeu Altafaj Tardio hűvösen reagált azokra a felvetésekre, miszerint azoknak az országoknak, amelyeket az euróövezeten belül a hitelminősítők a legjobb, AAA kategóriában tartanak nyilván, közösen kellene kötvényeket kibocsátaniuk az eurózóna védelmében. Ebbe az "elitklubba" most Németország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Ausztria és Finnország tartozik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28570 28500 28690 +0,67% 0 0 5 368 682 280 HUF 2025-07-31 16:59:58
MOL 3034 3016 3052 +1,31% 0 0 1 224 201 776 HUF 2025-07-31 16:59:50
MTELEKOM 1744 1742 1760 -0,91% 0 0 463 944 336 HUF 2025-07-31 16:59:59
RICHTER 10510 10310 10520 +2,72% 0 0 2 234 696 480 HUF 2025-07-31 16:59:56
OPUS 577 575 582 +0,52% 577 580 68 447 861 HUF 2025-07-31 16:59:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Állampapír / Kötvény Kissé csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 12:45
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Százmilliárdokért adna el pandakötvényeket Kínában az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. július 21. 15:31
Három- és ötéves pandakötvényeket kínál Magyarország a kínai piacon, a kereslet kedden derülhet ki.
Állampapír / Kötvény Emelkedett az állampapírok hozama
Herman Bernadett | 2025. július 8. 13:31
A három hónapos dkj aukciós hozama emelkedett. Az érdeklődés is mérsékelt volt az aukción. 
Állampapír / Kötvény Bejött a papírforma a tőzsdei cégnél
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:31
Erős negyedévvel indította a 2025-ös évet a Vajda-Papír Csoport.
Állampapír / Kötvény Vége lehet az államadósság „magyarításának”?
Sasvári Péter | 2025. június 15. 17:26
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az államadósság, és ezzel együtt annak „magyarosítási” álmának az elszállásához?
Állampapír / Kötvény Ráraboltak az állampapírokra, ez lett a vége
Privátbankár.hu | 2025. június 4. 12:15
Túlkereslet mellett csökkentek a hozamok a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción.
Állampapír / Kötvény Jön az újabb kamateső az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 18:42
Jön az újabb kamatfizetés a Prémium Magyar Állampapíroknál. Mit tesznek a kisbefektetők a milliárdokkal? Erről beszélgetett, Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG