1p
Sikeres volt az év első diszkont kincstárjegy-aukciója, az átlaghozam azonban nagyot ugrott egy hét alatt. A 45 milliárd forint értékű 3 hónapos diszkont kincstárjegy 7,67 százalékos átlaghozam mellett ment el - mindeközben a devizapiacon mélyrepülésben van a forint.

Az Államadósság Kezelő Központ által felkínált 45 milliárd forint összértékű 3 hónapos futamidejű papírra összesen 101,4 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot az elsődleges forgalmazók. A bő kétszeres túljegyzés mellett 7,67 százalékos átlaghozam alakult ki, ami 24 bázisponttal magasabb, mint az egy héttel ezelőtti aukció átlaghozama.

 


Túljegyzés (bal oldali tengely) és átlaghozam (jobb oldali tengely) a 3 hónapos DKJ-aukciókon 2011. januárja óta

 

Hétfőn ismét jelentős, negyed-harmad százalékpontos ugrással kezdte az évet a hazai állampapírok másodpiaci referenciahozama, ezzel a két leghosszabb, tíz év tizenöt éves papírok hozama elérte a bűvös évi tíz százalékos határt. Erre a tíz éves papír esetében például 2009 júniusa óta nem volt példa, tehát nem sokkal a pénzügyi válság akkori márciusi mélypontja után fordult utoljára elő. Az öt éves referenciahozam is közel volt ehhez a határhoz, 9,90 százalékra ért. Részletek és háttér >>

 

 

A forint reggel óta gyengül a bankközi devizapiacon, a déli órákra a 316-os szintet is megjárta az euró árfolyama, újra megközelítve a november végén elért csúcsot. A svájci frank árfolyama megkarcolta a 260-as szintet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42190 41500 42260 +3,20% 42190 42200 5 475 518 440 HUF 2026-06-12 11:19:33
MOL 3862 3850 3960 -1,73% 3860 3862 494 956 246 HUF 2026-06-12 11:19:38
MTELEKOM 2734 2702 2738 +1,64% 2732 2734 376 553 178 HUF 2026-06-12 11:18:47
RICHTER 11860 11790 11950 +1,80% 11840 11870 404 039 730 HUF 2026-06-12 11:19:27
OPUS 355 350 374 -3,79% 351 354 32 699 017 HUF 2026-06-12 11:08:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG