1p
A 2009 júniusa óta nem látott évi tíz százalékos szintet is elérte a 10 és 15 éves magyar forintállamkötvények másodpiaci hozama hétfőn. A külföldön kibocsátott eurókötvényeink hozama is az egekben, évi 8,5-10,0 százalék között mozog. A jelenség magyarázata nem ismert, a trend már régóta tart.

Hétfőn ismét jelentős, negyed-harmad százalékpontos ugrással kezdte az évet a hazai állampapírok másodpiaci referenciahozama, ezzel a két leghosszabb, tíz év tizenöt éves papírok hozama elérte a bűvös évi tíz százalékos határt. Erre a tíz éves papír esetében például 2009 júniusa óta nem volt példa, tehát nem sokkal a pénzügyi válság akkori márciusi mélypontja után fordult utoljára elő. Az öt éves referenciahozam is közel volt ehhez a határhoz, 9,90 százalékra ért.

A külföldön kibocsátott devizakötvényeink közül a 2020-as lejáratú eurókötvényt a frankfurti tőzsde adatai szerint 8,3-/8,9 százalékos hozammal kínálták, illetve keresték. A 2018 augusztusi lejáratút pedig 8,6/9,8 százalékon, azaz az eurós papírok hozama sem sokban marad el a forintosakétól. (A kötvények a jelek szerint kevéssé likdivek, ritkán születik rájuk kötés, legalábbis Frankfurtban.)

A hozamemelkedési trend már a nyár közepe óta tart, vagy másképp szemlélve 2010 májusa óta, akkor volt egy mélypont a hozamokban. Hozamemelkedést okozhat, ha valamely nagy tulajdonos ki szeretne szállni. Az egyik legnagyobb tulajdonosnak a Mark Möbius-féle Templeton-alapokat tartják, amelyek akár 1000 milliárd forintnyi magyar állampapírt is birtokolhatnak. Azok közül is a 42,25 milliárd dolláros méretű Templeton Gobal Bond Fund a legnagyobb, amelynek novemberi havi jelentése a legfrisebb.

Ebben 5,9 százaléknyi hazai kötvény szerepel, ami lényegében megegyezik az előző havival, és forintra átszámolva 607 milliárd forint értékű, nagyjából annyi, mint amennyit októberre számoltunk. A jóval kisebb Templeton Emerging Markets Bond Fund 6,4-ről 6,2 százalékra csökkentette hazai kötvényei arányát, ám ez csak pár milliárd forintot jelent, sőt az is lehet, hogy elsősorban a forntgyengülés hatását mutatja.

A hazai államkötvények árfolyama egyébként átlagosan bőven az infláció alatti mértékben emelkedett tavaly, ha pedig eruóban vagy dollárban számolunk, akkor bőven negatív volt a hozamuk.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41790 41500 41860 +2,23% 41790 41860 2 050 788 850 HUF 2026-06-12 09:58:44
MOL 3910 3888 3960 -0,51% 3902 3908 247 134 806 HUF 2026-06-12 09:58:42
MTELEKOM 2730 2702 2736 +1,49% 2730 2736 176 118 946 HUF 2026-06-12 09:56:54
RICHTER 11910 11790 11950 +2,23% 11910 11930 318 744 040 HUF 2026-06-12 09:53:11
OPUS 367 350 374 -0,41% 362 368 20 343 304 HUF 2026-06-12 09:53:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG