1p
Egyelőre eltűnt Dánia előnye a kötvénypiacon Németországgal szemben. A 10 éves német állampapírok hozama a hasonló futamidejű dán hozamok alá került. A korona gyengülése jót tenne a gazdaságnak, az erős deviza ugyanis már határozottan nyomasztja Koppenhágát. Hasonlóan erős a svéd és a norvég kötvénypiac, ugyanakkor idén akár határozott visszaesés is lehet a skandináv országokban.

Múlik a szerelem a dán korona iránt, pont ezt akarta a jegybank

A 10 éves dán állampapírok hozama tavaly november 23. óta volt folyamatosan a hasonló futamidejű német kötvények hozama alatt. A legnagyobb hozamkülönbséget december elsején mérték, amikor a 10 éves német hozam 23 bázisponttal volt a dán fölött. A különbség azóta csökken, az elmúlt négy kereskedési napban már Dániát volt drágább finanszírozni 10 éves időtávon. Ilyen hosszú ideig utoljára 2007-ben voltak negatívban a német hozamok a dánhoz képest- írja a Bloomberg.

Dánia nem tagja az euróövezetnek, de jelentősen függ az eurózóna kereskedelmétől. Az elmúlt hónapokban a skandináv devizák többsége jelentősen erősödött, főleg miután a svájci központi bank harcot indított a devizája gyengítése érdekében. E lépés miatt a befektetők újabb biztonságos útvonalat kerestek maguknak, egyebek mellett ez szólt például a dán korona erősödése mellett.

A dán központi banknak már egy ideje fokozódó problémát jelentett a devizája erősödése, ami automatikusan visszafogja a kivitelt. A jegybank múlt hónapban rekord alacsony szintre, 0,7 százalékra csökkentette az irányadó kamatszintet és korona eladással is próbálta fékezni a deviza tovább felértékelődését. Január 3-án a dán jegybank 17,8 milliárd korona (több mint 3 milliárd euró) értékben vásárolt különböző devizákat a bankközi piacon, hogy így gyengítse az árfolyamot. Utoljára 2010 májusában kényszerült ekkora mértékű beavatkozásra.

Nem hagyja érintetlenül a válság a skandináv államokat sem

A dán gazdaság nagyon jól áll és hasonlóan jó mutatókkal rendelkezik a másik két nagy skandináv állam, Norvégia és Svédország is. A dán államadósság az előrejelzések szerint idén nem éri majd el a 45 százalékot sem, ami fantasztikus teljesítmény az eurózónában várt, átlag 90,4 százalékhoz képest. (Európai Bizottság november 4-i előrejelzése.) Hasonlóan jó mutatókkal rendelkezik a szintén eurózónán kívüli Svédország és Norvégia is. A 10 éves norvég kötvények 55 bázisponttal vannak a német Bund fölött, de ez a különbség január 16-án mindössze 5 bázispontra szűkült. A 10 éves svéd kötvényhozamok ma 8 bázisponttal vannak a Bund alatt, míg tavaly novemberben még 64 bázisponttal haladták meg azt.

Dániában egyre nagyobb gondot jelent az ingatlanpiaci és a pénzügyi válság kettős jelenléte, ez várhatóan tovább gyengíti majd a koronát, ami elsősorban a piaci félelmekre reagálva erősödött az elmúlt hónapokban és nem a fundamentumok miatt. Az országban az OECD előrejelzése szerint idén 0,6 százalékos lesz mindössze a GDP növekedése, a tavalyi 1 százalék után. A gond a mostani koronagyengüléssel főleg az, hogy az euróövezet várható lassulása miatt csökken a kereslet, így a gyengülő deviza ellenére csökkenni fog a dán export is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Százmilliárdokat kapott vissza a jegybank
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 15:33
A tranzakció célja többek közt a pénzügyi sérülékenység csökkentése volt.  
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG