1p
A német alkotmánybíróság szerdai döntésével újabb akadály hárult el az elől, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elkezdhessen kötvényeket vásárolni a periféria országaiban, ennek megfelelően a piaci hatások pozitívak voltak - mondta Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. Az érintett országok nem kapkodnak: nem feltétel nélkül jár ugyanis a pénz.

A német alkotmánybíróság szerdán úgy döntött, Németország részt vehet az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerben (ESM), de biztosítani kell, hogy nem hárul rá nagyobb teher az eredetileg tervezett 190 milliárd eurónál. A karlsruhei bíróság egyben elutasította a fiskális paktum ratifikációjának ideiglenes megtiltását indítványozó kérelmeket, valamint azt a kérelmet is, hogy tiltsa meg Németország csatlakozását az ESM-hez addig, ameddig az Európai Központi Bank vissza nem vonja új kötvényvásárlási programját.

Trippon Mariann szerint a vártnak megfelelő döntést hozott a német alkotmánybíróság, amely feltételekkel hagyta jóvá Németország részvételét a válságkezelő rendszerben. A piacok is kedvezően fogadták a döntést: erősödött az euró, emelkedtek a részvénypiacok, az eurózóna perifériás országaiban pedig csökkentek a hozamok - tette hozzá.

Nincs több akadály a kötvényvásárlás előtt

Az EKB a múlt héten jelentette be kötvényvásárlási programját, ami azt célozza, hogy az eurózóna perifériáján lévő országokban - közülük is a két legnagyobban, Spanyolországban és Olaszországban - kialakult fenntarthatatlanul magas állampapír-hozamokat lejjebb nyomja. Az EKB azonban bizonyos feltételekhez kötötte állampapír-vásárlásait, ezek egyike pedig az volt, hogy elinduljon az ESM, amely a tervek szerint az elsődleges piacon vásárolna kötvényeket, az EKB pedig szükség esetén a másodlagos piacon.

Az európai mentőalap indulása éppen a német alkotmánybírósági eljárás miatt csúszott, Németország részvétele nélkül ugyanis nem tudna felállni az alap, mert ehhez az szükséges, hogy a tőkét adó országok 90 százaléka jóváhagyja az ESM-ről szóló kormányközi szerződést. A szerződést Németországon kívül az euróövezet valamennyi tagállama ratifikálta.

Már csak kérni kell

Az EKB kötvényvásárlás másik feltétele az, hogy ezt az érintett államok hivatalosan kérjék - magyarázta az elemző. Ehhez azonban előbb az EU-val és az IMF-fel egyeztetniük kell egy makrogazdasági programot. Az EKB tehát nem ingyen adja a segítséget, az országoknak cserébe vállalniuk kell egyebek között, hogy rendbe teszik a költségvetésüket, végrehajtják a reformokat.

A programban legelőször Spanyolország jöhet szóba, így most rajta a sor, hogy hivatalosan kérje a kötvényvásárlást az EKB-tól - mondta az elemző, hozzátéve: kérdés, hogy mikor teszi ezt meg. Ha Spanyolország sokat hezitál, akkor ismét előtérbe kerülhetnek a bizonytalanságok, ami megfordíthatja a most kedvező piaci hangulatot - vélekedett a CIB Bank elemzője, aki szerint optimális esetben októberben indulhat el az ESM.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG