3p
A kínai parlament megszavazta, hogy korlátlan ideig hivatalában maradhasson Hszi Csin-ping jelenlegi elnök, egyben a kommunista párt főtitkára. Ez a kommunista rendszerekben lényegében mindig így volt, Kína azonban bő 20 éve szakított ezzel a gyakorlattal, miközben a kommunizmust is mintakapitalizmussá alakította, de megtartva a politikai rendszert.

Első ránézésre hatalmas visszalépésnek tűnik ez a kínai politikai változás: az országnak ismét akár haláláig regnáló vezetője lehet. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy az országban eddig sem volt semmilyen demokrácia: a kommunista párt uralma 1949 óta töretlen, csak ez nem annyira látványos mostanában, mivel az ország az elmúlt 40 évben páratlan gazdasági fejlődésen ment keresztül, a valóságban kapitalistává alakított, de nevében kommunista rendszerével.

Az elmúlt 40 év

Kína 1949-ben lépett a kommunizmus útjára, és ugyanúgy, ahogy a többi kommunista országban, az ország vezetője haláláig uralkodott. Kínában az első (kedves) vezető Mao Ce-tung volt, aki a sztálinihoz hasonló diktatúrát és rettenetes rendszert alakított ki. 1976-os halála után azonban az országnak szerencséje volt azzal, hogy a sokkal liberálisabb gondolkodású, és a gazdasági fejlődést és egyben nyitást előtérbe helyező Teng Hsziao-ping került ki győztesen a hatalmi harcokból, és az országot de facto 1992-ig vezette, jóllehet nem vett fel vezető címet.

Ő vezette be az elnöki hatalom két ciklusra való korlátozását is, ugyanakkor az elnök fogalma meglehetősen képlékeny volt más országokhoz képest, mivel a tényleges hatalom alapvetően a kommunista párt, és annak főtitkára kezében összpontosult, és ez így van ma is. Kétségtelen viszont, hogy az előző két vezető, Csiang Cö-min és Hu Csin-tao valóban csak kétszer 5 évig voltak elnökök, és ezt követően 2013-ban kezdődött Hszi Csin-ping elnöksége, amely a mostani változtatás után nem kell, hogy véget érjen 2023-ban, tarthat akármeddig, akár életfogytig is.

Bírja-e sokáig?

Miután az egypártrendszerekben, különösen a kommunista típusúakban eleve az élethosszig való hatalmon maradás a szokás, ezért önmagában ezzel nem lógna ki Kína a sorból, de azzal, hogy a kínai rendszer már ténylegesen nem kommunista, és hogy Mao óta váltakoztak időnként a vezetők, ez mégis visszalépésnek tűnik. A tényleges kérdés persze az lesz, hogy a most korlátlan lehetőséget kapott elnök hogyan fog élni ezzel a lehetőséggel.

Az elnök személyisége lesz a döntő: képes lesz-e kiegyensúlyozott vezető maradni akár évtizedekig is, vagy idővel a hatalom megszállottja lesz, és akkor jöhetnek a bajok. Ha pragmatikus vezető marad, akkor Kína vélhetően tovább fejlődik, a gazdasági növekedése lényegesen meghaladja a fejlett országokét, így folytatódik a felzárkózása, gazdagodása. Valamikor a következő évtizedben a világ legnagyobb gazdaságává válik ténylegesen is (vásárlóerő-paritáson már most is az), így az elnök akár népszerű is maradhat hosszú ideig.

Nem csak belügy

Mindez nemcsak Kínának lényeges, hanem az egész világnak, mivel az a közkeletű vélekedés, hogy Kína egyelőre a világgazdaság húzómotorja. Így bíznunk kell benne, hogy Hszi a valóságban csak addig lesz vezető, amíg ez ténylegesen hasznára van országának és a világnak, függetlenül attól, hogy ennek időtartama két elnöki periódus, vagy akár több évtized.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG