4p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Erdogan török elnök közölte, hogy amit szomszédai csinálnak Katarral, az nem más, mint az iszlám értékek megsértése, egyúttal halálbüntetés a kis országnak. A török elnök a héten Donald Trumpot is felhívja az ügyben, egyúttal katonákat küld katari támaszpontjára. Iraknak sem tetszik a szokatlan ország-kiközösítési akció.

Kiközösítés

Katart a múlt héten kiáltotta ki főbűnösnek négy ország: Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emirátusok és Egyiptom, miután az amerikai elnök Szaúd-Arábiában tett látogatásán felszólította az egész környéket, hogy üldözzék a terrorizmust és annak finanszírozását. A négy ország célpontként megtalálta Katart, és nekiestek, lezárva határát, kitiltva polgárait és repülőit, valósággal blokád alá vonták, mivel szerintük támogatja a terrorizmust.

Katar korábban arab szomszédaitól importált élelmiszert, de a bojkott miatt most Törökországtól és Irántól próbál élelmiszert és ivóvizet vásárolni. Katar egy kis területű, kőolaj-, és földgázexportáló ország, melynek 2,7 millió lakosából csak minden tizedik „bennszülött”, a többiek vendégmunkások. Törökország szerint a szankciók leginkább a lakosságot sújtják, és már önmagában ezért értelmetlenek.

Követelések

A Katart kiközösítő államok hivatalosan nem fogalmazták meg az országgal szembeni követeléseiket, de a Reuters szerint kering egy lista, amelyen a következők szerepelnek: az Iránnal való diplomáciai kapcsolatok szigorítása, a palesztin Hamasz csoport és az egyiptomi Muszlim Testvériség minden tagjának kiutasítása, a Hamasz tagok minden bankszámlájának bezárása, terrorszervezetek támogatásának beszüntetése (ezeken nem tudni, kit értenek), és az egyiptomi ügyekbe való mindenféle beavatkozás felfüggesztése. Egyes vélemények szerint a katari Al Jazeera tévé adásainak megszüntetése is a követelmények közt szerepel.

Álláspontok

A szaúdi külügyminiszter Washingtonban valamivel békülékenyebb hangot ütött meg amikor az amerikai külügyminiszterrel beszélt, mondván, országa kész élelmiszert és gyógyszert küldeni Katar számára. A négy ország által életbe léptetett intézkedés szerinte nem blokád, csak bojkott, hisz nem akadályozzák, hogy egyes emberek átlépjék a határt, mivel nem akarják, hogy családok maradjanak szétszakítva a határ két oldalán. Az Emirátusok azonban továbbra is a legkeményebb állásponton van, mondván, a katari főváros az extrémizmus pénzügyi, ideológiai és médiaközpontja.

A katari külügyminiszter úgy reagált, hogy nem érti, miért estek neki országának a szomszédos arab államok. Tagadta, hogy országa olyan szervezeteket támogatna, mint a Muszlim Testvériség, vagy hogy szoros kapcsolata lenne ősellenségükkel, Iránnal.

Nem akárkik üzemeltetnek támaszpontot

Törökország 2014-ben katonai bázist létesített Kataron, ahová most erősítést akar küldeni. Ez Törökország számára regionális hatalmának növelését jelentheti, ugyanakkor miután NATO tagállamról van szó, ezt nem nagyon hagyhatják figyelmen kívül a bojkottálók. Amerika is komoly katonai bázist üzemeltet Katar területén, ahol 11 ezer amerikai, és az Iszlám Állam elleni harcban vele szövetséges koalíciós országokból származó katonák tartózkodnak, valamint onnan indítják az Iszlám Állam elleni légicsapások egy részét.

Szellemet a palackba

Oroszország is nyilatkozott az ügyben: a Kreml szerint Putyin elnök telefonon beszélt a szaúdi királlyal, és azt a véleményét hangoztatta, hogy ez a válság nem segíti a szíriai rendezésre irányuló erőfeszítéseket vagy a terrorizmus elleni harcot. Úgy tűnik, ez a hirtelen jött válság senkinek sem tetszik, de nehéz visszatuszkolni a szellemet a palackba, melyet az amerikai elnök eresztett ki nem túl átgondolt, harcias felhívásával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az árrésstop ugyanúgy visszaüthet, mint tette azt az árstop?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 15:21
A vártnál magasabb áprilisi inflációs adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Kereskedelmi Szövetség mellett reagáltak az elemzők. 
Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:13
A 2026-os költségvetés nemzeti kormányra épít, nem küld pénzt Ukrajnába, és kiterjeszti az árrésstopot a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 08:30
Az áprilisban már egész hónapon át érvényes hatósági korlátozás ellenére márciushoz képest nőttek az árak. Az élelmiszerek is csak 1,3 százalékkal mérséklődtek.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
Makro / Külgazdaság Megérkezett Trump nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 17:50
Trump döntött és bejelentett. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG