3p
Az egyház elismeri, hogy nem lépett fel időben a pedofil papok áldozatai védelmében.
Ferenc pápa a Szent Péter téren a Vatikánban, 2018. augusztus 12-én. EPA/GIUSEPPE LAMI

Egyházként elismerjük, hogy nem cselekedtünk időben a számos életben okozott nagy és mély kárral szemben - írta Ferenc pápa a katolikus egyház papságához és a hívőkhöz intézett levelében, bűnbánatra szólítva fel a papok által elkövetett szexuális visszaélések miatt. Ferenc pápa levelét a Vatikán honlapja vasárnap hat nyelven jelentette meg.

Eltitkolva, elhallgattatva

A katolikus egyházfő "Isten népéhez" intézte a három oldalas írást, amelyben kijelentette: a papi pedofília áldozatainak "panasza túl sokáig nem talált meghallgatásra, el lett titkolva vagy elhallgattatva".

Ferenc pápa ezért bűnbánatra és böjtölésre szólította fel az egyház egészét, mint fogalmazott, az elkövetett szexuális "bűncselekmények" okozta szégyen és megbánás miatt.

A katolikus egyházfő azt írta: az egyház elismeri, hogy nem cselekedett időben azzal a nagy méretű és súlyos kárral szemben, amelyet számos gyermek életében okozott. "Elhanyagoltuk és magukra hagytuk a legkisebbeket"- hangsúlyozta.

Újabb bűnesetekre derült fény

Ferenc pápa a pennsylvaniai papság pedofil cselekedeteiről közölt jelentés nyomán írta meg levelét. Az amerikai állam ügyészsége múlt hét kedden hozta nyilvánosságra, hogy vizsgálata szerint az utóbbi hetven évben több mint 300 pennsylvaniai pap követett el szexuális visszaélést.

A gyermek- és fiatalkorú áldozatok száma meghaladja az ezret. Ezt megelőzően a chilei egyház öt püspöke mondott le szintén pedofil vádak miatt, amelyek kapcsán az ausztráliai egyház több tagja ellen is hatósági vizsgálat indult.

A fájdalmas kiáltás az egekig hatol

Ferenc pápa hangsúlyozta: a múltban történteket tekintve "semmi nem lesz elegendő" az okozott kár enyhítésére és a bocsánatkérésre. Megjegyezte, hogy az esetek nagy része a múltban történt, "de találkoztunk az áldozatokkal és tapasztaltuk, hogy az elszenvedett sérülések (.) nem évülnek el, az áldozatok fájdalmas kiáltása az egekig hatol".

A pápa hozzátette: a szexuális visszaélések súlyosságát növelte az elhallgatásuk szándéka, ami bűnrészessé tette az elhallgatásról döntőket is. Ezzel Ferenc pápa a pedofil papokat fedező püspökökre utalt.

Soha többé nem ismétlődhet meg

Egyetlen járható útnak nevezte, hogy a papok által elkövetett szexuális visszaélések soha többé ne ismétlődjenek meg, az elkövetők "ne jussanak térhez és ne kapjanak védelmet".

A pápa kijelentette: "ha nemet mondunk a visszaélésekre, nemet mondunk a klerikalizmusra". Az egyházfő az egyház azon részére utal, amely "visszaél hatalmával és kisebb elitnek hiszi magát".

Ferenc pápának az egyház egészéhez intézett levele XVI. Benedek levelére emlékeztetett, amelyet 2010-ben az ír katolikusokhoz írt a szigetország egyházában kirobbant pedofíliabotrány idején.

Ferenc pápa augusztus 25-26-án látogat Írországba, ahol a katolikus családok világtalálkozóján vesz részt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG