2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az Egyesült Államok a tárgyalások folytatására számít Észak-Koreával - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.
Fotó: EPA/How Hwee Young

Az amerikai diplomácia vezetője azt hangoztatta: mindenképpen a diplomáciai tárgyalások folytatására számít, még azt követően is, hogy észak-koreai tisztségviselők pénteken kora reggel azt közölték, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fontolgatja rakéta- és nukleáris programjának újraindítását.

A vietnami fővárosban februárban tartott csúcstalálkozóra is utalva Pompeo leszögezte: Kim Dzsong Un Hanoiban és több más alkalommal is közvetlenül beszélt az elnökkel (Donald Trumppal), és kötelezettséget vállalt arra, hogy nem indítja újra a nukleáris kísérleteket, és nem indítja újra a rakétakísérleteket sem. A külügyminiszter hangsúlyozta: Kim elnök a szavát adta erre, és mindenképpen arra számítunk, hogy állja a szavát.

Pénteken kora reggel Coj Szon Hi észak-koreai külügyminiszter-helyettes, aki részt vett a hanoi csúcstalálkozón is, külföldi diplomaták és sajtótudósítók előtt azt fejtegette: a csúcstalálkozón az Egyesült Államok nagyszerű lehetőséget szalasztott el, amikor az amerikai elnöknek nem sikerült megállapodásra jutnia az észak-koreai vezetővel. Ezért Phenjan fel akarja függeszteni az atomprogramjáról szóló tárgyalásokat - fogalmazott az észak-koreai miniszterhelyettes.

Az AP amerikai hírügynökség pénteken azt jelentette: Coj Szon Hi kilátásba helyezte, hogy Kim Dzsong Un rövid időn belül döntést hoz a tárgyalások esetleges felfüggesztéséről és a 15 hónapra vállalt rakéta-, és nukleáris kísérleti moratórium feloldásáról. Az amerikai hírügynökség idézte Coj Szon Hit, aki John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóról azt állította, hogy ellenséges és bizalmatlan légkört teremtett Hanoiban, miközben Donald Trump elnök készen állt volna a további tárgyalásokra.

Mike Pompeo erre reagálva leszögezte: ez nem így volt, tudom, mert ott voltam. Hozzáfűzte, hogy szerinte ezek az állítások nem befolyásolják a jövőbeni amerikai-észak-koreai tárgyalások lehetőségét.

Az amerikai külügyminiszter kifejtette, hogy emlékszik, egy korábbi észak-koreai látogatás alkalmával gengszterszerű embernek neveztek engem, de aztán teljesen professzionális tárgyalásokat folytattunk, és megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni a megbeszélésekből. Ezért számítok most is mindenképpen arra, hogy folytathatjuk a tárgyalásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A választásokig dől a pénz, utána jöhet el a feketeleves
Imre Lőrinc | 2026. január 18. 14:05
Idén is a lakossági fogyasztás lesz a magyar gazdaság motorja, amit az országgyűlési választásokat megelőző kormányzati költések még tovább fűtenek. A fiskális élénkítés és április 12-e után viszont szükség lehet a költségvetés kiigazítására, hogy Magyarország elkerülje a bóvli kategóriát a nagy hitelminősítőknél.
Makro / Külgazdaság Durvul a helyzet: eddig még sosem használt fegyvert vethet be az EU Trump ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 13:08
Emmanuel Macron francia elnök arra fogja kérni az Európai Uniót, hogy aktiválja az EU „kényszerítő intézkedések elleni eszközét”, ha az Egyesült Államok valóban vámokat vet ki a Grönlandot érintő patthelyzetben – közölte vasárnap a francia elnök stábja.
Makro / Külgazdaság Vasárnap elhagyja az országot Sulyok Tamás – elárulták az úti célt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 10:13
A köztársasági elnök hivatala elárulta: háromnapos utazásra indul Sulyok Tamás.
Makro / Külgazdaság Fordulat Szerbiában: két hónap után beindult a kőolaj-finomító
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 09:41
Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás – közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
Makro / Külgazdaság Most végre kiderül, hogy hozott össze ekkora hiányt a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:53
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás tavalyi részletes adatait teszi közzé.
Makro / Külgazdaság Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 15:42
Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.  
Makro / Külgazdaság Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG