Varga Mihály a Heti Válasznak elmondta: a hét elején Barbara Kauffmann-nal, az Európai Bizottság küldöttségvezetőjével is tárgyalt a magyar kormány Budapesten.
A végére érhetünk az EDP-nek
A tárca nélküli miniszter a lapnak adott, csütörtökön megjelenő interjújában közölte: Barbara Kauffmann az ország ellen korábban indított túlzottdeficit-eljárás (EDP) miatt érkezett Magyarországra. A miniszter kitért arra: az Orbán-kormánynak október 5-ig be kell mutatnia, milyen intézkedéseket tervez az államháztartási hiány három százalék alatt tartására. Az Európai Bizottság ez alapján fog dönteni októberben, vagy legkésőbb november elején arról, hogy felfüggeszti-e hazánk esetében az uniós támogatásokat vagy sem - tette hozzá.
A miniszter szerint Barbara Kauffmann arra is kíváncsi volt, mit válaszol a kormány az IMF-nek, amely további pontosításokra szólította fel a magyar kormányt az alternatív tárgyalási javaslat kapcsán. Mivel az IMF alacsonyabb növekedést vár Magyarország esetében 2013-ban annál, mint amivel a kormány számol, ezért tudni szeretné, milyen hiánycsökkentő intézkedéseket tervez szükség esetére a kabinet - emlékeztetett Varga Mihály.
Az IMF szerint 3% felett lehet a hiány jövőre
Arra az újságírói felvetésre, hogy a kormány és az IMF eltérően ítéli meg az ország növekedési lehetőségét, és a két álláspont között valóban több mint 600 milliárd forintra rúg-e a különbség, a miniszter hangsúlyozta: az IMF szakértői szerint a gyengébb magyar gazdasági növekedés miatt az államháztartásban jövőre jóval három százalék fölött várható a hiány.
"Mi a bővülés mértékét másképp ítéljük meg, így az ebből fakadó különbség nagyságát 300-350 milliárd forintra tehetjük. Július óta csak rosszabb adatok jöttek ki a gazdaságról, ezért a kormány nem tudja elkerülni, hogy ne vizsgálja felül a gazdasági növekedésre vonatkozó terveit. Ha mindenhol visszavesznek a növekedésből Európában, akkor mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Magyarország mérete és beágyazottsága miatt nem lehet külön világ a világban."
Olyan mint a C-vitamin
Varga Mihály szerint a valutaalapra azért van szükség, mert bizonytalan időszak előtt áll az európai gazdaság, a tagországok súlyos gondjai kiszáríthatják az állampapírpiacokat, és Magyarország magas adósságállománya miatt ellehetetlenülhet az ország finanszírozása.
"Az IMF-megállapodás olyan, mint a C-vitamin: nem véd ugyan a meghűléstől, de ha már megfáztunk, segít minél hamarabb meggyógyulni" - mondta a miniszter.
Utalt arra is: a gazdasági növekedés beindulását annyiban tudná segíteni a megállapodás, hogy a megkötését követően a kockázati felárak csökkenhetnek, s az így felszabaduló pénz gazdaságfejlesztésre mehet. "Ha olcsóbban tudunk pénzhez jutni, akkor több forrásunk marad a kisvállalkozások beruházásainak támogatására is." Emlékeztetett arra, hogy az IMF-fel való megállapodásra a kormány két legfontosabb gazdasági célkitűzése – az adósságcsapdából való kiszabadulás és a munkahelyteremtés - miatt is szükség van.
Devizakötvény: megkörnyékezték a kormányt
Arra az újságírói felvetésre, hogy meddig húzhatja ki az ország IMF-hitel nélkül, elmondta: ha a hitelmegállapodással kapcsolatos tanulmányokat, elemzői véleményeket olvassa az ember, az az érzése támadhat, hogy Magyarországnak nem is kell az IMF, mert viszonylag kedvező a nemzetközi helyzet, a magyar kormánynak pedig van pénze, s 2013 közepéig biztosan finanszírozni tudja az országot, szerencsés helyzetben akár tovább is.
Kiemelte: lassan már nincs is olyan nagy pénzintézet, amely ne kereste volna meg a kormányt azzal, hogy szívesen megszervezné Magyarország devizakötvény-kibocsátását a nemzetközi piacon, amire utoljára tavaly májusban volt példa. A magyar papírokat minden bizonnyal lejegyeznék, csak kérdés, milyen áron.
Arra a kérdésre, hogy mennyit kell még várni a Nemzetközi Valutaalappal kötendő megállapodásra, a miniszter a következőket válaszolta: "Amikor a miniszterelnök felkért a tisztségre, arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mi minősülhet majd a munkám eredményének. Szerintem az, ha az ország finanszírozása és működése számára sikerül a legkedvezőbb feltételrendszert kialakítani. Éppen ezért könnyen lehetséges, hogy a végén az számít majd eredménynek, ha mégsem állapodunk meg az IMF-fel. Személyes meggyőződésem továbbra is az, hogy egyezségre kell jutnunk. Ezt persze nem lehet évekig elhúzni. Ezért is kötöttem ki a magam számára egy határidőt. Remélem, még annak letelte előtt sikerül a józan ész és a nyilvánosság elvárása szerint megkötni a megállapodást."
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra
30 perce
-
Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
körülbelül 1 órája
-
Trump titokban repülőgépet cserélt a NATO-csúcs után
2 órája
-
Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
2 órája
-
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
3 órája
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
13 órája
-
Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
13 órája
- A piacon nem vettem észre – kipakoltak az inflációról a járókelők
- Megpecsételődött a diktátor sorsa: ha hazatér, kivégzik Aszadot
- Szülői Hang: „Nem vették figyelembe a szülők szempontjait a köznevelési törvénymódosításnál”
- Idő előtt távozhat a legfőbb ügyész
- A nyugdíj- és családtámogatási rendszert is elérhették a hackerek az Államkincstárnál
- Már akciósan árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
- Karácsony Gergely bemondta: jön a kiemelt rendőri jelenlét
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra
A régiót az éjjel több száz drón támadta.
Gyengüléssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
2026. augusztus 11. 16:34
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
2026. augusztus 11. 13:44
-
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
2026. augusztus 11. 16:57



