2p
Minden idők legerősebb évkezdetének hátterében a magas adóbevételek állnak.

Az államháztartás központi alrendszere 2017 januárjában 123,4 milliárd forint többlettel zárt, ami a korábbi évekhez viszonyítva is kedvező első havi egyenleget jelent - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ezen belül a központi költségvetés 65,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai  25,5 milliárd  forintos,  míg  az  elkülönített  állami  pénzalapok  32,0  milliárd forintos  többletet  mutattak.

2016. januárjában is többlet volt az államháztartás központi alrendszerében, de nem akkora, mint most - egy éve 92,4 milliárd forintnál jártunk. A növekedést elsősorban a magasabb idei adóbevételekkel magyarázza a minisztérium -  ez  főként  továbbra  is  a reálgazdasági folyamatoknak, valamint a gazdaság fehérítését, illetve a foglalkoztatás bővülését célzó kormányzati intézkedések eredményességének köszönhető, írják.

A mostani januári többlet egyébként az elmúlt évekhez képest kimagasló, a legmagasabb januári többletet jelenti:

A szociális hozzájárulási adó mértékének 5 százalékponttal történő csökkentésének pénzforgalmi hatása februártól jelentkezik - teszi hozzá a minisztérium.

A 2017. évi előirányzat egyébként 1166,4 milliárdos hiány - igaz, ezt egyelőre nem módosították annak ellenére, hogy időközben járulékcsökkentést és társaságiadó-csökkentést is elfogadott az Országgyűlés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG