4p
A nyári szünet előtt még gyorsan átszaladt néhány döntésen az Országgyűlés.

A parlament 122 igen és 63 nem szavazattal elfogadta hétfőn Magyarország jövő évi költségvetését.

Új rendszer

A büdzsé új szerkezetben készült el, három részből áll: az állam működési költségvetése nullszaldós lett; a másik kettő az uniós és a hazai fejlesztési forrásokat tartalmazza, ezek jelentenek az uniós statisztika szerint is elszámolt deficitet. Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének 2017. évi bevételi főösszegét 17 431 milliárd 347,9 millió forintban, kiadási főösszegét 18 597 milliárd 705 millió forintban, hiányát 1 166 milliárd 357,1 millió forintba állapította meg.

A bevételi és kiadási főösszegeken belül az Országgyűlés a hazai működési költségvetés 2017. évi bevételi főösszegét 14 721 milliárd 931,6 millió forintban, kiadási főösszegét 14 721 milliárd 931,6 millió forintban határozta meg, azaz egyenlegét 0 forintban állapította meg, ami azt jelenti, hogy a központi alrendszernek hiány nélkül kell működnie.

A bevételi és kiadási főösszegeken belül a parlament a hazai felhalmozási költségvetést is létrehozta, ennek 2017. évi bevételi főösszegét 1 164 milliárd 250,4 millió forintban, kiadási főösszegét 1 636 milliárd 611,9 millió forintban határozta meg, hiányát 472 milliárd 361,5 millió forintban állapította meg.

Az elfogadott bevételi és kiadási főösszegeken belül az Országgyűlés az úgynevezett európai uniós fejlesztési költségvetés 2017 . évi bevételi főösszegét 1 545 milliárd 165,9 millió forintban, kiadási főösszegét 2 239 milliárd 161,5 millió forintban jelölte ki, hiányát 693 milliárd 995,6 millió forintban állapította meg.

Egyet előre

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban, a benyújtásakor az adócsökkentés, az otthonteremtés és a gyarapodás költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Úgy fogalmazott: a költségvetés biztosítja, hogy minden magyar ember léphessen egyet előre.

A büdzsé 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol; az államadósság GDP-hez viszonyított aránya tovább mérséklődik. A költségvetési törvény értelmében - a stabilitási törvénynek megfelelően - az államadósság-mutató a 2016 végére várható 73,5 százalékról 2017 végére 71,9 százalékra csökken a GDP-hez mérten.

A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény alapján az államháztartás 2017. december 31-ére várható, tervezett adóssága 312,0 forint/euró, 284,7 forint/svájci frank és 282,8 forint/amerikai dollár árfolyam mellett 26 936,3 milliárd forint lesz.

Mindenki nyert?

Minden szakterület számára többletforrás jut jövőre az idei évhez képest. Oktatásra 270 milliárd, egészségügyre 167 milliárd, tb- és jóléti kiadásokra 155 milliárd, kultúrára 66 milliárd többletforrást tartalmaz a jogszabály. A rendvédelem 114, az önkormányzatok 5 milliárd, az igazságügy 26 milliárd, a külügy 10 milliárd többletforrásra számíthat.

Virovácz Péter makrogazdasági elemzővel korábban áttekintettük a költségvetést, amely már a választásokat idézi. Nézze meg a videónkat.

A honvédelem az ideinél 51 milliárd forinttal nagyobb büdzséből működhet jövőre. A 2240 milliárd forintos uniós forrásfelhasználáson kívül további 1600 milliárd forintot fordítanának a fejlesztések támogatására.

Jövő év január elsejétől 5 százalékra csökken a tej, tojás és baromfihús áfája, ami jelentős támogatást jelent minden magyar családnak. Emellett növelni fogja a hazai termelők versenyképességét és hozzájárul a kereskedelmi forgalom bővüléséhez.

Az éttermi szolgáltatások áfakulcsa is csökken 18 százalékra, ahogy az internethozzáférésé is. Jövőre továbbra is 15 százalék lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, ami Európában az egyik legalacsonyabb.

Terrorra is készülnek

A törvény alapján az előre nem várt kockázatok kivédésére a kormányzat ismét két típusú központi tartalékot képzett.

Az Országvédelmi Alap célelőirányzata és a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka együttesen 170 milliárd forint, ebből az Országvédelmi Alap 2017-es előirányzata 60 milliárd forint, míg a rendkívüli kormányzati intézkedéseké 110 milliárd forint lesz. 2016-ban az előbbi 70 milliárd forint volt, utóbbi pedig 100 milliárd forintot tett ki.

A tartalékok rendszerét erősíti a költségvetési fejezetenként képezett stabilitási tartalék, amelyek együttes összege mintegy 35 milliárd forintot tesz ki, ezek felhasználására a kormány döntése alapján az év utolsó negyedévében lesz lehetőség. Így a fejezetenkénti tartalékokkal együtt több mint 200 milliárd forint "biztonsági tartalék" van a jövő évi büdzsében.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az ukránok felé billen a legfrissebb matek, előzik az oroszokat
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 10:11
Az ukrán vállalatok alkalmazkodtak a katasztrofális üzleti környezethez, így a gazdaság külföldi támogatását kihasználva működőképesek maradtak. Egy évig még amerikai támogatás nélkül is kihúzhatják.
Makro / Külgazdaság Valakinek 394 milliárd forintos ajándékot hozhat a Jézuska
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 09:19
Különleges éve volt a szerencséseknek 2024 az Egyesült Államokban, ugyanis a Mega Millions játékban, ami a magyarországi ötöshöz lottóhoz hasonlít, sokan lettek multimilliomosok.
Makro / Külgazdaság Magyarország is szeretne róla példát venni, Németországból viszont egy pofon jöhet
Privátbankár.hu | 2024. december 22. 08:22
Az OECD elkészítette a különböző országokra vonatkozó GDP-előrejelzéseit. India jókora előnnyel vezeti a mezőnyt. 
Makro / Külgazdaság „Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:35
Úgy tűnik, szabad elvonulást engedélyezett Matolcsy Györgynek Orbán Viktor, cserébe a távozó jegybankelnök is szépeket mond róla búcsúzóul. De mi van, ha esetleg mégis megkapargatják kicsit az ügyeit, például a a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése szerint „közpénz-jellegüket el nem vesztett” milliárdokat kezdik keresni?
Makro / Külgazdaság Több tucatnyian kerültek kórházba romlott osztriga miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:05
Több mint 80 beteg lett rosszul, miután nyers osztrigát ettek a Los Angeles-i étterembemutató rendezvényén. 
Makro / Külgazdaság Egy napja nem kap olajat több uniós ország sem a Barátság vezetéken keresztül
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:35
Magyarország is érintett, de a vezetéket üzemeltető orosz cég nem reagál.
Makro / Külgazdaság 4122 milliárdos hiánycéllal, 100 milliárdos tartalékkal vág bele Magyarország 2025-be – megszavazták a költségvetést
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 12:22
Megszavazták a jövő évi költségvetést, vajon utoljára még jól számolt Varga Mihály?
Makro / Külgazdaság Karácsony előtt még jön egy kellemetlen meglepetés a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:56
Szombattól változás jön az üzemanyagáraknál.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök szerint is bajban leszünk, ha januárban nem lő ki a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:48
Repülőrajtot kell venni 2025-ben, ez a siker kulcsa Orbán Viktor szerint. Donald Trump miatt is aggódik a kormányfő, derült ki pénteki rádiós megszólalásából.
Makro / Külgazdaság Mekkora fizetésre számíthat Magyarországon jövőre az átlagember?
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:30
Jelentős emelkedést mutatnak a magyarországi fizetések. Ahogy a reálbérmutató is szépen nőtt, amire nagy szükség is volt a tavalyi esés után. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG