3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kedden Budapestre látogat Vlagyimir Putyin. Annyi már biztos, hogy egyezményeket fognak aláírni, csak azt nem tudni még pontosan, hogy mit. Viszont kiderült, mikor érkezik az orosz elnök, és hogy mi lesz a hivatalos program. Ha csak a sajtótájékoztatón nem lesz valami kemény bejelentés, elég unalmasnak ígérkezik a délután. Koszorúzások, demonstráció, útlezárások. Ez lesz holnap.

Ez lesz Putyin programja

Az orosz elnök délután kettőkor érkezik Budapestre. Vlagyimir Putyin a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egyenesen a Hősök terére megy, ahol koszorút helyez el. Ezután, három órakor a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájához megy, ahol szintén koszorúzni fog - értesült az Index. A portál szerint Putyin vélhetően azután találkozik Orbánnal, akivel viszonylag kevés ideje marad, hiszen ahogyan az a Miniszterelnökség Sajtóirodájától tudható a program szerint 16:45-kor már egyezményt ír alá a parlamentben Orbán Viktorral. 17 órakor közös sajtótájékoztatót tartanak. Fél 7-kor Áder János fogadja a Sándor-palotában. Az esemény nyilvános része a Szent György téri ünnepélyes fogadtatás lesz.

Erről fog megállapodni Orbán és Putyin

A VS.hu információi szerint a holnapi találkozón egy oktatási és egészségügyi tárcaközi egyezményt, egy kormányközi megállapodást a 2015-ös úgynevezett "diplomáciai naptárról" (ez írja le részletesen, mikor, milyen orosz-magyar találkozók legyenek idén), és a kazanyi magyar főkonzulátus korábban már bejelentett megnyitásáról szóló szerződést fogja aláírni  a két kormány képviselői Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi budapesti látogatásakor.

Bár a hosszú távú gázszállítási szerződés meghosszabbításának ügye biztos, hogy szóba kerül. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezzel kapcsolatban kötnek-e a felek bármilyen konkrét megállapodást - jegyzi meg a portál.

Mi minden lesz lezárva? Nagyjából a fél Budapest

A Terrorelhárítási Központ alternatív útvonalakat határozott meg az orosz elnök budapesti látogatása miatt. Ezeken az útvonalakon időszakos lezárások és megállási tilalom lép életbe. A korlátozásokról részleteket közlő rendőrségi honlap szerint kedden 12 órától (Putyin a tervek szerint csak 2 órakor érkezik Budapestre) este 9 óráig időszakos lezárások lesznek a városban. Merre ne közlekedjen? Itt olvashat további részleteket >>>

Már ma este tüntetnek Putyin ellen

Hétfő délután vonulásos demonstrációt tartanak a Belvárosban, ezért több útszakaszt is lezárnak rövid időre. A demonstráció útvonalán a keresztforgalomban néhány perces korlátozásokra kell számítani, nagyobb létszám esetén azonban 10-15 perces lezárások is lehetnek. Több járatunk útvonala módosulhat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a rendezvény résztvevői a Keleti pályaudvarnál gyülekeznek, ahonnan a Baross tér–Rákóczi út–Blaha Lujza tér–Erzsébet körút–Teréz körút–Nyugati pályaudvar–Bajcsy-Zsilinszky út  útvonalon haladnak. Melyik BKK-járatok fognak másképpen közlekedni? Részletek ebben a cikkünkben >>>

Milyen idő fogadja az orosz medvét?

Egész kellemes lesz az idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelezése szerint kedden a Szeged-Komárom vonal mentén eleinte inkább felhős idő várható, majd lassanként csökken a felhőzet, másutt kevesebb lesz a felhő, több a napsütés. Csapadék nem valószínű. A keleti szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában -5, 0 fok között alakul, néhol lehet hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG