3p
Kína a legmagasabb politikai szinten állt be a mesterséges intelligencia fejlesztése mögé. A Pentagon már nyíltan beszél „ember-gép csapatokról” és a megnövelt képességű katonák bevetéséről. De az elképesztő ütemű fejlődés éltetői mellett megszólaltak az aggódó hangok is.

A kínai Államtanács július 20-án publikált egy jelentést, amely részletezi, hogy 2030-ig milyen lépéseket kell az ázsiai óriásnak tennie a saját mesterséges intelligencia (AI) iparának megteremtéséhez.  Peking 1480 milliárd dollárt szán az elkövetkező 13 évben erre a feladatra, amelynek nem titkolt célja, hogy az Egyesült Államok kezéből elragadja a vezető szerepet ebben a stratégiai iparágban. Nos, ez nem lesz kis feladat.

Washington korábban kezdte

Olyan amerikai technológiai óriások, mint az Alphabet, a Microsoft és az Apple nagy pénzeket raktak már eddig is ebbe a kutatásba, és tavaly csupán az USA-ban 5 milliárd dollárt fektettek be AI-val összefüggő startup-cégekbe. Kínának is megvannak a saját technológiai cégei, mint a Baidu és a Tencent, amelyek már egy ideje foglalkoznak AI-kutatással. Mindenesetre Peking fej-fej mellett halad Washingtonnal egy kapcsolódó területen, a szuperszámítógépek fejlesztésében, sőt egyetemeik tavaly több kutatási anyagot publikáltak a ’mélytanulás’ (deep learning) témakörében (az AI egy tartóoszlopa), mint amerikai társaik.

A Pentagon 2012-ben indította el azon kezdeményezését, a „Stratégiai Képességek Irodáját”, amely az okos fegyverek kifejlesztésére szakosodott. Ezzel párhuzamosan fut a mesterséges intelligencia katonai hasznosítására szakosodott Pentagon intézmény, a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) is. Washington egyben kiemelt figyelmet fordít az AI és a nemzetbiztonság kapcsolatának alakulására is.

Utolérni a természet csodáját

A Pentagon eközben már nyíltan beszél „ember-gép csapatokról”, az AI legújabb eszközeiről és a megnövelt képességű katonák bevetéséről.  Ezen csúcstechnológiás katonai tárháznak kell felvennie a versenyt az orosz és kínai hadseregek gyors ütemű modernizációjával.  A Pentagon 2050-re már olyan harcteret vizionál, ahol autonóm gyilkos robotok és genetikailag módosított „szuperemberek” küzdenek.  Washington a jelek szerint eldöntötte, hogy Amerikának a legjobb stratégia az ország műszaki és biotechnológiai fölényének kiaknázása és a mesterséges intelligencia lehetőségeinek legszélesebb katonai kiaknázása. A koncepció hasonlatos Reagen elnök Csillagháborús kezdeményezéséhez, csak éppen 30 évvel fejlettebb szinten.

A DARPA robotika-programjának volt vezetője, Gill Pratt nemrég arról értekezett, hogy számos technológiai áttörés hamarosan lehetővé teszi a robotika számára, hogy a természet elképesztő technológiai tudásával felvegyék a versenyt.  Az elképesztő ütemű fejlődés éltetői mellett megszólaltak az aggódó hangok is.  Wendell Wallach, a Yale egyetem bio-etikusa szerint nehéz lesz fegyverzet-korlátozási egyezményeket tető alá hozni a gyilkos autonóm fegyver-rendszerekre, amelyek a drónok esetében máris sértik a nemzetközi humanitárius egyezményeket.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG