5p
Egyre durvul a konfliktus az Egyesült Államok és Irán között Kászim Szulejmáni iráni tábornok likvidálása után. Donald Trump közvetve a perzsa állam kulturális örökségének bombázásával fenyegetődzik, ami háborús bűnnek minősülne. Eközben az iráni vezetés felmondta az atomalkut, és csapást ígért amerikai katonai létesítmények ellen. Sajtóhírek szerint Szulejmánit ma több millióan búcsúztatták Teheránban.
Mohamad Ali Jafari, az iráni Forradalmi Gárda korábbi vezetője imádkozik  Kászim Szulejmáni és társai koporsóinál gyászszertatásukon Teheránban.  EPA/IRAN'S SUPREME LEADER OFFICE

Washington akár Irán kulturális létesítményeire is kész katonai csapást mérni, jelentette be Donald Trump.

Ők meggyilkoltatták az embereinket, megkínoztattak és megcsonkíttattak amerikaiakat, de nekünk ne legyen szabad bántani kulturális örökségük helyszíneit (...) Ez így nem igazságos

– érvelt az amerikai elnök, aki ezzel – egyelőre csak verbálisan – újabb szintre emelte a múlt héten kirobbant amerikai-iráni konfliktust.

Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtökön az amerikai hadsereg Irak fővárosában, Bagdadban likvidálta Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milíciákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét, amire válaszul az iráni vezetés katonai ellencsapást helyezett kilátásba.

Háborús bűnnel érne fel

A BBC emlékeztet arra, hogy ha Trump valóban Irán kulturális örökségét bombázná, azt a nemzetközi jog értelmében háborús bűnnek lehetne tekinteni.

A perzsa államban két tucatnyi olyan kulturális helyszín található, amelyeket az ENSZ a világörökség részének – és  így védettnek – nyilvánított. A világszervezet szerint ezeket a helyeket kulturális, történelmi és tudományos jelentőségük miatt meg kell őrizni. Ide tartozik a többi között:

  • Perszepolisz. A romváros az Óperzsa Birodalom egyik fővárosa volt, időszámításunk előtt a hatodik században kezdték építeni.
  • Nags-e Dzsahán tér. A 17. század elején épült Iszfahán városban, ez a világ egyik legnagyobb főtere.
  • Golesztán-palota. A Teheránban található palota az Iránt 1785-től 1925-ig irányító Kádzsár-dinasztia rezidenciája és hatalmi központja volt.

Washingtonban is megdöbbentek

Nem csoda hát, hogy Trump fenyegetése olaj volt a tűzre Iránban.

A történelem évezredei során jöttek barbárok, feldúlták a városainkat, eltörölték az emlékműveinket és felgyújtották a könyvtárainkat. De hol vannak ők most? Mi viszont még mindig itt vagyunk és szilárdan állunk

közölte Mohammad Javad Zarif, Irán külügyminisztere Twitter-üzenetében.

Trumpot Boris Johnson brit kormányfő is óva intette szóvivője útján a kulturális örökség elleni támadástól.

A New York Times értesülése szerint az amerikai elnök mondatait még saját adminisztrációja is meglepetéssel fogadta. Az egyik, közelebbről meg nem nevezett amerikai nemzetbiztonsági tisztviselő szerint kormányának világossá kellene tennie, hogy nem fog szándékosan háborús bűnöket elkövetni.

Nem lődözhetnek bármire

Scott R. Anderson, aki Barack Obama korábbi amerikai elnök idején volt a külügyminisztérium jogásza, pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy még az amerikai védelmi minisztérium is régóta elismeri: csak katonai szempontból fontos célpontokat lehet támadni.

Nem kezdhetsz el csak úgy lődözni bármire, amire kedved tartja, például egy kulturális helyre.

Anderson szerint ugyanakkor Trump túloz, és megpróbál keménynek látszani. Azaz – tesszük hozzá – burkolt fenyegetése inkább a verbális hadviselés része lehet, azt nem kell feltétlenül készpénznek venni.

Irán bosszút ígér

A legfőbb iráni vezető, Ali Hamenei ajatollah mindenesetre már Szulejmáni meggyilkolása után közvetlenül könyörtelen bosszút helyezett kilátásba. Huszein Degán tábornok, korábbi védelmi miniszter szintén katonai választ ígért: szerinte Irán az Egyesült Államok katonai létesítményei ellen fog támadásokat végrehajtani. A perzsa állam egyben felmondta a 2015-ben kötött alkut nukleáris tevékenységének korlátozásáról.

Szeinab Szulejmáni, a likvidált tábornok lánya apja mai búcsúztatásán pedig kijelentette, hogy fekete nap vár az Egyesült Államokra és szövetségesére, Izraelre. Az iráni televízió szerint a teheráni gyászszertartáson emberek milliói vettek részt.

Moszkvába repül Merkel

A krízis miatt még a NATO is rendkívüli ülést hívott össze. Német lapértesülések szerint pedig Angela Merkel német kancellár szombaton külügyminisztere, Heiko Maas társaságában Moszkvában tárgyal majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a válság megoldásáról.

Maas ma egyébként kritizálta Trump bejelentését, miszerint kemény szankciókat vezet be Irak ellen, ha a közel-keleti ország valóban távozásra szólítja fel az amerikai katonákat. A német külügyminiszter szerint az amerikai elnök fenyegetése per pillanat nem igazán segít.

Korábbi háttéranyagunk a témában: Itt várható az iráni bosszú – a megbújó kínai és izraeli kártya.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG