1p
Tavaly november óta a legmagasabb szintre ugrott az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója februárban. Közben decemberben nőttek az amerikai lakóingatlan-árak éves és havi összevetésben.

A mintegy 5000 háztartás megkérdezése alapján készülő index 69,6 pontra emelkedett a januári 58,4 pontról. A jelenlegi helyzet megítélését jelző részmutató a januári 56,2 pontról 63,3 pontra nőtt, miközben a hathavi várakozások alindexe 59,9 pontról 73,8 pontra ugrott februárban.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg nehéz-e munkához jutni, a felmérésben résztvevők 37,0 százaléka felelt igennel, valamivel többen, mint az egy hónappal korábbi 36,6 százalék. Eközben 8,5 százalékról 10,5 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint "van bőven munkahely". A következő hat hónapban több munkahelyre számítók aránya a januári 14,4 százalékról 16,7 százalékra emelkedett, a kevesebb munkahelyet várók aránya 26,7 százalékról 21,5 százalékra mérséklődött. A megkérdezettek 15,7 százaléka vár bérnövekedést a következő hat hónapban.

Az árak tavaly decemberben 6,8 százalékkal nőttek a húsz legnagyobb amerikai városban, ami a legnagyobb éves szintű áremelkedés 2006 júliusa óta. A Reuters által megkérdezett elemzők valamivel kisebb, 6,6 százalékos éves szintű áremelkedésre számítottak decemberre. A tavalyi negyedik negyedévben a lakóingatlan-árak 7,3 százalékkal emelkedtek éves összevetésben az Egyesült Államokban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Gulyás Gergely elárulta: ez a kormány véleménye a Barátság vezeték leállásáról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Ennek örülni fog, ha ma tervezne tankolni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:30
A héten többször is drágultak az üzemanyagok, most végre megállt a trend. Igaz, az árak csökkenéséről még sajnos nem beszélhetünk.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a végleges számok Berlinből, innen kellene elrugaszkodni
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:00
0,4 százalékkal nőtt a német GDP a negyedik negyedévben. 2025 egészében pedig a kiigazított adatok szerint 0,3 százalékkal – közölte a végleges adatokat a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG