2p
Elismerte vereségét és azt kérte a megosztott amerikai néptől, adjanak esélyt neki, hogy jól vezesse az országot. Fáj, és még sokáig fájni fog - mondta. Semmi hiszti, semmi sárdobálás - valahogy így kell megnyilvánulnia egy vesztes elnökjelöltnek, ha az ország érdekeit tartja szem előtt.

Egyébként több szavazatot kapott, mint Trump

Hillary Clinton eddig még csak üzenetben gratulált Donald Trumpnak győzelméhez, most először tartott beszédet azóta, hogy kialakult az elnökválasztás végeredménye. A manhattani New Yorker hotelben állt mikrofon elé.

Először alelnökjelölje, Tim Kaine beszélt: nagyon büszke Hillaryre, akinek szerinte már így is sokat köszönhet az ország eddigi politikai tevékenysge miatt. Senki sem kételkedett abban, hogy Clinton elismeri majd a választás eredményét, akárhogy is alakul - mondta, majd felhívta a figyelmet arra is: úgy veszített Trumppal szemben, hogy egyébként több szavazatot kapott.

Minden amerikai elnöke lesz Donald Trump

Hillary Clinton férjével, az exelnök Billel és lányával lépett a színpadra. Elmondta, gratulált Trumpnak és felajánlotta neki közreműködését az ország érdekében - reméli, hogy sikeres elnöke lesz minden amerikainak. Büszke a kampányára, de tudja, mennyire csalódottak támogatói - ő is csalódott. De a kampány nem egy emberről vagy egy választásról szólt, hanem arról, hogy milyen országot szeretnének.

Látszik, hogy az ország annál is megosztottabb, mint korábban gondolták, ezért kiemelte: Donald Trump az Egyesült Államok következő elnöke, ezt tiszteletben kell tartania mindenkinek. Ez persze fájdalmas, és sokág fájdalmas is marad - de tartoznak Trumpnak azzal, hogy nyitottan állnak hozzá, és megadják az esélyt neki, hogy vezesse az országot.

Azt is kiemelte: fontosnak tartja, hogy a hatalom átadadása békés körülmények között történjen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG