2p
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma közli az államháztartás központi alrendszerének novemberi végleges adatait.

Az NGM előzetes adatai szerint az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi többlete 95,9 milliárd forint volt az idén novemberben, így a hónap végére a hiány 713,7 milliárd forintra, az éves előirányzat 72,5 százalékára mérséklődött. 

A központi költségvetés 938,2 milliárd forintos hiánnyal, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,3 milliárd forintos többlettel zártak. 

A tárca kiemelte, hogy az éves, európai uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százaléka. A pénzforgalmi adatok a cél teljesíthetőségét erősítik meg.

Mi segíti a költségvetést?

A gazdasági növekedés felfutása, a foglalkoztatás bővülése, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek jelentősen javítják a költségvetés számait.

A kiadások és bevételek a szokásos évenként ismétlődő módon, időben eltérően oszlottak meg, emiatt a hiányszámok 2014-ben sem időarányosan változtak: míg az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, addig az év második felében a hiány csak kis összegben növekedett, egyes hónapokban – mint idén szeptemberben, októberben és novemberben – csökkent is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
Makro / Külgazdaság J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG