3p
Két napra szóló áthidaló büdzsét fogadott el az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa, mivel a szenátusnak nem volt ideje megbeszélni az új gazdasági évre szóló költségvetést, amelyből a kormányzatot működtetik.

Az átmeneti megoldást Barack Obama elnök is jóváhagyta. A büdzsé célja, hogy a tartósabb rendezés eléréséig megakadályozza a kormányzat részleges megbénulását.

A képviselőház csak jelentős késlekedés után, késő este szavazta meg 219-206 arányban a pénzügyi év végig szóló 1100 milliárd dolláros átmeneti költségvetési tervezetet, mert annak egyes rendelkezései ellen - a kongresszus vezetőinek megegyezése ellenére - fellázadt az alsóházi demokraták bal- és a republikánusok jobbszárnya. A demokrata többségű szenátus a következő két napban várhatóan elfogadja a büdzsét.

A szeptember 30-áig szóló kormányfinanszírozási törvénytervezet egyébként a belbiztonsági minisztérium működését csak február 27-éig finanszírozná, ehhez a kérdéshez a honatyák már csak az új összetételű, mindkét házban republikánus többségű kongresszusban fognak visszatérni. 
A két ház vezetőinek szerdai megállapodása ellenére csütörtökön a képviselőházban váratlanul drámai helyzet állt elő, mert a képviselőházban a demokraták legliberálisabb és a republikánusok legkonzervatívabb csoportjai elutasították a kormányfinanszírozási csomag megszavazását.

Az a merőben szokatlan helyzet alakult ki, hogy az egyik oldalról Barack Obama elnök és Harry Reid, a szenátusi demokrata többség elnöke, a másikról pedig John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke - akik az elmúlt négy év költségvetési vitáiban a barikád ellentétes oldalán harcoltak - ezúttal vállvetve próbálták meg jobb belátásra bírni saját pártjuk zendülőit.

A baloldalon leginkább az keltett felháborodást, hogy a kompromisszumos törvénytervezet enyhítené a 2008-as pénzügyi válság nyomán elfogadott Dodd-Frank reformcsomag egyes, a bankok által kifogásolt rendelkezéseit, és hogy a gazdag donorok számára lehetővé teszi a pártok országos tanácskozásainak és székházainak, valamint a szavazat-újraszámlálásoknak az eddiginél bőkezűbb támogatását. A jobboldalon pedig az kifogásolták, hogy a tervezet nem lehetetlenítené el Obama elnök egyoldalúan, rendeleti úton meghirdetett bevándorlásügyi reformját.

Washingtonban tavaly december 10-én, a szövetségi kormányzat októberi részleges megbénulását követően jelentették be, hogy két évre szóló kompromisszum született a szövetségi költségvetésről, amit eddig be is tartottak. Ezért is okozott kellemetlen meglepetést, hogy a csütörtök éjjel lejáró határidőt csak egy 48 órás ideiglenes megoldással lehetett áthidalni.

A most megmutatkozó súrlódások megfigyelők szerint azt vetítik előre, hogy Obama elnök kormányzásának utolsó két évében, főleg miután a képviselőház után a szenátusban is a republikánusok kerülnek többségbe, Washingtonban változatlan kérlelhetetlenséggel folynak majd a pártcsatározások.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG