3p
A brit miniszterelnök a tárgyaláson várhatóan kizárja a kilépésre felkészítő átmeneti időszak meghosszabbítását.
Boris Johnson (Fotó: Reuters)

Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét fogadja szerda délután Londonban Boris Johnson brit miniszterelnök. A Downing Street előzetes tájékoztatása szerint Johnson a tárgyaláson várhatóan kizárja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) január 31-i határnapja után tervezett 11 hónapos átmeneti időszak meghosszabbítását.

Johnson és von der Leyen először tart hivatalos kétoldalú megbeszélést az új Európai Bizottság megalakulása, illetve a december 12-én rendezett brit parlamenti választás óta.

A választáson a Konzervatív Párt - amely addig kisebbségben kormányzott - a vártnál jóval nagyobb arányú győzelemmel kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.

A brit miniszterelnöki hivatal Boris Johnson és Ursula von der Leyen szerdai tárgyalásának várható napirendi pontjait ismertetve kiemelte: a brit kormányfő hangsúlyozni fogja annak fontosságát, hogy decemberig megállapodást kell elérni az Európai Unióval fenntartott új, bizalomra épülő, pozitív jövőbeni viszonyrendszerről.

A Downing Street tájékoztatása szerint Johnson a megbeszélésen várhatóan kijelenti azt is, hogy mivel a brit és a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok immár több mint három éve várnak a Brexit-folyamat végigvitelére, jogos elvárásuk, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásról tervezett tárgyalások időben befejeződjenek.

Ennek jegyében nem lehet meghosszabbítani az átmeneti időszakot, amely decemberben véget ér, a Brexit-megállapodáshoz kapcsolódó politikai deklarációban foglaltaknak megfelelően - hangsúlyozta a londoni miniszterelnöki hivatal.

A Downing Street megerősítette, hogy ez a Brexit-megállapodást törvénybe iktató jogszabályban is szerepel majd.

A brit kormány már a decemberi parlamenti választás utáni programtervezetében jelezte, hogy a Brexit-megállapodás ratifikálása mellett jogi erővel tiltaná meg saját magának és a parlamentnek a Brexit után tervezett átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségét.

Az átmeneti időszak - amely csak akkor lép életbe, ha a londoni parlament a Brexit napjáig ratifikálja a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodást - 2020. december 31-ig tartana, és ennek időtartama alatt jórészt a jelenlegi szabályrendszer maradna érvényben Nagy-Britannia és az Európai Unió kétoldalú viszonyrendszerében.

Az átmeneti időszak elsősorban arra szolgál, hogy a brit kormány és az EU szabadkereskedelmi megállapodást köthessen. Uniós részről azonban többször is hangoztatták, hogy ez ilyen rövid idő alatt gyakorlatilag lehetetlen, és az EU hajlandó lenne az átmeneti időszak meghosszabbítására egy vagy akár két évvel is.

A Brexit-megállapodásban szerepel is egy olyan záradék, amely kölcsönös szándék esetén lehetővé teszi az átmeneti időszak meghosszabbítását kétszer egy-egy évre. Az első hosszabbításról június végéig kellene dönteni.

Boris Johnson azonban korábban is leszögezte, hogy nem lehet szó az átmeneti időszak meghosszabbításáról.

A brit üzleti szektor szervezetei ugyanakkor többször is figyelmeztették a brit kormányt, hogy ha az idén nem sikerül szabadkereskedelmi megállapodásra jutni az Európai Unióval, és ha az átmeneti időszakot ennek ellenére nem hosszabbítják meg, annak ugyanolyan hatása lenne a brit gazdaságra, mintha Nagy-Britannia a Brexit-megállapodás ratifikálása nélkül, rendezetlen módon lépne ki az EU-ból.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG