3p
A gazdaságba vetett bizalom 2000 óta a legmagasabb az eurózónában, vagyis gyakorlatilag a zóna létrejötte óta, hisz akkor az eurót még csak számlapénzként használták, készpénzként a nemzeti valuták forogtak 2001-ig. Ez igen örvendetes állapot, ennek tükrében még furcsább, hogy az EKB még mindig fenntartja pénznyomtatási programját.

Az Európai Bizottság által létrehozott mérőszám, amely a gazdaságba vetett bizalmat reprezentálja, 116-os értéket ért el, ami a legmagasabb azóta, hogy az eurózóna teljes értékű, vagyis készpénzként is az eurót használja. A Bloomberg várakozása 114,8 volt, így az adat kellemes meglepetés lett, és abból adódott, hogy tovább javultak az ipar és a szolgáltatási szektor kilátásai.

Az elmúlt 9 év

Az érték a válság idején, 2009 elején érte el mélypontját 70 alatt. Onnan 2011 elejére felszaladt 110 közelébe, de akkor kiderült, hogy a válság leküzdésére alkalmazott első módszerek, miszerint egyes államok féktelenül költekezni kezdtek a szükséges strukturális reformok helyett, visszaütött: bankcsődök következtek, adósságproblémák álltak elő és elszállt a munkanélküliség. 2012 végére le is esett a bizalmi mutató 85-re, ez lett az eurózóna külön válságának ideje.

Ekkor azonban indultak a mentőprogramok, amelyek nem csak rendbe tették a gondban lévő államok költségvetését és adóssághelyzetét, de egyúttal rá is kényszerítették őket a szükséges intézkedésre, amivel gazdaságuk egyensúlyba kerülhet. Végül még a sokáig renitenskedő Görögországnak is sikerült mindez: idén befejeződhetnek a mentőprogramok, az ország már megállhat a saját lábán.

Dübörgés

Mindez a többi országban már rég lezajlott, a gazdaság növekedni, a munkanélküliség csökkenni kezdett. A legjobb formát persze azok a gazdaságok mutatják, melyek a válságban is fegyelmezettek voltak (mindenekelőtt Németország), de van ellenpélda is: a mentésre szoruló Írország ma már Európa élén jár, elképesztő egy főre jutó GDP-vel és bérekkel.

Ami Németországot illeti: az ország történetében a legalacsonyabb a munkanélküliség, azzal együtt, hogy rengeteg munkavállaló érkezett tőlünk és a régióból, nem is beszélve a 2015-ös menekülthullámról. Ugyanakkor a viszonylag magas munkanélküliségű országokban is sokat javult  helyzet: Spanyolországban 9 éves mélyponton van.

Mit lép a jegybank?

Az eurózóna gazdasága tehát remek állapotban, nem is véletlen, hogy az euró iránt bizalom visszatért: tavaly 15 százalékkal erősödött a dollárhoz képest. Ugyanakkor az infláció viszonylag alacsony maradt, és ez senki mást nem zavar, csak az Európai Központi Bankot, amely immár három éve szokatlan monetáris lazítást, fedezetlen kötvényvásárlási programot tart fenn, és ezt még mindig nem fejezte be, csak felére csökkentette januártól. Kérdés, hogy erre a jó adatra végre beszünteti-e a legkorábbinak kijelölt szeptemberi időpontban. Lassan a kamatemelés is időszerű lenne, hisz ilyen dübörgő gazdaság mellett a 0 kamat kissé alacsonynak mondható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG