3p
A német szociáldemokraták úgy tűnik, hajlandók arra, hogy valamilyen formában megtámogassák Angela Merkelt a kormányalakításban, így ne kellejen a kormányalakítás képtelensége miatt máris új választásokat kiírni, melyeket valószínűleg ugyanúgy nem tudna egyik nagy párt sem megnyerni, mit két hónapja. A kancellár ismét túlél egy válságot.

Weimar kísértete

Nem ez az első súlyos válság, amit Angela Merkelnek túl kell élnie, és úgy tűnik, bejöhet neki a kockázatos húzás, miszerint előrehozott választások lehetőségét vetette fel. Ez ugyan nem lenne jó neki, ahogy Theresa Maynek sem jött be, viszont ez a lehetőség minden felelősen gondolkodó erőt elgondolkoztatott, élen a szocdemekkel. Egy kormányalakítási csőd miatti újból általános választás nagyon rosszul mutatna Európa legnagyobb demokráciájában, amely a kontinens és főleg az eurózóna vezető ereje is egyben, és hát a Weimari Köztársaság emléke is kísért, ahol állandóan ez ment, örökös kormányválság volt.

Így most a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy hajlandók tárgyalni Merkel pártszövetségével, a CDU/CSU-val. Alapvetően azt szeretnék, ha kívülről támogatnának egy kisebbségi kormányzást, vagyis minden egyes szavazásnál szükség lenne a támogatásukra, Merkel viszont inkább nagykoalíciót szeretne velük, hisz az biztosítja a stabil kormányzás lehetőségét, ahogy ez már két ciklusban is történt Merkel kancellársága alatt.

A jónevű pártvezér dilemmája

Eddig leginkább Martin Schulz, az SPD vezetője ellenezte a nagykoalíciót és általában a kormányban való részvételt, ami részéről érthető is, mivel ő saját jövőbeni lehetséges kancellári karrierjét próbálja építeni, és ha kimarad a kormányzásból, értelemszerűen sokkal könnyebb úgy lefolytatni egy kampányt a következő választásokon, ha már jó ideje nincsenek hatalmon, így tiszta lappal indulhatnak.

Schulzra azonban pártjában is komoly nyomás nehezedett, mondván, az ország érdeke fontosabb, mint a párt vagy a párt vezetőjének ambíciói, és pont ez az, ami a mai német politikai rendszerben egy nagy előny. Persze nem mondják, hogy most akkor automatikusan jöhet a nagykoalíció, vagy hogy egyáltalán arról tárgyalnának, de hét nekik is kell egy stratégia, egy határozott irányvonal, és kellenek komoly ütőkártyák a tárgyalásokon, hisz alapvetően most ők tesznek szívességet a politikai ellenoldalnak.

Többfelé vágott torta

A múlt hétig úgy nézett ki, hogy a CDU/CSU a szabaddemokratákkal tud kormányt alakítani, de utóbbiak visszakozása miatt ez meghiúsult. A CDU-CSU kapta ugyan a legtöbb szavazatot a választásokon, azonban a jobboldali AfD és a szélsőbalos Der Linke bejutása miatt nem érték el a többséget, a torta többfelé oszlik, szükség van egy koalíciós partnerre. Frank-Walter Steinmeier német elnök, aki komolyan veszi azt a szerepét, hogy őrködjön az ország politikai egysége fölött, maga is sürgette a szocdemeket, hogy tárgyaljanak, ő maga is úgy nyilatkozott, hogy jó lenne elkerülni az újabb rendkívüli választásokat.

Schulznak azért is kellemetlen a helyzet, mert hétfőn még kizárta a tárgyalásokat, de hát első a haza. Ezek után, noha valószínűleg kimerítő tárgyalások következnek, végül valószínűleg feláll egy stabil német kormány Merkel vezetésével. A devizapiac mindenesetre már megelőlegezte a sikert: az euró az utóbbi két napban nagyot emelkedett a dollárhoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG