3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jelentett a Központi Statisztikai Hivatal: szeptemberben 2,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon. Az adat csak egy hajszállal tér el a várttól, elemzők arra számítottak, hogy augusztus után ismét 2,6 százalék marad az infláció. Egy év alatt nagyot drágultak a szeszes italok és a dohányáruk.

A KSH adatai szerint 12 hónap alatt, 2016. szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrémé 16,5, a sajté 9,5, a sertéshúsé 8,5, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,9, a párizsi, kolbászé 5,8 százalékkal.

A baromfihús ára 12,9 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 6,0 százalékkal. Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal emelkedett, a tankönyveké – az ingyenes tankönyvet kapó diákok körének bővítése miatt – 58,7 százalékkal csökkent. A szolgáltatások ára 1,8, a háztartási energiáé 1,0 százalékkal lett magasabb, ez utóbbin belül a tűzifa 8,8 százalékkal drágult, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 1,1 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

1 hónap alatt, 2017. augusztushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,0 százalékos árcsökkenésének következményeként. A vaj, vajkrém 3,8, a tej 2,3, a sajt 0,9 százalékkal drágult. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékkal a ruházkodási cikkek ára nőtt, a szezonváltás miatt. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,6, ezen belül a járműüzemanyagoké 2,5 százalékkal magasabb lett. A háztartási energia 0,4, ezen belül a tűzifa 3,9 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,3, a tartós fogyasztási cikkeké 0,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatások ára 0,4 százalékkal mérséklődött, ezen belül az üdülési szolgáltatásoké 6,4 százalékkal.

Ezt várták az elemzők

Elemzők szeptemberben is az előző havival megegyező 2,6 százalékos inflációra számítottak a portfolio.hu körkérdésére adott válaszaik szerint. Korábban azt jósolták, hogy az infláció idén már elérte a tetőpontját, decemberig nem is lesz magasabb a drágulás üteme. Ez egyúttal azt jelzi, hogy az erős belső kereslet továbbra sem helyez érdemi nyomást az árakra.

Várakozások %
MNB előrejelzés (A szeptemberben kiadott inflációs jelentés) 2,6
Bloomberg elemzői konszenzus 2,7
Reuters elemzői konszenzus 2,6
Portfolio.hu elemzői konszenzus 2,6
OTP Elemzési Központ előrejelzés 2,6

Az inflációt fékezi a tavalyi bázis: a múlt évben augusztustól folyamatosan emelkedett az árindex egészen a februári tetőzésig, amikor 2,9 százalékkal 2013 januárja óta nem látott magasságba szökött fel. Emellett az importált infláció is visszafogottan alakul, épphogy nem fékezi az áremelkedés ütemét.

Mit mértünk mi?

Szokásos havi Árkosár-felmérésünk szerint a szeptemberi rekordnál valamivel olcsóbb lett a nagybevásárlás, de tavaly októberhez képest jelentős, másfél éve nem látott mértékű áremelkedést mértünk. A krumpli és a cukor olcsóbb, mint tavaly, az UHT-tej és a kávé viszont nagyot drágult. A teljes felmérés eredményét itt találod >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péterék végleges döntése az új legfőbb ügyészről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:12
Nem támogatja a frakció Baka András jelöltjét.
Makro / Külgazdaság Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:21
Alkotmányellenes a szolidaritási hozzájárulás? Sokmilliárd eshet ki a központi költségvetésből és kerülhet vissza az önkormányzatokhoz.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 19:08
A hazai készpénzállomány megállíthatatlanul növekszik: már átlépte a 9400 milliárd forintos határt. A mindennapi vásárlások során egyre kevesebbszer veszik elő a magyarok a papírpénzt, de szeretik felhalmozni. A Magyar Nemzeti Bank azt is elárulta, mely napokon rohanják meg a magyarok az automatákat, és milyen drasztikus átalakulás előtt áll a hazai ATM-hálózat. 
Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG