4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem unatkoztak a élelmiszerbiztonsági szakemberek az idei nyáron sem, július és augusztus között több ezer létesítményt vettek górcső alá. Főként a szezonális, turizmusban is érintett helyeken vizsgálódtak, melynek végén több millió forintnyi büntetést szórtak szét. A Nébih szerint évről-évre romlik az megfelelően működő üzletek aránya, az idei szezonban azonban új tételeket is ellenőriztek.

Lezárult a nagy nyári élelmiszer-razzia: július 1. és augusztus 20. között elrendelt ellenőrzés során 5659 létesítményt ellenőriztek és több mint 25 millió forint bírságot szabtak ki, ezzel pedig sikeresen lezajlott az élelmiszerlánc idei nyári szezonális ellenőrzése – derült ki az Agrárminisztérium közleményéből. Az évek óta hagyományosnak számító élelmiszer-ellenőrzések mellett, idén először további, a Nébih által felügyelt szakterületek és tevékenységek ellenőrzésére is sor került.

A hagyományos élelmiszer-ellenőrzések fókuszában a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken értékesített élelmiszerek, az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése, a fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás, a büfékocsik és mozgó vendéglátók álltak. Kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre – írják.

Egyre kevesebb a megfelelő üzletek száma

A mintegy 5659 létesítményből 2695 vendéglátóhelyet, 633 élelmiszer-előállítót és 2331 élelmiszer-kereskedelmi egységet, 607 jelentős rendezvényre kitelepült vendéglátó egységet, továbbá a gyermektáborok ellátása szempontjából 6 főző- és 3 tálalókonyhát vizsgáltak. Laboratóriumi vizsgálatra 133 minta érkezett, melyből 46 fűszerezett, pácolt, előkészített hústermék és 87 fagylalt volt. A fűszerezett, pácolt, előkészített hústermékek közül 7 volt kifogásolt, szalmonella jelenléte miatt. A fagylalt mintákból 16 fagylalt volt kifogásolt.

A szezonális ellenőrzés időszakában az ellenőrzött 2.695 vendéglátó létesítmény 77,8 százaléka megfelelően üzemelt. Az előző évekhez viszonyítva az élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelően működő létesítmények aránya csökkenést mutat. Emberi fogyasztásra alkalmatlansága miatt 354 élelmiszer tételt kellett kivonni ebből a szektorból, melyek értéke megközelítette az 1,5 millió forintot.

Forrás: Nébih

Több mint 25 millió forintnyi bírság

Az ellenőrzések során a leggyakoribb hiányosságok a higiéniai feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, a nyomon követhetőséggel, valamint a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban fordultak elő. A hatóságok 185 figyelmeztetést adtak ki, 29 esetben pedig a tevékenység korlátozására került sor. Bírságot 303 esetben szabott ki a hatóság, melynek összege meghaladja a 25 millió forintot.

Mi a különbség a fagylalt és a jégkrém között? Lehet, te is rosszul tudod

Miért nem fagyi a jégkrém, és a fagylalt miért nem lehet soha jégkrém? Tovább >>>

Az őstermelői tevékenységet is vizsgálták: 2018 nyarán 877 őstermelő ellenőrzése során 53 esetben főként kisebb szabálytalanságokat tártak fel a szakemberek - eljárást 22 esetben indítottak, mert az őstermelő nem a saját gazdaságából származó terméket értékesített. Idén ezen felül újabb, a Nébih által felügyelt szakterületekkel és tevékenységekkel bővült az élelmiszerlánc-ellenőrzés: az Állami Halőri Szolgálat halőrei 71 Balaton környéki és 65 Duna menti vendéglátóhelyen ellenőrizték az eladásra kínált hal és haltermék származását.

A hivatal 25 esetben vonta ellenőrzés alá a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek tevékenységét, valamint 2 járőrautóval figyelték a közúti forgalomban résztvevő fatermék-szállító járműveket, de megjelent a a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas, Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények ellenőrzése, amely 7 termékre terjedt ki. A részletes jelentés itt található >>>

A nyár legfontosabb kérdése: melyik a legjobb sör?

A termékek kiválasztása rendhagyó volt, most először ugyanis az olvasók határozták meg, melyik söröket vizsgálja a hatóság. A Nébih munkatársai 12 nagyobb üzletlánc kínálatát mérték fel, ahol több mint 120 különböző márkájú vagy típusú sört találtak. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG