2p
A várakozásnak megfelelően 10 bázispontos kamatvágást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ezzel a lépéssel újabb történelmi mélypontra, 2,5 százalékra csökkent a magyar jegybanki alapkamat. Kérdés, hogy mi lesz az indoklásban, amelyet 3 órakor adnak ki.

Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalékon állt. Holnaptól 2,5 százalék lesz az irányadó ráta, a döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.

 

Itt a vége?

Londoni elemzők arra számítottak, hogy a monetáris tanács még végrehajt egy 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést, azt várják, hogy egy óra múlva megjelenő indoklásban utalást tesz a tanács arra, hogy az így kialakult 2,5 százalékos alapkamaton befejeződött az enyhítési ciklus.

Az MNB kamatcsökkentési sorozatának befejeződését valószínűsítő citybeli elemzői várakozás mindazonáltal nem teljesen konszenzusos: van olyan prognózis, amely szerint akár 2,25 százalékos alapkamat eléréséig is folytatódhat az enyhítési ciklus.

Ezt az előrejelzést a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai tartják érvényben. A ház elemzői szerint az MNB még a második negyedévben eléri a 2,25 százalékos kamatmélypontot, az év végéig viszont 3 százalékra emeli vissza alapkamatát.

A Reuters hírügynökség által megkérdezett 23 elemző szerint is közeleg a jegybank alapkamat-csökkentő ciklusának vége, a keddi döntésről azonban kivétel nélkül 10 bázispontos csökkenést jelző prognózist adtak.

A pszichés határ

Végh István, a Saxo Bank szakértőjének is 10 bázispontos alapkamat-vágásra számított. Ezzel szerinte az alapkamat elérte a pszichés határt jelentő 2,5 százalékos szintet, amely a jegybank által hosszú időn át folytatott kamatcsökkentési sorozat végállomása lehet.

Ez megfelel az MNB álláspontjának, miszerint „az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja”. Ennek megfelelően, az MNB kedden várhatóan arra utaló jelzést ad, hogy a következő időszakban a jegybanki politikát a mindenkori makrogazdasági adatok és a környezet semleges értékelése határozza meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG