|
| A tiszai árhullám miatt felgyülemlett több tonna uszadék és szemét a kiskörei vízerőműnél 2019. június 7-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt) |
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Virginijus Sinkevicius, az Európai Bizottság litván nemzetiségű környezetvédelmi biztosa a Die Weltnek adott interjújában azt mondta, el kell gondolkodni azon, hogy az unióban betiltsák a műanyag csomagolást, vagy legalább arra kötelezzenek mindenkit, hogy csomagoláshoz csak újrahasznosított alapanyagot használjon.
A német műanyag-csomagolóipari szövetség* érthető módon ellenzi a gondolatnak még a csíráját is, és azzal érvel, hogy a műanyag egy jól bevált, hasznos csomagolóanyag, amely környezetbarát is lehet akkor, ha egy jól szervezett körforgásos modellben működik. Szerintük a műanyag szemét összegyűjtését és újrahasznosítását kellene innovatívabb alapokra helyezni, a tiltás viszont ezt az innovációs tevékenységet megöli.
Az elmúlt időszakban mi is számos alkalommal foglalkoztunk a műanyag hulladékok problémájával, azon belül a csomagolással is, és jól látszik, hogy a téma kezelése az összetettsége miatt különösen nehéz. Bár Sinkevicius nem részletezte az elképzeléseit, a gyors ütemű betiltás egészen radikális lépés lenne, annak ellenére is, hogy az egyszer használatos műanyagoknál (zacskók, szívószálak, keverőpálcák, fülpiszkálók és hasonlók) jónak tűnik.
Miért más a csomagolóanyag, mint a szívószál? Svéd kutatók nemrég jelentették meg azt a tanulmányukat, amelyben áttekintik a „műanyag-válsággal” kapcsolatos szabályozói törekvéseket, és ebben pont azt a példát hozzák fel, hogy a csomagolás problémáját úgy is meg lehet közelíteni mint:
- a tengerek szennyezését, hiszen a csomagolóanyagok jelentős része oda jut, pedig korántsem egyértelmű, hogy egy jól működő hulladékgazdálkodási rendszerben oda kellene jutnia.
- egészségügyi problémát, hiszen a csomagolás akár káros is lehet az egészségre, de éppen szükséges is lehet például egy élelmiszer szállíthatóságához vagy fogyaszthatóságához.
- hulladékkezelési problémát, hiszen koncentrálhatnánk arra is, hogy minden műanyag csomagolást gyűjtsünk össze és kezeljünk.
- gyártási problémát, hiszen miért nem készül a csomagolás bio alapanyagokból?
Ez arra utal, hogy a műanyag csomagolás betiltása valószínűleg olyan radikális lépés lenne, amely károkat is okozna.
Már az olyan egyszerűnek tűnő esetek is átfogó megközelítést igényelnek, mint az egyesével műanyagba csomagolt kígyóuborkák. Burok nélkül az uborka sokkal gyorsabban megromlik, akár már útközben, és a kamion szemétként fogja szállítani az áru egy részét, amit az üzletben már ki sem lehet tenni a polcokra. Vagyis ahhoz, hogy ezt az egyszerű csomagolási problémát megoldják, vagy új anyagokat kell fejleszteni, vagy az ellátási láncot kell alaposan átszervezni, vagy le kell mondani arról, hogy a spanyol uborka az év minden szakában elérhető legyen az európai boltokban.
Ugyanez vonatkozik a brokkolira is, az alábbi ábrát Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára mutatta be egy konferencián.
Forrás: Nagy Miklós/CSAOSZ
Bár újfajta anyagok fejlesztésével elég sokan foglalkoznak, ezek messze nem állnak azon a szinten, hogy a műanyagokat ki lehessen váltani, és ez még üzleti értelemben is racionális döntés legyen. A műanyag csomagolás olcsó, és jól szervezett iparág épül rá, így pedig nagyon nehéz alternatívát kínálni helyette. Ráadásul az újrahasznosítást nem számítva a műanyaggyártás alapanyaga 99 százalékban a nyersolaj valamelyik származéka, ezért a világ nagy olajcégei mind a műanyagban látják a jövőjüket, mert a benzin és a gázolaj használata a fejlett világban csökkenni fog.
A világon kitermelt olajnak és gáznak most már 8-9 százaléka a műanyagiparban köt ki, 4-5 százalékából műanyagipari alapanyag, 3-4 százalékából pedig műanyaggyártásnál használt energia lesz. Jelenleg 380 millió tonna műanyagot gyártanak évente, a kapacitások pedig a várható keresletnövekedéshez alkalmazkodva bővülnek, többek között az olajcégek is rengeteg új beruházásba fognak.
Minden jelenlegi piaci előrejelzés a műanyag iránti növekvő kereslettel számol, vagyis a piaci racionalitás egyelőre még szöges ellentétben áll a műanyag csomagolást ellenző vásárlók egyre hangosabb tiltakozásával. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy a túlzottnak vélt műanyaghasználatot a vevők egyre jobban büntetik, tipikus akció például a „plastic attack”, amikor a vásárló a kasszán túljutva kibontja az árut, és a műanyag csomagolást a boltban hagyja tiltakozásul.
Valóban nehezen indokolható, amikor hámozott narancsot vagy alumínium dobozos kólát tesznek egyenként műanyag tálcákba és fóliáznak le.
Ugyanakkor másik véglete is van ugyanennek a témának, hiszen van, amit pillanatnyilag technológiai, élelmiszer-biztonsági, logisztikai vagy üzleti megfontolások miatt nem tudnak másba tenni, mint műanyagba. A kefirt például lehetne üvegbe kiszerelni, de akkor meg kellene oldani az üveghulladék újrahasznosítását, és el kellene fogadnunk azt a károsanyag-kibocsátási többletet, ami a nagyobb tömeg miatt a szállításnál keletkezik, illetve azt a többlethulladékot, amit az üvegtörés okozhat.
Az Európai Uniónak egyébként 2018 eleje óta van komoly műanyag stratégiája, amely sokkal átfogóbban próbálja rendezni a csomagolások kérdését, mint radikális tiltással. Ez többek között azt mondja, hogy 2030-ra az összes EU-ban piacra dobott műanyag terméknek újrafelhasználhatónak vagy költséghatékony módon újrahasznosíthatónak kell lennie, ami reálisabb vállalásnak tűnik.
Nagy Miklós egyébként az édesipari konferencián felvillantotta azokat a fejlesztési irányokat is, amelyekben az iparág gondolkodik, és amelyekre most a német szövetség azt mondta, hogy tiltás esetén valószínűleg visszafognák őket.
Az ipar dolgozik például azon, hogy a laminált társított csomagolóanyagok (ilyenek általában a tejes vagy gyümölcsleves dobozok) egyrétegűek vagy szétválaszthatók legyenek, ez jelentősen könnyítene a gyűjtésen és az újrahasznosításon, de van olyan csomagolóanyag-ragasztó is, amely javítja a hulladék sorsára jutó műanyagok égésének hatékonyságát.
Nagy erőket fektetnek újabban a komposztálhatóságba is, ez azonban sajnos általában nem jelenti azt, hogy a fogyasztó otthon a házi komposztálójába dobhatja a műanyagot, ezen a megoldáson többnyire az ipari komposztálást értik, amelyhez a szemetet ismét csak össze kell gyűjteni a lakosságtól.
Természetes választásnak tűnik a papír, de annak már könyvtárnyi irodalma van, hogy ez milyen feltételek teljesülése esetén környezetbarátabb a műanyagnál, hiszen ez sem egyszerűen megválaszolható kérdés.
Az Európai Unió a világ egyik legfejlettebb térsége a műanyag hulladék gyűjtésében és újrahasznosításában, ám ennek ellenére is csak 30 százalékos a szelektív gyűjtés aránya, és ennek a hulladéknak a jelentős részét az unión kívülre exportálják. A globális újrahasznosítási arány még mindig csak 14 százalék körül mozog, ami azt jelenti, hogy ilyen arányok mellett szinte lehetetlen elvárni a csomagolóanyag-gyártóktól, hogy csak újrahasznosított alapanyagokból dolgozzanak.
(G7)
Vajon 60 dollár alá is csúszhat az olajár? 
